Conrad Ferdinand Meyer

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Conrad Ferdinand Meyer.jpg

Conrad Ferdinand Meyer (1825. október 11., Zürich - 1898. november 28., Kilchberg) svájci költő, a 19.század egyik legjelentősebb német-ajkú svájci szerzője.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

Sebzett fa
(részlet)

Fejszéikkel roncsoltak össze téged,
a gonosztevők! - Nagy volt szenvedésed?
Én magam kötöztelek be serényen.
Fiatal fa, meggyógyulsz majd - reméltem.
Veled egyszerre kaptam sebet én is,
de mélyebbet, s élesebb volt a kés is.
Míg vizsgálom naponta a tiédet,
az enyém tüze tűrhetetlen éget.
Te szívod a föld erejét sóváran,
és mintha engem járna át az áram.
Gyógyítva dől a kéregből a bő lé,
és vele mintha én lennék erőssé!
S míg rajtad forrad már a keserű seb,
mintha az enyém lenne hűsebb!

      (Rónay György)

Erdei alkony

Fák közé, erdőbe bújtam,
holtra űzött árva vad,
míg a sima törzsek élén
búcsúfénnyel ég a nap.

Földrerogytam. Körülöttem
vérzik, nézd, a moha, kő -
Sebeimből dől a vérem?
Vagy az alkony tüze nő?

    (Rónay György)

Hőség
(részlet)

Elhamvadt az izzó nyári nap,
evezőmtől tompán nyög a hab -
itt az este s csillag nem ragyog -
miért nem tűntök fel már, csillagok?

Sápadt élet! Sápadt kő-világ!
mit susogsz oly pimaszul, te nád?
messzi az ég s közel a habok -
miért nem tűntők fel már, csillagok?

      (Eörsi István)

Bevont evezők

Csillan bevont evezőm lapátja,
csöppek hullnak a mélybe szitálva.

Se búbánat, sem öröm nem áltat!
Elmúlt a nap, nem volt benne bánat.

Alattam - ah, oda fény nem int már! -
szép óráim álmodoznak immár.

S szól a tegnap, megszólal a mély kék:
"Hány húgomat ringat fönt a fény még?"

        (Rónay György)

Vihar aratáskor
(részlet)

Gyors villám. Megdől a rakott szekér.
Lányok szökkennek fel kévéiről,
s az éjbe sikoltva leugranak.
Villám. Még rezzenetlenül, arany
kévén trónol egy gőgös hajadon,
kibontott haja nyakát verdesi.
Csupasz karral emeli poharát,
a körülötte lobogó tüzet
köszönti tán.

      (Eörsi István)

A csillagok alatt

A föld fia, ki tűző napban harcol,
ki munkál és lovat munkára hajszol,
ki messze célért küzd ott lent a porban,
mely rászitál - hihet a csillagokban?

De lankad már a ló, sötét az ösvény,
csillogni kezd az égi és örök fény,
a szent törvények rendje villog most elő.
Elült a harci zaj. A nap lemérhető.

      (Radnóti Miklós)

A régi híd
(részletek)

Te múltból villanó sugár,
sok századéve állsz te már;
fölötted új híd íve rezg:
ott zeng az út! s te itt pihensz.

Az út itt vén kövek között
piros virágba öltözött
és nedvesen mereng mohád
hullám emelte fátylon át.

(...)

Ha rajtad délről jött levél,
lapján aludt csel és veszély,
zsoldos jött zsákmánnyal tele,
pestis jött s döghalál vele.

Elmúlt! ez mind emlék ma már,
s oly tiszta vagy, mint indaszál,
mely rajtad zölddel fonja át
az ember bűnös lábnyomát.
  
      (Radnóti Miklós)

A római kút

Szökken s lehull a vízsugár,
betölti márványkagylaját,
mely fátyolosan önti már
a fölöst más kagylóba át;
egy harmadikba dől tovább
az ár, mely nem fér ebbe sem,
kap mindegyik s mindegyik ád,
     árad s pihen.

      (Sárközi Sándor)

Keringő sirályok
(részlet)

Sirályokat láttam nagy csapatban
köröztek egy szirtet szakadatlan,
kitárt szárnyon lebegtek, suhantak,
fehér ívben ragyogva zuhantak,
s a tengerben ugyanazt a szirtet
láttam, ahogy a zöld víztükörben
szakadatlan egyforma körökben
szárnyak fehér villáma keringett.
És a tükör oly tiszta s igaz volt,
hogy szárny nem mozdult kétféleképpen;
lent a vízben s fent a levegőben
valóság és látszat ugyanaz volt.

      (Szabó Lőrinc)

Két vitorla

Két könnyű vitorla
ragyog a tavon;
lágyan dagadozva
fut, elsuhanón.

Ha egyik a szélben
ujjongani kezd,
a másik is éppen
úgy érzi meg ezt.

Ez szállni ha vágyik,
az is kifeszül,
s ha fárad, a társa
is elnehezül.

     (Rónay György)

A sixtusi kápolnában
(részletek)

Homályban ködlik fel a kupola,
lent Michelangelo töprengva ül,
izmos kezében nyitott biblia,
kis lámpa fénye lobogja körül.

(...)

" Nézd, Örök Lény, nagy vonalaimat,
ötször formába zártalak vele,
fénylő palásttal borítottalak
s testet adtam neked, mint az Ige.

(...)

Hitvány erőm ilyennek alkotott:
s hogy le ne győzzem művészetedet,
gyúrj át képedre - szenvedély vagyok -
gyúrj át, hogy tiszta és szabad legyek!

Sár adta az első ember anyagát;
az enyém zordabb... Mester, vedd elő,
ami itt kell: jöjjön a kalapács...
Szobrász-Isten, sujts! Én vagyok a kő!"

     (Szabó Lőrinc)

Husz a börtönben
(részletek)

Végére jár napom már;
nem emberek kezén,
de fönn az égi trónnál
ítélnek végzetén;
már fellegére szállva
- körötte népe árja -
az Emberfia jön felém.

Börtönömet dicsérem:
a börtönzárka jó!
Az ablakvas közében
belátszik épp a tó,
s a rácsok közt lobogva
elsuhan egy vitorla,
s fönn az ormon dereng a hó.

(...)

Közeledik az ünnep!
Nagy béke lesz velem.
Kócsagrajok repülnek
örök tavaszba fenn,
tudják az útat, ösvényt,
repülnek arra önként -
S te vajon miért félsz, szivem?

     (Rónay György)

Halottak kórusa

Nagyobb had a sír hada, mint a tiétek,
akik ma a földön, a tengereken éltek!
Az törte - mi törtük az ősi ugart ott,
ahol kasza villan, ahol ti arattok,
és mind ami vég, ami kezdet a multban,
forrásra találva a napra kibuggyan,
s a régi szivek dühe, vágya szüntelen
lüktetve viharzik a földi erekben,
és ami szabályt, igazat, kitaláltunk,
irányt ma is az mutat, a mi világunk,
s ha vers, szobor és zene vívja csatáját,
a miénk ragyogva kiküzdi a pálmát,
most is csalogatnak az emberi célok -
Térdre, ha népüket öntik a sírok!

       (Szabó Lőrinc)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Klasszikus német költők. II. kötet. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1977.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Conrad Ferdinand Meyer témájú anyagokat.