Folyam az édenkertből

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

A Folyam az édenkertből (River Out of Eden) Richard Dawkins brit etológus, evolúciós biológus tudományos-ismeretterjesztő könyve.

Az angol nyelvű eredeti 1995-ben, magyar fordítása 1996-ban jelent meg. Fordította: Béresi Csilla

Idézetek a műből[szerkesztés]

  • Mivel minden szervezet minden génjét õseitõl kapja, nem pedig õsei sikertelen kortársaitól, ezért minden szervezet sikeres génekkel rendelkezik. Megvan bennük az õssé válás - azaz a túlélés és szaporodás - képessége. Ezért a szervezetek olyan géneket örökölnek, amelyek jól megépített géppé formálják õket - olyan testekké, amelyeknek legfõbb célja, hogy õsökké váljanak.
  • A könyvem címében megidézett folyam a DNS folyama, ez pedig az idõn és nem a téren folyik át. Az információ folyója ez, nem csontoké és szöveteké: nem maguké a szilárd testeké.
  • Egy-egy nemzedék összes génje hosszú távon társa egymásnak. Rövid távon az ugyanabban a testben lakozó többi génhez van több közük. A gének akkor örökítõdnek tovább, ha olyan testeket építenek, amelyek a faj által választott életmódot és szaporodási formát szolgálják.
  • A részleges elkülönülés rövid idõszakát követõen a két folyam útja mindörökre elválik egymástól, egyikük vagy másikuk az idõk során ki is száradhat. A folyamok partjai által határolt víz újra meg újra elkeveredik a nemi rekombináció révén. Ám a víz sosem lép ki medrébõl, nem szennyez be más folyamot.
  • Mi készteti a folyamot arra, hogy elágazzon, hogy szétkanyargó két ága soha többé ne találkozzon? Ha a részletek tisztázatlanok is, a jelenség legfõbb összetevõje vitán felül a földrajzi elkülönülések véletlene.
  • Amikor az összes mai emlõs õsei elszakadtak a nem-emlõsöktõl, ez az esemény semmivel sem volt jelentõsebb bármely más faji elkülönülésnél. Ha élnek akkor természettudósok, tán észre sem veszik. A gének új folyamága vékony erecske lehetett csupán.
  • Még az olyan gyökeresen eltérõ élõlények is, mint amilyenek a puhatestűek és a rákok, eredetileg ugyanannak a fajnak földrajzilag elkülönülõ populációi voltak. Egy darabig még keresztezõdhettek volna is, ha találkoznak, de ez elmaradt. Évmilliók elszigetelt fejlõdése után tettek szert azután azokra a bélyegekre, amelyek alapján a mai zoológus puhatestűekként és rákokként osztályozza õket.
  • A Watson és Crick utáni molekuláris biológiában a legforradalmibb az, hogy digitálissá vált.
  • Szóról szóra átmásolhatnánk mondjuk az Újszövetséget az emberi genom azon részeibe, amelyeket jelenleg "hulladék" DNS tölt ki - azaz a szervezet által fel nem használt vagy legalábbis a mindennapi értelemben fel nem használt DNS.
  • Nincs tehát semmiféle lélek kormányozta életerõ, semmiféle lüktetõ, fújtató, sarjadzó rejtelmes protoplazma-kocsonya. Az élet nem egyéb, mint digitális információ, bitek halmaza.
  • Mi - és velünk együtt valamennyi élõlény - a programozásért felelõs digitális adatbázis elterjesztésére programozott túlélõgépek vagyunk.
  • Mi dönti el, milyen gének lépnek működésbe egy adott sejt esetében? A sejtben már jelenlevõ kémiai anyagok. Rejlik mindebben egyfajta tyúk-tojás paradoxon, ám nem feloldhatatlan. Feloldása voltaképpen végtelenül egyszerű elméletben, ha a gyakorlatban tekervényesebb is. A számítógéptudósok programbehúzásnak nevezik ezt a megoldást.
  • Az egyedek különbségei tehát teljes embrionális fejlõdésük mennyiségi eltéréseire vezethetõk vissza. Egy sejtréteg kissé tovább növekszik, mielõtt betüremkedne, és mi az eredmény: sasorr a fitos orrocska helyett, vagy lúdtalp, amely megmenti életünket, mert nem soroznak be katonának, míg a lapocka esetleg úgy formálódik, hogy különösen alkalmassá teszi tulajdonosát a dárdahajításra (vagy kézigránátokéra, krikettlabdákéra, a körülményektõl függõen).
  • Az embrionális fejlõdés rendkívül bonyolult fizikai és kémiai folyamat. A bármely pontján lezajló aprócska változás jelentõs további következményeket von maga után. Ez nem meglepõ, ha visszaemlékszünk, milyen kimerítõ programbehúzás elõzi meg e folyamatot. Az egyedfejlõdés különbségei zömmel környezeti különbségeknek tulajdoníthatók, amilyen az oxigénhiány vagy a talidomid hatása az embrióra. Más különbségek a genetikai eltéréseknek tudhatók be - itt nem csupán az elszigetelt génekre, hanem a gének összjátékára és a környezettel való kölcsönhatására gondolunk. Az olyan összetett, kaleidoszkopikus, szövevényes és kölcsönös programbehúzással vezényelt folyamat, amilyen az embrionális fejlõdés, egyszerre átütõ erejű és érzékeny.
  • Mutassanak nekem egy kulturális relativistát, és lefogadom, messzirõl lerí róla az álszentség. A tudomány elveivel egybehangzóan megépített repülõgépek működnek. Fennmaradnak a levegõben, és kívánt úticélunkhoz szállítanak bennünket. Ezzel szemben a törzsi vagy mitológiai célokra épített gépek - amilyenek az egyes õserdõk tisztásain emelt és szentként tisztelt ál-gépek vagy Ikarosz viaszszárnyai - nem repülnek.
  • Néha hallja az ember, hogy valaki azzal dicsekszik, távoli unokatestvére a királynõnek, ez azonban fölöttébb nagyképű kijelentés, mivel valamennyien rokonai vagyunk a királynõnek, ahogyan - több szálon, mint valaha felfejthetnénk - minden más embertársunknak is. A királyok és kékvérűek mindössze abban tűnnek ki a többiek közül, hogy õk nyilván is tartják családfájukat.
  • A nemiség a levéltáros rémálma. Ahelyett, hogy egy-két alkalmi hibától eltekintve érintetlenül hagyná az õsi szövegeket, gátlástalanul közébük gázol, és megsemmisíti a bizonyítékokat. Egyetlen elefánt sem okozott még akkora rombolást porcelánboltban, mint amekkorát a nemiség a DNS- levéltárban. A Biblia filoszai nem láttak ehhez foghatót. Jó, elismerem, az Énekek éneke eredetét kutató tudós is tudatában van, hogy ez a mű nem egészen az, aminek látszik. Furcsán össze nem illõ részleteket tartalmaz, ami arra utal, hogy különbözõ költemények töredékeit - ezeknek is csak egy része erotikus - fércelték együvé.
  • Egyetlen állat vagy növény közösségek hatalmas közösségébõl áll, amelyek egymással kölcsönhatásban álló rétegekre tagozódnak, akár egy esõerdõben. Ami az esõerdõt magát illeti, ebben a közösségben mintegy tízmillióféle faj nyüzsög, s minden faj minden egyede maga is domesztikált baktériumok közösségeinek közösségébõl áll. Margulis doktor eredetértelmezése - miszerint a sejt baktériumok zárt kertje volna - nemcsak hogy hasonlíthatatlanul gondolatébresztõbb, izgalmasabb és felemelõbb, mint az Édenkert Genezis-beli története. Azzal a járulékos elõnnyel is rendelkezik, hogy szinte bizonyosan igaz.
