Juhász Ferenc (költő)

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
(Juhász Ferenc szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Juhász Ferenc (Bia, 1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.) magyar költő.

Idézetek műveiből[szerkesztés]

  • Hajnaltól estig (1950)
Állok itt a tájon. Dalolni szeretnék.
Mint az a pacsirta! Ha úgy énekelnék!
Rólad drága népem és rólad szabadság!
Azokról, akik a szabadságot adták.

.............................

  • Meggyötört szomorú arcod (1955)
Mi volt? Mi volt? A kor mart énbelém is fehéren,
hogy hizlalódjon egy újabb páros-szenvedésen?
Hisz úgy roncsolódik szét a legtöbb emberi kapcsolat,
mint a derűs szerv, amit vernek rádióaktív-sugarak,

.............................

  • Himnusz-töredék (1972)
Emeld föl fejedet büszke nép,
Viseled a világ szégyenét,
Emelkedj magasba, kis haza,
............................
  • Fekete páva
...........................
Emlékszel-e Pista, édes öregem,
ültünk a dunaparti márvány-cöveken
és jajgatott és sírt a szerelem.
Apja nincs és anyja nincs neki.
Talán az isten őt gondolta ki,
............................
hogy fölmentse a bűn alól magát.
  • A csönd virága (1978)
A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
Ne sikolts, ne sikolts, ne törj meg engem a szemeddel
Ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
Száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel
...............................
  • Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb
A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten:
az Oktogonon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.
Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog,
Lábamnál olaj-szivárvány-patakok
és föltorlódott esőhólyagok.
Mint mozgékony-bőrű kaméleonok
agyag-csipkekorsó szeme forog
a nyüzsgő buborék-állatok
vízhártya-szeme.
Csillámbársony-bőrük gyűrődik, mozog,
színét cseréli szín után.
Egymáson másznak a piros-taréjú eső-gyíkok.
Ez a tér a virágzó kő-magány
Galapagos-szigete.
Magam vagyok.

.......................

  • Évszakok (1978)
Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.

.......................

  • Látomásokkal áldott életem
Pedig nem vágytam látomásra,
csak a magányra, soha másra.


Vágytam egyszerű, tiszta hitre,
ami az embert megsegítse.


Kifakadni, mint a virágok
és meghalni, mint a virágok.


Osztani magamat meg mással,
nem fölperzselni a látomással.


Élni derűsen a fényben
és becsukódni észrevétlen.

.......................

  • Tanya az Alföldön
Az ágy előtt kapca,
rongyos bakancs,
a falon kivágott ujság-kép
lapúl,
s egy árva zsebóra-lánc.
Egy könyv jajgat olvasatlanúl.

.......................

  • A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a hang és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a köd és nem tudta még,
hogy mért kiván szeretni,
kezdetben volt a láz és nem tudta még,
hogy miért kíván szeretni?
Kezdetben volt az egy-álmú anyag, a nyugalom, robaj,
mozdulat, tespedés,
lágy csömör és harsogó, sós hullámverés,
magányos dermedés méhe, fekete éjfél-olaj,
a lüktetni, izzani, hártyásodni, bőrzeni vágyó némaság,
kezdetben volt a vágy, az önmagát erező sűrű bujaság...
.............................
Kezdetben nem voltál te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető, lágy indulat,
a szurok-sűrű, fortyogó, forró akarat,
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak