Kun Béla

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.


Kun Béla (Kohn Béla) (Szilágycseh, 1886. február 20. – Moszkva, 1938. augusztus 29. vagy 1939. november 30.) újságíró, kommunista politikus, a Magyar Tanácsköztársaság vezetője.

Idézetek[szerkesztés]

  • A burzsoaosztály létét minden erővel meg kell semmisíteni.
Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. Budapest, 1935., 1992., 94. ISBN 963 05 6270 7

Róla írták[szerkesztés]

  • A forradalmi kormányzótanács valóságos lelke Kun (Kohn) Béla volt, aki a külügyi népbiztosság élén állt, akinek szava azonban a proletárdiktatúra belső ügyeiben is feltétlenül irányadó volt. Amit Oroszországban a bolsevista agitátoriskolában magába szívott, azt híven tolmácsolta híveinek. Nem tett hozzá semmit és nem is vett el semmit belőle. Az orosz bolsevizmus dogmákkal dolgozott, amelyek elsajátítása nem volt nehéz, mert viszonylag egyszerűek voltak és könnyen átmentek a hívőknek vérébe. Aki ezeket a dogmákat jól megtanulta, annak gyerekjáték volt azokat az egyes felmerült kérdésekre reáalkalmazni. Kun Béla se tett egyebet. Rengeteg számú beszédjében, amelyet a proletárdiktatúra idejében tartott, alig van egyetlen megkapó mondat vagy frázis, – ha ilyenekre szüksége van, azokat Lenintől vagy Trockijtól veszi kölcsön, – de a bolsevista hitelvek alkalmazásánál sohasem jött zavarba. Nem töprengett rajtuk, nem kételkedett bennük és nem akart önálló útakon járni. Ez adta meg neki a biztonságot, amellyel minden kérdésben fellépett azokkal szemben, akik hajlandóak voltak ugyan a bolsevista dogmák befogadására, de nálánál kevésbbé ismerték azokat és akikben a bolsevista elvek nem szorítottak ki minden más megfontolást. Ha ellenkezésre talált, „szovjettapasztalataira” hivatkozott és célt ért el. Nem ismert skrupulust, ha a bolsevista hitelvek alkalmazásáról volt szó. Ilyenkor megszünt benne a lelkiismeret, az emberi érzés, a részvét és a szánalom, amelynek egyébként sem adta jelét. Perverz kéjjel beszél a „jajgatás és fogvacogás”-ról, amely a proletárdiktatúrával együtt jár. „Nem ismerek erkölcsöst és erkölcstelent, – mondotta május 2-án a Munkás- és Katonatanácsban – csak egyet ismerek, azt ami használ a proletariátusnak és azt ami árt neki.” Mégsem teszi az igazi fanatikus benyomását. Már külsejében sem. Az alacsony, köpcös ember, akinek puffadt, durva arcvonásaiban különösen élvezetvágyra mutató vastag ajkai és ravasz, gyanakvó szemei tünnek fel, az idegeneket a „megrögzött gonosztevők” arcára emlékezteti. Ilyennek festi őt az angol Nicolson is. Amit mond vagy tesz, nem adja sohasem azt az érzést, hogy a valóban lelkéből fakad és ellenállhatatlanul magával ragadja őt. Valami hideg számítással kieszelt rendszer vak eszközének, gépies alkalmazójának benyomását teszi, aki azért szegődött annak szolgálatába, mert ennek révén a kis zsidófiú, aki ismételten vergődött a büntetőtörvény hálójában, hatalomra tett szert és kielégíthette élvvágyát. Talán voltak a bolsevista eszméknek magyar fanatikusai is, – főleg azok sorában, akik kis szerepekkel elégedtek meg – de Kun Béla és közvetlen környezete nem tartozott hozzájuk. Emellett Kun gyáva volt, aki válságos pillanatokban krétafehér arccal kapkodott segítség után és – Böhm tanúsága szerint, – rendesen sírva is fakadt.
Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. Budapest, 1935., 1992., 97–98. ISBN 963 05 6270 7

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Kun Béla témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kun Béla témájú anyagokat.