Orosz László Wladimir
Megjelenés
Orosz László Wladimir (1966-), író, költő, filozófus.
Orosz László Wladimir |
---|
Orosz László Wladimir, 2016 |
Lásd még |
Szócikk a Wikipédiában |
Művek a Wikiforrásban |
Esszé-idézetek
[szerkesztés]- A modern apokaliptikus ember Aranykorhoz fűződő viszonyát mindennél inkább kifejezi annak a pusztító erőnek az ébredése, amely puszta biológiai léte ellen feszül, amikor a sarkkörök választóvonalát átlépve a Pólusok felé igyekszik. (Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről)
- Ahhoz, hogy tovább léphessünk, ki kell fejteni a „szakrális földrajz” legfontosabb enigmáját: ebben a geográfiai kontextusban az északi sark ellentéte nem a déli pólus, hanem az egyenlítő. Úgy is mondhatnám, hogy a Sarokpont az Észak, és az Ekvátor pedig a Dél. […] Északon a személyiség felértékelődik, s noha elbukhat, olykor tagadhatatlanul héroszi rangra tör. Délen az individuum semmi; millió veszély és betegség les rá, a magas halandóságot viszont a rasszok hihetetlen reprodukciós képessége mindig bőségesen fedezi. Az ember sehol nem lehet istenibb, mint a Póluson, és sehol nem lehet démonibb, mint az egyenlítőn. Délen az ember úgyszólván a flóra és a fauna organikus és kiszakíthatatlan része, Északot viszont meg kell hódítania. (Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről)
- Észak Fehére szolipszizmusra nevel. Délnek ott van a kegyes, léleknyugtató és „színes” hazugsága, hogy minden jelenség, csapás vagy katasztrófa valamiként a közösséget is illeti, s annak ódiumából ama absztrakt „nyáj”, azaz az „emberiség”-nek nevezett, megragadhatatlan fikció is átvállal valamit. Az üres szentimentalizmus Északon értelmezhetetlen. (Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről)
- Az Éhségnek van metafizikája, és ezt a dimenziót akkor érthetjük meg igazán, ha az Északi Genius által áthatott műveket olvassuk; a figyelmes ember ezt a transzcendens érintést érzi meg Csehov Osztriga című elbeszélésében avagy Hamsun Éhség-ében. A „délieknek” e kérdésben nem tudok hinni; amikor Stendhal és Balzac hősei öklüket rázzák a „társadalom” felé, és azt követelik, hogy a kollektívum – vélt vagy valós – értékeiket respektálja, voltaképpen nassolni akarnak. Azaz még többet kívánnak azokból az ínycsiklandó nyalánkságokból, melyet Dél csillogó kirakataiban cukros csaliként felhalmoz. (Aranyláz a Benső Alaszkában – Jack London műveiről)
- A Zöld a Cinóberrel sajátos egységben található meg az ekvatoriális gyökér-rassz számos népcsoportjánál Afrikától Dél-Amerikán át Óceániáig. A Vér és a Hús sosem-szűnő szamszárai körforgásának – gyakorta kannibalizmusban megnyilvánuló – fétise egy személyiség-alatti okkult sodrás démonisztikus bódulatában: tömören így határozhatnánk meg e harcos és erősen matriarchális népcsoportok alapkartekterét. Ahhoz, hogy a Zöld civilizációja igazi magaskultúra lehessen, meg kell idézni e minőség transzcendens komplementerét: a Bíbort. („Kelta” Zöld)
- Egy élő fát pontosan úgy kellene „szellemi szemmel” látnunk, ahogyan kivágott állapotban a „szív” köré nőtt évgyűrűi megmutatkoznak. Egy folytonos, koncentrikus körökben való áradást kellene megtapasztalni: az Idő benső természetéről „beszélne” a Fa annak, aki „meghallgatná”. Mint midőn egy becsapódó kő a nyugodt vízfelszínt mozgásba hozza, elbeszélné a „Bűnbeesést” és a szertegyűrűző Élet „láthatatlan történetét”. Sokat elmond a mai emberről az a mód, ahogyan a fákhoz viszonyul, s mint mindent – beleértve saját magát is –, naivan a „termelésbe” vonja. („Kelta” Zöld)
- A fák a tiszta Idő anyagi burokkal rendelkezõ manifesztációi, s ekként lényükbõl kivonható [a két egyiptomi „öröklét-princípium”] a „neheh” és a „dzset”; nem lehet véletlen, hogy számos kultúrkör ismeri a fák odvában – tehát az évgyűrűk között! – élő bölcs és beérkezett remete mitologémáját. („Kelta” Zöld)
- Szemben Babits „Ádáz” nevű kutyájával, velőscsontokban kiporciózott bizonyossággal sem büszkélkedhetünk, és meg kell elégednünk az Intuíció „pille-porával”. (A Tükör-palota antropológiája)
Költemények
[szerkesztés]Kristály
[szerkesztés]- A fájdalom kristályszerkezet,
- Fürtös, cellázott, pikkelyes.
- Térformát mindig úgy növeszt,
- Hogy rombos, triklin vagy hatszöges;
- Áttetsző, néma, kőmerev:
- Csak kötésszögeit ismered.
- Nem tudod – és ez rémitő –,
- Hogy sors-e vagy üres téridő,
- Hogy élet-e az, vagy halál,
- Mit rácsaival körbezár.
A kiszáradt almafa
[szerkesztés]- Míg bűvös álmát könnyezi a pázsit,
- Megterít dúsan a májusi reggel;
- Kék damasztjáról illatos morzsáit
- Méhek hordják szét zengő viasztesttel
- A virágtalan, üszkös almafáig.
- Korhadt szél játszik rívó üregekkel,
- S pikkelyes kérge pattogva levásik;
- Ám kusza ágból bármennyit ereszt el,
- Gubancos árnyát lénye nem felejti,
- Nem borzad fájón, nedve-fagyva mégsem.
- Csupán Te nősz át porló édenkerti
- Percből véghetetlen év-gyűrődésben;
- Hol törzsed a vak Forma visszafejti,
- Csönded megérik, halálfényű éjen.
A Látás szonettje
[szerkesztés]- Minden látszó tárgy otromba mimézis:
- Csak Tiszta Forma a Lét igaz nyelve,
- Gyémántba hullva, gyönyörré préselve.
- Amint tanítja megannyi szent tézis:
- Mi magából él, magának elég is. –
- Nincs múltja, jövője, vágya, félelme,
- De rejtett okból, mit nem ér fel elme,
- Időtlen terve meghasadni mégis;
- S míg zord fensége vakon visszamarad,
- E repedésen Te zuhansz ki, égve,
- Szétnyilallva az üres messzeségbe!
- Az Anyagon csak átsejlik a Forma,
- Mert mindig szitál a Távolság korma,
- Ha felparázslik bűvös szembogarad.
Ikarosz
[szerkesztés]- Mert nyíló satuként enged a sötét,
- Amint szűrt sugáron felizzik a Szív,
- Hogy boldog hévvel szétfeszítse masszív
- Káprázatának iszonyú börtönét.
- Épp délidőben csatolja hát szárnyát,
- Aki olvasni mer ama Fénylő Arcból;
- S legbelül Húrrá feszítvén a Pályát,
- Szökkenjen felé a zord sziklafalról!
- A magas vágytól óvja bár agg apja,
- Ő tudja mégis: fölrepül a Napba!
Március
[szerkesztés]- Szajha szél heccel kérges akácfákat
- Egykedvűn kuporgó, vedlett domb alatt;
- Feléje kapnak a töviskes ágak,
- S aprót sivítva, kényesen megszalad;
- Nyílnak a hó alól új pokol-szájak,
- S bennük őrlődik a keserű falat,
- Mit a mélység (mert sorsa ellen lázad)
- A cukros fényből sóvárgón kiharap.
- Ó, minden, mi tiszta volt, most oly kusza!
- Szirénhang cikáz örvénylő rét felett,
- Fülelnem immár befelé nem lehet,
- És menni kell, a tél-törvényt feltörni,
- Hí a vér-szag, e márciusi kölni:
- Cæsaromnak vagyok örök Brutusa.
Elektronikus parinirvana
[szerkesztés]- Oh, Microsoft Word, oh, te mélyen tisztelt!
- Nem kopogom be ezentúl, hogyha fájt;
- Te tudod jobban a legvégső szabályt,
- Aki uralod saktidat, a Printert.
- Míg lelkem pástján Euterpé sprintelt,
- S repesve hozta a kecset meg a bájt,
- Te csak számláltad, művem hány megabyte;
- Igazad is volt: a vers múló inzert.
- Álom környékez, e nyomasztó update,
- Hogy pár órára ellásson licenccel…
- Nyűgözne tovább ez a Mátrix-rablét,
- És World, lefagysz, az ihlet kibukfencel:
- A Múzsa gúzsa váratlan szakad szét.
- Om, Szent Üresség! Bye, Bináris Rendszer!
Versfordítások
[szerkesztés]Albatrosz (Charles Baudelaire)
[szerkesztés]- Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
- Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
- Közönyös utasként a hajóra ül le,
- Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.
- Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
- A tág Azúr ura már bénult-tétova,
- Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
- S lomha evezőkként vonszolja csak tova.
- E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
- Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
- Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
- Mímeli egy másik groteszk bicegését.
- Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
- Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
- De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
- S nem engedi járni két hatalmas szárnya.
Egy dög (Charles Baudelaire)
[szerkesztés]- Emlékszel, szivem, hogy mit láttunk mi ketten
- E langy májusi hajnalon?
- A dűlőút végén, kőágyra vetetten
- Egy dög feküdt. Mily’ borzalom.
- Kőmerev lábait szajhamód szétrakva
- Kaján volt, szenvtelen-süket,
- Amíg nehéz mérgét fullasztón izzadta
- A tompán korgó hasüreg.
- A kelő Nap hője is tán úgy akarta:
- Újból éljenek a részek,
- Melyeket idáig bölcsen egybetartva
- Őrzött az Anyatermészet.
- A kék ég tudta azt, hogy e bűvös tetem
- Megnyíló tulipánkehely;
- Viszont oly’ bűz csapta meg orrod hirtelen,
- Azt hitted, lábadról lever.
- A rothadó hasra ezer húslégy rajzott,
- És eves váladék fakadt,
- Ahogy cafatokon vívott szennyes harcot
- A győzedelmes lárvahad.
- A tetem lüktetett, mint valami hullám,
- És olykor sziporkát vetett,
- Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
- Sokszorozódó életet.
- S megzendült a világ: lágy, zizegő hangja
- Neszező szél volt, s muzsikált,
- Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazda
- Ütemre rázza a szitát.
- A test konturtalan álomkép volt szinte,
- Kuszált, valótlan köd-lidérc,
- Ismeretlen művész félredobott skicce,
- Melyet néhanap felidéz.
- A sziklák mögül egy eb dühösen nézett:
- Kívánta még a falatot,
- Mit számára tálalt ekként az enyészet,
- S mit félelemből ott hagyott.
- – Hiszen ez leszel Te is: épp’ ilyen szégyen,
- Éppen ily’ bűzös fertelem,
- Ki fénylő napsugár voltál, s csillagfényem,
- Őrangyalom, egyetlenem!
- Igen! Ezzé leszel, királyi, büszke hölgy,
- Ha betöltötted sorsodat;
- S a buja tavaszban majd tarka leplet ölt
- A penész-ette csontozat.
- De ó, Szerelmem! Bár féreg csókol röggé,
- Nem porlaszthatja Arcodat;
- Mert én égi mását őrzöm már örökké
- Annak, mi testben elrohad!
Párduc (Rainer Maria Rilke)
[szerkesztés]- Lényét hagyja a rácsozatba veszni,
- Annyira gyenge már, mégsem pihen;
- Számára a lét: ezer rács, csak ennyi –
- Túl a rácsokon nincsen semmi sem.
- A puha léptek vad-ritmusú sodra
- szűk körbe vontan, amint elakad,
- pörgő tánccá lesz, oly’ Centrumtól vonzva,
- hol megbénult egy gigász-Akarat.
- Ám fellibben olykor a szembogarak
- nehéz fátyla. Akkor Kép vetül be;
- Lábak izmába villan, majd felszalad,
- S kihúny, a Szívbe merülve.
Őszi nap (Rainer Maria Rilke)
[szerkesztés]- Uram, dicső nyarad betelt. Most hát
- nyujtsd hosszabbra napóráid árnyát,
- s a réteket friss szelekkel mosd át!
- Tedd: a szőlő méz-teljét elérje;
- két tűz-arcú delet küldjél még csupán,
- emeld tökélyre, hogy a szüret után
- borrá forrjon végső édessége!
- Ki fedéltelen, tetőt nem ácsol.
- Ki maga van most, társ arra nem várhat;
- könyv fölött gubbaszt, boritékot nyálaz,
- s unt allét róva messzi bukdácsol
- rezgő árnyain avar-béklyós fáknak.
Az Álomhoz (John Keats)
[szerkesztés]- Ó, Álom, te édes és bársonyos,
- Aki gondos ujjaiddal fejted
- Fel a fényt, hintvén éji mákonyod,
- Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!
- Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:
- Vagy szemeim hirtelen lefogod,
- Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;
- Bármint is legyek delejed foglya,
- Csak tűnt nap lidércfényétől menten,
- Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.
- Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,
- S lágy homályomba vakondként jár át;
- Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,
- S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!
LXXV. szonett (William Shakespeare)
[szerkesztés]- Egybeérünk, mint Élet és Étel –
- Te szikkadt földemre dús esőt hozol,
- Megnyugvást adsz, mi tusával ér fel;
- Fösvény lettem, ki nyíltan tékozol.
- Győzelmi mámorban kérkednék véled,
- Míg félnék: a tolvaj perc elragad,
- Száz önző vágyba belerejtenélek,
- S legott kívánnám: mutasd meg magad.
- Van úgy, arcod ünnepi tünemény,
- S megöl, ha szemed kerüli szemem,
- Érzem, nem kell más kéj e földtekén,
- Csak mi általad adatik nekem.
- Sóvárgok bár, de kín az élvezet,
- És öklendezem, mit kapzsin elnyelek.
Kövesd szép Napod… (Thomas Campion)
[szerkesztés]- Kövesd szép Napod, te bomló Árnyék,
- Bár lényed éjsötét
- És féli fénykörét,
- Csak kövesd szép Napod, te bomló Árnyék.
- Kövesd a Fényt, mely kioltott téged;
- Alant vagy köd-gomoly,
- Míg Ő fennen honol,
- Mégis kövesd azt, ki mindenben az Élet.
- Kövesd Őt, mert izzik Ragyogása;
- Mint felperzselt lélek,
- Éld meg üszök-léted,
- Hogyha Kegyelme nem von Fényhonába.
- Kövesd, míg látod, sugara árad,
- Hisz’ közel ama Éj,
- Mely minden Fényt elér;
- Előre megsejti ezt bomló Árnyad.
- Csak kövesd. A sors-rendelés úgy van:
- A Napnak Árnya lész,
- S a két rész elenyész –
- A Nap dicsőn, az Árnyék nyomorultan.
Tigris (William Blake)
[szerkesztés]- Tigris, Tigris, Tűz-magod
- Vadon-éjbe átragyog –
- Tett szabta, vagy metsző Látás,
- Lényed vad Szimmetriáját?
- Szférák avagy Szakadék
- Lángja az, mi benned ég?
- Mily’ szárnyas Vágy mozdul érted?
- Így izzani mily’ Tett képes?
- A Terv, mely ott fenn csiholt
- Izmodba hőt, vajh’ mi volt?
- S az első ádáz Dobbanást
- Mily’ Kéz bírta meg, milyen Láb?
- Volt Béklyód s rajt’ volt Lakat?
- Athanorban gyúlt Agyad?
- Mily’ Kovács emel oly’ Verőt,
- Mi testté gyúrhat Őserőt?
- Dicső Csillag kél veled,
- De mint Könnycsepp, megremeg;
- És mosolyog, nem sír esdve,
- Ki a Bárányt teremtette?
- Tigris, Tigris, Tűz-magod
- Vadon-éjbe átragyog –
- Tett szabta, vagy metsző Látás,
- Lényed vad Szimmetriáját?
Felhasznált forrás
[szerkesztés]- Szivárványhídon át. Stalker Stúdió, Debrecen. 2006.
- Tua maximna culpa. Norna Kiadó, Miskolc. 2006.