Ugrás a tartalomhoz

Temesi Ferenc

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Temesi Ferenc
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

Temesi Ferenc (Szeged, 1949. november 30.), magyar író. Kiemelkedő, lexikonformájú regénye az 1986-1987-ben megjelent kétkötetes Por.

Idézetek

[szerkesztés]
  • romantika
Amikor 1941-ben a „hóbortos liberális”-nak tartott Szent-Györgyi Albert lett az immáron Horthy Miklós Tudományegyetem rektora, ideiglenesen (a Ferenc Józsefről elnevezett vissza ment Kolozsvárra), jó volt diáknak lenni Porlódon. A tudós, aki valósággal újra fölfedezte a paprikát..., és aki nadráján egy fehér cérnával varrott sárga folttal, igen különös apacsként jelent meg egy diákbálon, igazán a „hallgatóság apja” volt, hite szerint. „Shakespeare-t úgy lehet a legjobban megérteni, ha eljátssza az ember”, mondogatta.
  • paprika
dolgában is döntő szava volt Lőrinc bácsinak a legfontosabb paprikatermelők, vagyis az alsóvárosiak körében. Ősszel, a vasárnapi nagymise után körbefogták a hívek a Havi Boldogasszony temploma előtt, hogy „vigyük-é mán a piacra a paprikát, vagy várjunk vele”? Lőrinc bácsi nemhiába érettségizett a középkereskedelmi iskolában – melyet bánatára az érettségijét (1895) követő évben kereszteltek át felsőkereskedelmi iskolává –, mindig tudta, mikor van legjobb ára a paprikának. Miként az őrletés idejét is ő tudta a legjobban megválasztani. (Isten ments, hogy a közép-amerikai indiánoktól elpöröljük a paprikát, de az már bizonyos, hogy a paprika-őrlés magyar találmány.)
  • sárga csillag
Amikor Hitler (azelőtt Schicklgruber) Adolf parancsára a németek megszállták Magyarországot...; még a kormányzó is gyanús volt nekik. Tíz nappal később már megjelent az a kormányrendelet, amely a zsidókat még maradék jogaitól is megfosztja, és kötelezi őket a sárga csillag viselésére. Rossz hír gyorsan jár: a porlódiak baljós jelnek tartották ezt az intézkedést. A régi ismerősök, barátok továbbra is köszöntötték a megbélyegzetteket – négyezer pengő büntetés járt, ha az arra kötelezett nem viselte –; megálltak egy szóra vagy a sajnálkozásukat kifejezni. De hát mit ért mindez? Az öregebb zsidók tudták, a Dávid-csillag viselése csak a kezdet.
Persze olyanok is akadtak, akiknek nagyon is tetszett, szinte kapóra jött ez az egész. Néhány porlódi nyilas, mint a Borbély bőröndös meg a Bodnár cipész Pestre utaztak, és a német titkosrendőrség, a Gestapo embereivel tértek vissza. Nem tudom, lenne-e kedve viccelni annak, akihez – a tréfa szerint – a Télapó helyett a Gestapo jön: néhány jómódú porlódi polgárnak, mint a Singer, a Reitzer, a Patzauer, akit a nyilasok kiszemeltek, mindenesetre nem volt.


Külső hivatkozások

[szerkesztés]

http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/szeged/por/sarga_csillag.html

A Wikipédiában további információk találhatóak
Temesi Ferenc témában.