Torgyán József

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Torgyán József (Mátészalka, 1932. november 16. – Budapest, 2017. január 22.) kisgazda politikus, miniszter.

Idézetek tőle[szerkesztés]

  • Liberális férgek rágják a nemzet testét.
A Horn-kormány idején Torgyán József számos tömegrendezvényen emelt szót a kormányzat politikája ellen. Felszólalásaiban többször is használt a radikális jobboldal szóhasználatát idéző elemeket, a legtöbb bírálatot mégis talán a "féregirtós beszéd" miatt kapta.
168 óra; Magyar Nemzet
  • A kisgazdapárt nélkülem olyan lenne, mint a vőlegény szerszám nélkül.
Saját Kisgazdapártban játszott szerepéről, több helyen és több változatban maradt fenn.
ORIGO
  • A kisgazdaprogramot kell megvalósítani, a kisgazdaprogram viszont a kisgazdapárt nélkül olyan lenne, mint a vőlegény egy megfelelő szerszám nélkül, és hát így ez a kormány nem érne semmit.
Ez a pontos idézet, ami nyilvánosan és dokumentálhatóan eredetileg az 1998-as országgyűlési választások estéjén hangzott el, az éjszakai kisgazda sajtótájékoztató alkalmával.
Magyar Narancs
  • Ügyvédet perrel, szépasszonyt kemény szerszámmal megijeszteni nem lehet.
Először Bánk Attila, később Liebmann Katalin és a Fradi támogatása kapcsán kialakult perről.
Index; ORIGO
  • Nem miniszternek, hanem Torgyán Józsefnek születtem.
A miniszteri posztról történt kényszerű távozásáról; 2001. február 8.
Magyar Nemzet
  • Szélen pedig csak ordítani lehet, de kormányozni nem.
A Fidesz 2005-ös politikai szerepvállalásáról
Erdélyi Napló

Szállóigék Torgyán Józseftől[szerkesztés]

  • Patakvér
Torgyán az 1994-es választások előtt többször is alkalmazott radikális politikai megoldásokat sejtető kifejezéseket. Egyik felszólalásában a reménytelen helyzetben lévő vidéki térségek lázadását festette fel, ebben szerepelt a "patakvér fog folyni" kifejezés.
Magyar Köztársaság Országgyűlése
  • Búzabomba
Torgyán József miniszterségének kezdetén, 1998 nyarán keletkezett szállóige. A gabona világpiaci árának csökkenése miatt értékesítési gondokkal küzdő gabonatermelők megsegítésére kezdett hozzá az állam a gabona felvásárlásához. Torgyán József ezt a "búzabomba hatástalanításaként" kommunikálta, ám a volt szovjet térség piacainak beszűkülése miatt a sajtó hamarosan az almabomba, sertésbomba stb. hatástalanítását kérte számon a miniszteren.
Beszélő
  • Chilei cseresznye
2001 januárjában Torgyán József Chilébe látogatott, ahol a helyi újságírók előtt azt vetette fel, hogy a magyar cseresznyét repülőgépekkel Chilébe kellene exportálni. A chilei cseresznye kifejezés egy időre a nagyotmondás jelképeként vonult be a köznyelvbe.
ORIGO
  • Légügyi dinasztia
Torgyánt akkor is támadta az ellenzék, amikor felesége egyik rokonát delegáltatta a MALÉV igazgatótanácsába. Torgyán azzal védekezett, hogy a nevezett rokon egy "légügyi dinasztia sarja".
Hírszerző

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Ez az idézetgyűjtemény még nagyon rövid („csonk”). Segíts te is, hogy igazi gyűjtemény lehessen belőle!