Vitó Zoltán

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Vitó Zoltán költő. [1940-2011]

Költészetéről Hegedűs Géza így ír: „Vitó Zoltán költészete "De profundis" szállt a magasba, de már "In excelsis" zendül az értő és érző lélek felé.” [1]

Szonettjeiből[szerkesztés]

Költő

Hogy mért fakad olykor derűm borúra?
– A vágy s a félelem, az kényszerít:
Ez írni űz papírra, kőre, hóra,
s az szüntelen csak egy képet vetít:

Anyám szonettje

Arcán a kemény, kúnos szögletesség
alázkodásra nem nevelt soha;
ma is csak a munka a temploma;
derekát sosem ringatta, hogy tessék.

Ének és mérték

Leány korában mindig énekelt
az én szép hangú Marika hugom;
időm így énekét hallgatva telt
ha részem lehetett az otthonom.

Ikarusz

A munka titkát őrízték az esték;
s végre magasba szállhatott tova.
Kábítá friss szabadság mámora, -
s hogy a szárnyról olvadni kezd a festék,

Noémi

Ahogy álltál ott nyíltan és szelíden,
még gyermeklányként úgy két év előtt, -
szemem az első perctől kezdve híven,
tévedhetetlen látja benned "őt",

Nyári hó

Kamasz sugarak eszmélő hevébe
eltévedt, gyönge vendég, - nyári hó!
Meglep szikrás pihéid bölcsessége;
hogy önmagadhoz hűnek lenni jó.

Mariann arcáról

Bőre fátylában pezsgő vér zuhog;
zajlik víg jonatánalmák szüretje;
vigad vérző rózsák tündéri kertje, -
mikor lángolva reád mosolyog.

Majd így dícsérlek

Hogy a csalódások hozzám aláztak,
Téged, a csodált, büszke gyönyörűt;
s e szegődő utadon megtaláltad
lelked pompázó ékét, a derűt,

Szonett

(Beának)
Elnéző légy, ha rám a keserűség,
s indulatom reád ront bűntelen!:
Engem mindig bőszít a kisszerűség
s a görcsök közé húzó intelem:

Szonett

(Kittynek)
Te menekülsz – sanda igyekezet –
elárulva, megcsalva minden álom;
iszkolsz szegényszánalmasan. - A szádon
hírhedt mentség: - "Nem tudtam, mit teszek!"

Szerelem

Megszünt a tér: nincs "messze", nincsen "távol",
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Szonett-dal

(Gabónak)
Ha érzem szívemen hatolni át
szemednek édes lélek-mosolyát,
reményzuhatagok fürösztenek,
hogy majd a minden lehetek Neked;

Szonett az angyalról

(Gabónak)
Ifjúként lelkem az égi Atyától
angyalt kért, Társul onnan küldve le;
olyat, kinek szíve egyszerre lángol
Érte s értem: Mint az Ég követe

Szonett az Irigységről

(Gabónak)
Gazdagnak sincs okom, hogy bárki higgyen, -
s Te nékem adtad minden kincsedet;
éltem felén is túl vagyok s nem innen, -
s benned engem egy gyermekszív szeret;

Szerelmes szonett

(Gabónak)
Tested egész felületét egyszerre
huszonkét kézzel szeretném ölelni:
minden porcikád találjon kezemre:
birtoklásoddal nem tudván betelni.

Szonett etűd a házasságról

(Feleségemnek)
Egymásnak rendeltségük biztos vára,
a rég megálmodott, mesebeli.
Csak szelídségre nyílik meg a zára;
szobái lengő rejtéllyel teli.

Nevedről szólva

(Feleségemnek)
Égi szférákból érkező sugallat,
mely angyalszárnyakon szívemhez ér;
bármely sebemre gyógyító javallat,
medicinája Világgal felér;

Kettősség

(Feleségemnek)
Ahogy védelmet kérő kisleányként
hozzám bújsz óvó menedékedül, -
de érett, komoly, asszonyi halánték
gondosságán száz viharom elül;

Dobai emlék

(Feleségemnek)
A főiskoláról küldtek Dobára,
látni otthonának száz betegét;
s direktoruk - büszke lévén borára -
adott Neked - palackba öntve - két
liter nedűt. - S Te útban, este még
- sírva hátráló szándékod dacára -,
rám gondolva, hoztad a bor felét,
s csak másik felét testáltad atyádra...

Fülszöveg

Szerkesztőm szava ismerős:
"A szöveged húsz sorban várom!"
- Én ezt tízben is megcsinálom! -
Szól bennem daccal ezer ős:
Berzeviczy Gergelyről
(B. E.-nek)
Újpesten én a Táncsics utcában lakom,
s a Berzeviczy Gergely szép nevét
viselő keresztutcát is gyakran rovom:
Itt lábam is értő kövekre lép;
verseimért mind több a becses alkalom,
hogy új barát nyújtja felém kezét; -
s ha bántás ér, ha van, ki szándékolt-vakon
énellenem, engem nem értve, vét:

Mitológia

(H.G. második házasságára)
Az első nőt, kit szinte eleségül
vágytál, de előbb más vett el helyetted, -
Te méltatlan frigyéből visszavetted
és méltó Társnak nyerted feleségül.
S a mitikus való tovább egészül,
hisz' szikrázóan hű asszonyi tettek
labirintusaidból kivezettek, -
ám Hádész kínban elragadta végül.

Kívánság-szonett a meséről

(A 75 éves Hegedűs Gézának)
A világban még örvénylő a "jaj";
mesemondó kedvvel maradj velünk!:
Míg szántva száguld száz gyilkos robaj,
mesélő ajkadon feledkezünk
s újult erővel tesz is a kezünk,
hogy elnyugodjon minden harci zaj. -
Múltat tudva, hogy' lesz jobb jelenünk?
s mondd, mit sejtet a bölcs idő-moraj?:

Kívánság-szonett az időről

(A 75 éves Hegedűs Gézának)
Időnk legyen (ne hiányának mérge),
infarktus-mentes, bölcs szívdobbanásra
- nem eszeveszett, "modern" rohanásra -,
ezt eltanulni vágyunk, Tőled kérve!
Múlt s Jelen katedrálisába térve,
legyen időnk könyvtárnyi olvasásra;
legyen érlelődő időnk egymásra, -
az érdemet igaz mércével mérve!

Hegedűs Gézához

(Nyolcvanadik születésnapján)
Mindentudásra törő szellemed
időtlen idők mélyeire hágott,
s ki figyelt rád, az köszönhet neked
egy egész újra-teremtett Világot.
A nem-értés, a közöny sose bántott:
legyőzte azt derűvel kellemed;
tekinteted múltból jövőbe látott, -
s a hívek, lásd, mind itt vagyunk veled:

Esküvői prológus

(Linka Ágnesnek és Siposhegyi Péternek)
„Színház a világ” - mondta Shakespeare úr:
s ma egy „drámá”-ból látjuk magyarul
az esküvői részletet itt, menten.
A darab arról szól: ki szerelemben
keresve, várva, küzdeni tanul,
szép harcában nem maradhat alul:
egymásra lelve, jól kiérdemelten,
közös úton indulnak itt ma ketten.

Szonett a mű címéről

(Bőhm Andrásnak)
A jó mester a címben sem hibáz!:
A míves cím a Műnek cseppnyi mása;
szomjul tőle benned kíváncsi láz,
hogy miként felel majd az alkotás a
kérdésre, mit csábító cím csigáz
s vágyod, hogy füled hallja, szemed lássa...
Rejtvényként és ígéretként igáz,
s nincs is lelkednek más szabadulása:

Szonett ex libris

(Kékesi Lászlónak)
Ha költőnek szonett a címere,
ugyanaz grafikusnak az ex libris:
A kifejezés parányi tere;
vallomás önmagáról és amit hisz,
igazának miniatűr „pere”;
képes, tömör „beszéd”, mit fölfog írisz,
szomjas szemünk szivárvány-ékszere
(amelyet óv is tán a gondos Ízisz).

Két név szonettje

(A Rősler-Morgányi Alapítványra)
Miként a művészetben dal s a tánc:
egymást egészítve s feltételezve,
az Ő nevük is így fonódott egybe;
halálon túl is élő, lelki lánc:

Szonett a látásról

(Feleségem Édesapjának)
Még lányod védve, orzó vágyam ellen,
emelted közénk féltésed falát;
jogosan vívott ádáz küzdelemben
értettelek én, tolvajló galád, -
mígnem a harcban magad érve tetten,
felkínáltad a béke italát:
győzött benned a legnemesebb szellem,
s lettél számomra is Apa, Barát...

Szaltó mortále

(Tóth Bélának)
Alattad a cirkusz ismert porondja,
most látod ezt talán ezeregyedszer.
Fejtetőn áll a nézőtér korongja
rád meredő sok száz szem nem ereszt el.

Szonettek szonettje

A Szonettek Szonettjét, ha megírnám,
birtokolnám égi szavak becsét;
angyalhaj-húrú lantom révén bírnám
a legtörékenyebb formák kecsét;
szopós dedecske hangján ide sírnám
mézes emlők legédesebb csecsét;
minden igazra rászánnám az írhám;
titkok titkáról törne itt pecsét.

Forrás[szerkesztés]