Karl Popper: Test és elme

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

A „Test és elme” című könyv Karl Popper 1969-ben az Emory Egyetemen tartott előadássorozatán alapul. A könyv az elme-test interakciójának egy olyan elméletét fejti ki, amely összefügg az evolúciós kialakulással, az emberi nyelvvel, és azzal, amit a 60-as évek közepe óta „3. világnak” nevezett.

A könyv témája dióhéjban: a test és az elme kapcsolatának megértéséhez először is fel kell ismernünk az objektív tudásnak, mint az emberi elme objektív és autonóm alkotásának létezését, és annak módját, ahogyan ezt a tudást a kritikai problémamegoldás szabályzórendszereként felhasználjuk.

I. Objektív és szubjektív tudás[szerkesztés]

Azzal fogom kezdeni, hogy elmagyarázom azt a két fő kérdést, amit meg kívánok vitatni. Ezek:

(A) a tudás két fajtájának problémája és a köztük levő kapcsolat:
  1. objektív értelemben vett tudás,
  2. szubjektív értelemben vett tudás; és
(B) a test és elme probléma, vagy ahogy még emlegetni szokták, az elme-test probléma.

Az elsőt ezek közül néhány példa segítségével fogom elmagyarázni.

1. Mondjuk a következőket:
Jól ismert, hogy a víz hidrogénből és oxigénből áll”, vagy „Az jól ismert, hogy az atom és az atommag szerkezete megmagyarázható az úgynevezett elemi részecskék fogalmával, de az nem ismert, hogy vajon az elemi részecskéknek van-e saját szerkezetük: ez még nyitott probléma”.

Ezek a példák megmagyarázzák, hogy mit is értek azon, hogy „objektívértelemben vett tudás”.

2. A következő példák megvilágítják a szubjektív értelemben vett tudást:
Tudta, hogy túllépte a sebességkorlátot.”
Tudta, hogy a víz oxigénből és hidrogénből áll.”
...
Érezte, hogy hűvös van.”

Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb filozófus, bár nem mindegyik, csak a szubjektív értelemben vett tudást (...) tárgyalja. (...) És ha egyáltalán tárgyalják az objektív tudást, legtöbbjük abból a feltételezésből indul ki, hogy az objektív tudás teljesen megmagyarázható a szubjektív tudás fogalmával.

Rögtön az elején elmondom, hogy az én véleményem legalább harmincöt éve ennek az ellenkezője. (...)

Álláspontom a következő: engem legfőképp az objektív tudás és annak növekedése érdekel, és azt állítom, hogy a legalapvetőbb dolgokat sem tudjuk meg a szubjektív tudásról ha nem tanulmányozzuk az objektív tudás növekedését és a tudás e két típusa közti kölcsönhatást.

...
(B) a test és elme probléma, vagy ahogy még emlegetni szokták, az elme-test probléma.

Ezt meg magyarázom most egy kicsit. A fizikai testek világában élünk, és magunknak is fizikai testünk van. De amikor önökhöz beszélek, nem a testeikhez szólok, hanem az elméikhez. Tehát az első világ, a fizikai testek és ezek fizikai és fiziológiai állapotainak világa mellett, amit „1. világnak” fogok nevezni, úgy tűnik, létezik egy második világ, a mentális állapotok világa, amit „2. világnak” fogok nevezni. És így merül fel a kérdés, amely e két világ, a fizikai állapotok vagy folyamatok 1. világa és a mentális állapotok vagy folyamatok 2. világa közötti kapcsolatra vonatkozik. Ez a kérdés a test és elme problémája.

...

René Descartes (...) szerint, elmém ebben a pillanatban hat a testemre, amely fizikai hangokat ad ki magából. Ezek viszont hatnak az önök testére, azaz füleikre, ezután pedig testük hat az elméjükre, ami miatt önök elgondolkoznak. Descartes és a karteziánusok „interakciónak” nevezték ezt a test és az elme között.

...

Azt hiszem, pusztán a józan ész alapján elfogadhatjuk, legalább a kipróbálás erejéig, hogy valóban létezik ez az interakció a fizikai állapotok (vagy folyamatok) és a mentális állapotok (vagy folyamatok), azaz az 1. és a 2. világ között. És mivel az egymással interakcióba lépő dolgokról mondhatjuk azt, hogy reálisak, elfogadhatjuk ennek a két világnak a realitását. Tehát karteziánus dualistaként írhatom le magam. Valójában még egy kicsit Descartes ––nál is jobban csinálom: én ugyanis pluralista vagyok, mivel egy harmadik világ létezését is elfogadom, amit „3. világnak” fogok nevezni. (...)

„3. világnak” nagyjából emberi elméink produktumainak világát nevezem. Ezek a produktumok néha fizikai tárgyak, mint például szobrok, a festmények, a rajzok és Michelangelo építményei. ezek ténylegesen fizikai dolgok, de a fizikai dolgok egy ténylegesen sajátos típusába tartoznak: az én terminológiám szerint egyszerre tartoznak az 1. és a 3. világba. Elméink egyéb produktumai nem pontosan fizikai dolgok. Vegyük például Shakespeare egyik drámáját. Mondhatják, hogy az írt vagy nyomtatott könyv fizikai dolog, ugyanúgy mint egy rajz. De az előadott darab nyilvánvalóan nem fizikai dolog, bár nevezhető talán fizikai dolgok igen komplex sorozatának. De kérem, emlékezzenek arra, hogy Hamlet egyetlen előadása sem mondható azonosnak magával Shakespeare Hamlet című darabjával. Shakespeare darabja az összes előadásának osztályával vagy halmazával sem azonos. Azt mondhatjuk, hogy ezekkel az előadásokkal a darabot bemutatják vagy reprodukálják, ahhoz hasonlóan, ahogyan azt mondhatjuk, hogy egy épületet vagy egy szobrot bemutathat egy vagy több fénykép... hasonló módon Shakespeare Hamletje is, mint olyan, különbözik számtalan reprodukciójától vagy előadásától. De míg az eredeti festmény, ahogy mondtuk, egy egyedi fizikai dolog, Shakespeare Hamletje nyilvánvalóan nem az. Bár a reprodukciókról mondható, hogy beletartoznak mint a fizikai dolgok 1. világába, mint az elme produktumainak 3. világába, a darab, a Hamlet maga csak a harmadik világhoz tartozik.

Forrás[szerkesztés]

  • Karl Popper: Test és elme – Az interakció védelmében, Tipotex Kiadó 1998. ISBN 9639132098

Külső hivatkozások[szerkesztés]