Kodolányi János

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Idősebb Kodolányi János, (Telki, 1899 március 13. – Budapest, 1969 augusztus 10.) író, újságíró.

KodolányiRádióÉlet.JPG

Publicisztika[szerkesztés]

Esti beszélgetés[szerkesztés]

Sokat írtam, jót is, rosszat is. A nyomor idején gyakran írtam kényszerből, megrendelésre, pénzért. Írtam lelki szükségből, írtam, hogy valamit tisztázzak akár a magam, akár mások számára. De sohasem írtam olyat, ha szükségből, megrendelésre írtam is, ami a meggyőződésemmel ellenkezett. Mindig habozás nélkül, mindig magától értetődő természetességgel vetettem kockára a kenyeremet, ha olyasmit kívántak tőlem, amivel nem értettem egyet. Tévedtem, hibáztam gyakran, felületesen gondolkoztam, megtévesztettek események és emberek, tudásomnak is híja lehetett, azonban nem hazudtam.

Olyan korban élünk, amikor az ember egyszerre szomjazza az igazságot, de görcsökben hánykolódik tőle; irtózik a hazugságtól, de mohón issza. Nagyobb érdekek, nagyobb erők működnek ma az igazságnál.

Lelkesedtem a szocializmusért, anélkül, hogy magyarságomat egy pillanatra is kockáztattam volna. Ezért a szocialisták között "fasiszta" meg "nacionalista" voltam. Lelkesedtem magyarságomért, anélkül, hogy szocializmusomat korlátoztam volna. Ezért a nagy magyarok között "bolsevista" s "felforgató" lettem. Zsidó lapokba dolgoztam, s a zsidók "vidékinek", "bundaszagúnak" tituláltak, orrukat fintorgatták. Írtam a nemzeti érzésű lapokba s elneveztek "zsidóbérencnek" és "körúti sajtókulinak". Íme, lássák a szocialisták: nekik is azt írtam, amit a nacionalistáknak, lássák a zsidók: náluk is azt mondtam, amit az antiszemitáknál. Vádlóim, gyűlölőim egy része szétrebbent a világ keleti, meg nyugati tájai felé. Onnét kiáltoztak harsány bátorsággal, onnét követelték: álljak ki ezért, azért s amazért, de legfőképpen értük. Itthon maradtam s kiálltam a magyarságért, ha erőm s körülményeim engedték.

Előszó, 1941 szept. 25. (részletek)


A nyugati kultúra éppen úgy nem egységes, mint ahogy nem keresztény. A nyugati kultúra számtalan ókori és középkori kultúrelemből, sőt kultúrkörből tevődik össze, szellemi tartalma a Rómától átvett pogány vallások hagyatékánek színes kaleidoszkópját mutatja. Óegyiptomi, asszír, görög és zsidó kultúrrétegek hevernek benne egymáson. Mindehhez járul még a beözönlött germán népek kultúrája. Európa törekedett arra, hogy kereszténnyé legyen, valójában sohasem lett az [...]. Egységes a kapitalizmusban lett Európa - de akkor szűnt meg európai lenni.

Kelet népe, 1941 jan. (részlet)


Lassanként kitisztul az a kép is, amit őseinkről jól-rosszul összetákoltunk. A sztyep-népek – mongolok, türkök, magyarok – társadalom szervezetének kozmikus alapjai egyre világosabbak előttünk. A szakrális fejedelem, a kagán szerepe, a mellérendelő államorganizáció, a négy világtáj alapján elrendezett törzsek és hadseregek, a kettős fejedelemség – egyik Nyugat, másik Kelet képviselője – s az ehhez való makacs ragaszkodás történelmünk során (a »kisebbik« király, az »ifjabb«király méltósága egészen az Árpád-ház kihalásáig), kultikus cselekményeink értelme volt, a kereszténység könnyű felvétele és mély átélése, mind különös, tiszta értelmet nyer. Ma még kevesen mérik fel annak jelentőségét, hogy a magyar társadalomrend, katonai szervezet, vallási kultusz egy kozmikus világkép csodálatos megvalósulását mutatja, kevesen látják még, milyen magasrendű életforma volt ez s mennyire fölötte állt az akkor úgynevezett »kultúrnépek« életformáinak.

Esti beszélgetés. Magyar Élet, 1942. (részlet)


Süllyedő világ[szerkesztés]

Lázas keresgélésemben az élet értelme után eljutottam az Evangéliumhoz. Végre is meg kell egyszer vizsgálnom, vajon mit jelent Jézus tanítása, egyénisége, meg kell vizsgálnom a kétezeresztendôs problémát, melyre vastagon rárakódott a frázisok, közhelyekké vált megállapítások, nem mindig tiszteletreméltó rajongások, érdekek heggyé nôtt rétege. Nézzünk szembe egyszerű, naiv, gyakran homályos szavaival, helyezkedjünk abba a keleti világba, keressük az ôsi megérzéseket, igazságok magvát, lássuk, mit kell elfogadnunk örök érvényű törvénynek. Talán kezembe kaparinthatom így a biztos fonalat életem labirintusában. Az Evangéliumot olvasom hát minden este késô éjszakáig, a gyenge mécsvilág fényénél... De szinte titokban teszem. Mintha szégyellném magam, vagy mintha félteném a remegô, finom érzéseket, amelyeket ébreszt bennem... Hosszú leveleket írok Bertának, kifejtem, hogy a kétezeréves Jézus köti le minden érdeklôdésemet, s hogy csodálatos fölfedezéseket tettem ...

Süllyedô világ, 513.-514.


Visszapillantó tükör[szerkesztés]

Minden igazi írásműnek végrendeletnek kell lennie, utolsó szónak, az egyetlennek, amit az ember az elkerülhetetlen halál előtt kimond.

(Visszapillantó tükör. Magvető, 1968, 9. old.)


Zárt tárgyalás[szerkesztés]

A lélek már régóta várja ismét a csodát, a transzcendens világ új megismerését, már régen nem hisz a lombikokkal pepecselő, mérlegen méricskélő, a lelket agytekervényekben és idegsejtekben kutató „tudománynak”. Mindezt arra a munkaterületre akarja szorítani, ahova való. Építsen számára vasutakat, hidakat, lakásokat, de mondjon le arról a szemtelen igényről, hogy filozófiát ad neki. Hogy születésről, halálról, lélekről, tehát kultúráról fecseg neki. A tömegek szomjazzák a technikai civilizáció eredményeit. De ez a civilizáció ne tetszelegjen abban a szerepben, hogy megoldja a lét és a nemlét problémáit is.

1943.


Szilveszteri számvetés[szerkesztés]

Többekkel súlyosan összerúgtam a patkót, mert nem tudtam megérteni, miért vagyok feltétlenül fasiszta, ha magyar népdalt fütyülök.

Láttam vért, hullát, hazugságot, képmutatást, rablást, irigységet, tudatlanságot, cinizmust s egyéb effélét annyit, hogy többre nem vagyok kíváncsi.

De ifjú szívekben élek! Ők értik s őrzik az én nagyon is reális álmaimat.

[...] ne feledjétek: magyar voltam, istenhívő és szocialista. Lehet, hogy ez túl sok, lehet, hogy túl kevés. Nekem elég.

Független ifjúság, 1946. január 8., 15., 22.


Művei[szerkesztés]

Én vagyok[szerkesztés]

- Mit veszekedtek? - korholta őket az esszénus, és olyan szenvedő képet vágott, mint egy nagybeteg [...]. - Hiszen egyet akartok. A görögnek igaza van, mert ha eljön a Mennyek Birodalma, megváltozik a világ. Johanannak igaza van, mert a világ megváltozásán dolgozni, fáradozni kell, hiszen az imént hallottuk, hogy az atya szolgái vagyunk.


- Nincs két út, csak egy. Ha konokul az erény útján haladsz, mint mondod, ugyanoda jutsz, mint ha konokul a rossz útján jársz.


- Philipposz, Philipposz, mondd meg igaz lelkedre: megismerheti az ember az Istent? - kérdezte mohón.
A Görög csodálkozott a kérdésen, elgondolkozva forgatta a botját.
- Nem értelek, atyámfia. Hiszen Isten a szívben lakik! Olyan egyszerű!!
- Igen, igen, ezt tanítja a Mester - hadarta Jehuda szaporán. - De Te mit gondolsz? Te magad?
Philipposz lassan az ágy szélére ült, mosolygott. Nagy homloka tiszta volt, mint egy gyermeké.
- Ezt nem gondolja, hanem tudja az ember. És nem azért tudja, mert a Mester mondta, hanem azért mondta a Mester, mert az ember ezt tudja.


Jehuda testetlenné válik. Száll mozdulatlanul, tüdeje görcsösen vonaglik, aztán boldogan falja, issza a fényt, az életet. Mint a hal, amelyet a partról visszadobnak a tengerbe.

Levelei[szerkesztés]

Szabó Istvánhoz[szerkesztés]

„Kedves Bátyám! A leveled egyszerű, puritán. Így írj. Minden írásod közül, amiket küldtél, legjobb maga a leveled.”

Levél Sz.I.-hoz, 1949 közepe.


Örülök, hogy olyan szorgalmasan s olyan kedvvel írsz. Azon ne csodálkozz, hogy a regényed rossz. A te korodban s a Te készültségeddel és ismereteiddel még nem is lehet jó epikai műveket írni. Legfeljebb lírait. De az megint más. Ne is szégyenkezz a kudarcon. Most kell megtanulnod írni [...] - s hogyan tanulhatnád meg másként, mint írással!
Ha az első regényemre gondolok, amit én is 19 éves koromban írtam, kilel a hideg, olyan rossz volt. De volt egy óriási értéke: az őszinteség.

Levél Sz.I.-hoz, 1950 március 23.


„Kedves Bátyám, ha majd válaszol, néhány szót írjon Pilinszky Jánosról. Milyen költő, mennyi idős, milyen a politikai állásfoglalása stb.”

Levél Sz.I.-hoz, 1950 július.


Forrás:

Várkonyi Nándorhoz[szerkesztés]

A Vízöntő c. regényről[szerkesztés]

Lásd a Vízöntő c. cikkben.

Versek[szerkesztés]

Üzenet enyéimnek (részlet)[szerkesztés]

Pedig hiszen ősz van már
s agóniás remegéssel zokognak a fák
gyászindulót zeng a szél avarrá induló halk leveleknek
a vonagló víz is merevülő álomra nyújtózik
sírkövek a házak és múlton merengő fejfa a torony
halni megyünk a Föld nagy közös sírdombján csendben halni.
 
Miért űzitek el mégis azt
                                    aki már úgyis elmegy
miért?
 
Ó hogy borúlnék most a lábatok elé
s hogy mosnám le kegyetlen kezetekről könnyel az eltaszítás bűnét
hogy kérnélek titeket: bocsássátok meg különségem
és azt is      hogy hívásotokra élni jöttem egyszer
...

1921 szeptember


Mások Kodolányiról[szerkesztés]

Szabó Lőrinc (barát)[szerkesztés]

Vézna, sánta, kemény kis ember, sápadt-barna, beesett arc, átlelkesült szemek és sátoros nagy haj: Kodolányi János. Huszonöt éves, író.

Szabó Lőrinc: Kodolányi János

Az Est, 1924. június 29.


Móricz Zsigmond (mester)[szerkesztés]

Kodolányi, ha tollat vesz a kezébe, azonnal a közvádló szerepét veszi át. Kegyetlen képekben jegyzi le az eseményeket, amiket élményeiben átszenvedett [...]

Móricz Zsigmond: Kodolányi János.

(megj. az In memoriam Kodolányi János c. kötetben)

Nap Kiadó, 2001, 24. old.


Mikes Lajos (lapkiadó)[szerkesztés]

Tisztelt Főügyész Úr! [...] Mint a cikkbõl látni méltóztatik, A Kántor József megdicsõülése címû regényt a szerzõje nemcsak az én véleményem, hanem igen sok más komoly és számottevõ irodalmi emberünk véleménye szerint is a háború után szóhoz jutott új írógenerációknak a legtehetségesebb és legöntudatosabb tagja, akinek az alkotásai egytõl egyig maradandó értéket jelentenek. Mi öregebbek mindnyájan egyaránt féltjük a magyarság jövõjét, úgy mint Ön, de a jobb jövõ elkövetkezését már a fiataloktól várjuk és reméljük, és a fiatalok közül éppen Kodolányiban bizakodunk talán leginkább a magyar kultúra jövendõjét illetõleg. Kodolányi azonban, aki kíméletlenül nyúl a problémáihoz, olyan író, akit nem szabad egy-egy kiszakított mondatából megítélni. Õ nagy kompozíciókat alkot, eleven embereket fest és mozgat, és (egy-egy munkájáról csak) megkövetelheti, hogy csak egy-egy teljes mûvérõl mondjanak bírálatot. Remélem, igen tisztelt Fõügyész Úr, hogy Ön szeretettel és megértéssel fogadja ezt a levelemet, és az én kedvemért, aki igen nagy bámulója vagyok Kodolányi tehetségének és értékes nagy termékenységének, lesz szíves majd a regény befejezése után közölni velem néhány sorban a véleményét az egész munkáról, és remélem azt is, hogy a regény végigolvasása után Ön is be fog állni velem együtt Kodolányi híveinek a táborába.

(kiadatlan levélvázlat, 1926); [1]


Németh László (barát)[szerkesztés]

1.[szerkesztés]

A könyv előtt előszó, s az előszó után aránylag kellemes csalódás a könyv. Ami rossz ebben a regényben, arra az előszó nagyszerűen előkészít; hogy mégis jó emlékkel tesszük le, Kodolányi tehetségének az érdeme. Ez a tehetség nem ért egyet az előszóval. Megint egy frappáns bizonyíték, hogy az író bölcsebb, mint szándékai. [...]
A regénynek le kell mérnie "pontosan, racionális, tehát realista eszközökkel, hogy kik és mik az ember szabad, harmonikus életének ellenségei s miféle módon lehet és kell ezeket az ellenségeket elpusztítanunk" Ezt az utóbbi mondatot Kodolányi szedette dőlt betűkkel. [...]
A keskeny arcú költő, a fényes fogú paraszt, s a tizenhét éves démon, azontúl, hogy lábrakapott szimbólumok, üres és hamis figurák is [...]. Az ő dolgaikban még vigasztaló epizód a szeretkezés leírása; itt legalább kamaszkorunk képzeletvilágát látjuk visszajárni. Annyira azonban egy regényen át sem viszik ezek a hősök, hogy akár az ormánysági istálló, akár a pesti forradalom felé kedvünk szottyanjék velük szökni. Sőt az a különös - s ez Kodolányi tehetségének grimasza - hogy a regény elolvasása után szívesebben maradok ebben a kunsági hullabűzben, akár ebben az őrült dzsentricsaládban is [...] Kodolányi purifikálni akar. Ír egy előszót s beleragaszt a regényébe néhány ismert matricát, akik hivatalból undorodnak a rokonaiktól, vagy röhögnek a "szegény hajdenákok"-on. Kodolányi tehetsége azonban épp azt a hullabűzt szomjazza, amelytől hősei fintorognak. [...] Ha a "magyar tizenöt év" ciklusának sikerülne eloszlatnia azt a hullabűzt, amelyet ebből az országból ki akar szellőztetni, újból be kellene ereszteni, hogy Kodolányi regényt írhasson ... Kodolányiban [...] az organikus, szemléletbe rögzött élethitnek a nyoma sincs meg. Érdemes megfigyelni, hogy kongatja idealista hőse szájában a szót s milyen rábizonyító realizmussal beszéltet egy-egy rohadt mellékalakot. Mennyire nem bírja lelki matériával az önmegváltás folyamatait, s mily megdöbbentően győzi megfigyeléssel az élet ellen írt vádiratát. Miféle szabad és harmonikus életet mutatsz te be az embereknek, amikor benned ennek a harmóniának a csírája sincs meg? ...

Németh László: Kodolányi János: Futótűz

1929


2.[szerkesztés]

Kodolányinak én a regényeit ismertem meg elébb, s azok közül is a legrosszabbakat [...]. Kodolányi János új novelláiban kevesebb a kellékestári holmi és több a költészet. Realizmusa az élet közelében marad [...]. Ezek a novellák is bűnre, nyomorra, igazságtalanságra figyelmeztetnek; de van bennük egy költői mag, amely, érezzük, megért egy művet, s művet és nem vezércikket kívánt. Ha letesszük a könyvet, erős, világos látomás marad utánuk, jeléül, hogy az író egy-egy látomását rögzítette meg bennük.

Kodolányi letett arról a szociológus, pszichoanalitikus vagy milyen büszkeségéről, amely régebben ellökdöste művei mellől a költőt, mintha szégyellte volna, hogy az is tud lenni. A költészettel aztán az is megjött ebben a kötetben, ami a legjobban hiányzott: a meleg emberség. [...] Kodolányi János ezzel a kötetével a magyar realista novella legkülönb mesterei közé emelkedett, Móricz, Tamási közelébe. Tisztuló írásainak a kor is örülhet; ez a felelősségteljes humanizmus, melyhez ő is elért, növekvő folyó, a gyermeki kíváncsiság épúgy eltalál belé, mint a sötét kétségbeesés.

Németh László: Kodolányí János novellái (1933)


Hamvas Béla[szerkesztés]

Azt hiszem, tudod, hogy irigység és féltékenység nem tartozik feltáratlanságaim közé. Tudom, kire vagyok irigy. Kodolányira nem, de őt nem tartom olyan embernek, aki terveidbe illik. Németh László más. Ő is reménytelenül politizált ember, és politikai-komplexusára vonatkozólag sürgős mélylélektani analízist ajánlanék neki, egészségesebb lenne. De ő egészséges ember. Kodolányi nem az. Kártékonynak tartom, és belsőleg, vagyis véglegesen nívótlannak. Nagy óvatosnak kellene lenni embereink megválasztásával. Az írás láthatatlan sugárzásaival hat. Kodolányi sugárzásai a legalacsonyabbak. Gondokozz ezen!

Hamvas Béla levele Várkonyi Nándorhoz, a Sorsunk folyóirat szerkesztőjéhez.


(Megjegyezzük, Hamvas Béla ekkor még csak Kodolányi "balos" novelláit ismerte).

Várkonyi Nándor (barát, lapszerkesztő)[szerkesztés]

1.[szerkesztés]

„Én most teljes barátságot fogadok neked, minden ügyedben, bajodban melletted fogok állni, éjjel-nappal, egészségesen és betegen, itt vagy az ország bármely részében, számíthatsz rám. Minden gondolatodat, kívánságodat, szomorúságodat és örömödet elmondhatod nekem. Írói és politikai céljaidat magamévá teszem s minden erőmből szolgálni akarom, amíg csak élsz, vagy amíg én élek. És bármilyen feladatot látsz szükségesnek a mi közös céljaink érdekében, ellentmondás nélkül vállalom még a halálos veszély ellenére is.”

V.N., 1934, Pécs, a mecseki szerpentinúton.


2.[szerkesztés]

„A tényleges összejövetelre és megalakulásra megszerveztük a badacsonyi írótalálkozót. Nem tudom pontosan, melyik évben volt, 47-ben, vagy mikor, ott tényleg összejöttek az irodalmi társaságok kiküldöttjei, Szombathelyről, Győrből, Fehérvárról Ormos Gerő, meg nem tudom, hirtelenjében honnan és ki… Persze, hogy a dolog elég jól sikerült, igencsak egyetértettünk, kaptunk üzeneteket is, azonban a centralizáció és az irodalompolitika akkor már javában működött, úgyhogy… Mindennek hatására a meglévő társaságok is megszűnőfélbe kerültek. Hamarosan el is törölték, föloszlatták az összes irodalmi társaságot, és ezek helyére megalakult az országos írószövetség. Ezek a kormányintézkedések, amelyek az irodalmi életet így csökkentették, korlátozták, természetesen nem csak a munkásság lehetősgétől fosztottak meg, hanem egyúttel a kedvemet is szegték. Ezért azután fölhasználtam az alkalmat, hogy viselt tisztségeimről lemondjak. Nem hallgathatom el azt sem, hogy egész idő alatt meglehetősen éles és erős támadásokban volt részem, mind a sajtóban, rádióban meg irodalmi alkalmakkor, irodalmi értekezleteken, amikor kongresszusokra, miegyébre gyűltek össze az írók. Valahányszor ott engem megemlítettek, mindig negatív formában kerültem szóba, mint fasiszta és a többi ... Kodolányival is ez történt.”

Hunyadi Sándor[szerkesztés]

Kodolányi János nagy sikerű drámáját, a Földindulást plágiumperrel támadta meg valaki, aki szintén darabot írt az egyke témáról, és a darabot be is nyújtotta a Nemzetihez, ahol azonban nem adták elő. A felperes nem látszik rosszhiszeműnek, de még sincs igaza. Amit mond, abszurdum. Kodolányi akkor sem plagizálhatna, ha akarna. Nincs hozzá tehetsége. Másféle típusú ember.

De ezt mindenki tudja, aki irodalom iránt érdeklődik Magyarországon. Én intimebb fölvilágosításokkal szolgálhatok róla. Kodolányi újságíró is. Néhány évig dolgozott a Magyarországnál, egészen közelről láthattam, mit hogyan csinál. Többek között az volt a feladatköre, hogy vezércikkeket írt. Nem nehéz műfaj. A szerkesztő megadja a témát, a munkatárs húsz perc alatt hozza a cikket. Bizonyos nemes kivételektől eltekintve, rutin az egész dolog. Kodolányi a kivételek közé tartozik. Amikor megkapta a témát, vitába szállt a szempontjaival. Nem tudta feldolgozni az idegen anyagot, előbb bele kellett helyeznie saját egyéni szenvedélyének életterébe. Éppen ezért sokszor baj volt a cikkeivel, mert más lett a cikk, mint aminek lennie kellett volna. Nem is annyira Kodolányi konok politikai meggyőződése miatt, mint inkább írói természete következtében, amely akkor sem tud közölni idegen mondanivalót, ha ezt kenyere követeli meg ... Hogy plagizált volna? Naiv vád. Inkább el lehet hinni, hogy átúszta hosszában a Balatont.

1939 június


Szabó Ferenc[szerkesztés]

Mindenki tudja, mennyire ismerte Kodolányi az ókori keletet, a Biblia világát, és milyen szenvedélyesen kereste fiatal kora óta az igazságot, hogyan vívódott hit és hitetlenség, a legszebb humanizmus és a nihilizmus között. Én vagyok c. regénye ennek a vívódásnak páratlan irodalmi vetülete; vallomásirodalmunk gyöngyszeme.

