Ugrás a tartalomhoz

Horváth István (költő)

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. – Kolozsvár, 1977. január 5.) erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő.

Részletek verseiből

[szerkesztés]

Tornyot raktam

[szerkesztés]
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A Wikipédiában további információk találhatóak
Ez az idézetgyűjtemény még nagyon rövid („csonk”). Segíts te is, hogy igazi gyűjtemény lehessen belőle!