Hvang Szunvon

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hvang Szun-von vagy Hwang Sun-won (황순원 1915-2000) koreai író, novellista.

Idézetek tőle[szerkesztés]

  • Mivel a szemrehányás a családban a nagyapa kötelessége, az öreg csak a feladatát teljesítette, amikor mindenkit megállás nélkül szidott.
  • Épp lepihentem, amikor a feleségem megkérdezte a fiamat:
    – Mondd, kit szeretsz jobban, a nagyapát vagy a nagyanyát?
    – A nagyapát.
    Egyértelmű volt, hogy a feleségem most kezdni megtanítani a gyereket mindazokra a mocskos kis trükkökre, amelyeket nekem is tanított az anyám kisfiú koromban.
    • Szokás kérdése (novella, 1936)[1]
  • – Miután kifacsarom, én is a tengerbe szórom. Tudom, hogy be kell majd mennem a vízbe. Oda, ahol a hínár nő. Amikor elmerülök a vízben, körülvesz majd a hínár. Az lehet Vali valódi teste. A legjobb lenne így álomba szenderülni, hínárba gabalyodva, hagyni, hogy bomló testemet kishalak falják fel. Minden a tengerbe szólít. Egy ilyen éjszakán fogom megtenni, amikor még holdfény sincs és a csillagokat is alig látni. Magam mögött hagyva a világítótornyot a tengerbe vetem magam, mert a hínár vár rám.
    • Kagylóhéjak (novella,1938)[1]
  • A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
    A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
    A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nem vágott be annyira, oda állította a lányt.
    A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. Most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
    A fiú kinézett, gondolt egyet. Majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda.
  • „Én is kíváncsi vagyok” – válaszolt az apa. „Ez a gyermek tovább bírta a betegséget, mint a többiek, és azt mondják, hogy nem tudták megfelelő módon gyógykezelni. Így ért véget a Jun vérvonal. Ez a lány olyan koravénnek tűnt. Ha hiszed, ha nem, azt hallottam, hogy a halála előtt azt mondta, temesék el úgy, ahogy van, abbana ruhában, amit viselt.”
    • Felhőszakadás (novella, 1952)[1]
  • A férfi egy volt a húsz rohamrendőr közül, akik a felderítő őrjáratot alkották. [...] Csak pár napja temette el a feleségét és a csecsemő fiát. A föld akkor is sáros volt. A „hegyi emberek” (kommunista gerillák) ölték meg őket, mivel az ő családtagjai voltak.
  • Amikor kihantolták a feleségét és a gyermekét, a testek már bomlásnak indultak, és nem látta arcukon semmi jelét a szenvedésnek. [...] Milyen mély volt a szemgödrük! Megbánta, hogy újra akarta temetni őket. A sírásók kitörölték a sarat a szájukből is. A fia két első foga vörös volt a sártól.
  • Azt mondta a nőnek, hogy menjen előtt a falu végén található mély gödörig. Ahogy követte, egy kicsit elégedett volt, ugyanis jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy most végre bosszút állhat. Te is le fogsz jönni ma este, gondolta, és meglátod, hogy te és a magadfajták mit tettek velünk. Csak azt szeretném, hogy annyira fájjon neked is, mint nekem, mikor pár nappal ezelőtt el kellett temetnem a feleségem és a gyermekem, csak ezt szeretném, nem többet. Nem, azt hiszem, hogy te még jobban fogsz szenvedni, hisz majd látod a gyötrelmet a halott feleséged és gyereked arcán.
  • Azt mondta neki, hogy nézzen a puskacsőbe. Úgy gondolta, hogy az egész így teljesebb lesz. És azt is mondta, hogy a gyermeke is nézzen rá. [...] És ekkor a csecsemő, amint észrevette a géppisztolyos rendőrt, mosolyogni és integetni kezdett neki. Két kis ragyogó fogat pillantott meg a mosolygó ajkak között. Kétszer húzta meg a ravaszt.
    – Azt hiszem, nagyjából egykorú volt a halott fiammal.
    A középkorú ingatlanügynök, akivel beszéltem, most befejezte a történetét és ezt az egyszerű kijelentést tette még hozzá. Végigmérve a nem túl előkelő ruháját, azt kérdeztem tőle, mikor lépett ki a rendőrségtől. Az incidens után, válaszolta. Nem valószínű, hogy valaki a kötelékben marad, folytatta, ha ilyen kis távolságból is elvéti a célt. Valójában két célt. Azt hiszem, nem voltam alkalmas rendőrnek.
    • Szitáló eső (novella, 1961)[1]

Idézetek róla[szerkesztés]

  • Méltatói szerint az író a koreai irodalom egyedülálló jelensége, azzá teszi elbeszélőmódjának sokszínűsége, hatalmas képzelőereje és lelkiismerete.
    • Rónay László[2]

Források[szerkesztés]

  1. 1,0 1,1 1,2 1,3 Hvang Szun-von: Kagylóhéjak (Ráció Kiadó, 2005, ISBN 963965093)
  2. A novelláskötet bemutatója