Lázár Ervin

Lázár Ervin
	Fotó: Kertész Dániel
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában

Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5.- 2006. december 22.) meséin több generáció nőtt fel, könyveiből film (A kisfiú meg az oroszlánok, Szegény Dzsoni és Árnika, Porcelánbaba) és hangjátékok is készültek. Művei nemcsak gyermekeknek szólnak, hanem felnőttkorban olvasva is élvezetesek és tanulságosak.

Legismertebb kötetei A Hétfejű Tündér és A Négyszögletű Kerek Erdő.

Idézetek műveiből

A Négyszögletű Kerek Erdő

Azért persze összegyűlt a favágóbrigád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szekértő, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, a fent említett kék színű Ló Szerafin, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati,aki nem volt ugyan erős, de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is képviselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb!
A brigádvezető válaszra sem méltatta, Szörnyeteg Lajos tátott szájjal nézte (sosem látott még eleven, finom szellemet), Bruckner Szigfrid megvetően elhúzta a száját, Aromo a térdét csapkodta nevettében (még hogy nála finomabb szellemet, ki hallott ilyet?!), Ló Szerafin azon tépelődött, hogy vajon mit kezdenek favágás közben a finom szellemmel, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa a fejét csóválta, Dömdödöm csak annyit mondott: "döm", majd kis szünet után enyhe gúnnyal hozzátette: "dödöm".

(Maminti, a kicsi zöld tündér)

- Gondoljátok, hogy bevesznek akkor abba a könyvbe is, aminek az a címe, hogy Nagy, egyetemes, világméretű csalók?
- De be ám! - rikkantott Bruckner Szigfrid -, még a fényképed is benne lesz. Szemből is, meg profilból is.
- Nagyon jó fényképarcom van - suttogta boldogan Vacskamati. - Híres ember leszek. Nagyon híres.

(Vacskamati, a nagy, egyetemes, világméretű csaló)

- Itt van - mondta síri hangon Bruckner Szigfrid -, csak egyétek meg, faljátok föl, tömjétek magatokat... Mit se törődjetek vele, hogy a halotti toromra tartogattam.
- Mire? - érdeklődött Mikkamakka.
- A halotti toromra - mondta még síribb hangon Bruckner Szigfrid. - Én ugyanis meghalok. - Egy nagy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. - Vége a világ legszebb oroszlánjának. - Már sírt. - Vége a világ legrendesebb élőlényének. Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem.

- Mit értesz te, mit?! - háborgott színésziesen Bruckner Szigfrid. - Ezt a pofonegyszerű dolgot nem érted? Sohasem, de annak idején mégis. Mit nem értesz ezen?
- Már elnézést - rebegte Szörnyeteg Lajos -, akkor mikor mostál te fogat?
- Majd én megmondom, mikor! - rikoltotta Aromo. - Mikor a hírt a birka írta, mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár volt számtantanár, mikor egy pálcán kézen állt a fácán, és mikor a récék voltak az észmércék.

- Ezeket a miszerinteket hagyjuk! - legyintett Bruckner Szigfrid. - Egyszer találkoztam egy miszerinttel és összevissza hazudott nekem. Elegem van a miszerintekből. Az ámbárokból meg az annak ellenérékből is elegem van. Az ugyebárokról meg az ámbátorokról nem is beszélve.
- Szóval, te találkoztál egy miszerinttel? Szerinted mi az a miszerint?
- Köcsögkalapot viselt - folytatta zavartalanul Bruckner Szigfrid -, sárga kalucsnit és frakkot. Csokornyakkendővel. És ez a csokornyakkendős miszerint raccsolt is. Ráadásul. Sőt, hazudozott! Raccsolva hazudozott.

- Arra gondoltam, hogy levelet kellene írni Bruckner Szigfrid szemfogának.
- És miből gondolod, hogy a szemfoga tud olvasni, amikor ő maga sem tud.
- Még hogy én nem tudok - ágált Bruckner Szigfrid -, az ábécé mind az öt betűjét ismerem!

(A fájós fogú oroszlán)

Legszebb állat az anakonda/ de nem tudja ezt ama konda,/ ha ráterelnék ama kondát,/ széttiporná az anakondát./

Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:
Ha elpusztul a tulok,/ szarvából lesz a tülök,/ de ha én elpüsztülök,/ belőlem nem lesz tulok.
- Hát az biztos - kiabálták a többiek -, mert már most egy nagy tulok vagy!
- Még hogy elpüsztülök - vihogott Bruckner Szigfrid. - Elpüsztülök a rühügéstül.

(Dömdö-dömdö-dömdödöm)

A Hétfejű Tündér

A tisztás szélén egy kerek képű Úritök vigyorgott. Nagyon tehetséges volt ebben a műfajban. Istenien tudott vigyorogni. Persze ez nem túlságosan lényeges. Mivelhogy a tisztáson éppen a Kecske reggelizett. Ő sem túl lényeges, de róla akarok mesélni.
A mese kezdetén, tehát most, egyidőben a nem túl lényeges Úritök mesteri vigyorgásával, a Kecske azt mondta:
- Mek-mek.

(A Nyúl mint tolmács)

- Most majd megmutatom nektek! - sziszegte vészjóslóan.
Kihúzta magát, behajlított karját vállmagasságba emelte, fitogtatta az izmait.
Olyan izmai voltak, mint egy kafferbivalynak.
A Mozsár, a Konyhaszekrény, a Fületlen Bögre, az Épfülű Bögre, a Kávédaráló, a Háromlábú Hokedli, a Körömreszelő (mit keres egy körömreszelő a konyhában?), a Húsvágó Bárd, a Merőkanál, a Bojtos Butykos, a Tejesköcsög, a Piros Fedő, a Kék Fedő, az Alumínium Fedő, a Burátlan Lámpa, a Konyhaasztal és a Kettőbe Vágott Paradicsom hökkenten nézett rá.
A Hideg tánclépésben végiglejtett a konyhán, majd ökölvívóállásba helyezkedett.

(Mit ugrálsz, Hideg?)

Még szerencse, hogy Mikkamakka gyakran meglátogatta Babó Tittit. Mert ismeretes, hogy Mikkamakka majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud mindent. Esetleg: mindent majdnem tud.

(Nagyapa meg a csillagok)

- Alattvalóiddal? Csak egy alattvalód volt.
- Akkor alattvalómmal mindig jól bántam, ha például éhes volt, megparancsoltam neki, hogy egyék... Ki is volt az alattvalóm?
- Hát te magad! Ajahtan Kutarbani király egyetlen alattvalója Ajahtan Kutarbani alattvaló.
- Így igaz - bólintott Ajahtan Kutarbani -, tudom, az alattvalóm nem nagyon szeretett korán kelni, de azért mire én fölkeltem, addigra ő is mindig felkászálódott. Jól megvoltunk. Jó füle volt az alattvalómnak. Azért is hallotta meg azt a furulyás legényt.

- És ezekkel mi történt?
- Ezeket nem engedte a Hétfejű Tündér Csodaországba. Mehettek vissza dolguk végezetlen az aranyrúdjaikkal. A fafurulyások meg mind kaptak egy darabot Csodaországból. A szívükbe rejtették, mindig magukkal hordják.

(Rácegresi és Pácegresi)

Szegény Dzsoni és Árnika

– Hova szállt Östör király haragja?
– Haragországba.
– Ott laknak a haragok?
– Ott. És lesik, hogy valakinek a szívébe szállhassanak. És ha már ott vannak, akkor reszkethet, vörösödhet, puffadhat, ordíthat szegény ember, amíg meg nem pukkad.
– Vagy amíg vissza nem száll a haragja Haragországba.
– Úgy is van. Az a jó, ha idejében visszaszáll.
– És ha valaki egyszer Haragországba téved?
– Hát annak ezer jaj és kín és keserv.

A kisfiú meg az oroszlánok

Szigfrid főkönyvelőnek álcázta magát. Csokornyakkendőt kötött, egy aktatáska volt a hóna alatt, és a farkát a kabátja alatt spárgával a nyakába kötötte.
– Szigfrid, a főkönyvelők nem szoktak így rohanni. Rögtön ujjal mutogatnak rád, hogy itt megy egy oroszlán, és akkor mi lesz?
– Igaz, megfontoltan kell viselkedni – mondta Szigfrid, és könnyedén átugrott négy egymás mellé rakott szemetesládát.

Mese egy szembejövőről

Ennek az embernek, aki szembejött, irtózatosan nagy feje volt. Mint egy ház, mint egy gáztartály, mint egy uborkaszállító vagon. Dörr-bömm-dörr, egygerincekre taposott meg városokra. Azazhogy nem is volt akkora feje. Csak, mint egy krumplifőző denfer, mint egy szapuló, mint egy abáló üst.

Bimm-bumm-bimm, folyókra lépett, hidakra, ligetekre. Tulajdonképpen alig volt nagyobb a feje a normálisnál. Mint egy jól megtermett úritök, egy rózsaszín luftballon, egy felfújt marhahólyag. Csirr-csörr-csirr, házakra lépett, virágoskertekre, játszóterekre. Mondhatnánk azt is, normális nagyságú feje volt. Mint neked, nekem vagy neki. Tipp-topp-tipp, pásztorkutyákra lépett, csűrökre, búzaföldekre. Nem is volt normális nagyságú feje. Kisebb volt. Mint egy konzervdoboz, mint uborka, mint egy nagyobbfajta alma. Csisz-csosz-csisz, kismalacokon, pipacsokon, ingecskéken csoszogott. Persze, egészen kicsi feje volt. Mint egy gombostűfej, mint egy mákszem, mint egy ruhatetű. Sity-suty-sity, szép formákon, virágillaton, álmokon lépkedett. Ennek az embernek, aki szembejött, egyáltalán nem is volt feje.