  • Létezik tehát egy önálló mitokondriális apokrif, amely a családi Biblia mellett öröklõdik tovább nemzedékrõl nemzedékre, s a tetejében azzal a hatalmas elõnnyel rendelkezik, hogy csupán anyai ágon adódik tovább. Ezt nem szexista kijelentésnek szántam, én azt se bánnám, ha történetesen kizárólag apai ágon öröklõdne. A felbecsülhetetlen elõny az érintetlenségben rejlik, abban, hogy ez az örökítõanyag nem darabolódik fel és olvad össze minden egyes nemzedék során.
  • A képtelenül nagy számokat megfontolt mintavétellel szoktuk megszelídíteni. Nem tudjuk megszámolni, pontosan hány rovar nyüzsög az Amazonas-folyó völgyében, megbecsülni mégis meg tudjuk a számukat, ha mintát veszünk az erdõ találomra kijelölt parcelláiból, és feltételezzük, hogy e parcellák reprezentatív mintát adnak.
  • Az "Éva" név szerencsétlen gondolattársításokra ösztönöz. Egyik-másik rajongó ugyanis ennek alapján abba a tévhitbe ringatta magát, hogy Éva magányos fehérnép lehetett, az egyetlen asszony a Földön, a végsõ genetikai keresztmetszet, mi több, egyenesen a Genezis igazolása! Ez azonban óriási tévedés. Egy szóval sem állítottuk, hogy õ volt az egyetlen asszony a Földön, de még azt sem, hogy a népesség az õ idejében viszonylag gyér lélekszámú volt. Meglehet, mindkét nemhez tartozó kortársai igenis számosan voltak, és nagy termékenységnek örvendtek. Nem egy utóduk talán mind a mai napig él. Mitokondriális leszármazottaik azonban idõközben sorra kihaltak, mivel velünk való rokonságuk egy bizonyos ponton férfiágon örökítõdött tovább.
  • További, ugyan kevésbé lényeges szempont, hogy legutóbb élt közös õsünk valamivel nagyobb valószínűséggel lehetett Ádám, mint Éva.
  • Elõször is, okvetlenül kellett léteznie egy asszonynak, nevezzük "mitokondriális Évá"-nak, aki legutóbb élt közös õse az egész mai emberiségnek, kizárólag nõi ágon. Mindenképpen létezett továbbá egy ismeretlen nemű valaki, nevezzük õt Fokális Ôsnek, aki legutóbb élt közös õse az egész mai emberiségnek bármely ágon. Harmadszor, habár megeshet, hogy a "mitokondriális Éva" és a Fokális Ôs egy és ugyanaz a személy, ennek valószínűsége mégis elenyészõen csekély. Negyedszer, valamivel valószínűbb, hogy a Fokális Ôs férfi volt, mint nõ. Ötödször, igen valószínű, hogy a "mitokondriális Éva" kevesebb mint negyedmillió éve élt. Hatodszor, nincs ugyan teljes egyetértés e nõszemély lakhelyét illetõen, az adatok mégis Afrikára utalnak. Mindössze az ötödik és hatodik következtetés függ tudományos bizonyítékoktól. Az elsõ négyhez afféle karosszéki bölcselkedés és általános műveltségünk alapján juthatunk.
  • Való igaz, valamennyien szívesebben bízzuk rá életünket egy Boeing 747-esre, amelynek millió és millió alkatrésze a legtökéletesebb összhangban működik, ám aggodalomra akkor sincs okunk, ha egy vagy két hajtóműve leáll: a repülõ ugyanis ettõl még nem zuhan le. A mikroszkóp nem sérülékeny, mert habár egy rosszabb minõségű példány elmosódott, gyéren megvilágított képet ad, még mindig jobban látjuk vele az apró tárgyakat, mint nélküle. A rádió sem sérülékeny, mert ha valami módon károsul, hangja eltorzulhat és fémessé válhat, de még ekkor is ki tudjuk hámozni a szavak jelentését. Már vagy jó tíz perce bámulok ki az ablakon, hogy igazán jó példát találjak ember készítette sérülékeny eszközökre, és csupán egy jutott eddig eszembe: a boltív.
  • Ám átfogóbb értelemben is elhibázott a vélekedés, miszerint a mimikri csupán akkor hatékony, ha hibátlan. (...) A modell és utánzat közötti minden hasonlósági fokozathoz rendelhetõ olyan szem, amelyet ez a hasonlóság rászed, és olyan, amelyet nem.
  • Ezek után a kreacionisták kérdését - "Mire mennénk fél szemmel?" - gyerekjáték megválaszolni. Fél szem mindössze 1%-kal jobb, mint egy 49%-os szem, de ez is jobb a 48%-osnál, és a különbség szignifikáns.
  • A szemrõl beszélve általában ki nem mondottan is a gerincesek szemére gondolnak, pedig egészen használható szemek alakultak ki egymástól függetlenül a semmibõl negyven-hatvan alkalommal is különbözõ gerinctelen csoportokban. E negyvenegynéhány egymástól független fejlõdésmenetben legalább kilenc tervezõ elv érvényesülését fedezték fel, a tűfok-pupillás szemet, kétféle kameraszemet, homorú tükör ("csészealj") és számos összetett szemet is beleértve. Nillson és Pelger a kameraszemeket vizsgálta, amilyenek a gerincesek és polipok jól fejlett szemei.
  • De még e konzervatív becslések mellett is elhanyagolható volt az az idõ, amely a sima hámszövet halszemmé fejlõdéséhez szükséges: négyszázezer nemzedéknél is kevesebb. Azoknak az apró állatoknak a körében, amelyekrõl beszélünk, évenként egy nemzedékkel számolhatunk, eszerint félmillió esztendõnél is kevesebb idõ elegendõ egy jó kameraszem kialakulásához.
  • Ám fokozatosnak kell feltételeznünk, ha a segítségével kívánjuk megmagyarázni olyan bonyolult, szemlátomást rendezett szerkezetek kialakulását, amilyenek a szemek. Mert ha ez esetben nem fokozatos a törzsfejlõdés, akkor semmit sem tudunk vele megmagyarázni. A fokozatosság nélkül a csodára lennénk utalva, ami a magyarázat teljes hiányának szinonimája.
  • Bizonyos esetekben nehéz elképzelnünk, milyenek lehettek a közbensõ fokozatok. Ez kihívást jelenthet leleményességünk számára, és amennyiben kudarcot vallunk, annál rosszabb nekünk. Ez még így sem cáfolná közbensõ láncszemek létezését.
  • (...) a természet nem kegyetlen, csak könyörtelenül közömbös. Ez egyike a legkeményebb leckéknek, ami az emberekre vár. Sehogyan sem akarózik beismernünk, hogy a dolgok se nem jók, se nem gonoszak, se nem kegyetlenek, se nem nyájasak, egyszerűen csak érzéketlenek - közömbösek minden szenvedésre, híján vannak minden célszerűségnek.
  • Nekünk embereknek célokkal van tele a fejünk. Ha valamire rápillantunk, máris megkérdezzük, "mire való", milyen szándék, cél mozgatja. Ha a célok keresése rögeszméssé, kórossá válik, paranoiáról beszélünk (...)
  • Maga a tény, hogy egy kérdés megfogalmazható, még nem teszi jogossá vagy értelmessé. Sok mindenrõl megkérdezhetjük: "mekkora a hõmérséklete?" vagy "milyen színű?" De nem kérdezhetjük meg ugyanezt mondjuk a féltékenységrõl vagy egy imáról. Hasonlóképpen jogosan teszik fel a "mire való" kérdést a kerékpár sárhányójáról vagy a Kariba-víztárolóról. Úgyanakkor nincs joguk feltételezni, hogy választ érdemel a kérdésük, ha azt, hogy "miért van" egy vándorkõrõl, a balszerencsérõl, a Mount Everestrõl, esetleg a Világegyetemrõl kérdezik. Nem minden kérdés helyénvaló, bármily szívbõl jövõ szavakkal fogalmazzuk is meg.
