Ráth-Végh István

Ráth-Végh István, (1870. – 1959.) magyar művelődéstörténeti szakíró.

Művei alapművek, a legnagyobb népszerűséget valószínűleg a butaságról szólóak értek el:

• Az emberi butaság kultúrtörténete
• Új butaságok az emberiség kultúrtörténetéből
• Vége az emberi butaságnak

Idézetek

• Ismerek egy breton népmesét Jeanról és a balga asszonyokról. Megy, mendegél Jean az országúton, hát egyszerre egy házból rettentő nagy sikoltozást hall, mintha kis gyereket gyilkolnának. Bemegy Jean a házba, hát egy véreskezű asszonyt lát ott, amint egy hatesztendős kisfiú ülőrészéről nagy szelet húsokat vagdos le: «Mit csinált te, pokolszülötte asszony?» «Ne avatkozz a dolgomba, ostoba legény. Nem látod, hogy a szabó szűkre szabta hátul a gyerek nadrágját? Muszáj lemetélnem a gyerekről a húst, hogy beleférjen.» – Így tesz a cenzura az irodalommal.

Cenzura és erkölcs; Nyugat, 1929.

Róla írták

• Ráth-Végh nem kísérletezik, ehelyett mulatságos anekdotákat, emberi különcségeket, kuriózumokat, furcsa, de jellemző kordokumentumokat sorakoztat fel. Nem a történetíró módszerével dolgozik: nem vizsgálja az adatok és tények hitelességét, csak ritkán ütközteti a véleményeket, forrásait úgy olvassa, hogy nem elsősorban a jellemzőt, a meghatározót keresi bennük, hanem a különlegeset, a normálistól eltérőt. Mulattatva tanít, és az igazi műveltség elsajátítására serkent.

(Legeza Ilona: Könyvismertető)

• Ha valaki kíváncsi eleink hétköznapjaira, számtalan erről szóló furcsaságot, mosolyra ingerlő passzust talál Ráth-Végh István könyvében. A világ, bárhogyan is nézzük, csupán fejlettebb lett, okosabb nem.

(Galgóczi Tamás: Ajánlok.)

Idézetek műveiből

Az emberi butaság. 1962.

• Az arany saját sarlatánságához illő óriási reklámmal dolgozik. Az ókor krónikái telve vannak hallatlan aranycsodák híreivel, ezek még a mai ember fantáziáját is képesek felizgatni.
• A dinnyén a természet intézkedése folytán azért vannak gerezdek, hogy a család asztalán felosztható legyen.
• Ámbár a szélhámos a felismerhetetlenségig elváltoztatta külsejét, felismerték és letartóztatták.
• Az emberi nemet Linné Homo sapiens (bölcs ember) néven illesztette be rendszerébe, Charles Richet véleménye szerint jobban megfelelt volna a Homo stultus (ostoba ember) elnevezés. Lehetne talán egy alcsoportot is alakítani homo stultus et ludens (ostoba és játékos ember).

Hatalom és pénz. 1964.

• Ha a nemes családok eredetét kutatjuk, vagy semmi nemeset nem találunk, vagy éppen ellenkezőleg azt kell látnunk, hogy kevés az olyan nemes család, amelyik eredetét nem valamely gyalázatnak köszönheti.
• Az inkvizíció feladata az volt, hogy üldözze az eretnekséget és irtsa ki a szakadárokat, akik arra a sátáni gonoszságra vetemedtek, hogy másként mertek gondolkozni, mint az uralkodó egyház, s azzal forradalmat lázítottak a fennálló társadalmi rend ellen.
• A régi Rómában, ha az adós hivatalos felszólításra sem fizetett a preator maga elé idézte és átadta a hitelezőnek hatvan napi szolgaságra. Ez magával vihette, megbilincselhette, kemény házi munkára foghatta. Ha eltelt a hatvan nap és a hitelező nem kapta meg a pénzét, az adós polgárjoga megszűnt. Ez annyit jelentett, hogy a hitelező a boldogtalan embert eladhatta külföldre rabszolgának, vagy akár meg is ölhette, ha akarta.
• A betyárvilágban is van ranglétra. Legalacsonyabb fokon áll a kapcabetyár, ez csak aprójószágot, baromfit lophat. Rangban felülmúlja a futóbetyár - ez már rabolt, esetleg gyilkolt is - , üldözték is mint a vadat, s ő menekült vármegyéről vármegyére. Legfelül magasodik a bandavezér, a betyárvirtus megtestesítője, a népdalok hőse, az akasztófa leendő virága.

• Valódi ínyenc számára egy tökéletes konyhaművészettel összeállított lakoma ugyanolyan élményt jelentett, mint zenekedvelőnek egy művészi tökéletességgel előadott zenedarab. S ahogyan a zenei élményt meg szokták újrázni, a római ínyenc is megújrázta az asztali élményt. Ujját a torkába dugta, s megszabadulván az immár tárgytalan tölteléktől, kezdte megint elölről.

Fekete krónika. 1965.

• A vagyonszerzés legegyszerűbb módja az öröklés. Az örökhagyó bevégzi földi pályafutását s a vagyonba beleül az örökös. Ám néha a pálya hosszúra nyúlhatik, és próbára teheti a reménybeli örökös türelmét. A francia arisztokrácia körében szaporodni kezdtek a pályarövidítési kísérletek. Olyannyira, hogy utóbb a szalonok nyegle nyelve külön névvel becézte a használatos eszközt. Úgy hívták:poudre de succesion.
  

Örökösödési por!

• Livius megemlékezik egy római bűnügyről. Az i.e. 328. évben történt, hogy két konzult megmérgeztek. kiderült, hogy előkelő római hölgyek úgyszólván mérgezési klubba álltak össze. Huszat tetten értek, amint a mérget kotyvasztották. Azzal védekeztek, hogy orvosságot főztek. "ha orvosság, igyátok meg" - mondták a hatósági emberek. Megitatták velük főztjüket és valamennyien elpusztultak. Még százötvenen kerültek hurokra és nyerték el büntetésüket.

A könyv komédiája. 1959.

• Aki könyvet ír, annak tudós embernek kell lennie. Hosszú vita kerekedett Ádám tudományos képzettsége körül, míg végr kialakult a vélemény, hogy Ádám "mindent tudott". Vagyis ő volt az első polihisztor.
• Aki a könyvek birodalmán kívül él, össze szokta cserélni a három iudegen szót: bibliofil, bibliofag, biblioman.
  

A bibliofil nem más, mint aki szereti a könyvet, barátja a könyvnek.

A bibliofag falja a könyvet. igen jó magyar kifejezésünk van rá: a könyvmoly.

A harmadik felekezetet szó szerint könyvőrültnek klehetne nevezni. De ez nem fejezi ki kellően a mániás mellékzamatot. Talán legjobban illenék rá egy nyelújítás korabeli szóalkotás, éppen groteszk furcsaságánál fogva: a könyvdühönc.

A határvonalak néha összemosódnak.

• A megbecsült régi könyv kötése épp olyan fényűzéssel hivalkodott, mint a legpazarabb asszonyi köntös. A legdrágább anyagot választották hozzá, remekbe rajzolt díszekkel ékesítették, arannyal tették ragyogóvá, ékkövekkel csillogóvá.
• A sajtóhibát lehetetlen elkerülni. Olyan mint a főnix madár: újraéled a saját hamvaiból. A korrektor hiába ragadja üstökön az arcátlan betolakodót: a szedő elvégzi a javítást, és csinál helyette egy újat, ha szándéktalanul is.

Varázsvessző. 1965.

• Több csoport vív betűharcot a varázsvessző körüli irodalomban
  

Az egyik a vakon hívőké. Tagjai az okkultista világból sorozódnak. Ők médiumi erőt a varázsvesszős forráskutató vagy érckutató személyében. Szerintük ezek rejtett érzékenységgel rendelkező, úgynevezett kryptaesthetikus egyének, s médiumi erejük idézi elő a vessző kilengését.
A másik tábor kicsiny, de annál hangosabb. helyesebben. gorombább. Ugyanis a hivatásos szaktudósok, geológusok egy csoportja röviden efféle szavakkal intézi el a varázsvessző kérdését. ostobaság, butaság, szélhámosság.
A harmadik gárda tulajdonképpen nem harcol, hanem mitsem törődve a hadizajjal, megy előre a maga útján. Ezek a varázsvessző modern, tudományos kutatói.

• Ma már élét vesztette az a vita, hogy voltaképpen melyik vallásfelekezetet terheli a felelősség az esztelen boszorkányhajszáért. Egyforma buzgalommal égette őket katolikus, református és anglikán.
• Mégis meg kell adni a véletlennek, hogy olykor pártolja az emberiség békés céljait is. sok hírünk van arról, hogy valamely fontos találmányt vagy felfedezést a véletlen ugrasztotta ki a tudós agyából.
• Olyanformán kell elképzelni a boszorkányhitet és a boszorkányégetést, mint egy óriási szemétdombot, amelyet magát is el kell égetni, hogy ne fertőzze tovább az emberiséget. Századok munkája kellett az elhamvasztáshoz, s az elüszkösödött kupac még évtizedekig sem szünt meg füstölögni.

Forrás

• Ráth-Végh István művei.
• Galgóczi Tamás: Ajánlok.
• Legeza Ilona. Könyvismertető.