Fjodor Ivanovics Tyutcsev

Fjodor Ivanovics Tyutcsev
	Tyutcsev arcképe
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában
	Művek a Wikiforrásban

Fjodor Ivanovics Tyutcsev (Ovsztug, 1803. december 5. – Carszkoje Szelo, 1873. július 27.) orosz költő, diplomata.

Idézetek verseiből

A verseket Szabó Lőrinc fordította.

Álmatlanság
(részlet)

Lassan új nemzedék nyitotta
körénk ifjú virágait
s porát ránk és időnkre hordva
bennünket feledés borít,

s ritkaság, ha ércnyelvű hangját
kondítva egy-egy pillanat
meghúzza éjféli harangját
felettünk, s lassan elsirat.

A gleccserek
(részlet)

És míg félálomba-gyönyörbe
lankadtan, balzsamittasan
hanyatlik a lejtő a völgybe,
ahová a szellő suhan:

a táj fölé, mint egy-egy isten,
gleccserek orma tornyosúl -
jéghomlokukat fényözönben
fürdeti az örök azúr.

Az őrület
(részlt)

Aztán felpattan, megigézve,
s egy lyukhoz tapad, csupa fül:
sóváran figyel le a mélybe
s arcára boldog mosoly ül:

hallja - véli - a hallhatatlant,
ős vizek titkos zajait,
forrásuk hangos lüktetését
s ringató bölcsődalait.

"Itt, hol az ég bágyadva csügg..."

Néhol nyírfák, pár halovány folt,
s törpe bozót még s ősz moha
bontják meg, lázas látomások,
a síri békét… Más soha…

"Kábult tömegeire a népnek..."
(részlet)

Kábult tömegeire a
népnek, melyet elnyom a rabság,
felragyogsz-e egykor, Szabadság
gyönyörű, arany csillaga?

Felragyogsz, fényed lelkesít
s a ködöket elfújja messze…

A Duna
(részletek)

Emlékszel az arany időre,
a drága nap tájaira:
aranyban úszott, hömpölyögve,
alattunk az esti Duna.

A vár öreg kövein ültél,
honnan fehéren néz a rom
le a nagy völgybe - ifjú tündér
voltál a mohos grániton.

.

Frissen temetted, friss halálba
a szép nappalt, a gondtalant,
s édes volt a gyors élet álma,
mely fölöttünk tovasuhant.

Temetés
(részlet)

Koporsód a deszkákra tették,
könnyez a barátok hada,
kín szorítja mindenki keblét,
megüt az enyészet szaga.

Most búcsúztatnak a világtól
hagyományos, okos igék:
előkelő, halk lelkipásztor
ajkán pereg a gyászbeszéd.

Éji hangok
(részlet)

A zöld kert édesen alussza álmát,
kék éjszaka becézi, öleli;
hogy sütnek a virágzó almafán át
a hold édes, arany sugarai!...

Csillagaival, ahogy a Teremtés
első estjén, gyúl a fenti mély;
messziről valami halk zene zeng, és
a szomszéd forrás üdébben beszél...

Szökőkút
(részlet)

Nézd a felhős szökőkutat:
hogy remeg, hamvasan hogy izzik,
szikrázik és párában ázik,
mikor átgyúl rajta a nap!
Égnek szökken a sugara,
de ha célját majdnem elérte,
szivárványos porzásban égve
a porba kell zuhannia.

A két ikerpár
(részlet)

Áldott békét esdve az ember
a földön két társat talál,
aki vigasztalja: a szende
álmot és a komoly halált.

És van még egy másik ikerpár:
nagyszerűbb sehol és soha -
de áldásának, ha szíved fáj,
jaj, átokká kell válnia.

Decemberi reggel
(részlet)

Még fenn a hold - az éji árnyak
ezüstösen hullámlanak:
nem sejti a nagy, büszke csillag,
hogy ébred már az ifjú Nap,

hogy keleten sugár sugárra
szökken, óvatos fényroham,
míg fent a homály kupolája
szikrázik diadalmasan...

M.V.Lomonoszov emlékünnepére
(részlet)

Halálakor neki talány volt,
művében mi jó és mi rossz.
De isten, aki benne lángolt,
hű a választottjaihoz.

Száz év telt el azóta, gyászban
s örömben, hozva bút, sikert,
és az emlék távlatában
köszönti őt az Anyanyelv,

melyet nem köt már régi terhe:
okosan-szabad lelke most
hódolattal ünnepli benne
a nyelvészt, költőt és tudóst..

Silentium
(részlet)

Hallgass. Élj titkon. Ne fecsegd
ki álmodat, szerelmedet,
de jól figyeld, mit szíved ad:
a rejtett látomásokat,
csillagfényt, mit a végtelen
gyújt, s olt ki minden éjjelen.

(Faludy György)