Somlyó Zoltán

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Somlyó Zoltán (Alsódomború, 1882. június 22. – Budapest, 1937. január 7.), költő, újságíró, műfordító.

Somlyó György költő, műfordító apja.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

Dél van[szerkesztés]

Dél van
(részlet)

Tűzesőt szór a nap lángos taréjja,
ég a selyem ezer szép asszonyvállon.
A Dunapart kiöltözött kevélyen
s friss gesztenyevirág rügyez a fákon.
A Duna vize loccsan ringva, rengve
és asszonyszemek néznek elmerengve,
kacéran, csalfán, ingerlőn, aléltan...
Dél van!

A tűzfal
(részlet)

Az ablakom üres telekre nyílik;
lenn sápadt fű s a fűben ócska hintók,
a hintókon szerelmes-éhes macskák,
cicázók, fázók, egymásra kacsintók.

Egy sárga tűzfal áll csúcsosan, búsan,
mint vénkisasszony egy sötét teremben.
Meredt árnyéka. szükös toalettje
az estbe hull s a rossz hintókra lebben.

Várlak
(részlet)

A sárkányfejű szigonyos kályhát
befűtöm. Dél van. Fütyörészek.
Meleg lesz, csöndes, buggyanó meleg
ez a bolond boszorkányfészek.

Szorosan összekötözök
két unatkozó bársonyszéket:
itt te fogsz ülni, itt meg én...
Rendezgetek. És fütyörészek...

Gyónás
(részlet)

Gyerek nincs olyan ájtatos,
mint én, ha gyónni kezdek.
S a nyárban nem pirulnak úgy
a dús szőlőgerezdek:

Te nagyszerű kigondolás,
sok gondolatra téplek.
Bocsásd meg, de a könnyeim
veled vad nászra léptek.

Bocsásd meg: én magam vagyok
s szenvedő, lusta fajta.
S magadnak is, hogy bölcs kegyed
ezt bölcsen így akarta.

Az átkozott költő[szerkesztés]

Mindig ezek az emeletek!

Mindég ezek az emeletek!

Későn fekszem és későn kelek
és mindig előttem a lépcső.
Katonás, szigorú, furcsa jelek
s oly messze még, messze a végső.

Fel is út szabadon és le is út,
mért megyek fel és miért le?
Életem lépcsőin meddig megyek,
míg választ kapok e miértre?

S az idegen, szomorú hónapos szobák!
A falakon Krisztusok, bús Máriák
és pókhálós, céltalan szomoru szegek -
egy sorba ütött be a sors veletek...

Mindég ezek a bús emeletek!

Halott szerelmes verse
(részlet)

Az út, mely hozzám elvezetne,
oly gazzal vert, oly messze, messze;
már el is sülyedt, azt hiszem.

Egy tiszta folyó tükre lettem
s árnyékod, mely elszállt felettem,
mély tengerek felé viszem.

Ezer nap forró erejével
(részlet)

Ezer nap forró erejével
tündököl az a pár nap bennem.
Ezért nincs ma már hova lennem.

Ezer nap forró erejével
az ablakomon süt be fénye:
holt ünnep fonnyadt süteménye.

Ezer nap forró erejével
tündököl bennem az a pár nap:
egy bíborvállú hős vasárnap.

Északra indulok[szerkesztés]

Öklöd drága ütése
(részlet)

Nem lankadt el szerelmem, drága kincsem
s mint rossz bor, nem tört meg a láz, a hév.
Kezem még rád vár, hogy ajkamra hintsen,
mint hűs italt, mit őrzött sok-sok év.

Hideg szerelmes éj
(részlet)

Fogadna gyenge fáklyafény s halványkékszín ködoszlop,
a fáklyafény egy lány haja s a ködoszlop a teste.
A ködben megfürödnék én s amire széjjelfoszlott,
kialudt fáklya lennék én egy lány ölébe esve.

De oly hideg e mái éj. Kutyák futnak veszettül.
Jaj, ilyen éjben nincsen út, nincs út, mely vinne jóra.
A hold se süt, a szív se nyílhat ki már enkezemtül. –
Csak kong, csak kong és kongva kong, csak kong a toronyóra.

Északra indulok
(részlet)

Női világ, te habzó tajtéktenger,
voltam ladik rajtad és vasnaszád.
S mint torpedó is bujtalak setéten
s szívemen hordtam a halálkaszát.

De nincs a nő, kit el lehetne érni!
S kit el lehetne kérni: nincs a nő!
Nincs kezdet: újra vissza-visszatérni
s nincs nő, akinek lengessem: agyő!…

Nem érdemes kalóznak öltözötten
szelíd vezényszavakra hullni el.
A hold hideg kaszája ring a vízen
s szívemben egy nő gyászdalt énekel.

Sötét baldachin[szerkesztés]

Tej
(részlet)

Egyhelyt áll tavaszi fényben
a tejszinü reggeli lég.
Nem, nem lehetek tunya én sem,
már pörg a sok uccai nép.
Fölkelni! öreg csont, vak álom,
vidulni az élet szemén!
Jaj, szebb a világ, mint az álom,
már későn, de elhiszem én.

Lent szaglik a friss, üde harmat,
a vérszülte, friss tejital.
A cinköcsögök hasa fénylik
és az égről a nap lerivall:
Tej, tej foly a zsenge mezőkön,
tej, tej a nagy izmos világ!
A tej csupa áldott fehérség,
csupa vér és csupa virág.

Titánok volnánk
(részlet)

És minden reggel újra kiterítjük
a vágyaink az élet asztalán,
miknek virágja csipkedő csalán,

mely megújra feltépi sebeinket,
amikre balzsam seholse terem,
mert nyílásuk az örök végtelen.

Rajtuk keresztül isten izenetje
vigasztalóul szivárog reánk.
S csak áhitozni tud titáni szánk.

Így lettem harmincéves
(részlet)

Az alkóv még homályos. A szekrény fölött
egy Holbein-metszeten egy váll, egy nyak
kevélykedően kiviláglanak.

A kerek asztalon a fölborzolt cilinder,
fehér nyakkendő, meg egy bús kabát –
így mentem tegnap a körúton át

egy büszketestű, telt fekete nővel,
ki csattos cipőt hord és nagy selyemköpenyt
s már százezret csókolt. De engem nem ölelt.

A halál árnyékában[szerkesztés]

Szalagok
(részlet)

Fehér és piros szalagok,
én utánatok szaladok.

A szélben tetszik ez nekem,
hogy lengtek a lánykebleken.

A fehér int: vigyázz, vigyázz!
A piros int: szeretni gyász!

Feléjük nyúlni nem merek,
csak így szaladni szeretek…

Ó szinház
(részlet)

A karzat és a kakasűlő
e forró vértül forrva fűlő,

hol kiscseléd és kisdiák
figyelik a komédiát:

jól ismerik a lihegésem,
hisz övék voltam én egészen.

A zártszék és az öblös támlás!…
Ó, hányszor ültem itt, e lármás

és lelkesűlő nagy tömegben
s a forró szemektül remegtem.

S a pirosbélű édes zsöllye!
Ó, hányszor gyúlt remények zöldje –

de fölsrófolták, jaj, a villanyt
s a drága misztikum elillant.

Végzetes verssorok[szerkesztés]

A jó asszonyoknak
(részlet)

A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban titok él.
A büszke kéz, az összezárul
a büszke szív az nem remél.

Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem', amely nyitva van.

A rossz asszonyoknak
(részlet)

Megcsalják azt, ki nem tud csalni.
Egy kicsit néha meg kell halni.
Mi ehető volt, mind felenni.
Feledni és feledve lenni.

És hetednapra, hetedévre
föleszmélni egy hangra, névre.
A mély földből kikászálódni
s újra a földön hánykolódni.

