Hamar Gergely Róbert

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hamar Gergely Róbert, magyar nívódíjas költő, író. A kortárs magyar költészet egyik színes alakja, a Sokatmondó c. magyar-angol nyelvű verseskötet szerzője.

Sokatmondó (2003)[szerkesztés]

Hazám[szerkesztés]

Égőpiros lángolások, vérpiros háborúk.
Bíborpiros papság, skarlátpiros vallatások.
Pipacspiros virágtenger, rózsapiros szívek.
Meggypiros lombok, paprikapiros ételek.
Téglapiros gyárak és rozsdapiros ágyak.

Galambfehér szabadság, tejfehér felleg.
Alabástromfehér vállak, hófehér tekintetek.
Ezüstfehér téli hónapok, falfehér emberek.
Viaszfehér szobrok, krétafehér iskolák.
Habfehér mátkák és hattyúfehér arák.

Mélyzöld puszták, almazöld termések.
Sötétzöld pénzek, halványzöld tanújelek.
Méregzöld bosszúk, haragoszöld ítéletek.
Smaragdzöld mezők, kékeszöld vizek.
Fűzöld kertek és mohazöld hegyek.

Sziszifuszi irkafirka[szerkesztés]

Ágas-bogas tarkabarka,
Bűvös-bájos irkafirka;
Szövés-fonás színe-java,
Imitt-amott se füle, se farka!
Hányt-vetett terefere,
Betűről betűre cserebere.
Szedett-vedett locsi-fecsi,
Félig-meddig testi-lelki.
Ügyes-bajos töviről hegyire,
Teng-leng annyira-amennyire.
Apró-cseprő hipp-hopp,
Toldozott-foltozott tipp-topp;
Zengő-bongó csip-csup,
Kénytelen-kelletlen itt-ott!

Teddide-teddoda tetőtől-talpig,
Széltében-hosszában egytől-egyig;
Girbén-görbén csetlik-botlik,
Ímmel-ámmal hányódik-vetődik!
Szegről-végről kriksz-kraksz,
Hókuszpókuszos ripsz-ropsz.
Folyton-folyvást sürög-forog,
Térül-fordul, tipeg-topog.
Unos-untig hercehurca;
Tárva-nyitva vége-hossza!
Időről-időre, óráról órára,
Percről percre, szájról szájra;
Csengő-bongó ének-zene,
Édes-bús fehér-fekete!

Édesanyámnak[szerkesztés]

Földként táncolok Napod körül,
Mert szereteted melege ölel át;
Sugaraid szárítják könnyeim,
S babusgatnak éjjeleken át.

Csöppnyi cseppem táplálod,
Mint óceán csemete folyóit;
S féltve ringat hullámod,
Duruzsolnak hangjaid.

Ágaim és rügyeim neveled,
Így esőtől s széltől óvsz;
Csak a tavaszt keresed,
Virágjaimhoz nyúlsz.

Dallamot festesz szavaidba,
S muzsikád altat békésen;
Szeretet csendül a ritmusba,
Türelmesen és lépésben.

A fiúk nem sírnak...[szerkesztés]

(nyitó mottó: Petőfi Sándor)


A fiúk nem sírnak...

„Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány, gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.”

A fiúk nem sírnak...

Tekintélyt parancsoló erős lélek,
Gyenge bensőt nem tűr az élet;
Férfias külsőben egy fiús belső,
Drákói szigor sebeitől vakmerő.

A fiúk nem sírnak,
Mindent magukban tartanak.
A fiúk nem látnak,
Vakon a szívekbe taposnak.

A vonzó mosoly szabályt állít,
Az acélos ököl a harcba csábít;
Védelem várának bástyáján áll,
S égő nyílzáporral szembeszáll.

A fiúk nem sírnak,
Könnyeket sosem onthatnak.
A fiúk egyformák,
Menetelő, kegyetlen katonák.

A teremtés koronájaként hisz,
A Vénusz fiaként tesz;
Fiúként férfi, férfiként fiú lesz.

A fiúk nem sírnak...

A fiúk nem sírnak...

Me(s)ztelen[szerkesztés]

Me(s)ztelen, esztelen, féktelen és éretlen,
Energiával telten, a szenvedélytől menten -
Lelkem hevesen felfedem, és nem leplezem;
Áhító óhajom színeit a szívedre felfestem.

A szabadság szózata, csábító, ám ámító;
Bár kacérságra vágyom, csak fel-alá járok -
Várok, várok, várok........nyugtalanul hálok,
Áthágom a fojtó szabályt, mégis újat látok.

A konzervatív kudarcot, láncot és álarcot,
Testemről levetem, és hiszem, hogy fellelem -
A gát nélküli életem, hirtelen, de nem véletlen,
Ha sikeremnek végzetes vonzalma végtelen.

Me(s)ztelen, nesztelen, önfeledten és elevenen,
Intuitívan szárnyalok, szavaimmal táncolok -
Muzsikámnak hódolok, körbe-körbe fordulok,
Rügyfakasztó fényárként sebesen vágtázok.

Óarany tükrök antológiája (2004)[szerkesztés]

Háború[szerkesztés]

Hány áldozata lesz még a mészárlásnak,
a dübörgő lánctalpak végtelen hadának?
Hány anonim hang sikolya visszhangzik
majd a vérvörös lövésekben?
Hány embernek kell még sírva fakadnia,
a fájdalom és a gyász dalát dúdolnia?
Hány ártatlan gyerek vesszen még oda?

A történelmet együtt írjuk…
…hol a halandók Istenként döntenek:
Síró anyák, árva gyermekek,
összetört életek és nyomorék emberek.
A történelmet együtt írjuk…
…s mégis csak a másikat hibáztatjuk!
De vajon lesz-e harmónia és béke?
Vagy csak világvége???

Miért?![szerkesztés]

Miért válik köddé minden gyerekkori álom?
Miért ér a végéhez vonatunk egy állomáson?
Miért mondják mindig, hogy ne nézz vissza,
hogy tartsd a fejedet büszkén a magasba?
Ne kérdezd, hogy miért, mert az élet rövid;
S mire rájössz erre, a múló ősz hulló falevele
deres koronád egyetlen emléke.

Miért mondják mindig, nem bántam semmit?
Miért köszönjem meg a múlt vesztes kegyeit?
Miért várjuk a megoldást valaki más kezéből,
hogy a remény hozzon csodát a semmiből?
Ne kérdezd, hogy miért, mert az élet rövid;
A hazugságból az igazságot szövik s így
könnyen követjük a hitünk.

Miért esünk újra s újra a saját csapdánkba?
Miért foglaljuk az álszentek neveit imákba?
Miért követjük vakon a többség véleményét,
hogy az egyéniség elveszítse igaz értékét?
Ne kérdezd hát „miért?”, mert az élet rövid;
Pillanatok alatt darabjaira törik, s a vége
olyan nehéz akár a kezdete.

Nyárezüst szavak –antológia (2005)[szerkesztés]

A sága spárga[szerkesztés]

A szalmasárga farmon élő sárga spárga
elindult világot látni, hogy ráleljen az
aranysárga cifra palotára.
Egy napsárga napon, egyedül bandukolt át
a sárgaborsóval, sárgarépával s sárgadinnyével
teli veteményes kis falun.
Történt aztán, hogy e vörösessárga napon,
a citromsárga sárgabarack fákon énekelt
a kanárisárga sárgarigó, ki hozzászegődött,
hisz egyedül lenni sosem jó!
Így aztán ketten mentek-mendegéltek,
ám irányt vesztve az okkersárga útról letértek.
Megannyi sárgafagyöngy bokor között,
a sárguló sárgaság lassan beléjük költözött.
Ez lett a vége ezen kénsárga kalandnak,
hol a kanárisárga sárgarigó s a sárga spárga
még mindig az aranysárga cifra palota után kutatnak!

Lila liba[szerkesztés]

A liliputi lila liba elbandukolt egy lagziba.
Virágot vitt a Violának, az ibolyalilába
öltöztetett gazdasszony-arájának.
Akadt e csokorban lilaakác s liliom,
na meg aztán egy orgonalila bokor
a kékeslila asztalon.
Ám a püspöklila pap meglátta s kiáltott
a bíborlila szakácsnak:
„Megjött a vacsora, a liliputi lila liba!”
Dínomdánom, lakodalom -
a lilaságot eszem-iszom!

Kékszakáll[szerkesztés]

A párizsi kék Eiffel-torony várában,
üldögélt Kékszakáll egy királykék palástban.
Tintakék pennájával írta alá a rendeleteket,
s figyelmesen halgatta végig a kékvérű embereket.
Tengerkék vizein tengerészkék flottája védte kékes országát,
s komor, acélkék lelkét alattvalói oly sokszor megcsodálták.
Ám a sötétkék éj leplében, mélykék érzései törtek
fel a zöldeskék szívében s lépett a szerelem nevében.
Levendulakék-hajú aráját keresve, halványkék
megérzéseit a kétséges kékségtől mind megmentette.
Szürkéskék szemével pásztázta végig az égszínkék felhőket,
a búzavirágkék mezőket s a végtelen szilvakék erdőket.
A párizsi kék Eiffel-torony várában,
üldögél Kékszakáll még mindig jégkék magányában.
S bár türkizkék tündérét nem lelte a sötétkék éjben,
levendulakék haját látni véli e kéklő-kékségben!

Álomlátó fenyvesek – antológia (2007)[szerkesztés]

Ünnepi csend[szerkesztés]

Nem ropog a szállingózó hó,
Nem kopog a vas lópatkó,
Nem száguld a szánkó,
Nem siet a télapó.

Nem csillog az ezüst dió,
Nem csörög a mogyoró,
Nem repül a szánhúzó,
Nem siet a télapó.

Nem hallható egy altató,
Nem mozdul a takaró,
Nem alszik a kisfiú,
„Miért nem sietsz télapó?”

Idill[szerkesztés]

Jégvirágok tél mezején,
fenyőerdők rejtekében,
favágók szorgos munkája
zendül az éj csendjében.

Szentestére a szobákban,
gyertyafények sugaránál,
összeül az egész család
s megterítenek az asztalnál.

Itt van újra a karácsony,
élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Megsült-e a gesztenye?

Csilingel a kis csengettyű
s szikrázik a csillagszóró;
ajándékok nyílnak sorra
s morajlik a sok vidám szó.

Díszbe öltöznek a fenyők,
fényesek a havas felhők,
jégből horgol a tél kendőt,
s búcsúztatja az esztendőt.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak