Marcel Proust
| Marcel Proust |
|---|
 Marcel Proust (1895) |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
| Művek a Cervantes Virtualon |
 Művek a Project Gutenbergben |
Marcel Proust (1871 – 1922) francia regényíró, az Eltűnt idő nyomában c. alapmű szerzője
Idézetek
[szerkesztés]- Egy író csak akkor ír jól, ha eredeti, ha megteremtette a saját nyelvét.
- Nem a legszellemesebb emberből lesz nagy író, hanem abból, aki tükörré tud lenni, vissza tudja tükrözni saját életét még akkor is, ha ez az élet csupán középszerű volt.
- Fiatalon arról álmodoztunk, hogy akibe szerelmesek voltunk, annak a szívét is megnyerhessük; később viszont az az érzés, hogy egy nő szíve a miénk, esetleg elegendő ahhoz, hogy szerelmesek legyünk belé.
- ... egy dolog hiánya nemcsak ennyi, nem csupán holmi egyszerű, részleges hiány, hanem mindennek felfordulása, oly egészen új állapot, amelyet a régiben nem is lehet előre látni.
- Mi a véleménye a szerelemről? – A szerelemről? Sűrűn gyakorlom, de sose beszélek róla.
- A testi szerelem, amelyet oly igazságtalanul ítélnek meg, annyira rábír minden lényt arra, hogy jósága vagy önzetlensége legkisebb porcikáját is kifejezze, hogy ezek a jó tulajdonok a közvetlen környezetben is felfénylenek.
- ...erkölcsi kötelmeinknek, barátainkhoz való hűségünknek, egy mű elvégzésének, egy életrend betartásának sokkal biztosabb alapot nyújtanak a mégolyan vak szokások, mint az érzések pillanatnyi, heves és meddő fellendülései.
- ...néha a lélek minden erejét ügyességgé, ragyogássá változtatjuk, csak hogy oly lényekre hassunk, akikről érezzük, hogy kívülünk esnek, s hogy nem érjük el őket sohasem.
- A szenvedély ... képes egy pillanatnyi s különböző jellemmé alakulni bennünk, elfoglalni a régi jellem helyét, s kiirtani azokat az addig változatlan jeleket, amelyek révén a régi jellem azelőtt kifejezésre juthatott!
- Szerencsés, aki türtőzteti magát. Irigylem az oly embereket, akik el tudják titkolni, hogy mit gondolnak.
- Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
- Végleges határozataink mindig oly lélekállapotból születnek, amelynek az a végzete, hogy ne tartson örökké.
- ... nemegyszer azt hittem, sőt hitettem el, hogy egy újraéledő szerelemről lehet szó, amikor csak egyszerűen az utazás vágya hevített.
- ... mélységes tisztelet ... mindig azok iránt érezzük, akik korlátlan hatalommal törhetnek az ártalmunkra.
- Mindenkinek megvannak a maga kis szenvedései.
- Mihelyt szerencsétlenek vagyunk, egyszerre erkölcsi lényekké válunk.
- ... az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben...
- Vágyaink annyit kereszteződnek, és az élet oly zűrzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta.
- ... sosem ismerünk mást, mint a másik szenvedélyeit, azt pedig, amit sikerült a magunkéiról megtudtunk, csak másoktól tanulhattuk meg.
- Mindabból, amit a szerelem megkövetel, hogy megszülessék, amihez legjobban ragaszkodik, s amiért minden mást elhanyagol, az a hit a legfontosabb, hogy az, akit szeretünk, egy ismeretlen élet részese, olyan életé, ahova majd minket is bejuttat a szerelme.
- A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.
- Az erős eszme annak is kölcsönöz erejéből, aki cáfolja.
- Az ember sose tudja, mikor boldog. Sose vagyunk oly boldogtalanok, mint amilyennek hisszük magunkat.
- Mire való más népekkel szemben éles hangot megütni? S kivált az irodalomban, ahol uralkodni csak meggyőzéssel lehet?
