Plutarkhosz

Plutarkhosz (Khairóneia, 46/48 – Khairóneia, 125/127) görög közép-platonista krónikás, életrajzíró. Miután megkapta a római polgárjogot, Lucius Mestrius Plutarchus (görögül: Μέστριος Πλούταρχος) néven alkotott. A legjelentősebb ókori történetírók egyike; fő műve a Párhuzamos életrajzok (görögül: Bioi paralelloi)

Művei magyarul

• Szep historia az tökélletes aszszonyállatokról, melly az Plutarhusból forditatot magyar nyelwre; Heltai Gáspárné, Kolozsvár, 1577
• Plutárkus: Apophtegmata, az az ékes és éles rövid mondások; ford. Lethenyei János; Engel Ny., Pécs, 1785
• Cheron-béli Plutárchusnak a gyermekek neveléséről írott könyve; ford., bev., jegyz. Hatvany Pál; Landerer Ny., Buda, 1795
• Némelly görög és római nagy emberek élete, 1-2.; ford. Tanárki János; Wéber, Pozsony, 1807
• Párhuzamos életrajzok Plutarchból; ford. Székács József; Eggenberger, Pest, 1847 (Hellen classicusok magyar fordításokban)
• Életrajzok Plutarchosból. 1-2. r.; ford. Szilasi Móric; Franklin, Bp., 1880
• Plutarchos párhuzamos életrajzai, 1-4.; ford., jegyz. Kacskovics Kálmán; Pallas, Bp., 1892-1900
• Perikles; ford. Kacskovics Kálmán, bev. Tóth Rezső; Lampel, Bp., 1898 (Magyar könyvtár)
• Coriolanus; ford. Kacskovics Kálmán; Lampel, Bp., 1900 (Magyar könyvtár)
• Caius Julius Caesar; ford. Kacskovics Kálmán; Lampel, Bp., 1902 (Magyar könyvtár)
• Szerelem könyve; ford. Sandelhausen Miklós; Centrum Ny., Bp., 1925
• Caesar élete; ford., bev. Sárosi Gyula; Officina, Bp., 1943 (Officina könyvtár)
• Három életrajz. Caius Marius, Caius Julius Caesar, Marcus Tullius Cicero; ford., utószó, jegyz. Máthé Elek; Európa, Bp., 1959 (Világirodalmi kiskönyvtár)
• Négy görög életrajz; ford., utószó, jegyz. Máthé Elek; Európa, Bp., 1961 (Világirodalmi kiskönyvtár)
• Párhuzamos életrajzok; ford., jegyz. Máthé Elek, utószó Borzsák István; Magyar Helikon, Bp., 1965 (Helikon klasszikusok)
• Híres rómaiak; oroszból ford., átdolg. F. Kemény Márta; Móra, Bp., 1967
• Isis és Osiris; ford. Wojtilla Ágnes, előszó; ELTE, Bp., 1976 (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ókori történeti tanszékeinek kiadványai)
• Párhuzamos életrajzok, 1-2.; ford., jegyz. Máthé Elek, utószó Borzsák István; 2. jav. kiad.; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1978 (Bibliotheca classica)
• Szókratész daimónja; vál., ford., jegyz., utószó W. Salgó Ágnes; Helikon, Bp., 1985 (Prométheusz könyvek) ISBN 963-207-812-8
• Izisz és Ozirisz (De Iside). (ford. W. Salgó Ágnes) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986
• Morálfilozófiai értekezések; összeáll., ford., előszó, jegyz. Lautner Péter; Kossuth, Bp., 1998
• Moralia. Erkölcsi, filozófiai, állambölcsészeti kérdések; összeáll. Rakonczai János; Bába, Szeged, 2012 ISBN 978-963-319-062-3
• Párhuzamos életrajzok. OSIRIS KIADÓ KFT. Budapest, 2005. ISBN 978-963-389-808-6.
• Alexandrosz életrajza

Idézetek tőle

Nagy Sándor és Julius Caesar

Caesar

Nagy Sándor és Julius Caesar életét a Párhuzamos életrajzok 1. kötetében dolgozta fel.

Ebben Caesarnak tulajdonítja az alábbi szállóigét:

• Veni, vidi, vici.

Jöttem, láttam, győztem.

(görögül: "ἦλθον, εἶδον, ἐνίκησα." [élthon, eidon, enikésza.]

Arkhimédészről

Arkhimédész egy középkori kódexben

Marcellus római hadvezér pályafutását a Párhuzamos életrajzok 2. kötetében Pelopidász thébai hadvezérével vetette össze. A Marcellus ellen sokáig sikeresen védekező Arkhimédészről egyebek közt az alábbiakat írta:

• „Arkhimédész, Hierónnak, Szürakusza királyának rokona és barátja, közölte a királlyal, hogy bármilyen adott erővel bármilyen súlyt lehet mozgatni. Mint mondják, bizonyításának ereje által annyira felbátorodott, hogy kijelentette, ha van egy másik világ, és ő el tud menni oda, akkor azt el is tudja mozdítani. Hierón igen meglepődött, és kérte Arkhimédészt, valósítsa meg állítását, mutasson meg neki egy csekély erővel elmozdított nagy súlyt. Arhimédész kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos szállítóhajót, amelyet sok ember nagy fáradsággal vonszolt a partra, és miután sok utast és a szokásos rakományt elhelyezték a fedélzeten, a hajótól egy kissé távolabb leült a partra, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül, kezével bonyolult csigarendszert mozgatva a hajót simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen siklott volna tova (George Gamow: A fizika története, Gondolat Kiadó, Budapest, 1965. p. 23.).

• A rómaiak tehát két oldalról támadtak, a szürakuszaiakat pedig rémület fogta el, s félelmükben elnémultak, mert azt gondolták, hogy ilyen hatalmas erővel semmit nem állíthatnak szembe. Ekkor azonban Arkhimédész megindította gépezeteit, amelyek mindenféle lövedéket, óriási köveket szórtak a szárazföldi csapatokra nagy robajjal és hihetetlen gyorsasággal, úgyhogy senki nem volt képes ellenállni nekik, földre sújtottak mindenkit, akit értek, és összezavarták a hadsorokat. Ami pedig a hajókat illeti, a bástyafalakról hirtelen gerendák nyúltak ki föléjük, teljes súlyukkal rájuk zuhantak és elsüllyesztették őket. Más hajók orrára darucsőrszerű vaskapcsok csappantak, függőlegesen a magasba emelték, majd a tatjuknál visszaejtették őket a vízbe. Voltak hajók, amelyeket körbeforgatott egy távolról irányított gépezet, majd úgy hozzácsapott a falak tövében emelkedő szirtekhez és sziklákhoz, hogy a legénység is mind egy szálig odaveszett. Másfajta gépezetek kiemelték a hajókat a vízből. Szörnyű látvány volt, amint a magasban himbálózott a hajó, az emberek szanaszét repültek a fedélzetről, majd a vaskarmok elengedték az üres hajót és alázuhant a mélybe vagy a falakhoz csapódott. Marcellus gályákra szereltetett gépezete, amelyet sambucá-nak, lantnak neveztek, mert hasonlított ehhez a zeneszerszámhoz, még közel sem ért a várfalakhoz, amikor rázuhant egy tíz talentum súlyú kődarab, majd egy második és harmadik is. A kövek nagy robajjal és recsegéssel összezúzták a gépezet talapzatát, széttörték a gályákat, úgyhogy Marcellus zavarodottságában gyorsan visszafelé irányította a hajókat, és parancsot adott a gyalogságnak a visszavonulásra.

• Ezután haditanácsot tartott, amelyen azt határozták, hogyha lehetséges, az éj leple alatt közelítik meg a várfalakat. A kötelek ugyanis, amelyeket Arkhimédész használt gépezeteinél, nagy erővel hajították el a lövedékeket a fejük felett; úgy gondolták, hogy ezek működtetéséhez kellő távolságra van szükség, és közelről hatástalanok. Arkhimédész azonban, úgy látszik, erre az eshetőségre is felkészült, voltak olyan gépezetei, amelyekből nemcsak távolra lehetett lövedéket irányítani, hanem közelre is; elhelyezett hát a falakon levő lőrésekben közelre hordó gépezeteket - skorpiónak nevezték őket -, amelyekkel közvetlen közelből úgy lehetett kárt okozni az ellenségnek, hogy nem is láthatta, mi történik.

16. A rómaiak, gondolván, hogy rejtve maradnak, közel merészkedtek a falakhoz. Ekkor azonban ismét dárda- és kőzápor zúdult csaknem függőlegesen a fejükre, és közben a falakról nyílzápor fogadta őket; így tehát visszavonultak. De amikor eltávolodtak, utolérték őket a nagyobb hatósugarú hadigépek lövedékei, végigpusztították soraikat, a hajókat pedig egymáshoz csapdosták. Így aztán a rómaiak nem tudtak bosszút állni az ellenségen, ráadásul - mivel Arkhimédész közvetlenül a falak tövébe állította a gépeket - úgy érezték, az istenek ellen harcolnak, hogy láthatatlan helyről ezer meg ezer lövedék zúdul rájuk.

17. Marcellus mégis megmenekült, s tréfálkozva így szólt hadmérnökeihez és gépészeihez: "Ne hagyjuk abba a harcot ez ellen a mérnök Briareus ellen, aki hajóinkat kanálnak használja, hogy kimerje vele a tenger vizét? Szégyenszemre elűzte sambucánkat, és annyi lövedéket zúdított a nyakunkba, hogy túltesz még a mesebeli százkarú szörnyetegen is." A szürakuszaiak valóban csak a testét alkották Arkhimédész gépeinek, amelyeknek ő volt az egyedüli mozgatója és irányító szelleme; minden más fegyver tétlenül hevert, a város csak az ő gépezeteivel támadott és védekezett. Mivel a rómaiak azonnal rémületbe estek, ha csak egy kötelet vagy fadarabot megpillantottak a várfalakon, és azt kiáltozták, hogy Arkhimédész újabb hadigépet vetett be ellenük, aztán fejvesztetten elmenekültek, Marcellus elállt attól a tervtől, hogy rohammal vegye be a várost, hanem inkább hosszú ideig tartó ostromra rendezkedett be.

• Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

• „...éppen egy geometriai ábrán tépelődött, és annyira belemerült a probléma megoldásába, hogy sem a rómaiak betörését, sem a város elfoglalását nem vette észre. Hirtelen egy katona termett előtte, és felszólította, hogy kövesse Marcellushoz, de ő nem akart menni, amíg a problémát meg nem oldja, és be nem fejezi a bizonyítást; erre a katona megharagudott, kihúzta kardját és ledöfte. Mások azt mondják, hogy a római katona kivont karddal lépett oda hozzá, és azzal fenyegette, hogy azonnal megöli. Amikor Arkhimédész megpillantotta, kérte, várjon egy csöppet, hogy az elkezdett feladat ne maradjon befejezetlenül és bebizonyítatlanul, de a katona nem törődött kérésével, és végzett vele. Egy harmadik elbeszélés szerint, mikor Arkhimédész Marcellushoz vitte csillagászati műszereit, a napórát, a földgömböt és a szögmérőt, amellyel a napot szokta mérni, katonákkal találkozott, akik azt gondolták, hogy a dobozban aranyat visz, és megölték. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Marcellus nagyon fájlalta Arkhimédész halálát, és gyilkosától, mint valami szentségtörőtől elfordult. Felkutatta Arkhimédész rokonait, és kifejezte előttük a nagy ember iránt érzett tiszteletét.”

Idézetek róla

Szerb Antal: A világirodalom története

„Nemcsak az irodalomra hatott, hanem az életre is. Az utókor tőle tanulta a hőshöz méltó nagy gesztusokat, a francia forradalom emberei őt tanulmányozták, mielőtt kiléptek a szószékre vagy a guillotine alá.”