Vita:Kodolányi János

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Egyesek azt hiszik, ha valahol nem látnak mozgást, akkor ott nem is folyhat a háttérben munka, és akkor egyedül vannak és nemiszervek szlengneveit írhatják bárhova. lol NCurse 2005. október 15., 07:15 (UTC)

"Kodolányit csak azért nem szeretem, mert még a maradék életkedve is elmegy tőle az embernek." (édesanyám). Gubbubu 2006. március 31., 18:56 (CEST)

Helytörténeti gyűjtemény[szerkesztés]

Az 1939-es Könyvnap érdekessége az volt, hogy nem a szépirodalmi, hanem a szociálpolitikai munkák aratták a legnagyobb sikert. Legjobban Kodolányi, Féja Géza, Kovács Imre könyvei fogytak, de nagy sikere volt az Éber - Takács Műveszettörténetnek is. Sokat eladtak Móricz, Babits és Jókai műveiből is.

Az Új ég, új földről[szerkesztés]

Regényem második része fejben és koncepcióban készen van bennem; ha megírom, Akarattyán írom meg, de nem azért, mert izgat, mint a mostani, vagy mert örömet okoz, azért sem, hogy »gyalogutat vágjak az őserdőben«, mint Te mondtad annak idején, hanem, hogy rátegyem a világról s az emberről valott véleményeimre a koronát. Lehet, hogy azután soha többé nem írok semmit.”
(levél Várkonyi Nándorhoz; 1947 március 3., Budapest)
De Szőllőssy derék, komoly, művelt ember, néhai orvos. Művem igen tetszik neki, azt mondja, biztos nagy siker. A nyáron meg akarom írni a második részt, ezért babiloni könyveidre még szükségem lesz. [...]”
(levél Várkonyi Nándorhoz; 1947 április 18., Budapest)

kivettem[szerkesztés]

Rézler Gyula
  • Lengyel György: „És ez a túlélési technika, ez hogy mûködött?”
  • Rézler Gyula: „Az én esetemben nagyon jól, mert tényleg fantasztikus dolog volt. Hát az ostrom alatt a házban, ahol rejtõzködtem, két embert öltek meg hétbõl. Szerencsére mikor, szóval meg akartak erõszakolni egy lányt, egy zsidó lányt, akit bujtattunk, egy orosz katona, és valaki közbelépett, és azt lelõtték. Én éppen akkor a Kodolányi Jánosnál voltam vacsorán. És akkor tudtam meg, és ismerve magamat, abban az idõben most már nem én is közbeavatkoztam volna. És amikor Kodolányi Jánosnál voltam, akkor még a németek, a Gugger-hegy... Kérlek szépen, ott ebédeltünk, nem is, vacsoráztunk. Ott volt a Csikós Béla, a Kodolányi és a lánya, Kodolányi Jutka és én, és egy óriási zajt hallunk, és a németek belõttek a fürdõszobába, mondjuk hat méter különbség volt. És a legnagyobb túlélési élményem az volt, mikor elmentem innét '48 novemberében, azután, hogy átléptem az osztrák határt, 12 óra múlva megjelentek az ávósok a lakásomon.

Forrás:

  • Szociológiai Szemle, 2002/1. 77-84. Lengyel György beszélgetése Rézler Gyulával. Budapest, 2001. május 17. [1].
Boda Miklósné
„A helyi szerzők közül a hosszú névsorból tán Kodolányi Jánost külön is megemlítem, - ő nagyszabású meseregényében, a Vízözönban örök emléket állít Várkonyi Nándornak. Róla mintázza meg a bölcs könyvtárst, Úr-Baut, aki »mint minden reggel, aznap is erősen megkésve rohant fel a könyvtár lépcsőin, amikor Utnapistim meglátogatta. Kézzel-lábbal iparkodott, hogy a késését csökkentse. Örökké rohant. Örökké elkésett. A könyvtár látogatói gyakran úgy kuporogtak a lépcsőkön, mint a verebek. Ő meg szélsebesen rohant föl, - bevágódott a nehéz bronzkapu már messziről integetett, szabadkozott, sajnálkozott, de hát annyi a dolga örökké… Üzenetet kellett küldenie fia családjának falura. Zöldhagymát, retket s halat kellett vásárolnia a piacon a feleségének. Meg kellett vizsgálnia fiúgyermeke feladatát, egy fordítást irodalmi nyelvről köznapi nyelvre, s a hibákat meg kellett magyarázni« ...”

Forrás:


Kivettem, van más és jobb. Gubbubu 2006. augusztus 11., 18:13 (CEST)