Miroslav Krleža

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Miroslav Krleža
Emléktáblája Zágrábban
Emléktáblája Zágrábban
Lásd még
Wikipedia-logo-v2.svg Szócikk a Wikipédiában
Commons-logo.svg Médiaállományok a Wikimedia Commonsban

Miroslav Krleža (1893. július 7. – 1981. december 29.) horvát költő, író, drámaíró.

Bankett Blitvában[szerkesztés]

(Regény)

Afféle prológus vagy szentimentális variáció a blitvai kérdésről századokon át[szerkesztés]

Blitva, szülőhazám,te úgy mérgezel meg mindent, mint a betegség.
(A.WALDEMARAS)


Harminc európai nemzet mészárolta egymást négy esztendőn át, s ebből a vérözönből úgy vetődött partra Blitva, mint a Blithuania Restituta pléhcsörgője – mindazoknak, akiket Barutanski ezredes hazafiakként akart kompromittálni. Az önálló és független Blitvai Köztársaságot tizenhétben hozta létre a Blitvai Blatóban megkötött béke, amikor Barutanski ezredes legionáriusai kikiáltották a blitván függetlenséget, és a blitvai romantikus Andria Waldemarasról elnevezett téren első ízben énekelték állami himnuszként a legionáriusok dalát: Masírozott, masírozott Blitvának brigádja. Az ősi blitvai himnusz – Hej, blitvánok, még most is él ősapáink híre – ettől a naptól kezdve minden elégedetlen blitvánnak ellenzéki dala lett, sok vér is folyt e dal miatt mindaddig, amíg Mlužikovski miniszterelnök, a blitvai agrárpártiak ideológusa meg nem találta a középutat, s azt a régi romantikus indulót nem tette meg a blitvánok állami himnuszává, amely így szólt: Nem veszett el Blitva, amíg mi élünk... A Blitvai Blatóban kötött béke egymillió-hétszázezer blitvánnal megteremtette a független Blitvai Köztársaságot, de nem oldotta meg a blitván kérdést, mert egymillió-háromszázezer blitván az újonnan létrejött Blatviában maradt, míg további nyolcszázezer blitván tekintetében a nagykövetek értekezlete a versailles-i zöldasztalnál nem engedte meg a szabad Blitvának, hogy azokat „felszabadítsa" a hunok járma alól. A megoldatlan blitvai irredenta kérdés hozta létre huszonöt decemberében Barutanski ezredes második államcsínyjét, s Barutanski ezredesnek ez az úgynevezett karácsonyi puccsa mintegy háromezer fejbe került. Ez a háromezer áldozat készíti majd elő az összeesküvést Barutanski ezredes ellen, vagy pedig Barutanski ezredes még háromezer lázadót lelövet, és hadat üzen Blatviának, amelyben bejelenti, hogy „háborúzni fog az utolsó emberig", s így vérbe fojtja Blatviát, mert Blatvia be akarja kebelezni Blitvát, ennélfogva Blitva kénytelen háborút indítani, mivel nincs más választása, csak az, hogy háborúval tegye tönkre Blatviát... Blitvanen, amely a hunok alatt a Blitvasholm nevet kapta, hadat üzen majd a blatviai Vajdahunennak, Vajdahunen viszont Hunniával, Kobiliával és Ingermanlanddal lángba borítja és elpusztítja Blitvanent, ily módon Blitvanen új harcot indít Blitva felszabadításáért az „idegen járom alól”, s ez az új irredentizmus egész sor új európai háborút von maga után, és így ezek a véres népi tűzijátékok végül egy új fegyverszüneti mentőhelyen hunynak ki a blatviai Koprivnyakban 2048-ban, míg a blitvánok tovább éneklik a szabadságvágyukat kifejező forradalmi indulót: Masírozott, masírozott Blitvának brigádja, mint egyetlcn zálogát klasszikus felszabadulásuknak a huszonegyedik században. A Blitvai Blatóban megkötött békében 1917-ben az ezeréves árva Blitva ugyanolyan megcsonkított maradt, mint amilyen majd százharminc évvel később lesz a blatviai Koprivnyakban esetleg megkötendő békében, s ez a szégyenteljes béke a blatviai Koprivnyakban 2048-ban nemzeti szégyent jelent majd a blitvánokra nézve ugyanúgy, mint a Blitvai Blatóban 1917-ben kötött béke, melyet a blitvánok a „halálra sebzett és megalázott blitvai nép” miatt érzett patetikus gyászukban gúnyosan egészen más békének neveznek. S ha majd Barutanski ezredesnek sikerül Hunniával, Kobiliával és Ingermanlanddal a nemzetközi erők olyan egyezségét megkötnie, hogy felkeltse a szerződéses nagyhatalmak érdeklődését is a Blatviai Köztársaság felszámolására, úgy ez az újonnan megkötött ideális béke Blitvanenban a blitvai eszmények feltámadását jelenti majd, s ugyanakkor az „ezeréves, halálra sebzett, árva Blatvia megaláztatását és végső bukását". Ez az esetleges vereség kiváltja majd a legnagyobb fokú blatviai irredentizmust: az irredentákat és az újjászületésért, a „becsületért és a nemzeti lobogó szabadságáért” folyó háborúkat természetesen tábornokok vezetik majd, a tábornokok magukhoz ragadják a hatalmat, összeesküvéseket szerveznek, az összeesküvések vérontásokkal járnak, Barutanski lelövi Kavalierskit, vagy Kavalierski lövi le Barutanskit, a vérontás újabb embervért kíván, s így aztán a háborúk és fegyverszünetek logikus vérözönében s az újabb és újabb háborúk és fegyverszünetek végtelen sorában elpusztul majd Blitva is és Blatvia is, mint ahogyan annyi Blitva és Blatvia pusztult el már előttük ugyanebben a balti és szittya sárban anélkül, hogy valakinek is eszébe jutott volna feltenni azt az egyszerű és természetes kérdést önmagának, valamint polgártársainak, a blitvánoknak és hunoknak, blatviánoknak és kobiliaiaknak: Hát csakugyan veszett kutyák vagyunk, testvéreim, hogy egymás húsát tépjük, és miért?

(7-9. oldal)


Második könyv[szerkesztés]

V. fejezet
Blatviában

Mint a csalánban felfordult rühes kutya, úgy döglődött századokon át a tatár, hun, mongol és császári iga alatt Blatvia népe. Ezekből a véres hun napokból maradt fenn a régi blatviai népdal:

                               Minden férfi hősi halott,
                               Minden asszony gyászos özvegy.

Vonított az ordas a blatviai sár felett, s a levágott véres farkasfej Blatvia címerében még ma is beszédesen hirdeti ezt a sáros, blatviai ordaséletet, a sötét századok folyamán. Mert ez aztán igazán ordasélet volt, úgy boldogult mindenki, ahogy tudott, a tekintetek elhomályosodtak, a kutyák ugattak, ömlött a vér, s a hó befútta az utakat és az ösvényeket, mindent elborított a blatviai hó, a sáros, gyilkos lucsok, és süvített az éles szél, fütyülve száguldott a vihar az éjszakákon át, a meztelen emberi bordákon s az éhes beleken át, s most aztán éld a farkas életét, isten segedelmével, kutyafejű blatviai!

Ilyen viszonyok között csak a kutya erkölcsét lehetett követni: behúzott farokkal nyaldosni az idegen lába nyomát. Az alkalmazkodásnak ez a rendszere századokon át megrothasztott minden olyan elvet, amelyeken az európai közeledés gondolata alapult, s így fejlődött ki századunk folyamán a megbízhatatlanság, a bizalmatlanság, a gyanakvás sajátságos blatviai tulajdonsága, mert ez a nép tapasztalatból tudta, hogy Blatviában csak annak sikerül hortyogva pihentetni a potrohát a jóllakottság selyempárnáján, aki születésétől fogva behúzott farokkal jár, és úgy tud hazudni, mint a kutya…

(319. oldal)


Harmadik könyv[szerkesztés]

X. fejezet
Barutanski ravatalánál

Halló, halló, itt a Blitvai Köztársaság ideiglenes kormányának rádióállomása, fontos közleményt olvasunk föl: Barutanski ezredes halála után a hatalmat Burgwaldsen doktor belügyminiszter és Blitvogorski herceg tábornok vette át. Fölszólítanak minden blitvai állampolgárt a rend és a béke megőrzésére. Figyelem, blitvaiak, amíg ezt jelentjük. . .

A bemondó hangjában, aki Barutanski halálhírét közölte a világgal, érezhető volt a gazdája holtteste fölött üvöltő kutya rémülete is. A fekete, lakkozott dohányosszelencéhez hasonló csöppnyi dobozból siránkozással vegyes rémülettel szól a hang, amikor Nielsen, aki hotelszobája erkélyén, csillagos esti csöndben fél füllel hallgatja a varázsdoboz híreit, egyszeriben és váratlanul értesül Blitva Önkényurának haláláról, arról a halálról, amelyet titokban évek óta kívánt, amelyről úgy ábrándozott, mint egyetlen mentségről, s amely most, ebben a pillanatban hétköznapi és természetes megállapításnak hat, ám rejtelmes és hátborzongató és fölfoghatatlan is.

Kristian Barutanskit szárnysegédje, Flaming-Sandersen lovassági százados terítette le, egyetlen golyót eresztve revolveréből a tarkójába; így ment el Blitva Parancsnoka, hogy számot adjon „minden hadsereg Generalisszimuszának”, vérben és lőporfüstben, jelszavához híven, amelyet mintegy húsz évvel azelőtt választott magának, amikor a görög rendhagyó igéktől átpártolt a politikához: plumbum et pulvis et nihil aliud.

(666. oldal)

Források[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
  • Miroslav Krleža: Bankett Blitvában (Fordította Herceg János.) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977; ISBN 963 07 1666 6