Janus Pannonius

Janus Pannonius (Csezmicei János) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.), pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések szerint Vitéz János, más források szerint: Csezmicei János néven született. Verseit latinul írta.

Idézetek verseiből

(Az idézetek után zárójelben a fordító neve)

Epigrammák a ferrarai korszakból

Névváltoztatásáról

János volt a nevem s Janus, ki e verseket írta!
   Megmondom, ha netán, tudni kivánod okát.
Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
   Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a
   Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.

(Berczeli Anzelm Károly)

A nyárfák nem teremnek borostyánkövet

Költők, annyira átlátszón mire jó hazudozni?
   Phoebus gyűlöli ezt, és a valót szereti.
Ám ti, ahányan vagytok, kórusban kiabáltok:
   "Zöldel a Pó partján egy üde nyárfaliget,
olvadt érc-szerü mézgát izzadnak ki a fák ott,
   s gyöngyszemmé merevül sorra a sok kicsi csepp."
Íme, a Pó! Meg a Nap-nővérek berke, a híres!
   Hát a borostyánkő? Láttok-e, latrok, ilyet?

(Csorba Győző)

Egy kérkedőről

Fő-költő - így hívja magát egy dölyfös alak most;
   ez bizony, én mondom, Bertalan, új titulus!
S mert költő egy sincs ma, viszont van ezernyi fajankó,
   "Fő"-nek ez is nyilván köztük itéli magát.

(Csorba Győző)

Pálhoz
(részlet)

Pál, valahányszor látsz, mindannyiszor újra köszöntesz,
   Persze, hogy így kizsarolj tőlem is egy köszönést.
Egy órában jöjj bár szembe velem tizenötször,
   Buzgón újra köszönsz s ezt soha meg nem unod.
Sőt ha az ablakban mélázok, vagy pedig írok,
   Úgy is felkiabálsz s válaszomat kicsalod.

(Muraközy Gyula)

Kikacagja a római búcsúsokat
(részlet)

S lám, kelet és észak, nyugat és dél messze vidékén
   A Tajo meg a Don partjai közt lakozók
Róma felé tódulnak, a föld elözönli a várost
   És az ezernyi utas már az utakra se fér...
Nem tudom én azt, vajjon e vakhitből van-e hasznuk?
   Ám hogy a pápának haszna van, én tudom azt.

(Végh György)

Farkasra

Nem fizeted meg a kölcsönt, ám adományt ideküldesz?
   Add oda mind, mi enyém, s majd azután mi tiéd!

(Weöres Sándor)

Prosperhez
(részlet)

Tátod a szád, Prosper, Toszkána szülötte, hogy engem
   Barbár föld szült, és ostoba mégse vagyok.
Bár buta is származhat e földön akármi vidékről,
   És olyan is, kiben ég, s lángol a nagyszerü szív.

(Tellér Gyula)

Aki csak a régi könyveket szereti
(részlet)

Sok-sok századon át már írtak könyvet ezernyit,
   S bárha tudósakat is, mégse művészieket.
Mégis a versemnél azokat te különbnek itéled,
   Mert hogy régibbek, mint az enyém, csak ezért.
Annyira eltöltött amaz ódon korszak iránti
   Tisztelet, és mindent, hogyha szakállas, imádsz.
Nékem a dolgokban főképp ami új, az a vonzó,
   És nem a fonnyadozó, Bertalanom, nem a vén.

(Nemes Nagy Ágnes)

Ódák, elégiák a ferrarai korszakból

A szelek versenye
(részletek)

Engem az ihlet dalra tüzelt, amidőn a szelek közt
Vad versengés tört ki Aeolus hűs odujában.
Jöjj hát, szőke Apolló, s Múzsáid seregének
Élén adj példát te, ki büszkén téped a lantot.
Jöjj s te magad lendítsd a magasba a zsenge igyekvőt,
Jöjj s te ügyelj habozó sajkámra a tengerek árján,
Mert noha csónakom útja sekély vizeken vezet által,
Gyakran csap fel a hullám itt is, part közelében,
Míg a vihar tombol, s fenyegetve süvölt a veszett szél.
.
.
Zeng az egész part, úgy tajtékzik a rettenetes víz,
S oly nagy a köd, hogy a csillagok is mind sorra kihunynak.
Nő a homály, a tüzes villámok fénye kialszik.
Ömlik a zápor s összemosódik a lenti habokkal.
Förgeteget szítok s leigázom Líbia földjét,
(Ősi tanyám ez a táj, nincsen számomra különb hely)
S végigszántva homokját, oly felhőt kavarok fel,
Hogy magasan szálló por zúdul a csillagos égig.
S hozzá néhány fegyveres embert és hadi mént is
Elragadok s a nehéz fatetőket az űrbe röpítem
S pörgetem így a hiába futókat, amíg beleunva
Fordul a szél gyorsan, s ők messzi vidékre zuhannak.
.
.
Rácsaikon túl így marakodnak a tigrisek is, míg
Rájuk nem ver az őr, hogy hagyják abba azonnal,
Fékeveszett vadságuk mégsem csillapodik le,
Méltatlankodnak némán, de korántse szelídek,
S arra is oktalanok lévén, hogy féljenek olykor,
Mégis a félelem és a vad ösztön küzd a szivükben.
Így miután a király elnyomta dühük kitörését,
Szólt s Boreasnak, a szittyának, nyújtotta a pálmát,
S megtiltotta legott, hogy ekép versengeni merjen
Bármelyik is közülük s meghúzta keményen a láncot,
Börtönüket szigorítva a béklyókat szorosabbra
Fogta, s a roppant barlangból rögtön nekiindult
S ment föl a Vulkán-építette magas palotába.

(Berczeli Anzelm Károly)

Frigyes császárhoz Itália megbékítéséért
(részletek)

Mért tűröd, hogy a föld ura, hajdani Róma, leroskadt?
Színarany paloták leomolva romokban hevernek,
Ősei hamva felett feldúlva, ledöntve a sírok.
Éppen ilyen lehetett Ilion romlása korában!
.
.
Ámde miért ejtsek bús könnyet a régi romokra?
Sírnivalóm van elég új, mert ez a század, e korszak
Rosszabb, mint az egész multam valamennyi keserve!
És ami oly szomorú - ami szégyen is, de bevallom!
Sebemet külső hadi ellenség nem ütötte,
Ámde a testvérharc taposott le reám, a kegyetlen.
.
.
Egyben egyéb bajom is van, mely nyomorom betetőzi,
Hogy bizony eltörpül mellette a többi sanyargatás:
Szörnyű veszélyt öntött szét városaimra az isten,
Lázadozás, hadi zaj, gonosz emberölés közepette.

(Berczeli Anzelm Károly)

Epigrammák a padovai korszakból

Marcellóhoz

Nem tagadom, Marcello, költő vagy te valóban,
   Bár a hazád nyelvén zengi Muzsád a dalát.
Mindegy, jó verset mily nyelven irunk; madarunkat
   Dícsérjük, ha dalol, mégha nem is csalogány.

(Nemes Nagy Ágnes)

A hajókázó Vincéről

Megbámulva Velencét s mit sem sejtve viharról,
   Vince lovag büszkén, nézd, a hajóra felült,
És miután agya forgott, gyomra gyakorta kiloccsant,
   S nagy puha hajait is kékre zötyölte a fa,
Így szólt nyögve a parton: többet sem cipel ily dög,
   Melynek a kantárját épp a farára kötik.

(Takáts Gyula)

Ágneshez

Életem, Ágneském ragyogó szemeidbe tekintek,
   S mintha a menny páros csillaga tűnne elém.
Csillag, azonban a széles mennybolt legragyogóbbja.
   Vénusz anyánk tüzel így égi helyén, lobogó
Karjai közt Jupiternek. S így szikrázik az éjben
   Arcturusát ölelő távoli Sírius is.

(Kardos Tibor)

Ódák, elégiák a padovai korszakból

Az olasz nimfák legdicsőbbikének.
Feronia istennőnek irta Janus Pannonius,
visszatérőben Rómából,1458. június 9-én
(részletek)

Üdvözlégy, szent forrás anyja, Feronia, itt, hol
   gyógyvizedért hálás Narnia városa áll.
Majdnem a Rák karjáig hajlott félre a Nap már.
   s Nagykutya lángjától szinte parázslik a föld.
Mint ahogy egykor a vad görögöknek Langia, oltsd el
   bensőm-szikkasztó szomjamat, oltsd hamar el!
Úgy tápláljon anyád, a dicső, örökös vizerekkel,
   s úgy ne fogyatkozzék áradatod soha meg!
.
.
Istennők, kik mindent tudtok, ugyan milyen ír az,
   mondjátok, mely a tört emberi testbe hatol?
Evander Herilustól háromszor veszi lelkét,
   s kérleli anyja, szegény, a rideg isteneket.
Megsajnálja a síró nőt Jupiter, letekintve,
   és e kicsiny viz alá rejteti a tetemet.
Ám nem akarja, hogy egy legyen annyi közül csak e csermely,
   s égj nagyok rangját adja örökre neki.
Innen a könnyűsége, betegség elleni haszna,
   s végig Olaszhon ezért ismeri, áldja nevét.

Magyarországi epigrammák

Mátyás megválasztása Magyarország királyává

Hogy Magyarország trónján megpillantja a holló
   Mátyást, örvend s így károg az ősi madár:
Én, akit atyjának lobogóin vittek a harcba,
   Átadnám örömest már a helyem, s ha talán
Én lehetek Mátyás zászlója s címere éke,
   Több lesz mindennél és becsesebb ez a kegy.

(Kálnoky László)

Könyörgés az istenekhez a
török ellen hadba induló
Mátyás királyért
(részlet)

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
   Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
   Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!

(Illyés Gyula)

Frigyes császárhoz a királyi koronáról

Császár! Mért tartod koronánkat vissza, mivégre?
   Hisz rátok sohasem szállt a szerencse vele.
Jó tanu erre a nyíló ifjúként disze-vesztett
   Imre, kit Istvánnak tiszta Gizella adott,
Vagy tanu Péter, a kétszer elűzött szörnyü halála,
   Vagy kit olyan gyakran ért vereség: Salamon.
Sőt tanu Ottó is, kit megfosztottak a tróntól,
   S Albert testvéred oly kora vége tanu.
És tanu rá az a gyermek, az udvarban nevelődött,
   Kit lakodalma előtt elragadott a halál.
Hogyha van egy kis eszed, jó lesz intésnek a példa:
   Boldog a más kárán bölcsen okulni tudó.
Jó lesz hát hiu cím árnyát nem sokra becsülnöd,
   S nem hívnod ki magad ellen a sorsharagot.

(Lator László)

Tribracóhoz, a költöhöz
(részlet)

Mért kolduljam messze, miből bőven nekem is van,
   Hogyha latin lanttal hírt aratok magam is?
Mondják pásztoraim rólam, node nem hiszem én el,
   Szépszavu hattyúk közt gágog a szám libaként.
S mégha nem is szólnék soha nyers és köznapi hangon,
   Szívesen olvasnám, Tribraco, verseidet.
Vergilius Flaccust olvasta... Látja magát az,
   Kit mindig a saját verse zenéje büvöl?

(Áprily Lajos)

Magyarországi elégiák

A vadkan és a szarvas
(részletek)

Nézd hosszú agyarát, - két villám görbül elő ott!
   Nézd a sürű sörték dárdaszerű hegyeit!
Hány csapdán kifogott! Ferdén álló agyarával
   Fölhasitott hányat, ráuszitott ebet is!
Nem volt néki elég, amivel táplálta az erdő:
   A terebélyes tölgy makkja, a bőven eső.
Sírt letarolt földjén kárát panaszolva a jobbágy:
   Oly kárt, mint ez a kan, jég zuhogása se tett,
Ám most gondtalanul zeng már a juhász furulyája:
   Föllélegzik a táj és a mezőkön a nyáj.
Jólesik ám borzongani most a veszély tovatűntén.
   Így - fölidézésben - édes a szívnek a félsz!
.
.
De ime, más csapat ott mit hoz? - Lám, akkora szarvast,
   Mint Cyparissos vagy Silvia szarvasa volt.
Ível föl magasan szépen tárt tízes agancsa.
   Díszül függene szent kegyhelyeden, Diana.
Százszor érte meg ő a tavaszt, amikor kicsirázik
   Földben a mag s új rügy zöldel a víg venyigén.
Hökken ilyenkor a nép, ha agancsos csorda robog ki
   A berek-aljból ilyen csorda-vezér nyomain.

(Illyés Gyula)

Siratóének anyjának, Borbálának halálára
(részletek)

Mért jajgassak? Friss gyászomra akadhat-e gyógyír?
   Ó, de hisz édesanyám halt meg, a könnyem övé.
Hát az a nap keserű nap lesz míg élek a földön,
   S bár keserű, mégis megmarad ünnepinek.
.
.
Hasztalanul próbáltok megnyugtatni, barátok,
   Hagyjatok! egyszer még sor kerül erre talán.
Friss fájást szókkal nemigen szelidíthet az ember,
   Új seb a gyógyító kéz elöl is menekül.
.
.
Azt meg senki se mondja: kevésbé fáj a halála
   Annak, akit később vesz ki az Úr közülünk.
Őszintén érző nem számolgatja az évet,
   S azt hiszi, hogy sohasem lesz öreg a szeretett.
.
.
Drága anyám, halld meg, milyen emlékművet igérek:
   Nem tágas kriptát, nagyszerü műremeket,
S nem mauzóleumot, mely tömbjével kimagaslik,
   Sem csúcsos piramist, majdan alázuhanót,
Ám zsoltár-karokat, tömjént, búgó siratókat,
   Mikben reszketnek meg-megakadva a szók.
.
.
És most, szent anya, égi lakó, áldjon meg az Isten,
   S engemet, itt maradót élni segítsen imád.
Látjuk még, tudom én, egymást, ha a harsona fölzeng,
   S mind a világegyetem sarkai visszaverik.
Addig aludjon tested békességgel a sírban,
   És a nehéz kőlap könnyü legyen porodon.

(Csorba Győző)

Lelkemhez
(részletek)

Én lelkem, ki az égi tejúton a földre suhantál
   S bennem az életerő drága zsarátnoka vagy,
Nincs panaszom rád, mert ragyogó és szép a tehetség,
   Mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.
.
.
Hol csupa jég a kezem, hol lüktet láztól a bőröm,
   Nap-nap után ez okoz gondot; olyan beteges!
Nátha gyötör folyvást, a fejem zúg és belesajdul,
   Majd meg a két szemem ég s könnyezik, annyira fáj.
.
.
És ne feledd, hogy nyűg volt rajtad e test s ha az égből
   Újra leszállsz, ne akard régi bilincseidet.
Hogyha pedig vak végzeted az, hogy e földön is élj, légy
   Bármi, csak ily szomorú emberi pária ne!
Röpködj inkább, mint a szelíd méh s gyűjtsd csak a mézet
   S légy ragyogó hattyú, mely a tavon dalol is,
S rejtsen bár el a tenger, az erdő; mindig az ember
   Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!

(Berczeli Anzelm Károly)

Idézetek prózai munkáiból

Idézetek beszédeiből

Budavári beszéd Lando pápai követ fogadásán
(részlet)
Ámbár tudja, hogy soha semmit nem követett el az előbb említett császár ellen, amivel őt arra indította volna,

hogy őfelsége nyugalmát és ennek a királyságnak a szabadságát háborgatni kényszerüljön; mivel azonban

egykor valamennyi elődjük között örökös barátság és szövetség virágzott, és a kereszténység ügyét most is

leginkább ez a mozgatóerő viszi előre, megígéri, hogy a maga részéről mindent méltányol és mindenhez

beleegyezését adja, ami ennek a rendkívül hasznos és szükséges békének a megszilárdítását szolgálja, nem

törődve az említett határozatok hátrányaival, hanem inkább azok feltételeinek időszerűségét mérlegelve,

őfelsége - főpapjainak és báróinak megfontolt tanácsára - beleegyezett azokba; és a jelenlegi viszonyok

között ahelyett, hogy az őt ért sérelmek bármiféle megtorlásával vesztegetné az időt, inkább a kereszténység

védelmével kíván foglalkozni.
Követi beszéd II.Pál pápa magánkihallgatásán
(részlet)
Királyunk talán másként is gondoskodhatna magáról és birodalmáról; de lelkének lángoló hite és jóságodba

vetett bizalma, Szent Atya, arra indítja, hogy inkább maga vállalja mindenkiért a kockázatot, minthogy

nyugodtan szemlélje mások veszedelmét. Ha ugyanis van más ország, ahonnan a törököt még jobban meg

lehet semmisíteni, mint Magyarországról, ő belenyugszik abba, hogy oda helyezzék át a védelmet. Ha valaki a

keresztény uralkodók közül át akarná vállalni a közös védelmet, készségesen annak adja mindazt, amit tőled

kér és kíván. Ha királyunkat erőtlennek gondolnád, kétely ébredhetne benned, hogy támogatásod semmivé

foszlik. Most, amikor nekünk is van valamink, biztos, hogy a te segítséged, amivel erőinket növeled,

Szentségednek örök dicsőségét, a rád bízott keresztény népnek pedig üdvét fogja gyarapítani.
Római beszéd a magyar küldöttség nevében a pápa nyilvános kihallgatásán
(részlet)
Először hát teljes lélekkel gratulál Szentségednek; szent lábaidat csókkal illetve ajánlja magát és övéit

oltalmadba; és minden körülmények közötti, elégedetlenségtől mentes, tiszta, teljes és kánoni

engedelmességet fogad Neked - mint Krisztus valódi helytartójának - úgy a saját, mint országa nevében,

olyan őszinte lélekkel és fogadalommal, amellyel egykor az ő neves ősei is teljesítették kötelességüket a

római egyház és annak főpapjai felé. Mert ha ráérnél a régi évkönyveket forgatni, Szent Atya, bizonyára

rájönnél, hogy soha fejedelem és soha nép - mások megsértése nélkül szeretném mondani - az apostoli

székhez oly odaadónak és engedelmesnek nem mutatkozott, mint a magyar és a magyarok királya. Még a

kalandozások béklyójában vergődött a hunok nemzete, amikor a hatalmas Attila a velencei tartományba

behatolva, egészen a Pó folyóig mindent tűzzel-vassal elpusztítva, a vele szembejövő Leó pápát oly nagy

tiszteletben tartotta, hogy közbeavatkozására és intelmeire visszafordulva a Rómába vezető útról, elhagyta

Itáliát.

Idézetek leveleiből

Vitéz Jánoshoz
(részlet)
Mivel a mi Pálunk útnak indult oda, nem bocsáthattam őt el levelem nélkül; ám az ő gyors visszatérése nem

engedte meg, hogy szaporítsam szavamat, hiszen már az est csillagának felkelte után jött, hogy másnap alig

valamivel napkelte után távozzék. Tudja meg tehát Atyasága, hogy jól vagyunk és tanulunk mindketten,

egyébként nagyon aggódunk közös jótevőnk jólétéért, és nap mint nap azt kívánjuk, hogy valami kedvezőt

halljunk felőle.

Marcus Aureliushoz
(részlet)
De nem is csupán ezért ajánlom könyvecskémet éppen neked; inkább azért, mert te nagyon is közel állsz

hozzám, s ha elolvasod azt, amit az ellenségeskedések hasznáról Plutarkhosz oly bölcsen összegyűjtött,

meglátod, mennyivel hasznosabbak a mi barátságunk gyümölcsei. Egyébként ami művecskémet illeti, sem

neked nem ajánlom túl melegen figyelmedbe, sem arra nem kívánkozom szerfölött, hogy nyilvánosságra

hozd; mert nem akarok érdemet szerezni abból, amibe nem érdemszerzés szándékával fogtam;

megrovásban sem kell azonban részesíteni, mivel se tudásom, se ez az életkor nem akadálya annak, hogy ha

bármit hibáztam is, bocsánatot ne érdemeljek.

Giovanni Gazulóhoz
(részlet)
Egyébként kérve kérünk benneteket, gondoskodjatok róla, hogy Ptolemaeus gyűrűit s a többi eszközt,

amelyekről művetekben említést tesztek, ott a mi költségünkre elkészítsék és megcsinálják; mert itt,

Magyarországon nincs senki hozzáértő mesteremberünk. Bármit költötök erre, gondunk lesz rá, hogy vagy a ti

városotokban vagy más alkalmas helyen teljesen és hatályosan kiegyenlítsük.

Alexander Olivához
(részlet)
Bármit hangoztasson ui. rólam a hírverés, hogy az igazat őszintén megvalljam, sohasem tűntem ki túlságosan

a lélek erényeivel; és ha merítettem is valamit hajdan Itáliában a tudományokból, mindez a feledés és a

hosszan tartó elszokás következtében kiesett már az emlékezetemből.

Galeotto Marzióhoz
(részlet)
Azt mondhatod, amit csak akarsz, mi mindent elhiszünk neked. Egyre kérünk (csak), hogy bőven add elő,

bármit találsz, ami méltó hozzánk. Közben mi is gazdagodunk, és nyújthatunk neked valamit, talán nem (is)

kevesebbet, mint ezek a te érsekeid és grófjaid, akiket tisztelsz elhagyván a Múzsák és Apollo templomát.

Minél hosszabb ideig és tovább leszel itt, annál inkább gondoskodj arról, hogy mielőbb megkapjuk azt, amit

rád bíztunk, például a céduláinkat és fegyverünket, különösen pedig Homérosz-jegyzeteinket. Értesíts

viszont, hol keressük a selymes mellvértet és egyebeket, amelyeket elő nem készítve vagy még el nem

küldve hátrahagysz. Végül tudasd velünk, meddig szándékozol még Itáliában maradni; nehogy aztán

fölöslegesen írjunk neked vagy hiábavaló munkával fárasszuk a hírvivőket.

A bolognai tizenhatok tanácsához
(részlet)
János, pécsi püspök üdvözletét (küldi) a tizenhat férfiúnak. Bár mind a mai napig nem álltam kapcsolatban

veletek, ami bizonnyal nagyon terhes nekünk, valamiféle baráti kapcsolatra kívánva lépni méltóságotokkal,

egyrészt emberiességtek, másrészt városotok tekintélye által indítván - utóbbit a tudományok anyjának

mondják -, azt kérem nagyságotoktól, ami számomra valóban éppoly kedves, mint amilyen szükséges.

Hunyadi Mátyáshoz
(részlet)
Nemrégiben, uram, Mátyás király, sok remek dologra bukkantam Plutarkhosznál, e görög szerzőnél, aki

minden kifinomult mesterségben jártas lévén gondolatgazdag és választékos ízlésű ember; többek között

véletlenül kezembe jutott könyve a királyok és hadvezérek mondásairól. Akárhányszor kinyitottam ezt a

könyvet, és elmémbe zártam azt, ami benne oly szép és egyben megfontolásra is érdemes, elcsodálkoztam

rajta, hogy bár a mi korunk sok-sok tudósa (az itáliaiakról beszélek) ennek a szerzőnek csaknem valamennyi

munkáját lefordította, ezt az olyigen hasznos művet mellőzték.

Idézetek görög fordításaiból

Plutarkhosz: Hogyan húzhatunk hasznot ellenségeinkből?
(részlet)
Ha pedig ellenséged ócsárol téged, ha ostobának nevez, keltsd föl magadban a tanulás vágyát és

igyekezetét; ha gyávának, akkor inkább ébreszd föl a bátorságot és az önbizalmat; ha mohónak és

mértéktelennek, űzd ki lelkedből a kéjvágy maradékát, amely még ott rejtezik. Mert semmi sem gyalázatosabb

és ocsmányabb, mint az ebéd, amely visszajön. A visszavert fény - mint tudjuk - élesebben sérti a beteg

tekintetét. Gyakran a korholások alkalmával is megesik, hogy a feddés keményen visszahárul magukra a

korholókra.

Plutarkhosz: Az ártalmas kíváncsiságról
(részlet)
Ilyen kártékony dolog mindjárt a kíváncsiskodás, vagyis az az igyekezet, hogy a mások bajáról tudomást

szerezzünk; olyan betegség ez, amely nem mentes sem a gyűlölködéstől, sem a gonoszságtól. Miért

szegezed mohó szemedet oly galádul az idegen bajra? A magadét miért nem veszed észre? Térítsd vissza

kíváncsiságodat a rajtad kívül eső dolgokról, és irányítsd arra, ami belül van! Ha neked élvezetet okoz rossz

híreket terjeszteni, akkor otthon bőségesen van beszédtémád.

Démoszthenész epitaphiosza, azaz temetési beszéde
(részlet)
Miután a város úgy rendelkezett, hogy a jelen sírban fekvőket állami temetésben kell részesíteni, s engem

jelölt ki, hogy fölöttük a törvényben előírt szónoklatot megtartsam, mindjárt azon kezdtem gondolkodni,

hogyan is kaphatnák meg a méltó temetési dicsőítést. Miközben azt kerestem és fontolgattam, hogyan kell

beszélnem a halottak érdeméhez méltóan, meggyőződtem arról, hogy ez a teljes lehetetlenségek közé

tartozik. Mert azok, akik az élet vágyát - ami mindnyájunkkal velünk született - megvetették, s inkább akartak

tiszteletre méltóan meghalni, semmint életben maradva Görögországot szerencsétlennek látni, ezek valóban

derekasságuknak olyan bizonyságát hagyták maguk után, amely semmilyen szónoki képességgel el nem

érhető.

Plutarkhosz. Királyok és hadvezérek bölcs mondásai
(részlet)

A perzsák mondásai:

A perzsák azt kedvelik és azt tartják a legszebbnek, akinek horgas orra van, mivel Kürosz, akit a náluk

uralkodó királyok közül a legtöbbre becsültek, ilyen megjelenésű volt.

Ez a Kürosz mondta, hogy akik maguk nem akarnak javakat szerezni, azoktól majd mások elveszik azt is,

amijük van, följebbvaló pedig senki más ne legyen, csakis ki jobb azoknál, akiknek elöljárója.

Megtiltotta ezenkívül, hogy a perzsák az általuk lakott zordon hegyvidék helyett a szelíd, lankás mezőségen

telepedjenek le, nehogy a növények magva vagy az emberek természete hasonuljon a földterület jellegéhez.
.
.
A spártaiak mondásai:

Lükurgosz rászoktatta a spártaiakat a hosszú hajviseletre, mondván, hogy aki tiszteletreméltó, az így

csinosabbá válik, aki pedig kevésbé tiszteletreméltó, az félelmetesebbé.

Így szólt ahhoz, aki rá akarta beszélni, hogy vezesse be az országban a népkormányzatot: "Először te vezesd

be a saját házadban."

Meghagyta, hogy építsenek igénytelen házakat csak fűrésszel és baltával; mert így az emberek szégyelleni

fogják, hogy kunyhójukba kecses poharakat, szőnyeget és drága bútorokat vigyenek be.

Megtiltott mindenféle csatározást és birkózást, nehogy játék közben hozzászokjanak a vereséghez.

Azt is kerülte, hogy sokszor katonáskodjanak ugyanazok ellen, nehogy ellenfeleik túl harciassá váljanak.
.
.
A rómaiak mondásai:

Az idősebbik Cato kifakadt a nép előtt a fényűzés meg a pazarlás ellen, és azt mondta, hogy nehéz a gyomorhoz szólni, mert annak nincs füle. Csodálkozik, hogy még fönnállhat egy olyan állam, amelyben több halat fogyasztanak, mint marhahúst.

Az asszonyok túlságos befolyását csipkedve így beszélt: "Minden élőlény uralkodik a nőstényén, a többi élőlényen azonban mi, rajtunk pedig a feleségünk."

Megvallotta, jobban szeretné, ha nem nyerné el a megérdemelt jutalmat, mint ha nem nyerné el büntetését, amikor pedig elkövetett valamit; ezenkívül mindenesetre meg is kell hogy bocsássák vétkeit.

Azzal serkentette a hivatalviselőket a bűnösök felelősségre vonására, hogy azt mondta: aki a rossztetteket megakadályozhatná, s ezt mégsem teszi meg, azt meg kell kövezni. (A lap szélén: "másként: ha nem hárítják el".)

Azt vallotta, hogy jobban szereti a pirospozsgás, mint a sápadt fiatalokat.

Gyűlöli azt a katonát, aki pöffeszkedő járás-kelés közben a kezét, csata közben a lábát mozgatja, s hangosabban horkol, mint kiabál.

De a legrosszabb az a kormányzó, ki önmagát sem tudja kormányozni.

Mindenkinek a legjobban önmagát kell becsülnie, és nem kívánatos senkinek sem önmagával meghasonlania.

Felhasznált forrás

• Janus Pannonius versei. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 1983.

Külső hivatkozás

• Janus Pannonius, 1434-1472