Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály, (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.), magyar költő.

Csokonai Vitéz Mihály

     Fazekas Mihály: Csokonai Vitéz Mihály halálára

     Él-é a síron túl vagy nem az emberi lélek?
     Ezt a kérdések kérdését a mi Vitézünk
     Fejtegeté; de mivel nem akadt nyitjára elölről,
     Túlnanról akará még megvizsgálni. Azonnal
     Kettényílt az örök titok kárpitja előtte...
     Ő bément s széjjelnézett. Látván a halandók
     Gyenge világa elől elrejtett mennyei pompát,
     Gondolatit szárnyára vevé a lelki dicsősség,
     És ő még fül nem hallott szent angyali hangú
     Énekek énekein kezdé dicsérni az élet
     Felséges voltát, mely várja az emberi lelket.
     Megtetszett kedves zengése az angyali karnak
     S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot
     Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját.

Idézetek[szerkesztés]

Barátom!

Az estve jött hirtelen egy levelem Váradról, hogy azon munkám, mellynek titulussa Dorottya, vagy a Dámák Diadalma a Farsangon, Furcsa Vitézi Versezet IV könyvben, már a sajtó alól kiszabadúlt. Holnap reggel röktön megyek érte, nehogy a kurta farsangból kimaradjon. Ne vedd rossz neven, ha kénytelen lévén kevésből álló pénzecskémet öszvecsinálni, emlékeztetlek azon 3 Rfra, amellyet kártyázás kedvéért tőlem kértél vala... – (Nagy Gábornak)

Versidézetek[szerkesztés]

TARTÓZKODÓ KÉRELEM

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

A REMÉNYHEZ

Földiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

(...)