  • Darwin elõtt még a művelt emberek is, akik tartózkodtak a "miért" kérdésektõl a sziklák, folyók és napfogyatkozások esetében, hallgatólagosan elfogadták ezek létjogosultságát az élõ szervezetekkel kapcsolatban. Ma már csupán a tudományos analfabéták teszik ezt. Csakhogy ez a "csupán" elhallgatja a kellemetlen igazságot, hogy továbbra is az elsöprõ többséggel van dolgunk. Voltaképpen maguk a darwinistán is tesznek fel "miért"-típusú kérdéseket az élõvilágról, ha sajátos, metaforikus értelemben is.
  • Mintha csak az antilopokat és a gepárdokat egymással versengõ istenek tervezték volna. Viszont ha egyetlen teremtõ alkotta a tigrist és a bárányt, a gepárdot és a gazellát, mire megy ki akkor a játék? Csak nem szadista Isten, aki élvezi a látványosan véres sportokat? Netán a túlnépesedést kívánja kivédeni Afrika emlõsei sorában? Vagy azon mesterkedik, hogy David Attenborough televíziós műsorainak nézettségi indexét maximalizálja?
  • Az 1. fejezet kellõképpen felkészítette az olvasót, hogy fogadja el, az élet haszonelvűsége, amit a természet maximalizál, nem más, mint a DNS fennmaradása. Csakhogy a DNS nem szabadon lebeg; élõ szervezetekbe zárt, amelyek energiáit igyekszik a lehetõ leghatékonyabban a maga javára fordítani. A gepárdok testében található DNS-bázis sorrendek úgy maximalizálják fennmaradásuk esélyeit, hogy e testekkel lemészároltatják a gazellákat. Ezzel szemben a gazellák testében található bázissorrendek ellentétes célokat követve maximalizálják fennmaradásukat. Ám mindkét esetben a DNS fennmaradását maximalizálta a természet.
  • Ne törõdjenek vele, hogy Isten haszonelvűsége ez esetben oly mostohán bánt az agglegény sorban tengõdõ többséggel. Mi több, ha Isten a hatékonyság s a kiadások lefaragásának megszállottja volna, egyhamar rájönne, hogy a kitaszított 96% éli fel a népesség táplálékkészleteinek felét (valójában ennél is többet, mivel a felnõtt hím elefántfókák jóval nagyobbak a nõstényeknél). (...) Bármely haszonelvű meggondolás, amely csak egy kicsit is odafigyel egy közösség gazdasági hatékonyságára, megszabadulna ezektõl az agglegényektõl, s csak annyi hím születne, amely gondoskodna a nõstények megtermékenyítésérõl. Ezt a szembetűnõ rendellenességet megint csak elegánsan megmagyarázhatjuk, ha egyszer megértettük a haszonelvűség darwini elvét, a DNS fennmaradásának maximalizálását.
  • Miért nõnek olyan magasra az erdõ fái? Egyszerűen hogy fölénõjenek a vetélytárs fáknak. Egy "értelmes" haszonelvűségi szempontnak gondja volna arra, hogy valamennyien alacsonyak maradjanak.
  • A természet haszonelvűsége nem kedvez az öncélúan hosszú életnek, csak annak, amely a szaporodás biztonságát szolgálja.
  • Visszatérve e fejezet pesszimista hangütéséhez, miszerint a természet haszonelvűsége a DNS fennmaradásán õrködik, ezt maximalizálja, nyilvánvaló hogy mindez nem épp a boldogság záloga. Amíg a DNS továbbörökítõdik, nem számít, ki és mi sérül meg közben.
  • Ha a természet jóságos volna, legalább annyi engedményt tenne, hogy gondoskodna a hernyó elkábításáról, mielõtt belülrõl elevenen felfalják. Csakhogy a természet se nem jó, se nem rossz. Csupán akkor törõdik a szenvedéssel, ha az befolyásolja a DNS fenmaradását.
  • A minket körülfogó világmindenség pontosan úgy viselkedik, amire akkor számíthatnánk, ha semmiféle tervszerűséget, célt, gonoszat és jót nem hordozna a mélyén, csupán vak, könyörtelen közömbösséget.
  • A DNS semmit sem tud és semmit sem gondol. Egyszerűen csak van. Mi pedig úgy táncolunk, ahogyan õ fütyül.
  • Hogy az élet robbanása méltóvá váljon nevére, olyan öröklõdésre van szükség, amely meghatározatlan, lezáratlan számú változattal dolgozik.
  • Egyszerű példa erre az úgynevezett lánclevél. Az ember kap egy levelet a postán, amelyben a következõ áll: "Készíts hat másolatot errõl a levelezõlapról, és küldd el hat barátodnak egy héten belül. Ha nem teszed, rontás száll rád, és iszonyú kínok közepette meghalsz egy hónap leforgása alatt." Ha van eszük, eldobják ezt a sületlenséget. Csakhogy az emberek tetemes százalékának nincs elegendõ esze, zavarba ejti õket a fenyegetés, vagy homályos félelmeket ébreszt bennük, ezért postára adják a levél hat másolatát. A hat további emberbõl, aki kézhez kapja az irományokat, talán mindössze kettõ küldi õket megint tovább. Ha átlag az emberek egyharmada követi a levelezõlap utasításait, a világban keringõ levelezõlapok száma minden héten megkettõzõdik. Elméletben ez azt jelenti, hogy egy év után a növekedés mértéke 2-nek az 52. hatványa lesz, azaz körülbelül négybillióra szaporodik a levelezõlapok száma. Ami elég ahhoz, hogy maga alá temesse a föld minden halandóját.
  • A sikeresebb változatok mind jobban elszaporodnak a kevésbé sikeres vetélytársak rovására. A siker ez esetben a forgalomban lévõ levelek gyakoriságával egyenértékű. Jó példa erre a Szent Júdás levél; többször körbejárta a világot, miközben feltehetõleg terjedelme is gyarapodott. Könyvem írása közben Dr. Oliver Goodenough, a University of Vermont munkatársa a következõ változatot küldte el számomra, s közös cikket jelentettünk meg róla a Nature-ben mint "az elme vírusának példájáról". (...) Ez a nevetséges iromány sok-sok mutáció bélyegét viseli magán. Hemzseg a hibáktól és pontatlanságoktól, és több változatban van forgalomban.
  • Az egész DNS/fehérje alapú információs technológia valójában annyira bonyolult - Graham Cairns-Smith kémikus csúcstechnikának nevezte -, hogy aligha keletkezhetett a vakszerencse műveként, más önsokszorozó rendszereknek kellett megelõzniük. Az elõd talán az RNS volt, vagy valamilyen, Julius Rebek egyszerű önsokszorozó molekulájához hasonló képzõdmény. Éppenséggel lehetett egészen más is.
  • Az 1. küszöb természetesen a replikátorküszöb: valamiféle önmásoló rendszer megjelenése, amely rendelkezik az öröklõdõ változékonyság valamely kezdetleges válfajával, s ahol a másolás során idõnként véletlenszerű hibákkal számolhatunk. Az 1. küszöb átlépésének következményeként vegyes populáció alakul ki a szóban forgó bolygón, amelyben különbözõ változatok versengenek az erõforrásokért. Ezek csak gyéren állnak rendelkezésre - vagy megcsappannak, mikor a verseny felforrósodik. Némelyik másolatváltozat viszonylag sikeresnek bizonyul a gyér erõforrásokért folytatott versenyben, míg mások alulmaradnak a küzdelemben. Ezzel elõttünk is áll a természetes kiválasztódás alapképlete.
  • A fenotípus küszöbét átlépve a replikátorok túlélését közvetett hatásaik, következményeik biztosítják. Bolygónkon ezek a következmények többnyire a testekhez kötõdnek, amelyekben a kérdéses gén megtalálható. Ez azonban nem törvényszerű. A kiterjesztett fenotípus elve (amelynek ezen a címen külön könyvet szenteltem) szerint a fenotipiás emelõrudak, amelyek a replikátorok hosszú távú fennmaradásáról gondoskodnak, nem korlátozódnak a replikátorok "saját" testére. A gének túlléphetnek e testeken, és befolyásolhatják a világot általában, a többi testet is beleértve.
  • Ez a 3. küszöb, a replikátorok társulásának küszöbe, amelyhez némely bolygón elõbb vagy ugyanabban az idõpontban érkezhetett az élet, mint a fenotípus küszöbéhez. Az élet hajnalán a replikátorok valószínűleg önálló egységek voltak, amelyek csupasz társaikkal együtt bukdácsoltak a genetikai folyam forrásvidékein. Ám a mai, DNS/fehérje rendszeren alapuló információs technológiának az a sajátsága Földünkön, hogy a gének nem elszigetelten hatnak.
  • A következõ jelentõs küszöb, amihez a bolygónkon felrobbanó replikációs bombával érkeztünk, a soksejtűek küszöbe, ezt 4. küszöbnek nevezem.
  • A következõ fontosabb küszöb, amivel foglalkozni szeretnék, mert úgy sejtem, hogy ez is túlnõ helyi, földi jelentõségén, a nagy sebességű információ-feldolgozás küszöbe. Bolygónkon ezt az 5. küszöböt sajátos sejtek, az úgynevezett idegsejtek közreműködésével éri el az élet, s a helyi viszonyokra való tekintettel az idegrendszer küszöbének is nevezhetjük.
  • Az idegsejtek küszöbének bonyodalmasabb és titokzatosabb következménye a tudat megjelenése, amit ezért külön állomásként a 6. küszöbnek, a tudatosság küszöbének nevezek. Nem tudjuk, hányszor jutott el az élet Földünkön ehhez a küszöbhöz. Egyes filozófusok úgy vélik, hogy a tudat elválaszthatatlanul összekapcsolódik a nyelvvel, amellyel, úgy tűnik, eddig csak egyetlen faj, a két lábon járó emberszabású majom, a Homo sapiens rendelkezik.
  • Függetlenül attól, van-e szüksége a tudatnak nyelvre, mindenképpen jelentõs küszöbnek könyvelhetjük el a nyelv küszöbét. Ez a 7. küszöb, s vagy átlépi az élet egy bolygón, vagy nem. A részletkérdések, tehát hogy a nyelvi közlések hangok vagy egyéb fizikai közvetítõ közeg révén valósulnak-e meg, csupán helyi jelentõségűek.
  • Megjelenése külön mérföldkövet jelent, ezért a 8. küszöbnek, az együttműködõ technológia küszöbének neveztem el.
  • E ponton vegyük észre, hogy ha egyszer egy bolygó elérte az együttműködõ technológia küszöbét, nagy valószínűséggel olyan erõk szabadulnak el, amelyek a szóban forgó bolygón kívül is éreztetik hatásukat. Ezzel eljutottunk a 9. küszöbhöz, a rádióküszöbhöz. A külsõ szemlélõk mostantól talán észlelik, hogy új csillagrendszer robbant fel replikációs bomba gyanánt.
  • Következõ lépés, amit a rádióhullámok kibocsátása után el- képzeltünk saját, kifelé gyűrűzõ robbanásunk során, az űr meghódítása. Ez a 10. küszöb, az űrutazás küszöbe.
  • Mi, emberek a replikációs bomba rendkívül fontos megnyilvánulásai vagyunk, mivel mi - agyunk, jeleken alapuló kultúránk és technikánk - tehetünk arról, ha a robbanás a következõ fokozatba lép, s tovagyűrűzik az űr mélységeibe.

Lásd még[szerkesztés]