Hunyadi téri színház

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Hunyadi téri színház Kolozsvár.jpg

A kolozsvári Hunyadi téri színház a város meghatározó művelődési intézménye volt az első világháború előtt.

Építész kiválasztása[szerkesztés]

  • Bécsi céggel építtetni az új színházat annyi, mint eltéri a nemzeti érzések hagyományától. Nem volna egyéb, mint felpofozni a magyar építőművészeket. A színházépítés nem abrakadabra. Ennek a művészetnek rejtelmei nincsenek. Itt nincs titok, mint a gyufaoldat készítésénél vagy mint a torpedó gyártásánál. Ami jó, azt minden mester alkalmazhatja, ami rossz, azt minden ember elkerülheti. Olvasom, hogy pályázat nélkül kínálák oda a bécsi cégnek. Ez botrány. (Bartha Miklós vezércikke, Ellenzék, 1904. január 30.)
  • Mik az előzményei annak a szomorú ténynek, hogy a belügyminiszter úr az összes hazai szakkörök véleménye ellenére a kolozsvári új színházat a Fellner és Helmer bécsi cégnek adta oda építeni? Miféle erkölcsi obligó az, amely a belügyminiszter urat erre rákényszerítette? (Rákosi Viktor interpellációja Tisza Istvánhoz, 1904. március 2.)

Igazgató kiválasztása[szerkesztés]

  • Dr. Janovics Jenő szegedi direktor kapta meg a kolozsvári Nemzeti Színházat, melyért több direktor részéről volt nemes versengés. A miniszter döntésében megnyugodhatunk. Janovics Jenő ismeri a kolozsvári közönség jóízlését. (Ellenzék, 1904. november 21.)

Janovics Jenő beköszöntője az első előadás előtt[szerkesztés]

Te is, sugáros, ragyogó csarnok, mely úgy keltél életre az agg színház poraiból, mint a bíbor és aranytollazatú mesebeli szent madár, mely el nem pusztul soha, mert önmagát megégeti ugyan, de hamvaiból megifjodva támad fel, - légy hirdetője a régi szellemnek. Légy ébresztője e szunnyadó nemzetnek, az ébredőnek szeme elé bűvöld a múlt idők regés dicsőségét s a jövendő napok varázsos reményét. Karcsú tornyaid egekig érhetnek, vakító fényességed a napot szégyenítheti meg, ha hűtlen leszel az eszméhez, mely drága örökségül reád maradt – sötét, néma sírgödör leszel, melyet mindenki elkerül e hazában. (1906. szeptember 8.)

A budapesti vendégjátékról[szerkesztés]

Nem hiszem, hogy a kolozsváriak képviselik legjellemzőbben a vidéket. Azt sem hiszem, hogy ők a vidék legelső színészei. Az a társulat, amely itt vendégszerepelt több estén át, nem keltett bennem sem vidéki, sem vidékies benyomást, de a fővárosias eleganciát sem majmolta. Egyelőre leül az ember minden este a zsöllyébe azzal a kellemes érzéssel, hogy magyar aktorokat láthat, akiket még nem ismer a kávéházból, és önzetlenül gyönyörködhet a játékukban. Némelyik erős meglepetést kelt az első estén. Másodszor azonban már látjuk a kliséjét és rájövünk arra, hogy csak az ismeretlenség varázsa hatott. Vannak közöttük - igen sokan - igaz emberek, akiket minden este új örömmel bámulunk. A színtársulat levegője különös. Erdélyből jöttek. Egy földről, amely erdősebb és keményebb levegőjű, mint a miénk, és ma is hívebben őrzi ódon szavak és szokások zamatát, mint mi, mert abban a földben őserő lakozik, az a föld már fényes udvari életet, magyar szellemi tornát látott akkor is, amikor mi itt németül selypítettünk. Illúzió veszi őket körül. Hangulat árad belőlük. Az erdélyi mágnásokra, elszegényedett arisztokratákra gondolunk, akik büszke és tiszta szegénységben élnek és úgy ülnek a kávéházban, mint a száműzött fejedelmek. Hogy ha nem is autochtonok a színészek, erről a múltról beszélnek. Magukat adták. Van valami a gesztusukban, ami sajátos, a szavuk ejtésében, ami a miénk, a rendezés tiszta és világos vonalában, ami nem lopott, ami magyar. Művészi sovinizmusról sem beszéltünk soha ezen a helyen. De őket látva éreznünk kellett, hogy csak az az igaz, ami itt termett. Úgy fogadtuk őket, minhogyha kincseket rejtegettek volna a tarsolyukban, pedig csak magyar szegénységet, árva magyar múltat hoztak, koldustarisznyájukból elmaradt kultúránk néhány avatag emlékét, pár gyönge drámácskát húztak ki. Mégis ők a gazdagabbak. – (Kosztolányi Dezső)

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak