Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov (1821-1878) orosz költő.

Wikiforrás
Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.

Versek[szerkesztés]


Szülőföld (fordította: Fodor András)

Itt vannak újra mind a jólismert helyek,
hol egykor őseim a dőre életet
múlatták pompa közt, eszetlen hencegésben,
mocskos tivornya és vad zsarnokság jegyében,
hol elnyomás alatt sok reszketeg cseléd
irígyelhette csak az úr hitvány ebét,
hol úgy rendeltett, hogy meglássam a földet,
hol megtanultam azt, hogy tűrjek és gyülöljek,

(…)
hol szabadon csupán egy ember élhetett:
ki eltiprója volt az összes többinek…

   (549. oldal.)


A Volgán (fordította: Fodor András)

1.
(…)
remegve zörgök kapudon,
boldogtalan gyerekkorom.
Ó, ifjúságom, te szegény!
Oldozz föl, megbékéltem én.
Ne említsd hetyke terveim,
mikért eldobtam földemet
s még csúfolkodtam is veled.
(…)

3.
Ó, Volga, hány év elszaladt.
Köszöntöm újra partodat.
Én más vagyok már, de te még
fenséges, fényes, ami rég.
Nem változott a láthatár…
Most is a vén monostor áll
a zöld homoksziget felett.
S amint harangját hallgatom,
elönt a régi izgalom,
az ifjuság bennem remeg.
Igen… De vissza sose jő
sok elszórt év, elhalt erő…

(…)

                  S mig ültem ott,
már-már a hő elkábított,
de nyögést hallok hirtelen
s a partra szegződik szemem:
logó fejük majd' földet ér,
testükön áthurkolt kötél,
nyűtt háncsbocskorban lép, halad
vánszorg a vontató-csapat.
Ütemes, gyászos, jajgató
szavuk úgy szúrt, oly élesen
oly vad volt, oly borzongató,
hogy fázva reszketett szivem.
 
(…)

Ó, sírtam, sírtam féktelen
azon a gyászos reggelen,
s a kedves partról nézve le
vized először lett nekem
a bánat és rabság neve.

   (573–579. oldal.)


Elemészti a szívet (fordította: Fodor András)

Elemészti a szívet a bánat,
az erény bizodalma kimul,
míg a földön a dobnak, a láncnak,
meg a bárdnak a hangja az úr.

    (590. oldal.)


Dobroljubov emlékezete (fordította: Fodor András)

Te ifju fővel is szigorú voltál,
az ész fékezte szenvedélyedet.
A szabadságért élni tanítottál,
de arra is, érte halni szebb.
 
   (602. oldal.)


Csüggedtség (fordította: Eörsi István)

15.
Bealkonyult. Lankadtan és leverten
erdőn s réten bolyongok egyedül.
Oly csüggedt már s oly fáradt a lelkem,
és csüggedt minden, mi elém kerül.
Zendül az égbolt – eleredt a zápor,
villámok futnak fürgén messze fenn –
az eső engem vígra hangol máskor,
ma nem segíthet borús kedvemen.
Leszállt az éj. Tüzek között rovom
az utat, hazamegyek zaklatottan –
szokásnak engedve fogom a tollam,
verset írok – majd a tűzbe dobom.
Versem csüggedt, mint a bánat ha csobban,
mint őszi bú moraja a habokban,
az elhagyott északi partokon.

   (616. oldal.)


A magvetőhöz (fordította: Fodor András)

Vesd a tudást, az erényt, nyoma megmarad,
vessetek úgy, hogy a fáradozástokat
     áldja a nép.

   (617. oldal.)

Források[szerkesztés]

  • Klasszikus orosz költők Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966.