Kodolányi, jóllehet nem szakexegéta, jól ismeri a szentírást, a mai bibliakutatások eredményeit. Ha nem is követi az evangéliumi elbeszélések „sorrendjét” (nem mondjuk, („kronológiá”-ját, hiszen az evangéliumok nem Jézus-életrajzok), legtöbbször az evangéliumok szövegét hozza saját, modern fordításában, és remekül rekonstruálja az élethelyzeteket. Jóllehet a keresztény exegéta és teológus nem érthet egyet Kodolányi valamennyi hipotézisével (pl. azzal, amit Jézus anyjáról és családjáról feltételez, 432 - 434), lényegében elfogadhatja a regényt, mint Jézus történetének hiteles rekonstrukcióját. Persze, a regény műfajában kell maradnunk: irodalmi-művészi megközelítésrôl van szó, nem pedig krisztológiai reflexiókról.

Kodolányi regénye hitelesség szempontjából messze fölötte áll Graves ateizmustól és egyházellenességtôl sugallt, tudálékos, lényegében hamis Jézus királyának, de még Bulgakov A Mester és Margarita c. munkájának betétregénye sem idézi fel olyan erôvel Jézus és Júdás történetét, mint az Én vagyok. Kodolányi, kétségtelenül, sokat visszavetített Júdásba saját vívódásaiból; de ugyanakkor Jézus transzcendens alakjának megrajzolásával mintegy hitet is tesz a Mester mellett. Nem demitologizál, de apológiát sem akar írni, hanem egyszerűen csak látni és láttatni: megláttatni Jézus emberi és emberfeletti szépségét.

Regényében az Igazság a Szépség ragyogásába öltözködik, Jézus alakja önmagáért beszél, igazisága az evidencia erejével hat ránk. Természetesen, látni kell tudni - a „hit szemére” van szükség - ahhoz, hogy valaki a Názáreti Jézus „jelén”, az Istenemberen keresztül rányisson a magát közlô Isten misztériumára. Kodolányi Jézus-alakjának csodálatára és a misztérium megsejtésére invitálja a látni tudó olvasót.

Forrás:


Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka[szerkesztés]

A Nyugat első nemzedékének nyomában, az első világháborút és a bukott forradalmat követő években a Nyugat második nemzedékének nevezett költők mellett eredeti hangú, jelentékeny új prózaírók lépnek fel. Egyszerre élnek a forradalmas múlt és az ellenforradalmi jelen vonzásában. Nem egy közülük világnézetében bizonytalan, ingadozó világnézetű, de tehetségük, népük iránti igaz aggódásuk, lázas igazságkeresésük tévelygéseik ellenére is számottevő irodalmi értéket hoz létre. Talán egyszerre a legingadozóbb és legtehetségesebb közöttük Kodolányi János, akinek sokszínű életműve győzedelmesen túlélte hisztérikusan kapkodó világnézeti és publicisztikai, nemegyszer már politikai bűnösséggel határos ballépéseit. Az élő Kodolányival sok vitánk lehetett, de a testileg halott, művének nagy részével maradandó íróművész ma már a század klasszikusai közé tartozik.

Hegedűs Géza Kodolányi-életrajzából,

A magyar irodalom arcképcsarnoka

(A MEK oldalairól).


Tüskés Tibor[szerkesztés]

„A század magyar prózairodalmának egyik legjelentékenyebb, legegyénibb, legellentmondásosabb alakja. Műfaji érdeklődése a korai novelláktól a társadalmi drámákon és a magyar előidőkbe visszanyúló történelmi regényeken át egészen az archaikus múltban játszódó regényeposzokig ível. [...] Művészete a magyar próza legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik [...]. Végtelenül szubjektív, kitárulkozó művész. [...] Tollát a szenvedély és az indulat vezeti. [...] Életében sokan és sokat bántották, s ő sem volt másokhoz kíméletes. [...] Publicisztikai megnyilvánulásai gyakran ellentmondásosak, és az ő megítélése is gyakran szélsőséges. Könyvei magas példányszámban láttak napvilágot, rajongó olvasói vannak, de [...] munkássága ma is viták pergőtüzében áll.”

Tüskés Tibor Kodolányi-életrajzából:

(Kodolányi János. Magvető, Bp., 1974).


Juhász Géza[szerkesztés]

„Nincs Kodolányi nemzedékében, aki jobban ellene tudna állani az Elsodort falu érzelmes pátoszának. [...] Szabó Dezső óriási plakátokat fest, égő színekkel. Kodolányi szívós türelemmel rakja szürke mellé a szürkét, fekete mellé a feketét. Sokáig nincs benne semmi föloldó humor, legföllebb az a maró, halálkeserű, mint az öreg Kemény Zsigmondé, a Zord időben. [...] De van benne valami elpusztíthatatlan életerő. Több a küldetése, mint megfesteni az ormánsági parasztok süllyedő világát. Mikor torkig már a korával, elécsillan az utolsó nagy lehetőség: a mult. [...] Vérbeli realista: ott érzi magát biztonságban, ahol ismer mindent, mint a tenyerét. Hogy kiléphessen a saját korából, évekig kell tanulnia, míg végig nem tapogatja az elmerült idő minden maradványát. [...] Reális színezésben, életbőségben legföllebb Móricz Zsigmond múlja felül. Viszont van valami többlete, amire eddig nem vállalkozott nagy magyar író. Lapjain tárul ki először hiteltébresztő ábrázolásban a teljes középkor: tehát a vallásos rajongás is, a földöntúli valóság, a csoda. Kodolányi korrajza azért annyira reális, mert nem feszélyezik a materializmus előítéletei. Alakjaiból árad a gótika: ilyenek lehettek, így gondolkozhattak. Már a nyelvük maga is elbűvöl ősi ízes fordulataival – kódexeinkből veszi ezt, áhítatos gonddal, művészi elhitető erővel. [...] Kodolányi egyetlen szenvedélye az igazság.”

Juhász Géza: Népi írók.

Magyar Élet - Dr. Püski Sándor kiadása,

Bp., 1943.


ifj. Kodolányi János[szerkesztés]

Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek a tagjai Ady hatása alatt nőttek föl, abban a forradalmi légkörben, amelyet Ady hozott a magyar irodalomba. Magyarságképe nem volt idilli, s nem volt benne helye nyugodt s megnyugtató optimizmusnak.

(Kodolányi fia, ifj. Kodolányi János

Árgus, irod.-művészeti folyóirat).


A Napkelet lexikona[szerkesztés]

Kodolányi János (* 1899). Lirikus, novellista és regényíró.; főleg a vidék (az Ormányság) életének naturalista stílű rajzolója.

1927


Tamás Gáspár Miklós[szerkesztés]

"Az elmúlt és a jelenlegi rendszer is több régi fasisztát rehabilitált. Nálunk köztiszteletben állnak a nyilasmozgalmak egykori hívei. A szélsőjobboldali Kodolányi Jánosról például főiskolát is elneveztek. Teleki Pál szobrát felállították Balatonbogláron, de Gömbös Gyulának is van emlékműve. Itt 1945-től fogva semmiféle komoly történelmi elszámoltatás nem volt."

Sándor Zsuzsanna: Irodalmi Kokárda.

Vatai László[szerkesztés]

„Rendkívül átütő erejű író és egyéniség.”

Hivatkozások[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Kodolányi János: Esti beszélgetés. Válogatott tanulmányok, III. kiad. Terj. Kb. 330. old. Püski Kiadó, Bp., 1998. ISBN 963-9040-90-8 .
  • Kodolányi János: Súllyedő világ. Athenaeum, 1940.
  • Csűrös Miklós (szerk.): In memoriam Kodolányi János; Nap Kiadó, 2001., ISBN 963-8116-77-3 .

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak