„Vízözön (regény)” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
: Szólni ám, bizony s nemcsak a főpapnak, hanem az egész tanácsnak - tépelődött Utnapistim, de görcsösen hallgatott tovább. Szólni kellene az egész városnak. Nem is szólni, kiabálni, ordítani kellene. Leugrani a mélybe, végigrohanni az utcákon, kifutni a mezőkre, kiáltozni a falvakban, átszökni Szurippakba, lármázni a piacon, fölmenni a Csillagtoronyba, s megmutatni a szurippaki csillagászoknak is azt a kicsiny csillagot ...
: - Anu kegyelme nagy - mondta végül nyugodtan. Lélegzetét visszafojtva, mozdulatlanul ült. Kinyílt benne az a titokzatos belső fényesség. - Anu kegyelme nagy, s én leborulok előtte - rebegte fölriadva. - Íme, engem választott ki, hogy szóljon hozzám, s általam megtartsa az életet ...
<br>
 
----
<br>
 
: - Mit jajgatsz, ó, feleségem? - feddi Utnapistim. Anu nem bocsát rám rosszat, Anu szeret. Ha vakká tesz, nyilván azért cselekszi, hogy javamra váljék. Értem Anu szándékát: vakká tesz, hogy jobban lássak.
<br>
----
<br>
: Rekedt ordítás bődült. Azag Aja a földre bukott. Féregként vonaglott kínjában. A kétágú tüzes vas füstölve égette ki a szemét. A következő pillanatban megragadták, a zibu oltárára fektették, Lugal imádkozva vágta kését a rab hörgő mellébe, jobbjával belenyúlt, s kitépte a szívét. Magasra emelve fölmutatta az Égben lakozó Inninninek, a háború, az öles, a halál, a szerelem, a termékenység örök istennőjének. És a templom környékét s az egész várost örömordítás töltötte be. A nép leborult, mint a sarlóval levágott gabona.
: Utnapistim otthon ült szobájában. A közeli templomudvarok felől s a városból hozzáhatolt a nép részeg ujjongása, diadalüvöltése, harsogó éneke. A dobok az agyában doboltak, a hárfák a szívében pengtek. Homlokát verejték verte ki. Behunyta a szemét, kényszerítette magát, hogy semmit se halljon, ne lássa a szeme előtt kavargó képeket. Alig lélegzett.
1 644

szerkesztés

Navigációs menü