Avetik Iszahakjan

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Iszahakjan szobra

Avetik Iszahakjan (Gümrü [Alekszandropol], 1875. október 31. [október 19. a régi naptár szerint] – Jereván, 1957. október 17.) örmény költő, író, akadémikus, az Örmény Tudományos Akadémia tagja.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

A bérc mögött a nap leszáll
(részlet)

A bérc mögött a nap leszáll,
sötét a völgy s a hegyorom,
álomra tért minden madár,
csupán csak én nem nyughatom.

tetőnyíláson átesik
a holdsugár, szobámig ér,
csillagokkal társalkodik
a hűs homály fölött a szél.
(Fodor András)

Nézem az égbolt örök csodáit

Nézem az égbolt örök csodáit
A sivatagban, sápadtan nézem,
Ahogy a fény a mélybe világít
S a titkos pusztán elvész egészen.

És halhatatlan harangszavának
Csodás csöndjében megélem halkan,
Ahogy vágyamra bűvölnek szárnyat
Az égi fények, a néma dallam...
(Bede Anna)

Darvak éke száll csapongva
(részlet)

Tavasz van, sugaras ágon
Virág nyílik, rügy fakad.
Ó, vajon én mikor látom
Szabadulni fiamat.

Darvak éke szállt csapongva,
"Tavaszt hozunk, új tavaszt!" -
Erdő-mező visszhangozta
Vidám krúgásukat...
(Kerék Imre)

Fényes csillag

Fényes csillag fölszikrázva
Föld keblére aláhullt.
A föld néma - hideg maradt,
A csillag halkan kihunyt.

Égő szerelmem szikrája
Szívemből szívedbe hullt.
Szíved néma - hideg maradt,
Ám szerelmem ki nem hunyt.
(Bede Anna)

A mindenség harangja
(részlet)

Sokadalomban és pusztaságban
Búval rakottan, szótlan bolyongok,
Kisért világot-ölelő vágyam,
S elmondhatatlan, emésztő gondok.
Ekkor váratlan, világos-tisztán,
Mint éber álmot, hallom és érzem
A Mindenséget, e nagy harangot,
Lelkem zenéjét, az égi hangot.

A földöntúli csöndben csodásan
Zeng a Mindenség harangja nékem
A végtelenről, az örök szépről,
Az igazságról, a messzeségről.
És a Mindenség hangja, sírása
Zúgja és kongja, lelkemnek mondja:
"Te légy népednek új Messiása"...
(Bede Anna)

Testvériség és szeretet
(részlet)

Testvériség és szeretet
Igéit én nem hirdetem,
Jónak s rossznak törvényeit
Léptetek sarába vetem.
Az élet harc, irgalmatlan,
Taposd le az embert és menj!
joga csak az erősnek van,
Legyőzötté. jaj és szégyen.
Vagy nagyúr vagy szolga legyél,
Más igazság nincs, ne remélj.
(Weöres Sándor)

A bűn és megbánás dalai
(részlet)

                  III.
Álom-szerelem, lelkem szomjazott!
Mégis csak a bűn ajkát illetém.
Lelkem áhított tiszta, szép valót;
S szürkeség nyel el, posvány-televény.

Nem leltem sehol: nincs nő testtelen!
Vágyam pazarlók ti, buja karok!
Drága álmaim!, mennyi féktelen
Szenvedély ölén mocskolódtatok.
(Tandori Dezső)

Végrendelet
(részlet)

Szép gyermekem, én távozom,
     s te most jössz e világba.
Én ismerem az életet,
     figyelj hát jól apádra.

A lét felhők árnyéka csak,
     a valóság tünékeny;
sors mestere az akarat,
    ám nem úr a szeszélyen.

Az ösztöné a hatalom,
   az értelem csak szolga,
elméd pajzsára úgy vigyázz,
   mint vert páncél-korongra.

Illúziót ne űzz, legyél
  hű támasz önmagadnak,
szeress, ha kell gyűlölve is,
  a jóságban ne lankadj.

.

Engem pedig temess oda,
   hol senki sem fedez föl,
ne is lássák meg sírkövem.
   még ellopnák fejemtől.
(Fodor András)

Ha egyszer hazámtól távol
(részlet)

Ha egyszer hazámtól távol
Lever engem a halál,
Temessenek el akárhol,
Anyaföldünk visszavár.

De inkább otthon pihenjek
Árnyas almafák alatt,
Tavasszal friss virágkelyhek
Fölibem boruljanak.
(Bede Anna)

Újév éjszakáján
(részlet)

Éj közepében csendül a harang,
Újév-köszöntő vidám, üde hang.
Megy már az óév, a tovatűnő,
Jelenbe nyúló, unt örök-idő,
Mely végtelennek tűnt, s ma tovaszáll,
Elmegy, és vissza nem jő soha már.
(Lothár László)

Vad morajodba, tenger, mennyi nép
(részlet)

Vad morajodba, tenger mennyi nép
Zsongta szánalmas, kisded énekét.

Ajka már néma valamennyinek,
Hajdani létük szép legenda lett.

Évezrek múltán csak te harsogod
Monoton gőggel szilaj dallamod.

Jönnek új népek, új, nagy nemzetek,
Zengnek partodon újabb éneket.

S eltünnek ők is, jelük se marad,
Egyetlen emlék, tárgy vagy kődarab.
(Kerék Imre)

A nagy győzelem napja
(részlet>

              (1945.V.9.)

Kardunk hüvelyben, már semmi dolga.
Diadalunkat ünnepli minden,
Barbár ellenség zászlaja porban,
Vidám dal árad, zúdul szívemben.

A népes utca mámorban úszik,
Tapsol, zsibong a tarka sokaság.
Asztalt terítve háza előtt víg
Ember kínálja mézszínű borát.

Arramenőket szívesen szólít:
Igyunk, testvérek, éljen a fiam,
S éljenek soká fiaitok mind,
Igaz hősök ők mindannyian!
(Kerék Imre)

Abu-Lala Mahari
(részletek)

             Első szúra

És Abu-Lala halk karavánja
   mint kisded csermely, csobogva, szépen
Lassúdan lépett az éjszakába
   csöndes csengői édes neszében.

Lépdelő lábak mérték az utat
   s a karaván ment, ment és kanyargott,
Nyugvó pusztáknak fölibe szálltak
   az édes csengők, a méla hangok.

Puha párnák közt szendergett Bagdad,
   paradicsomi álmokat látott,
Rózsakert zúgott, szerelmes bülbül
   dalolta édes-könnyes dalát ott.

.

           Második szúra

Ó, női test, te parázna kígyó!
   Förtelmes bűnök piszkos edénye,
Fanyar gyönyörrel ha beborítod,
   elvész a lélek napjának fénye!

Gyűlölöm én a szörnyű szerelmet,
   a sebző lángot, a ki-nem-alvót,
Ez édes mérget, melyet ki kortyol,
   vagy szolga lesz vagy kegyetlen zsarnok.

.

           Harmadik szúra

Népek feltűntek, népek letűntek,
   s fel sem foghatta értelmét egy sem,
Talán a költők valahol sejtik
   s dadognak róla talányos versben.

Senki se tudja, mi volt a kezdet,
   végét sem sejti senki halandó,
Fölzeng az éposz új meg új hangja,
   a minden hang múló és maradandó.

.

         Ötödik szúra

Tömeg, förtelmes, fojtó hurok. te,
   erkölcsi rended - félelmes árnyék,
hatalmas olló, mely egyformára
   nyirbál mindenkit, hogy ki ne váljék.

Gyűlölöm, ó, jaj, még a hazát is -
   urak osztoznak országnyi kincsen,
S a szegény pór, ki szánt véres földet,
   gyökeret rágcsál, kenyere sincsen.

És mi a rend, a megszentelt törvény?
   hatalmasoknak kegyetlen kardja,
Az elnyomottak feje fölött függ,
   s a gazdagokat uralmon tartja.

.
          Hatodik szúra

Hitvány világ, hol - ha van pénze -
   a rablót tisztes embernek tartják,
Bolondot bölcsnek, a gyávát hősnek,
   a rútat szépnek, szűznek a szajhát.

Ember világa, visszás világ, hol
   az erős - tisztes, a gyönge - vétkes,
Aljas világ, hol az őrült ember
   mindent, de mindent csak a haszonért tesz.

.
            Utolsó szúra

Abu Mahari, miként a sólyom,
   nyugodt szemét a napra szegezve,
Meg nem pihenve repült előre,
   és boldogságtól égett a lelke.

Mögötte semmi, csak a mezítelen
  sivatag nyúlt el a tüzek fészkén,
És borzolgatva és simogatva
  haját becézte fent a kacér fény.

Abu Mahiri, a híres költő
  megdicsőülten, elragadtatva,
Arannyal-ékes bíbor palástban
  szállott a Napba, szállott a Napba.
(Bede Anna)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Avetik Iszahakjan versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1975.
Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Category:Avetiq Isahakyan témájú anyagokat.