Jajgató Felicián[szerkesztés]

Jajgató Felicián
(részlet)

Túl a jón és túl a rosszon s minden óperencián
él egy furcsa úriember: Jajgató Felicián.
Csúcsos sipka a fejébe, szeme tiszta, mint a tó;
arca sötét-borostás, bár rútnak ép nem mondható;
ilyen ő, a jajgató.

Sötétkék szalónkabátban járkál mindig egymagán.
Ki volt apja, anyja, nem is emlékszik rá már talán.
Hegyes lakkcipő a lábán, amely csöndbe ballagó.
Egyebe sincs. Nem érdekli se kormány, sem az adó.
Ilyen ő, a jajgató.

A hidegség városában hátsó kis szobában él,
hová néha be-bezörget szellős forspontján a szél.
Van négy fala, van egy ágya, meg asztala, mind fakó;
sosem alszik, sosem ül, ő egész más, mint más lakó.
Ilyen ő, a jajgató.

Az utókornak
(részlet)

Egy rózsa volt, mely megfogott –
azóta minden elfogyott;
s most könnyemet iszom.

Már nem libegek csók között,
elszürkülve a szók között,
időmet így nyögöm.

Takarva olcsó holmiba,
lógok, mint fáradt trombita
a pókhálós szögön.

Temető szobám padlata.
Csak fajtám véres tudata:
mi bennem eleven…

Márványok sima lapjain
tapogatódznak ujjaim:
és érzem a nevem!

Csak addig...
(részlet)

Szeretnék addig élni,
míg élni érdemes.
Míg szívem nem öregszik,
hajam még nem deres.

Amíg öröm a munka
és tisztán lát a szem,
amíg a nap s az éjjel
mind, mind enyém leszen.

Szeretnék addig élni,
míg csábít az öröm,
míg bíztat a reménység
e földi körökön.

A férfi versei[szerkesztés]

Vér
(részlet)

Emberfia, ki női testre nézel,
sima csípőkre, melyek ringanak:
feledd el, hogy az asszony ingatag,
hogy lelki-gyáva s testével merészel!

Mert amit mástól ellop: te kapod
a lázat és a fulladt gerjedelmet,
a karjai a mennyekbe emelnek,
melyekkel másnak arcába csapott.

Vándorfellegek
(részlet)

A lélek fehér köntösében
magamban járom az utat.
És nincs sehol és nincs semerre
egy kéz, amely utat mutat.

Csak a felhők, csak ők vezetnek,
a titkos égi délibáb -
lelkem rakoncátlan baráti
integetnek: tovább! Tovább!...

Szűz Miléva[szerkesztés]

(részlet)

November volt. A ködös pesti est,
mint nők sikos fehér nyakán a nyest,
úgy folyt körül a tornyokon.

A villamosok éles sikolyát
a szél lódítá a nagy síkon át
és a budai ormokon.

A vad hideg a szíveket falá,
befútt a nőknek szoknyái alá,
hogy megborzongtak a csipők.

A szél, a szél, minden titkok ura,
kezébe minden puszta figura -
a szél, a nagy ripők.

És mennek az évek[szerkesztés]

Kabaré
(részlet)


                  Nyárai Antalnak
Emlékszel még a régi szép időkre,
midőn miénk volt minden, ami szép!
A lázas, lomha pesti alkonyokra,
amikben égtünk: szíves, furcsa nép!
Midőn a csillag nékünk villogott még,
és egy kis színpad volt az életünk…
S felolvadván az esti diadalban,
a lelkünk sírt egy kurta, furcsa dalban...

Új boldogságot, új szívet reméltünk:
egy-egy Kolumbusz a nagy tengeren.
Nem nyúltunk olcsó, idegen virághoz,
csak ahhoz, mely önszívünkben terem.
Megbújtunk a kávéház szögletében
s álmodtunk, mint az ópiumszivók...
S ha este lett, a függöny elé estünk
s új szavakat s új formákat kerestünk...

Koraősz
(részlet)

Nyarat mutatnak még a hiu lombok,
de érzed-é, mit mond a szél?
A koraősznek sárga homlokára
már hulldogál a falevél.

A széna már a pajtákba begyüjtve,
az illata is tovaszállt.
S a naptár, ez az újult élü sarló,
maholnap mindent lekaszált.

Külváros
(részlet)

Bólong az esti ború. Köd. Hat már az óra.
Külvárosi ucca. A sár rongyos cipőkre tapad.
Itt-ott pislog a gáz börtönszagu, ócska világa -
s egy-egy szégyenkező és avittas boltkirakat.

Gyér itt a járókelő. Az is fázva, sietve, ha cammog;
térdig csap föl reá a sűrű folyadék, a lucsok.
Csöndben, mintha nem is vón élő görnyedt alakja,
veti-hányja magába: be fogynak a sovány garasok...

Amodébb gazdátlan kutya reszket, farka behúzva;
áll, falatot szimatolva, vagy a sintér kocsiját.
Érzi ma már, hogy a csontot nem dobják akármilyen ebnek -
ember is megbecsüli mai nap az ilyen vacsorát.

Hádesz hullámain[szerkesztés]

Fekete réten fekete ház
(részlet)

Az én házam nagy, fekete réten áll.
Fekete fák közt, fekete tó partjainál.
Ahol sötét víz sötét korttyal kínál.
De oda senkifia el nem talál.

Nappal is, éjjel is homályban áll ez a rét.
Nem termi sohase meg a négylevelü lóherét.
Rét, mit a naptul s az éjtül a bánatnak étere véd.
Fényt csak a fekete könnyek zápora hint bele szét.

Könyvek, amiket sohasem olvashattam
(részlet)

Ó, hányszor gondolok tirátok,
minden széptől és jótól elhagyottan:
ti könyvek, miket sosem olvashattam!

Ti titokzatos, messzi hűs lapok!
Betűknek mérhetetlen tengermélye:
nem vihettek magasba és a mélybe...

Ott sorakoztok messzi polcokon
a titkotok két tábla közt bezárva -
s nekem nincs kulcsom ebbe a szent zárba...

De hűvös őszi alkonyatokon,
mikor hangja sikolt a szélkakasnak,
lelkemre éles fénysávok szakadnak...

És megindul köröttem csendesen
nem olvasott könyveknek légiója
s magával ránt a tisztább régiókba...

Csöndes vers
(részlet)

Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
s hogy nem fizetik arannyal dalom.
Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
járna velem most egy forradalom.

Megállt egy ember: aki egykor voltam...
Távolodik... s a semmiségbe vész...
Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
mit bekattantott egy nagy, durva kéz...

Róla írták[szerkesztés]

  • Nagyon valószinűtlen, hogy valaha is kiadhatók volnának "összes versei", ahogy nevesebb költőket előbb-utóbb meg szokta ajándékozni a hálás utókor filológiája és könyvkiadása. Elsősorban azért, mert szó szerint (vagy mondhatjuk, matematice) összes versét sohasem lehet egybegyüjteni, és azért sem, mert a tömegtermelés elnyomná a jelentékeny teljesítményt.

(Somlyó György

  • Nyilvánvaló, hogy azt a képet, ahogy környezete és a magyar irodalom látta őt, öntudatlanul önmaga alkotta magáról, tőle vette át a közvélemény. Nem tehetett róla, erős képzelete volt...."Átkozott költönek" nevezte magát.

(Karinthy Frigyes)

  • A szellemi haza Osvát udvartartásában, vagyis országgyűlésében keresendő, ahol Somlyó bizalmas barátai, Kosztolányi és Karinthy táca nélküli miniszterek, Somlyó pedig egyszerű képviselő.

(Térey János)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Somlyó Zoltán: összegyűjtött versek. Palatinus, 2002.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikisource-logo.png
A Wikiforrásban további adatok találhatóak
Somlyó Zoltán témában.
Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak