121 versidézet az utolsó 77 évből
121 vers-idézet az utolsó 77 évből, azoktól a magyar költőktől és műfordítóktól, akik a Nyugatot, majd a Nyugat utáni korszakot méltón képviselik ebben a gyűjteményben.
Idézetek
[szerkesztés]1. – 11.
[szerkesztés]1. Cs. Gyímesi Éva: Hétköznapok
- Hétfő madara fölrepül,
- a keddi eget fölhasítja,
- szerdára sebes lesz az ég,
- csütörtök már az életem.
- Az ég sebe az életünk.
- Szokványos hasonlatait
- ránk tekeri a történelem:
- a géz-fehér, halál-fehér
- Kivérezzük a kort, a géz
- szennyes lesz három nap alatt,
- s az élő sebre új és új
- fáslit szorít a félelem.
2. Kovács András Ferenc:Pro domo
- Csak én írok, versemnek hőse: semmi.
- Vak űrnek voltál viselőse, Emmi -
- vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
- csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs...
- Szomjazva ezt-azt felnőttem, fel én,
- ki fuldokoltam más anyák tején,
- tudom már: solvet saclum in favilla,
- mert egy mozdony volt csak József Attila,
- s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal,
- hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal,
- s nehézkes voltunk Isten könnyű álma,
- de szétnyom bűzlőn, mint a szörnyű bálna,
- amely Szatmáron Szent István terén
- rohadt, akár a szóra szánt erény,
3. Kovács András Ferenc:Magna Hurgaria
- Ilia Mihálynak szeretettel
- Mondják a vének: megtartó erősség,
- magas mentsvár, erődítmény a nyelv!
- Temérdek, mint egy csipkézett oromfal:
- Félelmetes, mert égi szirten épült!
- Ravasz barátok, prédikátorok
- Papolnak így - nem szótlan elhagyottak.
- A száj palánkja némasággal árkolt
- Védelmi gyűrű jól körülkerítve:
- Magába zár, bár ellenség sehol...
- Tán szerteporzott, elporladt a szélben...
- Már ostromzaj se döng... De megmaradtunk.
- De isten tudja, kik vonultak el itt...
- Keresztesek, germán páncélosok,
- kazárok, türkök, novgorodiak,
- tatár hordák, tévedt iráni népek -
- Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...
- Nem tudható... Nem érthető a csönd.
- Hallgatni sem mer már a hallgatásunk.
4. Jánk Károly:A folyónál
- Idő-keresztek homlokán az évek,
- letörve mind, s így mindene oly tömör.
- A parton áll, tükrömből visszanézve
- nem értem már, de arca meggyötör.
- Ő lehetett, ki helyettem kelt útra,
- és most a révnél szürke kompra vár,
- bölcsnek tart még, de nincs fogalma rólam,
- enyém a szó, az övé más tudás.
5. Jánk Károly:Orpheusz-töredékek
- Kegyetlenek az alvilági istenek. Aki nem
- tudott betelni önnön létével, az érckaput
- döngeti. Álkulccsal matat a hiányok falán.
- Homloka mögött az akarat kifüstölt lö-
- vészárkai. És nem vigasztalja már az sem,
- hogy a kevesek közt tudja, csak az élők
- szorításában honos a halál.
6. Márai Sándor: Halotti beszéd
- Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
- Por és hamu vagyunk
- Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
- Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
- Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
- A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
- Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
- Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
- A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
- Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
- És megértették, ahogy a dajkaéneket
7. Domonkos István: Kormányeltörésben ...
- én lenni
- én nem tudni magyar
- élni külföld élet
- pénz nyelv zászló
- himnusz bélyeg
- elnökök vezérek
- előkotorni megfelelő
- ott ahova érek
- mi meghalni mindnyájan
- úgyis téves csatatéren
- koponyánkból a habverő
- nyele kiáll
- világ
- pro-árjai
- világ
- kontra-árjai
- ez lenni vers
- szavak kínai falát
- megmássza a halál
- élet frázisait
- emberbőr kötésben
- adják ki írók:
- nemzeti irodalmak
- generálisai
- és nem bírni nemzeti
- fogások erős szaga
- csinálni külföldből
- portable haza
- és menni külföld
- mit munkaengedély
- kofferban szalonna
- két kiló kenyér
- én nem látni
- új látóhatár
8. Weöres Sándor: Mahruh veszése
- Szügyedben három kő-lándzsa, fekete Kartiabh-todarh!
- kerek-asztalú törvényház emeli ujját és elád,
- fenn sír az ősapák vára, könnytől síkos sok ajtaja,
- eres bányáid mélyében salakká rémül az arany.
- Szép Ogarinn, kevély páva! toll-süveges királyaid
- tetemén verejték habzik, mint bérceiden sok patak,
- gyors kocogó öszvérkéid félúton nyögve állanak:
- megbomlott Szippu és Szüari? vagy a Ghatemu mennydörög?
9. Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
- Létem ha végleg lemerűlt
- ki imád tücsök-hegedt?
- Lángot ki lehel deres ágra?
- Ki feszül föl a szivárványra?
- Lágy hantu mezõvé a szikla-
- csípõket ki öleli sírva?
- Ki becéz falban megeredt
- hajakat, verõereket?
- S dúl hiteknek kicsoda állít
- káromkodásból katedrálist?
- Létem ha végleg lemerűlt,
- ki rettenti a keselyűt!
10. Radnóti Miklós: Erőltetett menet
- Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
- s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
- de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
- s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
- s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
- hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
- Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
- fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
- hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
- és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
11. Nagy László: Menyegző
- Arccal a tengernek itt állunk párban,
- kürtszóban, ünnepi arany riadóban,
- síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,
- lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó
- táncosok lendülete fenyegeti hátunk,
- mert a tengernek bemutattak minket,
- vegye tudomásul, itt állunk párban,
- a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó
- szárazföld csőrehegyén két emberi csillag,
- összeesküdve örökre a jóra, igazra,
- gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl
- a rendre, hogy általunk jönne világra,
- vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom:
- okosak a vének, ruganyos a vének tanácsa,
- megengedik: IME, TESTETÖLTHET AZ IGE, HA TUD,
12. – 22.
[szerkesztés]12. Orbán János Dénes: Sok sárga kéz
- Szerelmet senki szebben
- – nem kéri mégse senki.
- Zsebembe gyűröm álmom,
- csak bámulok, bolyongok
- – papírhajó a sárban.
- Totyog a térzenére
- a tömeg, barna folt, csak
- pár arc virít ki sárgán.
- A templom, mint a bordély,
- áláhitat, a tikkadt
- misztika és az ájult
- komédia, bitangok,
- pállott rongy; és a szószék
- rossz szóképet virágzik,
- és hinti szét a konkolyt.
13. Tóth Krisztina::Az árnyékember c. kötetéből (József Attila Kör — Kijárat Kiadó, 1997)
- Elég necces labdákat küldesz, édes,
- ez az Adrienn például nem jön át.
- Így névre jó, csak testközelben éles,
- mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
- Elállt végre - beszéljünk erről inkább -,
- abbamaradt a többnapos eső.
- Maradjunk annyiban, hogy ez még
- nem volna baj, csak nem túl jóleső.
- Jutott más is az éjszaka eszembe:
- hogy a bólogatós halogénlámpa,
- itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
- állok, kicsit az elveszett cicára
- hasonlít, ahogy a fejét tartja.
- Míg néztem, kikísérleteztem
- egy kétarcú embert a falra,
- egyik kezem a másik kezemben
- - ez nyilván nem fog összejönni újból,
- de én a helyedben vigyáznék magadra -,
14. Esterházy Péter: Csokonai Lili:Appendix a Volkswagenhattyúhoz
- Felrobbant pipacsok a számban
- Tél nyílik a nyárbúl
- Az orcám fekete
- Hideg szivárkodik erdõbe
- Havon poros árnyék
- Az ölem fekete
- Micsoda lepentõ benzinszag
- Lüktetek búza föd
- Emberem fekete
15. Jánk Károly:A folyónál
- Idő-keresztek homlokán az évek,
- letörve mind, s így mindene oly tömör.
- A parton áll, tükrömből visszanézve
- nem értem már, de arca meggyötör.
- Ő lehetett, ki helyettem kelt útra,
- és most a révnél szürke kompra vár,
- bölcsnek tart még, de nincs fogalma rólam,
- enyém a szó, az övé más tudás.
16. László Noémi:Rosa
- olyan
- álmaim
- egyike volt
- amelyek sosem
- térnek vissza
- egy vézna sápadt kisfiút
- láttam a hídon állni
- s mintha
- értettem volna azt a szót is
- amit hangtalanul mondott
17. Babits Mihály: Esti kérdés
- Midőn az est, e lágyan takaró
- fekete, síma bársonytakaró,
- melyet terít egy óriási dajka,
- a féltett földet lassan eltakarja
- s oly óvatossan, hogy minden füszál
- lágy leple alatt egyenessen áll
- és nem kap a virágok szirma ráncot
- s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
- nem veszti a szivárványos zománcot
- és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
- e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
- hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
- olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
- vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
- vagy kávéházban bámészan vigyázd,
- hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
18. Füst Milán: Öregség
- Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,
- Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
- Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az :embernek öregedni
- Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, - ősz haját verte a :szél is
- S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé
- S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
- S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. --Ámde az Istenség
- Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
19. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus
- Vagy félezernyi dalt megírtam
- s e szót: magyar,
- még le nem írtam.
- Csábított minden idegen bozót,
- minden szerelmet bujtató liget.
- Ó, mily hályog borult szememre,
- hogy meg nem láttalak,
- te elhagyott, te bús, kopár sziget,
- magyar sziget a népek Óceánján!
- Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
- hogy nem hatolt belé
- a vad hullámverés morzsoló harsogása,
- a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
- Jaj, mindenből csak vád fakad:
- miért kímélted az erőt,
- miért kímélted válladat,
- miért nem vertél sziklatöltést,
- erős, nagy védőgátakat?
- Elhagytam koldus, tékozló apámat
- s aranyat ástam, én gonosz fiú!
- Mily szent vagy te, koldusság
- s te sárarany, te szépség, mily hiú!
- Koldusapám visszafogadsz-e,
- bedőlt viskódban helyet adsz-e,
- ha most lábadhoz borulok
- s eléd öntöm minden dalom
- s férges rongyaid csókkal illetem
- s üszkös sebeid tisztára nyalom?
- Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
- verset, mely nem zenél,
- csak felhörög,
- eget-nyitó, poklot-nyitó
- átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
- bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
- zsoltáros jajgatása
- Babylon vizeinél:
- Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
- ha téged elfelejtelek!
- Nyelvemen izzó vasszeget
- üssenek át,
- mikor nem téged emleget!
- Húnyjon ki két szemem világa,
- mikor nem rád tekint,
- népem, te szent, te kárhozott, te drága!
20. Babits Mihály: Mint különös hírmondó
- Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot
- mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
- kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket
- sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál
- s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
- vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
- tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
- vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl
- gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,
- balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
- százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
- ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves
21. Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
- Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
- tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
- Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
- és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
- Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
- megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
- oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.
22. Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
- Hogy rettenetes, elhiszem,
- de így igaz.
- Ha szeretsz, életed legyen
- öngyilkosság, vagy majdnem az.
- Mit bánom én, hogy a modernek
- vagy a törvény mit követelnek;
- bent maga ura, aki rab
- volt odakint,
- és nem tudok örülni, csak
- a magam törvénye szerint.
- Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
- még nem szeretsz.
- Míg cserébe a magadénak
- szeretnél, teher is lehetsz.
- Alku, ha szent is, alku; nékem
- más kell már: Semmiért Egészen!
- Két önzés titkos párbaja
- minden egyéb;
- én többet kérek: azt, hogy a
- sorsomnak alkatrésze légy.
23. – 33.
[szerkesztés]23. Somlyó György fordítása: Fernando Pessoa: Az utolsó varázslat
- A régi bűbájt újra megidéztem,
- a nagy Istennő nem jött mégse el.
- Megidéztem a vad szél szünetében
- azt, ki lakik a százlelkű imákban.
- De mélyből, égből nem kelt semmi jel.
- Magányom újra csak a szélre lel,
- és minden alszik e zavart világban.
24. Szabó Lőrinc fordítása: Heinrich Heine: Loreley
- Nem értem, a dal mit idéz föl,
- s hogy oly bús mért vagyok:
- egy régi, régi regétől
- nem szabadulhatok.
- Már hűvös az este; a Rajna
- nyugodtan folydogál;
- a hegycsúcs sugarasra
- gyúlt alkonypírban áll.
25. Banner Zoltán: nagyhét, 2007
- ami beszűrődik a résen át
- egyre vadabb, idegenebb, tarkább,
- a kilincsen nem az én kezem
- mögöttem az igen, előttem a nem
- ahogy testemen át belehallgatok
- vonagló, üvöltő vadállatok
- vonulásába – az én nyelvemen
- beszélnek de nincs egyetlen szavuk
- amelyet megértenék mert nyelvtanuk
- sincs már, szavaik mint az ékek
- feszítik szét a Magyar Mindenséget
26. Székely János: A vesztesek
- A csata eldőlt. Kis, puha füstök
- Pettyezik még a hegyet.
- A völgyekből a sík vidékre
- Özönlenek a vesztesek.
- Toprongyos, tántori népség -
- Hogy lehet az,
- Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak,
- Gönceik elkoszosodnak,
- Korcukban tetű terem?
- Ugyan miért nyű a vereség
- Több csizmát, mint a győzelem?
27. Karinthy Frigyes: Almafa
- Forduljon el, aki szégyeli magát,
- Most elmondom az almafa dalát.
- Ő tehet róla, mágus Aladin
- Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.
- Egyszer csak intett, bókolt hevenyén -
- Láng csapott fel a szoba közepén.
- Bókolt, intett és visszahullt a láng
- Gyökeret vert a deszkapalánk.
- A szőnyeg, a szőnyeg, pezsgett, mint a hab
- Almafa állt a lámpa alatt.
- Ember kérdez, almafa felel -
- De ezt már inkább szóval mondom el.
28. Karinthy Frigyes: Elôszó
- Nem mondhatom el senkinek,
- Elmondom hát mindenkinek
- Próbáltam súgni, szájon és fülön,
- Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
- A titkot, ami úgyis egyremegy
- S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
- A titkot, amiért egykor titokban
- Világrajöttem vérben és mocsokban,
- A szót, a titkot, a piciny csodát,
- Hogy megkeressem azt a másikat
- S fülébe súgjam: add tovább.
- Nem mondhatom el senkinek,
- Elmondom hát mindenkinek.
- Mert félig már ki is bukott, tudom
- De mindig megrekedt a féluton.
- Az egyik forró és piros lett tőle,
- Ő is súgni akart: csók lett belőle.
- A másik jéggé dermedt, megfagyott,
- Elment a sírba, itthagyott.
- Nem mondhatom el senkinek,
- Elmondom hát mindenkinek.
- A harmadik csak rámnézett hitetlen,
- Nevetni kezdett és én is nevettem.
- Gyermekkoromban elszántam magam,
- Hogy szólok istennek, ha van.
29. Kassák Lajos:A ló meghal a madarak kirepülnek
- Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a
- szárnyait mondom széttárt vörös kapu
- szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva
- az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében
- a gyárkémények alatt ültünk
- tudtuk holnap a görbe vonalak
- ho zsupp ho zsupp
- azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a
- pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban
- nyilván
- nyilván
- az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról
30. Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz
- De szépek vagytok, tegnapi asszonyok !
- Hamvadó szemetekben még néha felragyog
- A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
- Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
- Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
- És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
- Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
- Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
- A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,
- És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
- Hívott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy -
- Ó micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
- Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
- Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
- Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
- De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
- És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
- Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.
31. Nemes Nagy Ágnes: Patak
- Én Istenem, te szép, híves patak,
- Hová futottál, szökdeltél előlem?
- Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
- S hogy bocsássak meg néked eltűnőben?
- Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
- Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
- S idegen-légiónyi kín fakaszt
- Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.
- Három vadkacsa úszik a vízen,
- A part hosszát a király fia járja.
- A feketékre céloz - úgy hiszem,
- Már itt a szél - s a fehéret találja.
32. Sinka István: Anyám balladát táncol
- Egyszer volt szép az anyám tánca,
- mikor kendőjét gyepre hányta,
- a Korhány vizénél, Pusztapándon,
- s bokázó lába pásztortűznél,
- öles apám örömére
- szállt, mint illat a virágon.
- De gyönyörű lábán víg figurát
- eredő táncába ő se vitt,
- csak mutatta ringó mozdúlattal
- halálba járó őseit.
- Mert ugyanaz sírt fel a flótán,
- hogy meghaltak azok ima nélkül,
- nagy szakállal, akasztófán.
33. Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában
- Milyen széles az Óceán
- annak, ki hazagondol -
- s rossz hír számára mily rövid az út.
- S százszor jajabb annak, ki már-már gondolkodni se tud
- a gondtól.
- Jaj neked, hús-vér idegen! -:
- szerves gép itt az ember - -
- próbáld szeretni - hisz mégis az a dolgod -
- nem kilóra mért szerelemmel.
- Hova vetemedtél
- hova vetemedtél
- szivárvány havasról
- szivárvány havasról
- tűzre te vettettél
- hamuvá vedlettél
- mint jó Ráduj Péter
- szeme menyecskéje
- románul Marinka
- magyarul Margitka
- ifjú Ráduj Péter
- szeme menyecskéje
- románul Marinka
- magyarul Margitka
34. – 44.
[szerkesztés]34. Szabó Lőrinc fordítása - François Villon: A szép fegyverkovácsné panasza
- Hallom, hogy kesereg a vén
- fegyverkovácsné; azt kivánja,
- hogy, mint tavasza idején,
- bár volna megint ifjú lányka:
- Rút vénség alattomos átka,
- mily gyorsan meghoztad a vészt!
- Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
- mért ne fogjak magamra kést?
35. Lányi Sarolta fordítása - Konsztantyin Szimonov:Várj reám
- Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
- Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
- Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
- Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
- Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
- És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
- Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
- Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
- Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
- S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
36. Weöres Sándor fordítása - Carmina Burana - Míg kocsmában jól időzünk
- Bizony hatszáz pénz is kevés,
- mikor jól megy a vedelés,
- és a borban korlát nélkül
- vígan minden összebékül.
- Minket rágnak minden népek,
- mért maradunk mind szegények,
- aki ránk néz görbe szemmel,
- nem is lehet igaz ember.
37. Kosztolányi Dezső fordítása - Paul Géraldy:Áradozás
- Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
- Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
- Ezt zúgom egyre a szivednek...
- De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
- Szeretlek, érted, drága, mondd?
- Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
- De hogy közöljem azt, amit
- tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
- Várj, kitalálok valamit...
38. Gellért Oszkár:Gyöngyszem
- Te jobbról fogod, én balról fogom kézen.
- S csak nézed. S csak nézem.
- Egy-kettő, egy... Már járni tanul.
- Ó mért nem nézhetjük gondtalanul.
- Habkönnyű szívvel őt,
- Fekete sejtelem mért hogy éget,
- Szívünkből jövendő keserűséget
- Mért kell ma már kiöntenünk?!
39. Hárs Ernő fordítása - Luís de Camões:A szerelmes Orpheusz, ki leszállott
- A szerelmes Orpheusz, ki leszállott
- a föld mélyébe, a nimfát keresve,
- kit elveszített, megszelíditette
- hárfával, dallal a bősz Alvilágot.
- Ixión gyilkos kereke megállott,
- nem hallataszott a szenvedők keserve;
- miközben mások kínját enyhitette,
- magára vont minden nyomoruságot.
40. Vas István fordítása - Johann Wolfgang von Goethe:Charlotte von Steinhoz
- Miért adtad mély tekintetünket,
- hogy jövőnket sejtse szűntelen,
- s ne ringasson üdvösségbe minket
- földi boldogság, se szerelem?
- Miért adtad, végzet, azt az érzést,
- mely a furcsa forgatagon át
- kémlelőn egymás szemébe néz és
- tudja kettőnk igaz viszonyát?
41. Áprily Lajos: Intés kutyámnak
- Fekete vagy, s itt állsz fehéren
- a februári fagy derében,
- hű őrizőm.
- Reánk van gondod, semmi másra,
- nem csábulsz el csatangolásra,
- tarlón-mezőn.
- Jelezd a völgybe érkezket,
- kirándulókat, gallyszedőket,
- erdei neszt.
42. Áprily Lajos: Tavasz Házsongárdi temetőben
- A tavasz jött parttalan időben
- s megállt a házsongárdi temetőben.
- Én tört kövön és porladó kereszten
- Aletta van der Maet nevét kerestem.
- Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
- s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
- De a vasárnap délutáni csendben,
- nagyon dalolt a név zenéje bennem.
- S amíg dalolt, a századokba néztem
- s a holt professzor szellemét idéztem�
43. Devecseri Gábor fordítása - William Blake:Mosoly
- Van Mosoly, Szereteté,
- És van csalárd Mosoly,
- S van a Mosolyok Mosolya,
- Miben e kettő egybefoly.
- S van Szigor, Gyűlöleté,
- S van a Dölyfnek is Szigora,
- És a Szigorok Szigorát
- Nem tudod feledni soha,
44. Csoóri Sándor:Anyám fekete rózsa
- Anyámnak fáj a feje,
- nem iszik feketét —
- Anyámnak fáj a feje,
- nem szed be porokat:
- szótlanabb sápadtsággal
- feji meg tehenét,
- szótlanabb sápadtsággal
- söpröget, mosogat.
..
- Anyámnak fáj a feje —
- anyámnak fáj a semmi,
- Anyám fekete rózsa
- nem tud kiszínesedni.
- Egy éjjel földre roskad,
- megtört lesz majd, kicsi —
- Bejön egy madár érte
- s csőrében elviszi.
45. – 55.
[szerkesztés]45. Tollas Tibor: Hozsanna húsvét
- Hozsanna húsvét! Künn a tavasz száll,
- Sziklasírodból föltámadtál
- És csodát műveltél megint.
- Puszta földünk virággá ébred,
- Sok zsenge ág zsoltárt zeng néked,
- Jézus, naparcod rámtekint.
46. Tamási Lajos:Piros a vér a pesti utcán
- Megyünk, valami láthatatlan
- áramlás szívünket befutja,
- akadozva száll még az ének,
- de már mienk a pesti utca.
- Nincs más teendő: ez maradt,
- csak ez maradt már menedékül,
- valami szálló ragyogás kél,
- valami szent lobogás készül.
46. Sértő Kálmán: Utolsó roham
- Mikor utolsó rohamra megyünk,
- Egy ugrás, és a nyakukon leszünk,
- Megkérdezzük majd, búzánk kell-e még,
- Szemsugarunktól ruhájuk leég,
- Vérében fetreng minden ellenünk,
- Mikor utolsó rohamra megyünk...
47. Reményik Sándor: Merengés
- Szétnézek a világban,
- Szomorkodom, gondolkozok,
- Hová tűntek a régmúlt,
- Dicső századok?
- Századok, évezredek, évmilliók.
- Eltűnt a nép, a faj.
- S ma mit látsz?
- Csőcseléket, ezerszagú ribilliót!
- Az érték eltűnt,
- A család, a nemzet,
- S az anyát, ki gyermeket nemzett,
- A gyermek öli meg,
- A pénzért, a szerért...
48. Dsida Jenő: Hálaadás
- Köszönöm Istenem az édesanyámat!
- Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
- Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
- Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
- Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
- Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
49. Nadányi Zoltán: Mariann a kádban
- Mire ébredtem máma?
- Zúgatják a csapot.
- Túlságos volt a lárma,
- amit a csap csapott.
- Egyszerre kitalálom,
- a fürdőben ki van,
- és szememből az álom
- kiszáll, ez Mariann!
- Fürödni fog, rivalgó
- hangokkal hirdeti,
- közöttünk csak az ajtó,
- mulatság ez neki.
- Csak azt akarta, tudjam
- és máris belekezd.
- A csap utolsót buggyan,
- rátolja a reteszt.
- És jönnek hangok, újak.
- Lepedőlobbanás,
- hogy attól is vaduljak,
- utána csobbanás.
50. Csanádi Imre:Zuglói búbospacsirták
- Az volt a szép kor, az igazi,
- mikor egész környékünk még
- tővel-heggyel állt,
- mikor gidren-gödrön, hepehupán
- üröm vadona virított.
- Rejtőzhetett, sokasodhatott
- Zugló pipiskéje gondtalan.
- Minden fényes virradat
- pacsirta-zenebonát
- boldogan dagasztott
- a jókor ébredőknek.
51. Baka István: Mefisztó-keringő
- ...
- Tratatam, tratatatam, tratatam...
- Az élen gyászkancán üget
- a tábornok, mindkét fülében
- vatta - ha villám csattog is,
- csak annyit hall belőle, mintha
- csészén ezüstkanál kocogna,
- plomba a tábornok fogában,
- sziklába töltött ekrazit,
- gyászzsebében a pakli kártya,
- s azt látja, ha álmodozik:
- a kártyalapok figurái
- egymásnak lábbal fektetett
- véres katonatetemek.
- Tratatatam, tratatatam, tratatatam...
52. Erdélyi József: Lovaspóló a Vérmezőn
- Robog az ócska villamos velem,
- az őszi Vérmező mellett robog;
- a Vérmezőn ma lovaspóló készül,
- nemes játék, nagyúri, szép dolog;
- előkelő közönségére vár
- a rögtönzött emelvény nyáriszéke. –
- Volt már itt más emelvény, vérpad is;
- de jobb kor ez és béke van ma, béke.
- ...
- Éljetek a szép napokkal, urak;
- játsszatok, míg be nem borul az ég,
- sáros nem lesz a Vérmező és csúszós
- törvényhozó kezetekben a fék;
- míg meg nem ered az őszi eső,
- a Vérmezőre le nem hull a hó;
- míg el nem fogy a zab, a türelem,
- s ki nem döglik alólatok a ló!…
53. Ratkó József: Tánc
- Magyarország temetőföld,
- posztumusz humusz.
- Történelme soha el nem
- évülő priusz.
- Bűnjel itt a csillag is,
- mert megragyog s lehull.
- Kard lángol az éjszakában
- attilátlanul.
- Bűnjel itt minden - halotti
- anyakönyv a rög.
- Írva benne jó magyar, vad
- tatár és török,
- írva benne arcról arcra
- minden holtjai;
- följegyezve ázsiai,
- európai.
54. Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben
- Befonnak egyszer téged is
- valami pompás koszorúba
- idegen lesz majd és hideg
- minden akár e bécsi utca
- elgurulsz mint egy villamos
- utánad felgörbül a vágány
- kutyatej páfrány
- tör át a járdán
- kit érdekel hogy erre jártál
- Oszlopnak vetett háttal
- hallgattam az ágoston-rendiek
- fehérre meszelt templomában
- hallgattam a rekviemet
- Mert a legárvább akinek
- még halottai sincsenek
- bora ecet könnye torma
- gyertyájának is csak korma
- álldogálhat egymagában
- kezében egy szál virággal
- mert a legárvább akinek
- még halottai sincsenek
55. Bella István: Szeretkezéseink
- ...
- 2.
- Tíz szán siklik a meztelen havon.
- Tíz szablya szánt tüzet a hátamon.
- Csónak suhan bőrömön. Hallani:
- Fölcsap a hó egész hónaljamig.
- Tűzhasáb csördül. Szálló kút gyanánt
- – forgókésszélként – huss!, elszáll szememből földanyám.
- Eke szánt jégen. Apámban megakad.
- Mozdonyokkal fűtik hasamat.
- Nap fehér ringben. Szakadó kötelek.
- Meztelen öklök döngölik szívemet.
- Augusztus forró ege, ostorok.
- Olvadt nyárfák, törzsük rámcsorog.
- Zuhanó pilóták, égő hanyatt-
- vágódó föld. Ejtőernyő-hajad.
56. – 66.
[szerkesztés]56. Faludy György: Óda a magyar nyelvhez
- Most, hogy szobámban ér az est setétje
- te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
- s ajkad, melyről az esti fák alól
- először szólt az ének magyarul.
- Arcod mongol emléke rég ködös
- de titkunk itt e földön még közös
- s a te dalod kísér utamra fájón
- messze e tájon.
- Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
- sértett gőgömben értőm és kísértőm
- te hangolás barangoló kalandom
- te zengő és borongó hang a lanton
- bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
- és soraimmal sorson túl a síron,
- kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
- mennyei poggyász.
57. Lászlóffy Csaba: Anyanyelv
- Ne hátra pillants most fiam
- az elfolyó sok halott árnyra
- mint kiszáradt meder olyan
- a voltak fel nem támadása
- nagyapád helyett most szemed
- ne azt a gyújtóbombát lássa
- mely negyvennégy õszén esett
- Tordán az egyik szomszéd házra
- ne tudj agyvérzésrõl s epe-
- ömlésrõl ne gondolj a rákra
- dédanyád s szépapád rege-
- szarvas-tűntén se fordulj hátra
- ne rágjon titkos rejtelem
- ne sújtson vereségek szárnya
58. Vitéz György: Két szöveg a Hal(l)ottak Könyvéből
- ...
- A hírnév csak az élők csillaga,
- botfülek között támolyog a rím,
- a cella hossza három disztichon.
- Nyakad körül fényességes jutalmak,
- de a pálcát mégis eltörik feletted,
- és nem kegyelmeznek meg sem neked,
- sem gólyalábon imbolygó társaidnak.
- Nem tudod, megnyered-e majd
- a halhatatlanság hálátlan főnyereményét,
- s miért esett, hogy szavaid mauzóleumában
- idegen szertartás ismeretlen papjai szöszmötölnek.
59. Rába György: Földvonzásban
- Beverello révéhez visszaúton
- az őszi első serdülő vihar
- esendő erőmet próbára tenni
- hajónkat emlékeimet dobálta
- megrémültem a végtelenbe ver ki
- az a majd meglásd a majd megmutatja
- szavajárásáról az ördögöt
- megismerhettem álnok gesztusát
- sorompói közül kiköltözött
- határomat is tüstént eltörölte
- s minthogy nem lévén se mindenható
- se furfangos alakváltoztató
- ki nem próbáltam a madarak nyelvét
60. Tornai József: Balaton, Balaton
- Balaton, Balaton:
- mindenütt fájdalom,
- miattad, miattad,
- mert a kő alatt vagy!
- Akárhol a partot
- járom, te riadsz ott,
- nevetésed, hajad
- ijeszt fűzek alatt,
- a strand égett gyöpén
- rajtad csorbul a fény
- s autó-bogarakban
- új szemüveged lobban,
- nézel egy ablakon,
- hol már sose lakom,
- hol annyiszor szerettem
- meghalni száz öledben,
- a forró hullámzásban
- ujjongni zabolátlan.
61. Gergely Ágnes: Az „Ágnes asszony” költőjéhez
- Költő, ki egykor nevemet az örökkétartó
- bűntudattal megkötötted,
- ha majd a megnyirkosodott labirintban
- elindulok mögötted,
- mutasd meg végre az igazi bűnöst,
- mutass rá ujjaddal az okra,
- míg felnyílik a magasság, s íme, ott van mindaz,
- aki Isten után vitte sokra,
- egy világban, hol a jóság halmazata jó,
- az érc neve érc, s többé nem hinni el,
- hogy ércnél maradóbb erő volt itt a balsiker.
- Emlékezésünknek áldozó-edénye
- emléktörő szirtről emelve az égre,
- bora is szivárog, füst is alant szálldos –
- bor helyett a vérünk! Ím, lásd, Arany János!
62. Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus
- (Szenci Molnár Albert emlékére)
- Tebenned bíztunk eleinktől fogyva,
- Zsoltár, téged tartottunk hajlékunknak,
- Mikor már semmi szavak nem voltanak,
- S már otthon sem volt, csak porból formálva –
- Megszabdalt zászlónkon ábra sincsen,
- Csak szívünk csattog szégyenidőben.
- Gyakor gyalázat próbál hitre csalni,
- Bár lehetnénk jók emberi nemzetnek,
- Szoronghat szóban kárvalló rettenet,
- Ránk nagy leseket hány gyűlölség – annyi
- Szabadságunk, mint árnyék nyúlása
- És az tegnapnak ő elmúlása.
- Adj értelmet, ha jövendőnk szertelen
- Torony gyanánt omlik s béföd azonnal,
- Nyelvünk tántorodik tolvaj haszonnal,
- Látásunk gyökere roppan – esztelen
- Felednénk rontott temérdek falat,
- Kertet, házat, hazát, ha még maradt.
63. Orbán Ottó: A magyar népdalhoz
- Most, mikor sok senki mellén
- ki vagy tűzve, mint a jelvény,
- nekem maradj, aki voltál,
- nem babona, nem is oltár,
- de maga a láthatatlan,
- ahogy látlak száz alakban,
- véletlennel habart végzet,
- több s kevesebb, mint művészet;
- dallamív, mely melizmáit
- hajlítgatva szinte világít –
- mintha öreg paraszt lenne,
- maga az idô sóhajt benne,
- katonának vitt legények,
- ingben elföldelt szegények
- nézik a csillagos eget,
- sírtak alatta eleget.
- Sírnék én is, de dühömben,
- hogy ott rohadunk a régi körben,
- s föltámadnak a holt rögeszmék –
- láthatom újra a közös ügy vesztét.
64. Mezei András: Ez a Házad
- Ez a házad
- Hajnal Anna-szél. Hajnal Anna-fű.
- Zelk a rigófütty. Illyés a szemrés.
- Nagy Laci villámpatás és mintha Örkény
- mondaná: önkény! Füst Milán
- vonszol egy nárciszt.
- Tarkójával takarja el a sárga csillagot
- Radnóti. Visszhangzik: én Kassák Lajos
- vagyok! És mintha fölvésődne csillag-
- sereglettel Karinthy Frigyes koponyája.
- Babits ül örök kertben, Kosztolányinál
- ég a lámpa. Télben, hol gyönge nap süt
- Tóth Árpád szeliden… Ady nincs. Üveg bor
- van az asztalon zsidó házban. Léda sincs,
- csak az elme világít
- négyszögletesen, magyarság?
65. Bertók László: Sírni szeretnénk, mint az emberek
- Majd megjöttök, hogy melegedjetek,
- levetitek a fagyos maskarát,
- nem firtatjátok többé, ki a szebb,
- ki a gonoszabb, ki az ostobább,
- a legnagyobb bűnös is megbocsát,
- és nem érti, hogy mitől van meleg,
- állati szag tölti be a szobát,
- sírni szeretnénk, mint az emberek,
- majd megtaláljuk, ami elveszett,
- mert mindenki elveszti önmagát,
- végtelenben dobogó egyszeregy,
- folyamatos lesz megint a világ,
66. Dsida Jenő: Út a kálváriára
- Reszkető, enyhe fény sugárzik.
- Egy felhő lassudan megyen.
- A lélek fáj, a fény sugárzik.
- Valaki ballag a hegyen,
- hűs homlokáról fény sugárzik
- s szemét lehúnyja - úgy legyen!
- Elszállt szerelem illatától
- kövér és fűszeres a lég.
- Halott szerelem illatából
- soha, de sohasem elég.
- Bomló szerelem illatából
- sejti a szív, hogy itt a vég.
67. – 77.
[szerkesztés]67. Nemes-Nagy Ágnes: A szabadsághoz
- Te székesegyház! Csupa ámulás!
- Sok fodros angyal! Széptekintetű!
- - Innen alulról talpuk óriás,
- a fejük pedig keskeny, mint a tű.
- S a kupolán fent széttáruló díszlet,
- nagy oszlopok közt festett ég tüzel:
- mit ér nekem, ha vagy és mégse hiszlek,
- s mit ér, ha hiszlek és nem létezel?
- Maradék isten! Vágyad fel-le hurcolt.
- Már únlak. Kergén érted nem futok.
- Néhány barátom éhenhalt a multkor,
- mondom, mivel úgy látszik, nem tudod.
68. Balla Zsófia: Úszik a földben
- Úszik a földben egy ember.
- Hullámot vetnek a dombok.
- Tűrődnek fogatlan szájjal.
- Karja forog a göröngyben.
- Kidugja arcát a napra,
- levegőt vesz s néz ki, meredten.
- Ázalék, alga, gyökerek,
- bogarak, giliszták akadnak
- lábaiba, keze csupa sár, csupa föld,
- nagy levegőt vesz, kifújja.
69. Kemény Simon: Az élő harang
- Egy félrevert harangból szállnak
- Dülledt szemű, fuldokló hangok:
- Csontkezével, egy sáros szívvel
- A halál kongat egy harangot.
- Egymást üldözve, eltiporva,
- Tépve, fojtva, rúgva – a hangok
- Így hagyják árván ott a bölcsőt
- A félrevert beteg harangot.
70. Pilinszky János: Apokrif
- Mert elhagyatnak akkor mindenek.
- Külön kerül az egeké, s örökre
- a világvégi esett földeké,
- s megint külön a kutyaólak csöndje.
- A levegőben menekvő madárhad.
- És látni fogjuk a kelő napot,
- mint tébolyult pupilla néma és
- mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
- De virrasztván a számkivettetésben,
- mert nem alhatom akkor éjszaka,
- hányódom én, mint ezer levelével,
- és szólok én, mint éjidőn a fa:
71. Gergely Ágnes: Tükörpillanat
- Hogy tűnnek el a szarvasok,
- ha a szerelem messze már?
- Hogy lobog át az éjszakán
- észrevétlen a félhomály?
- Hogyhogy az őr nem imbolyog?
- Maga is ellobogva él.
- Csak a mélypontot kémleli,
- ánemóne táncát a szél.
72. Jékely Zoltán: Kert-kísértet
- Jaj, égrelehellő-illatu kertem,
- mért hanyagoltalak el kegyeletlen!?
- Itt a diófánk sátoros ágboga ringott,
- most nagy, aszott kéz, égre könyörgő,
- s hiába hasítná a kérget a késem,
- hogy nevem újra „örökre” bevéssem:
- nincs nyoma, nem fog –
- Felugrom a régi üvegház tetejére:
- nincs, mi betörjön alattam, az ablak
- résein át nagy, templomi gyertyák
- lángja lobog, s versengve a maszlag
- tüskés szörnyfeje bólog a szélben…
73. Rakovszky Zsuzsa: December
- Birtokba venni miért kívánjam
- e meddő és sötét időt? E nyirkos és
- villanyfények között imbolygó délutánban
- kinek érzékei ne sejtenék meg az év
- legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
- az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
- tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
- Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
- mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
- melynek sem centrumát, sem szilárd
- partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
- égnek. Miért akarjam
- lángba borítani e homályos téli órát,
- az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
- vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
- a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
- az ellenállás nélküli közegben
- elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
74. Áprily Lajos: Csiga-nyom
- Néhány nap óta beton-terraszom
- lapján ezüstös ábrákat lelek.
- Esős idő járt. Nézem: csiga-nyom,
- kacskaringózó, különös jelek.
- Ezüstjük sokszor estig megmarad.
- Mi bíztatgatja ezt a hű csigát,
- mely minden éjjel házunkig halad
- s betonra írja ákombákomát?
75. Raffai Sarolta: Kikísérlek
- Kaput nyitottál? Jöjj be, kedves,
- királyságommal feleselgess!
- Siklat a padlóm? Mindenségnyi.
- Tanultál óvatosan lépni:
- nagy bajban, vagy kicsiny veszélyben
- nem vár új próbát csekélységem.
- Hogy a nyoszolyám jégvirágos,
- ne vedd szívedre, ne csodálkozz.
- Szám soha nem volt, nem lesz mézes,
- nem lelsz te szót, hogy megigézhess.
- Kezem kenetlen, puhítatlan:
- csak önmagamba fogózhattam,
- mindig csak magamban hihettem
- szigorral szívig telítetten.
76. Weöres Sándor fordítása - Robert Burns: Ha mennél hideg szélben
- Ha mennél hideg szélben
- a réten át, a réten át,
- rád adnám kockás takaróm,
- öleljen át, öleljen át!
- S ha körülzúgna sors-vihar
- rémségesen, rémségesen:
- szivemben volna házad,
- oszd meg velem, oszd meg velem!
- Volna köröttem zord vadon,
- sötét, veszett, sötét, veszett:
- mennyország volna nékem az
- együtt veled, együtt veled!
77. Ágh István: Mit kívánjak neked?
- Micsoda meztelen lehettél,
- még szívedet is láthatták bőröd alatt
- akik szerettek,
- micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor,
- ha most torkodig öltözöl,
- hajad rézsisakját szemedre húzod,
- ágyadig szelídíted a magányt?
- négy kisangyal-szárnyra találok
- mikor a diót feltöröm,
- mivel törjelek föl, mit kívánjak neked?
- miféle szelet küldjek, hogy kifordulj,
- akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre?
- mivel itassalak, hogy elfelejtsd
- amit én nem ismerek, s nem tudom
- tigris sárga szeme volt-e a tükröd,
- vagy lassan kifosztottak,
- mint az ártatlanokat szokás?
78. – 88.
[szerkesztés]78. Beney Zsuzsa: A tenger
- Hány meg hány évig éltél az időben.
- Már kiléphetsz. Az emberek közül
- elköltözhetsz egy lakatlan szigetre.
- Ezentúl nem házakat látsz, csak a tengert
- a határtalan horizontra nyílót.
79. Beney Zsuzsa: Eurydiké
- Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
- S te lelkem társa, akiért a föld
- kemény kérgét taposva elmerültem,
- háromszor el a mélységes homályba –
- te értem mennyi szenvedést viselsz el?
- A gyalázat torkából kilökötten
- sivatagodnak naptalan fehér
- izzó homokjából a sűrű tenger
- sós-keserű árjába lemerültem
80. Ferencz Győző: Ikon
- Magába roskadtan ül, ölében
- Ujját szopva édesdeden
- Alszik egy gyerek. Éppen
- Úgy, mint azokon a képeken;
- De puffadt arca a legcsekélyebb értelem
- Nélkül mered a távlattalan semmibe.
- Önmagát látja benne istene?
81. Gömöri György: Sokféle városom
- Sokféle városom, évszakok
- lencséjén át idézem képeid.
- A zúzmarás Őr utcán iskolába
- ballagok (rövid nadrágosan),
- befagyott tócsán madárka ugrál:
- A-B-A-B és máris kész a vers.
82. Áprily Lajos fordítása - Janus Pannonius: Búcsú Váradtól
- Még mély hó települ a téli földre,
- Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
- Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
- S el kell hagyni a szép Körös vidékét
- És sietni Dunánk felé, urunkhoz.
- Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
83. Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
- Édes fiát az anyja hívta,
- messziről kiáltott,
- édes fiát az anyja hívta,
- messziről kiáltott,
- a ház elé ment, onnan kiáltott,
- nehéz kontyát lebontotta,
- szőtt abból sűrű rengő fátyolt,
- bokáig-érő drága leplet,
- szőtt súlyosan-lobbanó palástot,
- fekete-rojtos zászlót a szélnek
- a tűz-lucskos, vér-szagú alkony.
84. Váci Mihály: Kelet felől
- Utam kétezer éve lelt út:
- – szolgák, rabszolgák, vad nomád
- pásztorok, keresztesek, hajduk,
- kurucok hólepte nyomán
- jövök, – honnan a pórhadaknak
- élén, – mindig Kelet felől! –
- jött a Szabadság! – s forradalmak
- rügye volt minden zárt ököl.
85. Várady Szabolcs: A nagy folyamat
- Mint tudjuk, a törvény beteljesül
- így vagy amúgy és akarjuk-e vagy sem,
- nem néz az se istent, se embert,
- az előbbi nem lévén, az utóbbi
- meg lévén bár, de nagy rendeltetése
- szerint csupán azért, hogy ezt megértse,
- visszatükrözze dialektikája
- a dialektikát, melynek törvényei
- beteljesülnek így vagy úgy, emígy esetleg
- vagy tán amúgy a jelenségvilágban,
86. Kormos István: Utánunk
- Utánunk igazabbak jönnek.
- Hazugság máltai lovagjai,
- színlelés bohócruháiba-bújtak,
- eszméktől örök nyavalyatörősek,
- az ingujjból pikkászt varazsolók,
- s velük a búzaföld-dezsmáló varjak,
- végezetül a rókák is kivesznek.
- Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk.
- Fényhomlokú fiúkkal s nevető-
- kezű-labú lányokkal elgyere!
87. Varró Dániel: Borbála
- Zizzen a
- szívemen
- szerelem
- szőrszála,
- ha hallom
- a neved,
- Borbála,
- Borbála.
- Ujjongó
- lelkemet
- nem bírom
- kordába
- tartani,
- mióta
- ismerlek,
- Borbála.
88. Illyés Gyula: Nem volt elég
- A házad itt állt, – szerte szállt!
- Ezt látod, érted. Azt nem érted,
- hogy hazád éppen így ért véget –
- A csoda, hogy addig is állt!
- Mert nem volt hazának elég,
- hogy emésztésed vacsorára
- e dombok aszuját kiívánta,
- és e lapályok kenyerét.
- És nem volt hazának elég,
- hogy elmosolyodtál és oldalt
- oda is néztél, ha megszólalt
- ízes magyarul a cseléd.
89. – 99.
[szerkesztés]89. Vas István: Rapszódia egy őszi kertben
- Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
- Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
- Elfagytak, feketednek
- Napraforgóid, dáliáid,
- Még nyílnak, őszien égnek - már nem sokáig –
- Napszomjas, késő helianthusok:
- Az elmúlásból is itt körül az világít,
- Ami nekünk meg nem adatott.
- Piroslik már a kis meggyfád - milyen lesz,
- Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
- Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
- Nedves szelekben is tündérien.
- Már várja a nemes, növényi sejtelem
- Novemberi esők verését:
- Itt győzni fog minden enyészeten
- A szépség.
90. Lesznai Anna: A merre én lépek...
- A merre én lépek, a merre én járok,
- Álomba hervadnak az élet-virágok!
- Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
- Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!
- Még a fájdalom is elrepül felettem -
- Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
- Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
- Ölelő karomba üres semmit zártam!
91. Jékely Zoltán: Lidércűző
- Kancsi cigánylány, tündéri duvad,
- Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
- Sárga szemeddel szemem be ne fald,
- Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
- Kásmír szoknyád, a rózsa-lugast,
- Ne sodorítsd rám s ne mutogasd.
- Eljárt felettem a huncut idő,
- fogam kicsorbult s rendre kidől.
- Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
- kísértésbe újra ne hozd.
92. Kukorelly Endre: A kezdet
- Lepucoltam az asztalt. Dolgokat
- áthelyeztem: hogy ott várják be, át
- ami jön. Ez van, hogy segít, és nem csak
- nekem, hanem a dolgoknak is, de
- még a sorsnak is. Azt ami úgy válik
- le csak, vagy el, hogy cuppan egy nagyot.
- Ragacskodik, és eztán a bőrhöz,
- az ujjaimhoz már, és még ki tudja
- hogy mihez majd. Egy körcsóknyom marad
93. Orbán Ottó: Betegség, gyógyszerek: Élet ötven felé
- Matisse palettáját veszem magamhoz minden étkezéskor:
- tabletták, kapszulák, rikító, fauve színek;
- az élet színképe fakul, nyers festékkel javítom,
- hiába, a restaurált mozgás nem az igazi,
- ha a kezem javul, rángatódzik a szájam –
- gerjesztett túlmozgás? a belső földrengés jele?
94. Petri György: Hozzád, ki olvasod
- Ülj és figyelj.
- Reggel, kora délelőtt, délben,
- kora délután, estefelé, este,
- éjfélig, éjfél után, hajnalig.
- Ülj és figyelj.
- Figyelj, mintha csak ülnél.
- Ülj, mintha csak figyelnél.
95. Kántor Péter: Mit kell tudnia Istennek?
- Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
- hogy szükségem van rá,
- hogy bízom benne,
- hogy számíthat rám,
- hogy szüksége van rám,
- hogy bízhat bennem,
- hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
- nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
- vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,
96. Lászlóffy Aladár: Éjfél
- Ajándék papírom. Levél van
- rajta. Viszi a tegnapi szél.
- Az, hogy mindent tudok már, az, hogy
- mindent tudnék, ha életem nem feledkezne
- bele a részletekbe. Az, hogy rólad tudok, aki
- messziről világítasz nekem a távol ruhái
- alatt nappali fehéren. Nyári éjféli szél
- a posta, mellyel most egyetlen szóval
- betakarhatlak, ott, ahol vagy, ahol rám se
- gondolva alszol a semmi ölében, ismeretlen.
97. Kemény István: Apa barátai
- Azon az egyetlen délelőttön,
- a gyerekkoromban történt. Két
- férfi jött a harmadikhoz
- alapot ásni nála. Vidám
- lakói a délelőttnek, hárman
- a napsütésben. Az igazinak
- vélt napsütésben srácnak
- neveztek mind a hárman.
- Csákánykapával, fürdőgatyában
- dolgozni véltek, pedig dehogy.
- Még sört sem ittak, vizet
- vedeltek, s majdnem elkészültek
- estig. A homokkupactól
- figyeltük őket, én
- és a lányaik.
98. Károlyi Amy: Az igazi
- Anyát kerestél minden nőben,
- aki előre megbocsát,
- ki reggel fehér kenyered,
- és este meleg vacsorád.
- Ki ágyad lakta, ki a lelked.
- Egyik okos volt, másik szép volt,
- minden nő egybrn nem lehet.
- Az egyik tigris, a másik őz volt.
99. Nádasdy Ádám: A szokatlant
- Kívánom-e valóban a szokatlant?
- A görbe ágyat, felhasított paplant,
- rút távozást és rosszkor érkezést,
- arany lavórt és torkomon a kést?
- Vadul szétbomló, fagyos társaságot,
- a hajtókámra tűzött árva számot,
- újabb lakást, padlótalan szobát,
- tükörből visszanéző hódpofát?
- Pukkadt gumit, besült hengerfejet,
- férfi melléből csorduló tejet,
- őshüllők vékonybőrű szárnyait,
- vagy ünnepi, liturgikus bakit?
100. – 110.
[szerkesztés]100. Falcsik Mari: Egy utazás képei
- útmenti tóba hullt pénz a sok kis szürke hullám
- nem tartom lásd a törvényt ha százszor is tanulván
- barázdás földbe száradt a künn hagyott lucerna
- a nem-vagyok-seholsem játékot játszom el ma
- magát ismétlő jármű iramlik vadvizekben
- nem látszom kóricálok nagy-ellenőrizetlen
- hollandi kép a tájék borongó delfti vászon
- vonat nyomát keresném lehajló láthatáron
101. Hollósvölgyi Iván: Egyhangú song
- Gyerekkorunkban Maggievel
- Nem kellett messze menni el,
- Magas hajónk s a Red River,
- Pont annyi volt, amennyi kell.
102. Marno János: Nárcisz készül
- A nő mint a pongyola végzet,
- míg Nárcisz a tények tükrében
- vizsgálja magát. Méretkezik.
- Megmerítkezik, úgymond, a tulajdon
- arcában, mely arc éppenséggel
- nem mond neki semmit. Pedig
- ő értelmet adna mondatának,
- ez kétségbe nem vonható, a kétség ott
- merül fel, ahol Nárciszt a vonások
- összekuszálják és elnyelik.
103. Erdős Virág: Csak posta voltál
- Posta voltál?
- Kész nevetség.
- E-mailed se jött.
- Itt ülök a világ partján,
- mondhatnám,
- ha úgy akarnám:
- New York, Bakony.
104. Térey János: Mohóság
- Mert minden második éjjel az első
- Éjszaka kritikája,
- És minden harmadik éjjel
- A másodiké;
- És mindegyiken micsoda mohóság!
- Egyszer erős hátára vett,
- Aztán partra vetett az elíziumi kék Víz;
- Tajtékzó taréjai a béke fölött
- Azon az éjjel összecsaptak.
- Nem ő lett szerelmes a körme
- Hegyéig az abszurd évszakba,
- A májusi télbe, de ő
- Választott bort, ínyéhez illőt,
- Ő döntött az éjszakák felől.
- Nem egyezünk.
105. Karafiáth Orsolya: Nulltündér
- ... s a mindig másmilyen most egyszínű.
- Akár a lég - alakja változása...
- Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
- eltűnő testét zaj, a fény ha bántja.
- Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
- hajába kócolódott minden este.
- Letört körmöcskéjéből furcsa félhold;
- testét a hőség lassan áterezte.
- Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
- nyugodt sötétségű, tündéri kék.
- A hajnal harmatában nem találod -
- saját varázsa szórja szerteszét.
106. Lányi Sarolta: Cica-vers
- Szép macskám, szép ijesztő
- Szemed szemembe ásod,
- Titokzatos barátnőm
- Oly bölcs a hallgatásod.
107. Mészöly Dezső fordítása - Villon: Hadova és hamuka
- Párizsban, a nagy irha-száritón,
- Hol nyakravalót kaphat a balek,
- Öt-hat jó firma barnul a napon,
- Ha dolgoznak a fogdmegek.
- Zsiványoké a fölső emelet,
- Hol legjobban hintáz a szél...
- Csak kapdovába ne kerüljetek:
- Körülmetélt fülű vagány gyerek,
- Ha lebukott, soká nem él.
- Kerüld, kerüld a kötelet!
108. Mészöly Dezső fordítása - Villon: A hajdanszép császárnénak vénségén való siralma
- Elhallgattam a múltkorában
- A hajdanszép öreg Csiszárnét,
- Amint siránkozott magában,
- Bár volna újra friss fehérnép:
- -Hej, irgalmatlan, rusnya vénség!
- Csapásodtól de összetörtem!
- Mi is az, ami visszatart még,
- Nehogy késem szívembe döfjem?
109. Demény Péter: Szonettgyalázó
- Hát nem tudod, már régen nem tudod,
- hogy mi volt, mi lesz, mi lehet,
- leszállt a köd és zúgó homlokod
- marokra fogják a fellegek;
- minden eltűnt, a régi délelőtt
- elillant, sűrű, öreg este lett,
- rózsaszín sálas, édes, drága nők
- nem simogatják már a testedet,
110. Acsai Roland: Korántsem felőled
- Nyakadig húzva a cipzárt
- Magadra veszed a kabátod.
- Szokásos utadnak így vágsz.
- Máskülönben váltott
- Műszakban magadat rágod.
- Ez a fő foglalkozásod.
111. – 121.
[szerkesztés]111. Kiss Judit Ágnes: Keserű whiskydal
- Ó, fiatalság! Még amikor hittünk az egészben:
- Úgy Pegazus szárnyában, mint az örök szerelemben,
- Meg hogy a Parnasszus csúcsát majd egyszer elérjük.
- Ültünk mestereink lábánál, s éltek a holtak,
- Mert megidéztük finnyás szellemüket szavainkkal.
- Tiszteltünk mindent, ami vers volt, mint pap az oltárt,
- S tudtunk írni hibátlanul egy-egy hexametert is.
- Esténként a lepukkant kocsmák pultjai mellett
- Kérdések tutaján hánykódó hősi szivünket
- Ringatták lassú mámorba a bölcs borozások.
112. Varga Virág: Töredék
- 32 éves vagyok. Iróniámat elhagyom,
- nyitva, valamely sorban, mint ottfelejtett kést
- az asztalon. A megtalálónak nem jár pályabér, csak
- ígéret. Vagy még annyi sem.
- Lassan kifogyok a világból.
- Üres kamrámban semmit ér kezem.
- Talán akad még maréknyi irgalom.
113. Radnóti Miklós: Ének a halálról
- Kosztolányi Dezső temetésén
- A sír felett szitál az őszi köd,
- korán van még és íme este lett.
- Sötét egünkre lassan színezüst
- koszorút fon a súlyos fáklyafüst
- s felrebbenő madár fenn sírdogál!
- A lélek oly ijedt és lebbenő,
- akár a hűs, könnyűszárnyú felleg,
- melyre forró csillagok lehelnek.
114. Keszei István: Hűség
- Tíz körmömmel kaparnám ki,
- amit betemetett az idő hordaléka.
- Körmöm csúcsára költözött a hűség,
- erőm pusztíthatatlan maradéka.
115. Tóth Krisztina: Szerelmesvers
- Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv.
- Átitat mindent a lényébõl áradó.
- Ha visszanéz, párás szemembe néz át.
- Az őszelõ, fényétõl lassan fáradó.
- Mindig is lenyűgözött a lényén átsugárzó.
- Otthonosság, ha lehet így, mikor a zebrán.
- Megy át, mikor a sárga fényben játszó.
- Úton ha megy, eső csíkozta membrán.
116. Illyés Gyula fordítása - Mihail Jurjevics Lermontov: Angyal
- Éjfélkor az égen a csendből elő
- Angyal szállt, zengedező.
- Felhőseregek, csillag-miriád,
- A hold hallgatta dalát.
- Mily boldog a lélek – ily szava kelt –
- Amíg hona édeni kert.
- Jóságos az Úr! – öntötte szelíd,
- Hű szíve dicséreteit.
117. Ismeretlen fordító - Villon: Hadova és hamuka
- Benéztem egy csehóba múltkorában,
- Mikor szaglásztam egy jó szajré után:
- Be volt durrantva istenigazában;
- S ahogy körül gyertyázok, látom ám,
- Hogy egy sipista s két kártyás haver
- Úgy dolgozik, mint holmi markecer,
- S jól csőbe húz ott két mufurc palit...
- Elnéztem ezt a frankó kis bulit,
- Ahol a góré duma bankot ad,
- S halandzsázik, kínálva a gugyit,
- Míg a paliknál lóvé nem marad.
118. Lator László fordítása - Borisz Paszternak: Nem lesz senki a házban
- Nem lesz senki sem a házban,
- csak a szürke alkonyat.
- Csak a tág függöny-nyilásban
- dermedező téli nap.
- Csak a pihe-kergetőzés,
- gyors, cikázó villogás.
- Csak a hó, csak a tetők, és
- körös-körül semmi más.
119. Lator László: Álomban utak
- Álomban utak fényesedtek.
- Sokáig bűvöletedben éltem.
- Emléked galamb és virág,
- virágok szirma a szélben.
- Szél és folyó sodorta fényed,
- magukba zártak a hegyek.
- Indás feledés font körül,
- vad fű, burjánzó rengeteg.
120. Gyurkovics Tibor: Két ember
- A kertben ültünk, érfalunkra
- belülről rátapadt a múlt,
- vérünk, mint zümmögő csatorna
- falán a víz, a mélybe hullt
- és mosta, mosta, egyre mosta
- a tündökletes perceket,
- melyek megfogták, mint a rozsda
- a testemet, az ingemet.
121. Tóth Krisztina: Ikrek helycseréje
- Mint ikrek helycseréje a gondosan
- szerkesztett filmben, ahol éjszaka
- ketten ölelnek mást, külön-külön,
- és a sötétben elég egy pillanat, hogy új
- értelmet kapjon minden: az asztalon
- talált papíron így olvastam én is
- megvakulásnak a megalkuvást –