Szabó Magda

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Budapest,2007.) magyar író, költő, műfordító és esszéista, a magyar olvasóközönség körében legnépszerűbbek regényei.

Idézetek[szerkesztés]

Szüret – Összegyűjtött versek[szerkesztés]

Üldöző, vagy üldözött
Nem ismer mást e korszak,
Légy üldözött, hogy véredért,
És ne vétkedért sikoltsak!

Szabó Magda: Üldöző vagy üldözött

tigris hátán a karcsú csíkok
iszonyú kategóriák

Szabó Magda: Ha meglelted magadét

Szabó Magda: Szüret Elektronikus kiadás

Katalin utca[szerkesztés]

  • Az öregedés folyamata más, mint amilyennek az írók ábrázolják, és azzal sem azonos, ahogy az orvostudomány megfogalmazza.
A Katalin utca lakóit sem irodalmi mű, sem orvos nem készítette fel arra, milyen különös élességgel világosítja meg számukra az öregedés azt a homályos, alig érzékelt folyosót, amelyen életük első évtizedein áthaladtak, sem azt, miképpen rak rendet emlékeik és félelmeik között, hogyan változtatja meg ítéletüket, értékrendjüket. Azt tudomásul vették, hogy bizonyos biológiai változásokkal kell számolniok, testük megkezdi a leépítés munkáját, amelyet ugyanolyan pontosan és szorgalommal végrehajt majd, ahogy őket fogantatásuk percétől a megteendő útra felkészítette, leszámoltak azzal is, hogy külsejük megváltozik, érzékszerveik gyöngülnek, változó alakjukkal együtt ízlésük, esetleg szokásaik és igényeik is módosulnak, falánkabbak lesznek vagy étvágytalanabbak, félénkek, esetleg érzékenykedők, s aminek szabályosságát fiatalon olyan magától értetődőnek érezték, mint magát a létet, az alvás és emésztés ténye is problematikussá válhatik. Senki se mondta meg nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát
Egyszer csak észrevették, hogy az öregedés felbontotta múltjukat, melyet az ifjúság és a relatív fiatalság éveiben olyan kereknek és összemarkoltnak éreztek: az Egész részekre bomlott, minden megvolt benne, és benne volt, ami addig a napig velük történt, csakhogy másképpen. A tér helyszínekre, az idő időpontokra, az események epizódokra tagolódtak, s a Katalin utca lakói megértették végre, hogy mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában."
  • Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.
  • Hozzátok haza Blankát!

(Szabó Magda: Katalin utca, Elektronikus kiadás

Ókút[szerkesztés]

  • Szerettem a szüleimet, nem akartam keseríteni őket azzal, hogy ellenállok tilalmuknak, holott nem tudtam elfogadni érvelésüket. Én nem rettegtem az ókúttól, én vágytam belé, azt gondoltam, csodálatosabb nem is történhetik velem, mint hogy csakugyan megnyílik a kavicsos felszín, s én lassan alásüllyedek. A látható kutak varázsa is vonzott, hát még egy láthatatlané, amely azzal kecsegtetett, hogy megláthatom mindazokat a titkokat, amelyeket ott őriz a kútfeneken. De álltam, amit megígértettek velem, csak messziről néztem a tilalmas helyet, sóvárogva és engedelmesen.

Ők ketten folyton megpróbáltak elhárítani rólam valamit, aminek nem tudták a nevét, de amit mögöttem éreztek születésemtől fogva. Holtig nem jöttek rá, mi az, csak féltettek tőle, s megpróbálták megszabni útjaimat, kijelölni életemben a veszélyes pontokat, mint egy középkori térképen a hajdani térképírók. Az élet irgalmas volt hozzájuk, holtukig megtartotta őket abban az illúzióban, hogy közém s a közé a számukra örökké definiálhatatlan valami közé állhattak, amitől annyira féltettek: sosem realizálták mesterségem hörpölő erejét.

Elhagytak már mind a ketten, a várost, ahol életem első huszonhárom évét töltöttem, magam hagytam el. Ha visszalépek a régi ház kapuján, nem kiált rám szeretetük tilalma, összegyűjthetem a kavicsokat, ráhághatok az ázott földre. Ha megnyílik az ókút, alásüllyedhetek oda, ahol még minden áll és változatlan, gyermekkorom díszletei közé, és visszahívhatom azt, ami volt, azokkal együtt, akik voltak, akik mi voltunk. Bármi történik velem odalenn, nem riasztok meg senkit, régi udvarunkban idegenek élnek. Nincs, aki utánam kiáltson, felnőtt vagyok, sem apám, sem anyám.

Szabó Magda: Ókút Elektronikus kiadás

A Pillanat[szerkesztés]

  • Honnan tudtad, hogy a Nemesis forduló kerekét megállíthatja a porszem, ami belekerül, a pillanat? Honnan tudtad, hogy csak annak nem ég le a városa, aki eleve nem is építkezik, de akkor minek élt, ha meg se próbált bástyát emelni a pusztulás ellen?
  • És száll az idő, és száll az idő, és szállnak az évek, száz év, kétezer év, és zúgnak a távoli partok, zúgnak a kis meg a nagy kikötők, mert nagy a hír, ami hírlik: nincs Ilion csupakő peremén csak szürke ebeknek sokasága és senki kívülük. Járnak a szürke kutyák, hegyes orruk zöld holdra meresztik, hosszú sírással sírnak, mert senki a parton nincs kívülük, csak a csend meg a kő meg a por a magánnyal. És aki arra halad, hogy tudná, mit takar itt el, mit fed a por, miféle nyomot, két talp puha rajzát.
  • Bűn és bűnhődés pillérei közt itt járt Creusa királynő.

Szabó Magda: A pillanat Elektronikus kiadás,[1990]

Tündér Lala[szerkesztés]

  • Ők voltak mellette akkor is, amikor az író – nagyon-nagyon öregen – végre is meghalt, maga Aterpater is megpróbált rajta segíteni, mert Aterpater, ha arról volt szó, hogy bebizonyítsa, milyen okos, még jó is tudott lenni, ám gyógyszerei, sajnos, nem hanszáltak az öreg írónak, mert az író ember volt, rá nem voltak érvényesek a tündérek törvényei, csak a természeté, s meg kellett halnia. Annyit tehettek meg érte csupán, hogy átsegítették utolsó óráin, s úgy hagyhatta itt az életet, hogy jóformán észre se vette, miféle nagy törvény telik be rajta, csodálkozva, mosolyogva, mert Topáz és kísérete nem úgy ült le ágya köré, ahogy szokott, konvertorral valami állattá változottan, hanem valódi tündérmivoltában, s az öreg író úgy hunyta le szemét, hogy végül is megláthatta azokat, akiket úgy szeretett, annyiszor elképzelt és ábrázolt.
  • Lalának nagyon tetszett a termosz, azt náluk nem ismerték, a tündéreknél a Tűzgagó tartott melegen minden folyadékot, s föld alatti barlangjában kezelte a forró vizet vagy forró italokat szállító csőhálózatot. „Nagyon praktikus – gondolta Lala, míg kortyolta a kávét –, ez a termosz nevű dolog nagyon praktikus. Szegény Tűzgagó borzasztóan unhatja már, hogy folyton forralnia kell a különféle folyadékokat. Be kellene vezetni ezt a termoszt nálunk is.”

Források[szerkesztés]

Digitális Irodalmi Akadémia

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Szabó Magda témában.