Fahrenheit 451 (regény)

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A könyv adatai[szerkesztés]

Streichholz.jpg
  • Szerző: Ray Bradbury
  • Kiadása: (1953 – könyv)
  • Magyarra fordította: Lóránd Imre
  • Eredeti címe: Fahrenheit 451

Mottó[szerkesztés]

„Fahrenheit 451 fok – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj.” – Juan Ramun Jiminez

Első rész[szerkesztés]

A tűzhely és a szalamandra[szerkesztés]

  • Égetni: gyönyörűség volt. Különleges élvezettel nézte, hogyan égnek, feketednek meg, alakulnak át a tárgyak. Az óriáskígyóhoz hasonló fecskendő, amelynek sárgaréz végét öklében szorongatta, úgy köpte a világra a petróleumot, akár a mérget. A vér a fejébe tolult; s akár egy csodálatos karmester, aki a tűz és láng szimfóniáit vezényli, Kezével megsemmisítette a múlt cafatjait, szénné égette romjait. Lélektelen arccal viselte a 451-es számmal jelzett tűzoltósisakot, szemében sárga fény égett. A feladatára gondolt, és felkattintotta a gyújtószerkezetet. A falánk lángok körülnyaldosták a házat, és vörösre, sárgára, feketére festették az esti égboltot. Tűzbogarak raja zúdult a házra. Montag a megszokott látványra volt kíváncsi, arra, ahogy a könyvek - amelyek úgy égtek, akár a galambszárnyak - elhamvadnak a ház tornácán, udvarának gyepén, és a tűzfészek tetején megjelennek a piros mocsári mályvához hasonló lángnyelvek.
    Az égő könyvek csillogtak, szikráztak, majd elhaltak a szélben, amely uszályként vonszolta a fekete füstöt.
    Vad vigyor ült Montag koromfüstös arcán. Tudta, ha beér a tűzőrségre, a tükörből feketére mázolt bohócpofa néz rá vissza. Később, mikor nyugovóra tér, érezni fogja, hogy a sötétben is mosolyog, mindig mosolyog. S ez a mosoly – amióta az eszét tudja – sohasem tűnik el az arcáról.
    Felakasztotta és megtisztította csótányszínű sisakját. Gondosan felakasztotta tűzbiztos kabátját; alaposan lezuhanyozott, majd zsebre tett kézzel, fütyörészve végigment a tűzőrség felső emeletén, s már zuhant is a kivezető aknán lefelé. Az utolsó pillanatban, amikor már a szerencsétlenség elkerülhetetlennek látszott, kirántotta kezét a zsebéből, s elkapta az aranyrudat. Ezzel megtörte az esés lendületét, tenyere végigcsúszott a rúdon, fékezte a zuhanó test lendületét. Sarka mindössze egy araszra volt a földszinti betonpadlótól, amikor sikerült megállnia.
  • A színes bőrűek nem szeretik a Kis Fekete Sambó-t. El kell égetni. A fehérek szemében szálka a Tamás bátya kunyhója. Azt is el kell égetni. Valaki írt egy könyvet arról, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. Sírnak a cigarettagyárosok? El kell égetni ezt a könyvet. Fő a jó kedély, Montag. Csak semmi bosszúság, a szemétbe minden gonddal, vagy még jobb, ha elégetjük a kemencében.

Harmadik rész[szerkesztés]

A sárga láng[szerkesztés]

  • Fiatal voltam, amikor meghalt a nagyapám. Szobrász volt. Jó ember volt, s nagyon szerette az embereket. Részt vett a nyomortanyák eltüntetésében. Játékokat is csinált nekünk. Élete folyamán millió dolgot alkotott; sohasem volt tétlen a keze. Amikor meghalt, hirtelen rádöbbentem: nem őt siratom, hanem mindazt, amit alkotott. Azért sírtam, mert soha többé nem csinál már semmit, nem farag egy darab fát, nem segít nekünk galambot nevelni a hátsó udvaron; sohasem fog hegedülni, sohasem fog többé velünk tréfálkozni, ahogy csak ő tudott. Hozzánk tartozott, s amikor lefogta a kezét a halál, nem volt senki, aki a munkáját folytatta volna. Egyéniség volt; jelentős ember. Halálát sohasem tudtam feledni. Sokszor gondolok arra, hogy mennyi gyönyörű faragvány nem készült el soha csak azért, mert meghalt. Hány tréfa hiányzik a világból, s hány szelíd galambot nem simogatott meg a keze. Alakította a világot, cselekedett az érdekében. Azon az éjszakán, amikor meghalt, a világ tízmillió szép cselekedettel lett szegényebb.
  • Montag megfordult és visszanézett. Mit adtál te a városnak, Montag?
    Hamut.
    Mit adtak a többiek egymásnak?
    Semmit.
  • Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit, mondta a nagyapám. Gyerekei vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk - minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúlunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket.
  • A háború ugyanabban a pillanatban, amikor megkezdődött, már véget is ért.
    A Montag pörül állók később nem állíthatták azt, hogy valójában láttak valamit; legfeljebb alig érzékelhető fényt és mozgást az égen. Lehet, hogy bombák voltak, amelyeket a sugárhajtású gépek tíz… öt… egy mérföld magasságból szórtak le óriás kezükkel, akár a magvető a szemeket. Azok pedig előbb ijesztő gyorsasággal, majd hírtelen lelassulva hulltak a reggeli városra, amelyet a gépek maguk mögött hagytak. A tervet már akkor megvalósították, amikor az óránként ötezer mérföldes sebességgel száguldó gépek meglátták célpontjukat, és a bombavetők kioldották terhüket. Egy kaszasuhintásnyi idő alatt ért véget a háború; abban a pillanatban, amikor a bomba hullni kezdett. Három másodperccel a robbanás előtt - nekik egy örökkévalóság - a gépek már maguk mögött hagyták a látóhatár felét, akár a puskagolyók, amelyeknek létezésében a vad szigetlakók nem hisznek, hisz láthatatlanok; s mégis egyszerre szétzúzza a vadember szívét, teste darabokra hullik, vére ámultan fröccsen ki belőle, agya szétszórja néhány kedves emlékét, s mit sem értve az egészből, kimúlik.
    Hihetetlennek tűnt, olyan gyorsnak, akár egy kézmozdulat. Montag látta, hogyan zuhan az óriási vasököl a távoli városra. Tudta azt is, mit mond a repülőgépek vijjogása: “Porladj el, kő kövön ne maradjon, pusztulj el, halál reád!

Forrás[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak