Nagy Imre

Nagy Imre
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

Nagy Imre az 1956-os forradalom miniszterelnöke volt, akit a kommunista restauráció után kivégeztek.

Idézetek tőle

• Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fõvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

Rádiónyilatkozata, 1956 november 4., hajnali 5 óra 20 perc (behallatszódó fegyverropogással aláfestve).

1956.Október 30. Az egypártrendszer megszüntetéséről

Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értelmiségiek!

A hazánkban mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány az MDP elnökségével egyetértésben a nemzet életében sorsdöntő elhatározásra jutott, amelyet a következőkben kívánok Magyarország dolgozó népével tudatni.

Az ország életének további demokratizálása érdekébenaz egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezi. Ennek megfelelően a nemzeti kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a szociáldemokrata párt által kijelölt személyiség.

A kormány előterjesztést tesz a népköztársaság Elnöki Tanácsának Kádár János és Losonczy Géza államminiszterré való megválasztására.

A nemzeti kormány felhívja a szovjet csapatok parancsnokságát, hogy azonnal kezdje meg a szovjet csapatok kivonását Budapest területéről. Egyidejűleg a nemzeti kormány közli az ország népével, hogy a szovjet csapatoknak az ország területéről való kivonására haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat a Szovjetunió kormányával.

A nemzeti kormány nevében bejelentem, hogy a forradalom által létrehozott demokratikus helyi önkormányzati szerveket a nemzeti kormány elismeri, rájuk támaszkodik és támogatásukat kéri.

Magyar testvéreim, hazafiak! Hazánk hű polgárai! Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat! Ne folyjon testvérvér hazánkban! Vegyétek elejét minden rendzavarásnak, minden rendelkezésre álló erővel biztosítsátok az élet- és vagyonbiztonságot.

Magyar testvéreim, munkások, parasztok! Sorsdöntő elhatározásunkban álljatok a nemzeti kormány mellé!

Éljen a szabad, demokratikus, független Magyarország!

Elhangzott 1956. október 30. 14 óra 30 perckor a rádióban. Megjelent: Igazság, 1956. október 31.)

---

A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.

Az ítélethirdetés után

Idézetek róla

• „Valójában igazi kommunista, akit azonban az események sora fokozatosan dekommunizált. Egy kommunista vezető egy szervezett pártra támaszkodik, amelyet, legalábbis elvben, bizonyos szálak fűznek a tömegekhez. Ám a párt elpárolgott... Éppen ez volt ennek a komoly és becsületes embernek a balszerencséje: szubjektíve hű maradt pártjához, objektíve viszont minden arra vallott, hogy cserbenhagyta azt... Nagy tényleg dekommunizálódott, nem képviselte a pártot sem az oroszok szemében, sem a felkelőkében.”

Jean-Paul Sartre

• „Nagy Imre marxista-leninista volt még akkor is, amikor az események a forradalom kormányrúdja mögé állították. Eljátszhatta volna azt a szerepet, amit Gomulka Lengyelországban: a nemzeti-liberális (felszabadító) forradalomnak adhatott volna olyan arculatot, amely elfogadható a Szovjetuniónak, s kereshetett volna kompromisszumot a magyar nép vágyai és a nemzetközi helyzet között. Kudarcának, annak, hogy képtelen volt megakadályozni az orosz intervenciót, legfőbb oka saját gyengesége volt, s hogy a magyar kommunista párt széthullott... Olyan kormány élén állt, amely képtelen volt akár irányítani, akár megzabolázni a forradalmat.”

Raymond Aron

• „Amolyan apafigura volt, benne látták az emberarcú szocializmus utolsó reménységét... egyike a kelet-európai politikai élet paradoxonainak, hogy a forradalom utolsó pillanatáig Nagy egyúttal az az ember is volt, akire Moszkva számított, s akitől remélhette, hogy Magyarországot átmenti mint szovjet érdekeltséget.”

Charles Gati

• „Nagynak, aki egész életében kommunista káder volt, fel kellett volna fognia a szovjet figyelmeztetések, illetve az általa előmozdított változások jelentőségét. De ekkorra Nagy, saját népének haragja és kommunista szövetségesei kérlelhetetlensége között már olyan áramlaton hajózott, amelyet sem irányítani, sem ellenőrizni nem tudott.”

Henry Kissinger

• „Nagy Imre fejlődött, sokat fejlődött a forradalom alatt, de az egymástváltó fokozatok elfogadására, vagy bejelentésére a közvélemény nyomása kényszerítette. Minden megnyilatkozását megelőzte valamelyik forradalmi szervezet, vagy vidéki szabad rádió deklarációja, – ő ment, futott az események után, ahelyett, hogy irányította vo1na azokat. A két reális megoldás mindegyikét elszalajtotta: a lengyel példa nyomán magyar Gomulka lehetett volna, ami két rossz közül mégis csak a kisebbik rossz. Vagy a forradalom azonnali vállalásával egy táborba tömöríti az országot és az egész nemzet fegyveres erejével száll szembe a Szovjetunióval.”

Kovács Imre[1]

• „Nagy Imre a huszadik századi magyar politika egyik legkiválóbb személyisége, csak egyet ne mondjunk: hogy forradalmár volt! Ő reformer volt, aki szerette volna a reformot végigvinni, és idegenül mozgott a forradalomban, és amikor oda eljutott, hogy ő már nem térhetett ki az új kihívások előtt, akkor megpróbált reformerekből és forradalmárokból, különböző gondolkodású emberekből valamifajta egységet teremteni.”

M. Kiss Sándor

• „Én no­vem­ber ne­gye­di­kén va­sár­nap a nő­vé­rem­nél alud­tam a Kis­fa­ludy köz­ben, és haj­nal­ban a fegy­ver­ro­po­gás­ra éb­red­tünk. Le­sza­lad­tunk az egyik szom­széd­hoz, aki­nek szólt a rá­di­ó­ja és meg­hall­gat­tuk Nagy Im­re rö­vid, ne­ve­ze­tes be­szé­dét. Meg­val­lom, ne­kem ad­dig elég rossz vé­le­mé­nyem volt ró­la, a Rá­ko­si-kor­szak bel­ügy­mi­nisz­ter­ét, a volt be­gyűj­té­si mi­nisz­tert lát­tam ben­ne. Ak­kor meg­vál­to­zott a vé­le­mé­nyem, ma is úgy lá­tom: olyan po­li­ti­kus volt, aki a kri­ti­kus pil­la­nat­ban, ami­kor vá­lasz­ta­nia kel­lett né­pe és meg­győ­ző­dé­se kö­zött, né­pét vá­lasz­tot­ta, és ha­lá­la árán is hű ma­radt dön­té­sé­hez.”

Sujánszky Jenő

"Nagy Imre egyebek között azért vállalhatatlan, mert szovjet állampolgárként, (igazi szovjet besúgóként) lett magyar miniszterelnök, s ’56 nehéz napjaiban rendre rossz döntéseket hozott, ha egyáltalán hozott, igaz, mártírságával teljes életművét tagadta meg, s ez persze kelthet valamelyes utókori rokonszenvet."

Szanyi Tibor (az MSZP képviselője); Népszava; 2007. március 20.

Magam sem gondolom, hogy Nagy Imre minden tette felmagasztosul amiatt, hogy párttársai gyalázatosan kivégezték. Ám Szanyinak illene ismerni a mondást: A halottakról jót, vagy semmit. A vértanúhalál nem valamelyes utókori rokonszenvet vált ki, hanem a teljes elismerést. Jól tudjuk: adott volt számára a lehetőség, hogy beálljon a hatalom kezét nyalók közé. Inkább a halál, mondta és tette. A mai baloldalnak követnie kellene őt elvhűségben és a felismert jóhoz való mindhalálig ragaszkodásban.

Surján László (a KDNP képviselője), MHL, 2007. március 21.