121 versidézet az utolsó 77 évből

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

121 vers-idézet az utolsó 77 évből, azoktól a magyar költőktől és műfordítóktól, akik a Nyugatot, majd a Nyugat utáni korszakot méltón képviselik ebben a gyűjteményben.

Idézetek[szerkesztés]

1. – 11.[szerkesztés]

1. Cs. Gyímesi Éva: Hétköznapok

Hétfő madara fölrepül,
a keddi eget fölhasítja,
szerdára sebes lesz az ég,
csütörtök már az életem.
Az ég sebe az életünk.
Szokványos hasonlatait
ránk tekeri a történelem:
a géz-fehér, halál-fehér
Kivérezzük a kort, a géz
szennyes lesz három nap alatt,
s az élő sebre új és új
fáslit szorít a félelem.

2. Kovács András Ferenc:Pro domo

Csak én írok, versemnek hőse: semmi.
Vak űrnek voltál viselőse, Emmi -
vidám hasadban zsidó voltam s dán is,
csordult a számon vád, vér, vodka, ánizs...
Szomjazva ezt-azt felnőttem, fel én,
ki fuldokoltam más anyák tején,
tudom már: solvet saclum in favilla,
mert egy mozdony volt csak József Attila,
s Babits volt Jónás, Babits volt a cethal,
hisz tetszhalott is meglakol, ha meghal,
s nehézkes voltunk Isten könnyű álma,
de szétnyom bűzlőn, mint a szörnyű bálna,
amely Szatmáron Szent István terén
rohadt, akár a szóra szánt erény,

3. Kovács András Ferenc:Magna Hurgaria

Ilia Mihálynak szeretettel
Mondják a vének: megtartó erősség,
magas mentsvár, erődítmény a nyelv!
Temérdek, mint egy csipkézett oromfal:
Félelmetes, mert égi szirten épült!
Ravasz barátok, prédikátorok
Papolnak így - nem szótlan elhagyottak.
A száj palánkja némasággal árkolt
Védelmi gyűrű jól körülkerítve:
Magába zár, bár ellenség sehol...
Tán szerteporzott, elporladt a szélben...
Már ostromzaj se döng... De megmaradtunk.
De isten tudja, kik vonultak el itt...
Keresztesek, germán páncélosok,
kazárok, türkök, novgorodiak,
tatár hordák, tévedt iráni népek -
Kis cselvetők Bizáncból, Niceából...
Nem tudható... Nem érthető a csönd.
Hallgatni sem mer már a hallgatásunk.

4. Jánk Károly:A folyónál

Idő-keresztek homlokán az évek,
letörve mind, s így mindene oly tömör.
A parton áll, tükrömből visszanézve
nem értem már, de arca meggyötör.
Ő lehetett, ki helyettem kelt útra,
és most a révnél szürke kompra vár,
bölcsnek tart még, de nincs fogalma rólam,
enyém a szó, az övé más tudás.

5. Jánk Károly:Orpheusz-töredékek

Kegyetlenek az alvilági istenek. Aki nem
tudott betelni önnön létével, az érckaput
döngeti. Álkulccsal matat a hiányok falán.
Homloka mögött az akarat kifüstölt lö-
vészárkai. És nem vigasztalja már az sem,
hogy a kevesek közt tudja, csak az élők
szorításában honos a halál.

6. Márai Sándor: Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket

7. Domonkos István: Kormányeltörésben ...

én lenni
én nem tudni magyar
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
világ
pro-árjai
világ
kontra-árjai
ez lenni vers
szavak kínai falát
megmássza a halál
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak
generálisai
és nem bírni nemzeti
fogások erős szaga
csinálni külföldből
portable haza
és menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én nem látni
új látóhatár

8. Weöres Sándor: Mahruh veszése

Szügyedben három kő-lándzsa, fekete Kartiabh-todarh!
kerek-asztalú törvényház emeli ujját és elád,
fenn sír az ősapák vára, könnytől síkos sok ajtaja,
eres bányáid mélyében salakká rémül az arany.


Szép Ogarinn, kevély páva! toll-süveges királyaid
tetemén verejték habzik, mint bérceiden sok patak,
gyors kocogó öszvérkéid félúton nyögve állanak:
megbomlott Szippu és Szüari? vagy a Ghatemu mennydörög?

9. Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!

10. Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.

11. Nagy László: Menyegző

Arccal a tengernek itt állunk párban,
kürtszóban, ünnepi arany riadóban,
síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,
lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó
táncosok lendülete fenyegeti hátunk,
mert a tengernek bemutattak minket,
vegye tudomásul, itt állunk párban,
a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó
szárazföld csőrehegyén két emberi csillag,
összeesküdve örökre a jóra, igazra,
gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl
a rendre, hogy általunk jönne világra,
vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom:
okosak a vének, ruganyos a vének tanácsa,
megengedik: IME, TESTETÖLTHET AZ IGE, HA TUD,

12. – 22.[szerkesztés]

12. Orbán János Dénes: Sok sárga kéz

Szerelmet senki szebben
– nem kéri mégse senki.
Zsebembe gyűröm álmom,
csak bámulok, bolyongok
– papírhajó a sárban.
Totyog a térzenére
a tömeg, barna folt, csak
pár arc virít ki sárgán.
A templom, mint a bordély,
áláhitat, a tikkadt
misztika és az ájult
komédia, bitangok,
pállott rongy; és a szószék
rossz szóképet virágzik,
és hinti szét a konkolyt.

13. Tóth Krisztina::Az árnyékember c. kötetéből (József Attila Kör — Kijárat Kiadó, 1997)

Elég necces labdákat küldesz, édes,
ez az Adrienn például nem jön át.
Így névre jó, csak testközelben éles,
mindezt nem azért mondom, csakúgy: nahát.
Elállt végre - beszéljünk erről inkább -,
abbamaradt a többnapos eső.
Maradjunk annyiban, hogy ez még
nem volna baj, csak nem túl jóleső.
Jutott más is az éjszaka eszembe:
hogy a bólogatós halogénlámpa,
itt kéne légy, hogy te is lásd, ha szembe
állok, kicsit az elveszett cicára
hasonlít, ahogy a fejét tartja.
Míg néztem, kikísérleteztem
egy kétarcú embert a falra,
egyik kezem a másik kezemben
- ez nyilván nem fog összejönni újból,
de én a helyedben vigyáznék magadra -,

14. Esterházy Péter: Csokonai Lili:Appendix a Volkswagenhattyúhoz

Felrobbant pipacsok a számban
Tél nyílik a nyárbúl
Az orcám fekete
Hideg szivárkodik erdõbe
Havon poros árnyék
Az ölem fekete
Micsoda lepentõ benzinszag
Lüktetek búza föd
Emberem fekete

15. Jánk Károly:A folyónál

Idő-keresztek homlokán az évek,
letörve mind, s így mindene oly tömör.
A parton áll, tükrömből visszanézve
nem értem már, de arca meggyötör.
Ő lehetett, ki helyettem kelt útra,
és most a révnél szürke kompra vár,
bölcsnek tart még, de nincs fogalma rólam,
enyém a szó, az övé más tudás.

16. László Noémi:Rosa

olyan
álmaim
egyike volt
amelyek sosem
térnek vissza
egy vézna sápadt kisfiút
láttam a hídon állni
s mintha
értettem volna azt a szót is
amit hangtalanul mondott

17. Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;

18. Füst Milán: Öregség

Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az :embernek öregedni
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, - ősz haját verte a :szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. --Ámde az Istenség
Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.

19. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

20. Babits Mihály: Mint különös hírmondó

Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot
mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket
sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál
s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl
gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,
balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves

21. Radnóti Miklós: Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

22. Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.

23. – 33.[szerkesztés]

23. Somlyó György fordítása: Fernando Pessoa: Az utolsó varázslat

A régi bűbájt újra megidéztem,
a nagy Istennő nem jött mégse el.
Megidéztem a vad szél szünetében
azt, ki lakik a százlelkű imákban.
De mélyből, égből nem kelt semmi jel.
Magányom újra csak a szélre lel,
és minden alszik e zavart világban.

24. Szabó Lőrinc fordítása: Heinrich Heine: Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.

25. Banner Zoltán: nagyhét, 2007

ami beszűrődik a résen át
egyre vadabb, idegenebb, tarkább,
a kilincsen nem az én kezem
mögöttem az igen, előttem a nem
ahogy testemen át belehallgatok
vonagló, üvöltő vadállatok
vonulásába – az én nyelvemen
beszélnek de nincs egyetlen szavuk
amelyet megértenék mert nyelvtanuk
sincs már, szavaik mint az ékek
feszítik szét a Magyar Mindenséget

26. Székely János: A vesztesek

A csata eldőlt. Kis, puha füstök
Pettyezik még a hegyet.
A völgyekből a sík vidékre
Özönlenek a vesztesek.
Toprongyos, tántori népség -
Hogy lehet az,
Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak,
Gönceik elkoszosodnak,
Korcukban tetű terem?
Ugyan miért nyű a vereség
Több csizmát, mint a győzelem?

27. Karinthy Frigyes: Almafa

Forduljon el, aki szégyeli magát,
Most elmondom az almafa dalát.
Ő tehet róla, mágus Aladin
Hogy együtt voltunk s nevettünk valamin.
Egyszer csak intett, bókolt hevenyén -
Láng csapott fel a szoba közepén.
Bókolt, intett és visszahullt a láng
Gyökeret vert a deszkapalánk.
A szőnyeg, a szőnyeg, pezsgett, mint a hab
Almafa állt a lámpa alatt.
Ember kérdez, almafa felel -
De ezt már inkább szóval mondom el.

28. Karinthy Frigyes: Elôszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

29. Kassák Lajos:A ló meghal a madarak kirepülnek

Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a
szárnyait mondom széttárt vörös kapu
szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva
az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében
a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsupp ho zsupp
azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a
pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban
nyilván
nyilván
az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról

30. Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz

De szépek vagytok, tegnapi asszonyok !
Hamvadó szemetekben még néha felragyog
A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,
És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
Hívott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy -
Ó micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.

31. Nemes Nagy Ágnes: Patak

Én Istenem, te szép, híves patak,
Hová futottál, szökdeltél előlem?
Hol csillapítsam buzgó szomjamat?
S hogy bocsássak meg néked eltűnőben?
Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,
Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,
S idegen-légiónyi kín fakaszt
Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.
Három vadkacsa úszik a vízen,
A part hosszát a király fia járja.
A feketékre céloz - úgy hiszem,
Már itt a szél - s a fehéret találja.

32. Sinka István: Anyám balladát táncol

Egyszer volt szép az anyám tánca,
mikor kendőjét gyepre hányta,
a Korhány vizénél, Pusztapándon,
s bokázó lába pásztortűznél,
öles apám örömére
szállt, mint illat a virágon.
De gyönyörű lábán víg figurát
eredő táncába ő se vitt,
csak mutatta ringó mozdúlattal
halálba járó őseit.
Mert ugyanaz sírt fel a flótán,
hogy meghaltak azok ima nélkül,
nagy szakállal, akasztófán.

33. Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában

Milyen széles az Óceán
annak, ki hazagondol -
s rossz hír számára mily rövid az út.
S százszor jajabb annak, ki már-már gondolkodni se tud
a gondtól.
Jaj neked, hús-vér idegen! -:
szerves gép itt az ember - -
próbáld szeretni - hisz mégis az a dolgod -
nem kilóra mért szerelemmel.
Hova vetemedtél
hova vetemedtél
szivárvány havasról
szivárvány havasról
tűzre te vettettél
hamuvá vedlettél
mint jó Ráduj Péter
szeme menyecskéje
románul Marinka
magyarul Margitka
ifjú Ráduj Péter
szeme menyecskéje
románul Marinka
magyarul Margitka

34. – 44.[szerkesztés]

34. Szabó Lőrinc fordítása - François Villon: A szép fegyverkovácsné panasza

Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné; azt kivánja,
hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?

35. Lányi Sarolta fordítása - Konsztantyin Szimonov:Várj reám

Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!

36. Weöres Sándor fordítása - Carmina Burana - Míg kocsmában jól időzünk

Bizony hatszáz pénz is kevés,
mikor jól megy a vedelés,
és a borban korlát nélkül
vígan minden összebékül.
Minket rágnak minden népek,
mért maradunk mind szegények,
aki ránk néz görbe szemmel,
nem is lehet igaz ember.

37. Kosztolányi Dezső fordítása - Paul Géraldy:Áradozás

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szivednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...

38. Gellért Oszkár:Gyöngyszem

Te jobbról fogod, én balról fogom kézen.
S csak nézed. S csak nézem.
Egy-kettő, egy... Már járni tanul.
Ó mért nem nézhetjük gondtalanul.
Habkönnyű szívvel őt,
Fekete sejtelem mért hogy éget,
Szívünkből jövendő keserűséget
Mért kell ma már kiöntenünk?!

39. Hárs Ernő fordítása - Luís de Camões:A szerelmes Orpheusz, ki leszállott

A szerelmes Orpheusz, ki leszállott
a föld mélyébe, a nimfát keresve,
kit elveszített, megszelíditette
hárfával, dallal a bősz Alvilágot.
Ixión gyilkos kereke megállott,
nem hallataszott a szenvedők keserve;
miközben mások kínját enyhitette,
magára vont minden nyomoruságot.

40. Vas István fordítása - Johann Wolfgang von Goethe:Charlotte von Steinhoz

Miért adtad mély tekintetünket,
hogy jövőnket sejtse szűntelen,
s ne ringasson üdvösségbe minket
földi boldogság, se szerelem?
Miért adtad, végzet, azt az érzést,
mely a furcsa forgatagon át
kémlelőn egymás szemébe néz és
tudja kettőnk igaz viszonyát?

41. Áprily Lajos: Intés kutyámnak

Fekete vagy, s itt állsz fehéren
a februári fagy derében,
hű őrizőm.
Reánk van gondod, semmi másra,
nem csábulsz el csatangolásra,
tarlón-mezőn.
Jelezd a völgybe érkezket,
kirándulókat, gallyszedőket,
erdei neszt.


42. Áprily Lajos: Tavasz Házsongárdi temetőben

A tavasz jött parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben,
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem�

43. Devecseri Gábor fordítása - William Blake:Mosoly

Van Mosoly, Szereteté,
És van csalárd Mosoly,
S van a Mosolyok Mosolya,
Miben e kettő egybefoly.
S van Szigor, Gyűlöleté,
S van a Dölyfnek is Szigora,
És a Szigorok Szigorát
Nem tudod feledni soha,

44. Csoóri Sándor:Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét —
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

..

Anyámnak fáj a feje —
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi —
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.

45. – 55.[szerkesztés]

45. Tollas Tibor: Hozsanna húsvét

Hozsanna húsvét! Künn a tavasz száll,
Sziklasírodból föltámadtál
És csodát műveltél megint.
Puszta földünk virággá ébred,
Sok zsenge ág zsoltárt zeng néked,
Jézus, naparcod rámtekint.

46. Tamási Lajos:Piros a vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.

46. Sértő Kálmán: Utolsó roham

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Egy ugrás, és a nyakukon leszünk,
Megkérdezzük majd, búzánk kell-e még,
Szemsugarunktól ruhájuk leég,
Vérében fetreng minden ellenünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk...

47. Reményik Sándor: Merengés

Szétnézek a világban,
Szomorkodom, gondolkozok,
Hová tűntek a régmúlt,
Dicső századok?
Századok, évezredek, évmilliók.
Eltűnt a nép, a faj.
S ma mit látsz?
Csőcseléket, ezerszagú ribilliót!
Az érték eltűnt,
A család, a nemzet,
S az anyát, ki gyermeket nemzett,
A gyermek öli meg,
A pénzért, a szerért...

48. Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

49. Nadányi Zoltán: Mariann a kádban

Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.
Egyszerre kitalálom,
a fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!
Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti,
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.
Csak azt akarta, tudjam
és máris belekezd.
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.
És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak,
utána csobbanás.

50. Csanádi Imre:Zuglói búbospacsirták

Az volt a szép kor, az igazi,
mikor egész környékünk még
tővel-heggyel állt,
mikor gidren-gödrön, hepehupán
üröm vadona virított.
Rejtőzhetett, sokasodhatott
Zugló pipiskéje gondtalan.
Minden fényes virradat
pacsirta-zenebonát
boldogan dagasztott
a jókor ébredőknek.

51. Baka István: Mefisztó-keringő

...
Tratatam, tratatatam, tratatam...
Az élen gyászkancán üget
a tábornok, mindkét fülében
vatta - ha villám csattog is,
csak annyit hall belőle, mintha
csészén ezüstkanál kocogna,
plomba a tábornok fogában,
sziklába töltött ekrazit,
gyászzsebében a pakli kártya,
s azt látja, ha álmodozik:
a kártyalapok figurái
egymásnak lábbal fektetett
véres katonatetemek.
Tratatatam, tratatatam, tratatatam...

52. Erdélyi József: Lovaspóló a Vérmezőn

Robog az ócska villamos velem,
az őszi Vérmező mellett robog;
a Vérmezőn ma lovaspóló készül,
nemes játék, nagyúri, szép dolog;
előkelő közönségére vár
a rögtönzött emelvény nyáriszéke. –
Volt már itt más emelvény, vérpad is;
de jobb kor ez és béke van ma, béke.
...
Éljetek a szép napokkal, urak;
játsszatok, míg be nem borul az ég,
sáros nem lesz a Vérmező és csúszós
törvényhozó kezetekben a fék;
míg meg nem ered az őszi eső,
a Vérmezőre le nem hull a hó;
míg el nem fogy a zab, a türelem,
s ki nem döglik alólatok a ló!…


53. Ratkó József: Tánc

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha el nem
évülő priusz.
Bűnjel itt a csillag is,
mert megragyog s lehull.
Kard lángol az éjszakában
attilátlanul.
Bűnjel itt minden - halotti
anyakönyv a rög.
Írva benne jó magyar, vad
tatár és török,
írva benne arcról arcra
minden holtjai;
följegyezve ázsiai,
európai.

54. Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben

Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány
kutyatej páfrány
tör át a járdán
kit érdekel hogy erre jártál
Oszlopnak vetett háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet
Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek

55. Bella István: Szeretkezéseink

...
2.
Tíz szán siklik a meztelen havon.
Tíz szablya szánt tüzet a hátamon.
Csónak suhan bőrömön. Hallani:
Fölcsap a hó egész hónaljamig.
Tűzhasáb csördül. Szálló kút gyanánt
– forgókésszélként – huss!, elszáll szememből földanyám.
Eke szánt jégen. Apámban megakad.
Mozdonyokkal fűtik hasamat.
Nap fehér ringben. Szakadó kötelek.
Meztelen öklök döngölik szívemet.
Augusztus forró ege, ostorok.
Olvadt nyárfák, törzsük rámcsorog.
Zuhanó pilóták, égő hanyatt-
vágódó föld. Ejtőernyő-hajad.

56. – 66.[szerkesztés]

56. Faludy György: Óda a magyar nyelvhez

Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.


Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

57. Lászlóffy Csaba: Anyanyelv

Ne hátra pillants most fiam
az elfolyó sok halott árnyra
mint kiszáradt meder olyan
a voltak fel nem támadása
nagyapád helyett most szemed
ne azt a gyújtóbombát lássa
mely negyvennégy õszén esett
Tordán az egyik szomszéd házra
ne tudj agyvérzésrõl s epe-
ömlésrõl ne gondolj a rákra
dédanyád s szépapád rege-
szarvas-tűntén se fordulj hátra
ne rágjon titkos rejtelem
ne sújtson vereségek szárnya

58. Vitéz György: Két szöveg a Hal(l)ottak Könyvéből

...
A hírnév csak az élők csillaga,
botfülek között támolyog a rím,
a cella hossza három disztichon.
Nyakad körül fényességes jutalmak,
de a pálcát mégis eltörik feletted,
és nem kegyelmeznek meg sem neked,
sem gólyalábon imbolygó társaidnak.
Nem tudod, megnyered-e majd
a halhatatlanság hálátlan főnyereményét,
s miért esett, hogy szavaid mauzóleumában
idegen szertartás ismeretlen papjai szöszmötölnek.

59. Rába György: Földvonzásban

Beverello révéhez visszaúton
az őszi első serdülő vihar
esendő erőmet próbára tenni
hajónkat emlékeimet dobálta
megrémültem a végtelenbe ver ki
az a majd meglásd a majd megmutatja
szavajárásáról az ördögöt
megismerhettem álnok gesztusát
sorompói közül kiköltözött
határomat is tüstént eltörölte
s minthogy nem lévén se mindenható
se furfangos alakváltoztató
ki nem próbáltam a madarak nyelvét

60. Tornai József: Balaton, Balaton

Balaton, Balaton:
mindenütt fájdalom,
miattad, miattad,
mert a kő alatt vagy!
Akárhol a partot
járom, te riadsz ott,
nevetésed, hajad
ijeszt fűzek alatt,
a strand égett gyöpén
rajtad csorbul a fény
s autó-bogarakban
új szemüveged lobban,
nézel egy ablakon,
hol már sose lakom,
hol annyiszor szerettem
meghalni száz öledben,
a forró hullámzásban
ujjongni zabolátlan.

61. Gergely Ágnes: Az „Ágnes asszony” költőjéhez

Költő, ki egykor nevemet az örökkétartó
bűntudattal megkötötted,
ha majd a megnyirkosodott labirintban
elindulok mögötted,
mutasd meg végre az igazi bűnöst,
mutass rá ujjaddal az okra,
míg felnyílik a magasság, s íme, ott van mindaz,
aki Isten után vitte sokra,
egy világban, hol a jóság halmazata jó,
az érc neve érc, s többé nem hinni el,
hogy ércnél maradóbb erő volt itt a balsiker.
Emlékezésünknek áldozó-edénye
emléktörő szirtről emelve az égre,
bora is szivárog, füst is alant szálldos –
bor helyett a vérünk! Ím, lásd, Arany János!

62. Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus

(Szenci Molnár Albert emlékére)
Tebenned bíztunk eleinktől fogyva,
Zsoltár, téged tartottunk hajlékunknak,
Mikor már semmi szavak nem voltanak,
S már otthon sem volt, csak porból formálva –
Megszabdalt zászlónkon ábra sincsen,
Csak szívünk csattog szégyenidőben.
Gyakor gyalázat próbál hitre csalni,
Bár lehetnénk jók emberi nemzetnek,
Szoronghat szóban kárvalló rettenet,
Ránk nagy leseket hány gyűlölség – annyi
Szabadságunk, mint árnyék nyúlása
És az tegnapnak ő elmúlása.
Adj értelmet, ha jövendőnk szertelen
Torony gyanánt omlik s béföd azonnal,
Nyelvünk tántorodik tolvaj haszonnal,
Látásunk gyökere roppan – esztelen
Felednénk rontott temérdek falat,
Kertet, házat, hazát, ha még maradt.

63. Orbán Ottó: A magyar népdalhoz

Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,
de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;
dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idô sóhajt benne,
katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.
Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.

64. Mezei András: Ez a Házad

Ez a házad
Hajnal Anna-szél. Hajnal Anna-fű.
Zelk a rigófütty. Illyés a szemrés.
Nagy Laci villámpatás és mintha Örkény
mondaná: önkény! Füst Milán
vonszol egy nárciszt.
Tarkójával takarja el a sárga csillagot
Radnóti. Visszhangzik: én Kassák Lajos
vagyok! És mintha fölvésődne csillag-
sereglettel Karinthy Frigyes koponyája.
Babits ül örök kertben, Kosztolányinál
ég a lámpa. Télben, hol gyönge nap süt
Tóth Árpád szeliden… Ady nincs. Üveg bor
van az asztalon zsidó házban. Léda sincs,
csak az elme világít
négyszögletesen, magyarság?

65. Bertók László: Sírni szeretnénk, mint az emberek

Majd megjöttök, hogy melegedjetek,
levetitek a fagyos maskarát,
nem firtatjátok többé, ki a szebb,
ki a gonoszabb, ki az ostobább,
a legnagyobb bűnös is megbocsát,
és nem érti, hogy mitől van meleg,
állati szag tölti be a szobát,
sírni szeretnénk, mint az emberek,
majd megtaláljuk, ami elveszett,
mert mindenki elveszti önmagát,
végtelenben dobogó egyszeregy,
folyamatos lesz megint a világ,

66. Dsida Jenő: Út a kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja - úgy legyen!
Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

67. – 77.[szerkesztés]

67. Nemes-Nagy Ágnes: A szabadsághoz

Te székesegyház! Csupa ámulás!
Sok fodros angyal! Széptekintetű!
- Innen alulról talpuk óriás,
a fejük pedig keskeny, mint a tű.
S a kupolán fent széttáruló díszlet,
nagy oszlopok közt festett ég tüzel:
mit ér nekem, ha vagy és mégse hiszlek,
s mit ér, ha hiszlek és nem létezel?
Maradék isten! Vágyad fel-le hurcolt.
Már únlak. Kergén érted nem futok.
Néhány barátom éhenhalt a multkor,
mondom, mivel úgy látszik, nem tudod.

68. Balla Zsófia: Úszik a földben

Úszik a földben egy ember.
Hullámot vetnek a dombok.
Tűrődnek fogatlan szájjal.
Karja forog a göröngyben.
Kidugja arcát a napra,
levegőt vesz s néz ki, meredten.
Ázalék, alga, gyökerek,
bogarak, giliszták akadnak
lábaiba, keze csupa sár, csupa föld,
nagy levegőt vesz, kifújja.

69. Kemény Simon: Az élő harang

Egy félrevert harangból szállnak
Dülledt szemű, fuldokló hangok:
Csontkezével, egy sáros szívvel
A halál kongat egy harangot.
Egymást üldözve, eltiporva,
Tépve, fojtva, rúgva – a hangok
Így hagyják árván ott a bölcsőt
A félrevert beteg harangot.

70. Pilinszky János: Apokrif

Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:


71. Gergely Ágnes: Tükörpillanat

Hogy tűnnek el a szarvasok,
ha a szerelem messze már?
Hogy lobog át az éjszakán
észrevétlen a félhomály?
Hogyhogy az őr nem imbolyog?
Maga is ellobogva él.
Csak a mélypontot kémleli,
ánemóne táncát a szél.

72. Jékely Zoltán: Kert-kísértet

Jaj, égrelehellő-illatu kertem,
mért hanyagoltalak el kegyeletlen!?
Itt a diófánk sátoros ágboga ringott,
most nagy, aszott kéz, égre könyörgő,
s hiába hasítná a kérget a késem,
hogy nevem újra „örökre” bevéssem:
nincs nyoma, nem fog –
Felugrom a régi üvegház tetejére:
nincs, mi betörjön alattam, az ablak
résein át nagy, templomi gyertyák
lángja lobog, s versengve a maszlag
tüskés szörnyfeje bólog a szélben…

73. Rakovszky Zsuzsa: December

Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,

74. Áprily Lajos: Csiga-nyom

Néhány nap óta beton-terraszom
lapján ezüstös ábrákat lelek.
Esős idő járt. Nézem: csiga-nyom,
kacskaringózó, különös jelek.
Ezüstjük sokszor estig megmarad.
Mi bíztatgatja ezt a hű csigát,
mely minden éjjel házunkig halad
s betonra írja ákombákomát?

75. Raffai Sarolta: Kikísérlek

Kaput nyitottál? Jöjj be, kedves,
királyságommal feleselgess!
Siklat a padlóm? Mindenségnyi.
Tanultál óvatosan lépni:
nagy bajban, vagy kicsiny veszélyben
nem vár új próbát csekélységem.
Hogy a nyoszolyám jégvirágos,
ne vedd szívedre, ne csodálkozz.
Szám soha nem volt, nem lesz mézes,
nem lelsz te szót, hogy megigézhess.
Kezem kenetlen, puhítatlan:
csak önmagamba fogózhattam,
mindig csak magamban hihettem
szigorral szívig telítetten.

76. Weöres Sándor fordítása - Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!
Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!

77. Ágh István: Mit kívánjak neked?

Micsoda meztelen lehettél,
még szívedet is láthatták bőröd alatt
akik szerettek,
micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor,
ha most torkodig öltözöl,
hajad rézsisakját szemedre húzod,
ágyadig szelídíted a magányt?
négy kisangyal-szárnyra találok
mikor a diót feltöröm,
mivel törjelek föl, mit kívánjak neked?
miféle szelet küldjek, hogy kifordulj,
akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre?
mivel itassalak, hogy elfelejtsd
amit én nem ismerek, s nem tudom
tigris sárga szeme volt-e a tükröd,
vagy lassan kifosztottak,
mint az ártatlanokat szokás?

78. – 88.[szerkesztés]

78. Beney Zsuzsa: A tenger

Hány meg hány évig éltél az időben.
Már kiléphetsz. Az emberek közül
elköltözhetsz egy lakatlan szigetre.
Ezentúl nem házakat látsz, csak a tengert
a határtalan horizontra nyílót.

79. Beney Zsuzsa: Eurydiké

Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
S te lelkem társa, akiért a föld
kemény kérgét taposva elmerültem,
háromszor el a mélységes homályba –
te értem mennyi szenvedést viselsz el?
A gyalázat torkából kilökötten
sivatagodnak naptalan fehér
izzó homokjából a sűrű tenger
sós-keserű árjába lemerültem

80. Ferencz Győző: Ikon

Magába roskadtan ül, ölében
Ujját szopva édesdeden
Alszik egy gyerek. Éppen
Úgy, mint azokon a képeken;
De puffadt arca a legcsekélyebb értelem
Nélkül mered a távlattalan semmibe.
Önmagát látja benne istene?

81. Gömöri György: Sokféle városom

Sokféle városom, évszakok
lencséjén át idézem képeid.
A zúzmarás Őr utcán iskolába
ballagok (rövid nadrágosan),
befagyott tócsán madárka ugrál:
A-B-A-B és máris kész a vers.

82. Áprily Lajos fordítása - Janus Pannonius: Búcsú Váradtól

Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

83. Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából

Édes fiát az anyja hívta,
messziről kiáltott,
édes fiát az anyja hívta,
messziről kiáltott,
a ház elé ment, onnan kiáltott,
nehéz kontyát lebontotta,
szőtt abból sűrű rengő fátyolt,
bokáig-érő drága leplet,
szőtt súlyosan-lobbanó palástot,
fekete-rojtos zászlót a szélnek
a tűz-lucskos, vér-szagú alkony.

84. Váci Mihály: Kelet felől

Utam kétezer éve lelt út:
– szolgák, rabszolgák, vad nomád
pásztorok, keresztesek, hajduk,
kurucok hólepte nyomán
jövök, – honnan a pórhadaknak
élén, – mindig Kelet felől! –
jött a Szabadság! – s forradalmak
rügye volt minden zárt ököl.

85. Várady Szabolcs: A nagy folyamat

Mint tudjuk, a törvény beteljesül
így vagy amúgy és akarjuk-e vagy sem,
nem néz az se istent, se embert,
az előbbi nem lévén, az utóbbi
meg lévén bár, de nagy rendeltetése
szerint csupán azért, hogy ezt megértse,
visszatükrözze dialektikája
a dialektikát, melynek törvényei
beteljesülnek így vagy úgy, emígy esetleg
vagy tán amúgy a jelenségvilágban,

86. Kormos István: Utánunk

Utánunk igazabbak jönnek.
Hazugság máltai lovagjai,
színlelés bohócruháiba-bújtak,
eszméktől örök nyavalyatörősek,
az ingujjból pikkászt varazsolók,
s velük a búzaföld-dezsmáló varjak,
végezetül a rókák is kivesznek.
Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk.
Fényhomlokú fiúkkal s nevető-
kezű-labú lányokkal elgyere!

87. Varró Dániel: Borbála

Zizzen a
szívemen
szerelem
szőrszála,
ha hallom
a neved,
Borbála,
Borbála.
Ujjongó
lelkemet
nem bírom
kordába
tartani,
mióta
ismerlek,
Borbála.

88. Illyés Gyula: Nem volt elég

A házad itt állt, – szerte szállt!
Ezt látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!
Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszuját kiívánta,
és e lapályok kenyerét.
És nem volt hazának elég,
hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.

89. – 99.[szerkesztés]

89. Vas István: Rapszódia egy őszi kertben

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek - már nem sokáig –
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.
Piroslik már a kis meggyfád - milyen lesz,
Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
Nedves szelekben is tündérien.
Már várja a nemes, növényi sejtelem
Novemberi esők verését:
Itt győzni fog minden enyészeten
A szépség.

90. Lesznai Anna: A merre én lépek...

A merre én lépek, a merre én járok,
Álomba hervadnak az élet-virágok!
Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!
Még a fájdalom is elrepül felettem -
Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
Ölelő karomba üres semmit zártam!

91. Jékely Zoltán: Lidércűző

Kancsi cigánylány, tündéri duvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
Kásmír szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodorítsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.
Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
kísértésbe újra ne hozd.

92. Kukorelly Endre: A kezdet

Lepucoltam az asztalt. Dolgokat
áthelyeztem: hogy ott várják be, át
ami jön. Ez van, hogy segít, és nem csak
nekem, hanem a dolgoknak is, de
még a sorsnak is. Azt ami úgy válik
le csak, vagy el, hogy cuppan egy nagyot.
Ragacskodik, és eztán a bőrhöz,
az ujjaimhoz már, és még ki tudja
hogy mihez majd. Egy körcsóknyom marad

93. Orbán Ottó: Betegség, gyógyszerek: Élet ötven felé

Matisse palettáját veszem magamhoz minden étkezéskor:
tabletták, kapszulák, rikító, fauve színek;
az élet színképe fakul, nyers festékkel javítom,
hiába, a restaurált mozgás nem az igazi,
ha a kezem javul, rángatódzik a szájam –
gerjesztett túlmozgás? a belső földrengés jele?

94. Petri György: Hozzád, ki olvasod

Ülj és figyelj.
Reggel, kora délelőtt, délben,
kora délután, estefelé, este,
éjfélig, éjfél után, hajnalig.
Ülj és figyelj.
Figyelj, mintha csak ülnél.
Ülj, mintha csak figyelnél.

95. Kántor Péter: Mit kell tudnia Istennek?

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,
hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,
hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

96. Lászlóffy Aladár: Éjfél

Ajándék papírom. Levél van
rajta. Viszi a tegnapi szél.
Az, hogy mindent tudok már, az, hogy
mindent tudnék, ha életem nem feledkezne
bele a részletekbe. Az, hogy rólad tudok, aki
messziről világítasz nekem a távol ruhái
alatt nappali fehéren. Nyári éjféli szél
a posta, mellyel most egyetlen szóval
betakarhatlak, ott, ahol vagy, ahol rám se
gondolva alszol a semmi ölében, ismeretlen.

97. Kemény István: Apa barátai

Azon az egyetlen délelőttön,
a gyerekkoromban történt. Két
férfi jött a harmadikhoz
alapot ásni nála. Vidám
lakói a délelőttnek, hárman
a napsütésben. Az igazinak
vélt napsütésben srácnak
neveztek mind a hárman.
Csákánykapával, fürdőgatyában
dolgozni véltek, pedig dehogy.
Még sört sem ittak, vizet
vedeltek, s majdnem elkészültek
estig. A homokkupactól
figyeltük őket, én
és a lányaik.

98. Károlyi Amy: Az igazi

Anyát kerestél minden nőben,
aki előre megbocsát,
ki reggel fehér kenyered,
és este meleg vacsorád.
Ki ágyad lakta, ki a lelked.
Egyik okos volt, másik szép volt,
minden nő egybrn nem lehet.
Az egyik tigris, a másik őz volt.

99. Nádasdy Ádám: A szokatlant

Kívánom-e valóban a szokatlant?
A görbe ágyat, felhasított paplant,
rút távozást és rosszkor érkezést,
arany lavórt és torkomon a kést?
Vadul szétbomló, fagyos társaságot,
a hajtókámra tűzött árva számot,
újabb lakást, padlótalan szobát,
tükörből visszanéző hódpofát?
Pukkadt gumit, besült hengerfejet,
férfi melléből csorduló tejet,
őshüllők vékonybőrű szárnyait,
vagy ünnepi, liturgikus bakit?

100. – 110.[szerkesztés]

100. Falcsik Mari: Egy utazás képei

útmenti tóba hullt pénz a sok kis szürke hullám
nem tartom lásd a törvényt ha százszor is tanulván
barázdás földbe száradt a künn hagyott lucerna
a nem-vagyok-seholsem játékot játszom el ma
magát ismétlő jármű iramlik vadvizekben
nem látszom kóricálok nagy-ellenőrizetlen
hollandi kép a tájék borongó delfti vászon
vonat nyomát keresném lehajló láthatáron

101. Hollósvölgyi Iván: Egyhangú song

Gyerekkorunkban Maggievel
Nem kellett messze menni el,
Magas hajónk s a Red River,
Pont annyi volt, amennyi kell.


102. Marno János: Nárcisz készül

A nő mint a pongyola végzet,
míg Nárcisz a tények tükrében
vizsgálja magát. Méretkezik.
Megmerítkezik, úgymond, a tulajdon
arcában, mely arc éppenséggel
nem mond neki semmit. Pedig
ő értelmet adna mondatának,
ez kétségbe nem vonható, a kétség ott
merül fel, ahol Nárciszt a vonások
összekuszálják és elnyelik.


103. Erdős Virág: Csak posta voltál

Posta voltál?
Kész nevetség.
E-mailed se jött.
Itt ülök a világ partján,
mondhatnám,
ha úgy akarnám:
New York, Bakony.

104. Térey János: Mohóság

Mert minden második éjjel az első
Éjszaka kritikája,
És minden harmadik éjjel
A másodiké;
És mindegyiken micsoda mohóság!
Egyszer erős hátára vett,
Aztán partra vetett az elíziumi kék Víz;
Tajtékzó taréjai a béke fölött
Azon az éjjel összecsaptak.
Nem ő lett szerelmes a körme
Hegyéig az abszurd évszakba,
A májusi télbe, de ő
Választott bort, ínyéhez illőt,
Ő döntött az éjszakák felől.
Nem egyezünk.

105. Karafiáth Orsolya: Nulltündér

... s a mindig másmilyen most egyszínű.
Akár a lég - alakja változása...
Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
eltűnő testét zaj, a fény ha bántja.
Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjéből furcsa félhold;
testét a hőség lassan áterezte.
Az éj leszáll, hogy színét felvegye:
nyugodt sötétségű, tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod -
saját varázsa szórja szerteszét.

106. Lányi Sarolta: Cica-vers

Szép macskám, szép ijesztő
Szemed szemembe ásod,
Titokzatos barátnőm
Oly bölcs a hallgatásod.

107. Mészöly Dezső fordítása - Villon: Hadova és hamuka

Párizsban, a nagy irha-száritón,
Hol nyakravalót kaphat a balek,
Öt-hat jó firma barnul a napon,
Ha dolgoznak a fogdmegek.
Zsiványoké a fölső emelet,
Hol legjobban hintáz a szél...
Csak kapdovába ne kerüljetek:
Körülmetélt fülű vagány gyerek,
Ha lebukott, soká nem él.
Kerüld, kerüld a kötelet!

108. Mészöly Dezső fordítása - Villon: A hajdanszép császárnénak vénségén való siralma

Elhallgattam a múltkorában
A hajdanszép öreg Csiszárnét,
Amint siránkozott magában,
Bár volna újra friss fehérnép:
-Hej, irgalmatlan, rusnya vénség!
Csapásodtól de összetörtem!
Mi is az, ami visszatart még,
Nehogy késem szívembe döfjem?

109. Demény Péter: Szonettgyalázó

Hát nem tudod, már régen nem tudod,
hogy mi volt, mi lesz, mi lehet,
leszállt a köd és zúgó homlokod
marokra fogják a fellegek;
minden eltűnt, a régi délelőtt
elillant, sűrű, öreg este lett,
rózsaszín sálas, édes, drága nők
nem simogatják már a testedet,

110. Acsai Roland: Korántsem felőled

Nyakadig húzva a cipzárt
Magadra veszed a kabátod.
Szokásos utadnak így vágsz.
Máskülönben váltott
Műszakban magadat rágod.
Ez a fő foglalkozásod.

111. – 121.[szerkesztés]

111. Kiss Judit Ágnes: Keserű whiskydal

Ó, fiatalság! Még amikor hittünk az egészben:
Úgy Pegazus szárnyában, mint az örök szerelemben,
Meg hogy a Parnasszus csúcsát majd egyszer elérjük.
Ültünk mestereink lábánál, s éltek a holtak,
Mert megidéztük finnyás szellemüket szavainkkal.
Tiszteltünk mindent, ami vers volt, mint pap az oltárt,
S tudtunk írni hibátlanul egy-egy hexametert is.
Esténként a lepukkant kocsmák pultjai mellett
Kérdések tutaján hánykódó hősi szivünket
Ringatták lassú mámorba a bölcs borozások.

112. Varga Virág: Töredék

32 éves vagyok. Iróniámat elhagyom,
nyitva, valamely sorban, mint ottfelejtett kést
az asztalon. A megtalálónak nem jár pályabér, csak
ígéret. Vagy még annyi sem.
Lassan kifogyok a világból.
Üres kamrámban semmit ér kezem.
Talán akad még maréknyi irgalom.

113. Radnóti Miklós: Ének a halálról

Kosztolányi Dezső temetésén
A sír felett szitál az őszi köd,
korán van még és íme este lett.
Sötét egünkre lassan színezüst
koszorút fon a súlyos fáklyafüst
s felrebbenő madár fenn sírdogál!
A lélek oly ijedt és lebbenő,
akár a hűs, könnyűszárnyú felleg,
melyre forró csillagok lehelnek.

114. Keszei István: Hűség

Tíz körmömmel kaparnám ki,
amit betemetett az idő hordaléka.
Körmöm csúcsára költözött a hűség,
erőm pusztíthatatlan maradéka.

115. Tóth Krisztina: Szerelmesvers

Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv.
Átitat mindent a lényébõl áradó.
Ha visszanéz, párás szemembe néz át.
Az őszelõ, fényétõl lassan fáradó.
Mindig is lenyűgözött a lényén átsugárzó.
Otthonosság, ha lehet így, mikor a zebrán.
Megy át, mikor a sárga fényben játszó.
Úton ha megy, eső csíkozta membrán.

116. Illyés Gyula fordítása - Mihail Jurjevics Lermontov: Angyal

Éjfélkor az égen a csendből elő
Angyal szállt, zengedező.
Felhőseregek, csillag-miriád,
A hold hallgatta dalát.
Mily boldog a lélek – ily szava kelt –
Amíg hona édeni kert.
Jóságos az Úr! – öntötte szelíd,
Hű szíve dicséreteit.

117. Ismeretlen fordító - Villon: Hadova és hamuka

Benéztem egy csehóba múltkorában,
Mikor szaglásztam egy jó szajré után:
Be volt durrantva istenigazában;
S ahogy körül gyertyázok, látom ám,
Hogy egy sipista s két kártyás haver
Úgy dolgozik, mint holmi markecer,
S jól csőbe húz ott két mufurc palit...
Elnéztem ezt a frankó kis bulit,
Ahol a góré duma bankot ad,
S halandzsázik, kínálva a gugyit,
Míg a paliknál lóvé nem marad.


118. Lator László fordítása - Borisz Paszternak: Nem lesz senki a házban

Nem lesz senki sem a házban,
csak a szürke alkonyat.
Csak a tág függöny-nyilásban
dermedező téli nap.
Csak a pihe-kergetőzés,
gyors, cikázó villogás.
Csak a hó, csak a tetők, és
körös-körül semmi más.

119. Lator László: Álomban utak

Álomban utak fényesedtek.
Sokáig bűvöletedben éltem.
Emléked galamb és virág,
virágok szirma a szélben.
Szél és folyó sodorta fényed,
magukba zártak a hegyek.
Indás feledés font körül,
vad fű, burjánzó rengeteg.

120. Gyurkovics Tibor: Két ember

A kertben ültünk, érfalunkra
belülről rátapadt a múlt,
vérünk, mint zümmögő csatorna
falán a víz, a mélybe hullt
és mosta, mosta, egyre mosta
a tündökletes perceket,
melyek megfogták, mint a rozsda
a testemet, az ingemet.


121. Tóth Krisztina: Ikrek helycseréje

Mint ikrek helycseréje a gondosan
szerkesztett filmben, ahol éjszaka
ketten ölelnek mást, külön-külön,
és a sötétben elég egy pillanat, hogy új
értelmet kapjon minden: az asztalon
talált papíron így olvastam én is
megvakulásnak a megalkuvást –