Szerb Antal

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Szerb Antal (1901 – 1945) magyar író, irodalomtörténész, kritikus, újságíró.

A harmadik torony[szerkesztés]

(Útinaplója Olaszországról 1936-ban, a spanyolországi polgárháború idején.)

  • A gyermekek érzéke társadalmi jelenségek iránt sokkal fejlettebb – ­legalábbis magam után ítélve –, mint ahogy a felnõttek gondolják, sőt talán még élesebb, mint a felnõtteké, mert ösztönös, és nem ismer semmi cenzúrát. (Egy polgár vallomásai)
  • A pénzt magát szeretem, és nem bánnám, ha sokkal többem lenne belõle - de nem azért, hogy úriember legyek rajta. Tisztában vagyok vele, hogy sosem lesz belõlem úriember, ahhoz nemcsak sokkal több pénz és sokkal több ráérõ idõ, hanem sokkal több származás is kellene - így legfeljebb pesti értelemben lehetek úr. (Egy polgár vallomásai)
  • Az embert általában két dolog szokta mélységesen meglepni: az egyik az, ha valamit egészen másképpen talál, mint ahogy mondják, a másik pedig az, ha valami csakugyan olyan, mint ahogy mondják. (Meleg)
  • Ki boldog? Az őrült, a részeg, akit hipnotizáltak, és aki tömegszuggesszió alatt áll. A természetes állapotban lévõ ember elégedetlen. Aki megelégedett, az gyanús. (Treno popolare)
  • Mindennap elolvasok egy olasz újságot. Egy kicsit olyanok, mint az öreg Rockefeller számára külön készített újság, amelyben csak kellemes és megnyugtató hírek vannak. Az olasz eszme az egész világon diadalmaskodik, különösen Spanyolországban. És idebent Itáliában kizárólag nagyszerű dolgok történnek. A Duce megnyitja az új teknősbéka-verseny-stádiumot, és a nép lelkesen ünnepli. A trónörökös megjelenik valahol vízicserkésztábornoki egyenruhában, és a nép lelkesen ünnepli. Az aostai herceg belefúj a milánói hitközség új hosszúnapi trombitájába, és a nép lelkesen ünnepli. Olaszország népe állandóan lelkesen ünnepel. Semmi baj. Isten az égből lelkesen mosolyog olaszaira. (Treno popolare)
  • A Corso Vittorio Emanuelen, a város egyik főutcáján egy kírakatot látok, tele zománcozott éjjeliedényekkel. „A nemzeti zománc immár felveszi a versenyt minden vetélytársával!” Hát ez igen! (Trieszt, avagy a fáradtság)
  • Ott, a Harmadik Torony alján megértettem mindent: nyugtalanságomat a vonatokon, a szállodákban, a vendéglőkben, a kirándulók közt, egész úton mindenütt, ahol mint magányosnak a kollektivitással, a boldog olasz kollektivitással kellett érintkeznem. A magányomat féltettem tőlük és az európai jövőtől, amit a számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ő csordai boldogságuktól, mert ők az erősebbek. Ezt a boldogságot, amit itt érzek a Harmadik Torony alján, senkinek átadni nem tudom. Éppúgy, aminthogy senkinek és semminek, semmi államnak és semmi eszmének nem adhatom oda önmagam. (A Harmadik Torony)

A királyné nyaklánca[szerkesztés]

E mű műfaji szempontból kissé kísérlet jellegű... - írta a szerző. (Talán történelmi esszé?)

  • Valami tisztességes félelem visszatart attól, hogy egykor valóban élt személyek szájába olyan szavakat adjak, amelyeket sosem mondtak el, szívébe érzéseket, amelyekről nem tudom ellenőrizni, vajon nemcsak a saját érzéseim-e, utakat tétessek meg velük, amerre sosem jártak.
    (Sz. A. a könyvhöz írt előszavának részlete, 6. oldal.)
  • A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének.
    (Sz. A. e könyv első megjelenése alkalmából tett nyilatkozatának első mondatai, 8. oldal.)
  • Nem tisztelem, de viszont szeretem a történelmet. Érzelmileg, mélyen, szenvedélyesen. Úgy szeretem, mint Olaszországot. Mint a teát. Mint az alvást. Az otthonom a történelem. Vagy talán még inkább az emigrációm földje.
    (Ugyanaz a nyilatkozat, 9. oldal.)

Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák[szerkesztés]

I. kötet: Világirodalom[szerkesztés]

  • A regény [angliai] nagy kultuszának az okát talán az angol természet mélységes komolytalanságában kell keresnünk. Az angol általában keveset dolgozik és sok szabadideje van. Ha nem sportol és nem bridzsezik akkor regényt olvas. … A magasabbrendű, gentlemanlike komolytalanságban az angolok előnyben vannak, sok évszázados gyakorlat folytán. Megszokták, hogy a munkát úgy kezeljék, mintha játék volna és a játékot úgy, mintha komoly dolog volna. (A mai angol regény 1933; 242–243. o.)
  • A francia nyárspolgár büszke arra, hogy szabadgondolkodó és felvilágosult ember, és vérmérsékletének teljes konzervativizmusával ragaszkodik ahhoz a rögeszméjéhez, hogy ő haladó. A polgári pártok, még azok is, amelyek a legelszántabban védik a nagytőke érdekeit, olyan neveket viselnek, hogy a külföldinek rögtön barikádok jelennek meg a szeme előtt. (Hétköznapok és csodák 1936; 38. o.)
  • Proust legcsodálatosabb képessége az volt, hogy benne nem váltak el egymástól élesen a tudatos és öntudatlan rétegek. Mintha lelki szervezetében rosszul működött volna egy csapóajtó, amelynek az a hivatása, hogy a gyakorlatban felesleges eszmetársításokat kiszorítsa a tudatból – minden asszociáció kényelmesen bevonult a tudatába. (Hétköznapok és csodák, 60. o.)
  • A Forsyte Saga kétségkívül nagyszabású alkotás, már csak terjedelménél és szándékánál fogva is. De amikor teljes terjedelmében megjelent, már enyhén muzeális jellege volt. Egy éppen letűnt kort írt meg, egy éppen letűnt kor eszközeivel. … Amit Galsworthy szatírának szánt, ma már idillnek hat. … A Forsyte Saga az elmúló regényírói módszerből azt tartja meg, ami unalmas, és ebből a szempontból mindenesetre csúcsteljesítményt, betetőzést jelent. (Hétköznapok és csodák, 74–75. o.)
  • Virgina Wolf könyveinek magában álló szépségét stílusának költőisége adja… Mondatai mögött mintha fasorok tárulnának fel olykor – akármilyen egyszerű dolgot mond el, mögötte ott van az érzések világának egész titokzatossága, mint a nagyon szép versek mögött. (Hétköznapok és csodák, 103. o.)
  • Mert Thomas Mann a humanizmus híve. Fanatikusa a régi, szép, háború [első világháború] előtti humanizmusnak, bármennyire is ellene fordul a korszellem és az események. Elméleti írásaiban mindig a humanizmust tanította, regényeit a humánum hozza közel a szívekhez, és humanizmusa miatt vállalta az utolsó években a keserű száműzetést. Humanizmusában nincs semmi szentimentalizmus, és kevés a részvét, nem Dickens és nem Gerhart Hauptmann humanizmusa ez. Hűvös humanizmus, és nagyon jól összefér az iróniával és az átlagember csendes megvetésével. … Alapja az emberi méltóság tudata – és a szellemi ember derűje, szelídsége, iszonyodása a harcoktól, mert mérhetetlenül felette áll a szenvedélyeknek, amelyek az embereket kegyetlenségre és vérre ingerlik. Ethosz, ami nem gyökerezik semmi vallásban, érzésben, hanem egyes-egyedül a szellemben. (...)
Thomas Mann íróművészetének központi vonása mindig az irónia volt. Az a fajta irónia, ami összefér paradox módon a tisztelettel ugyanaz iránt a dolog iránt, ami fölött gúnyolódik, sőt sok esetben a szeretet kifejeződése. Nem a rombolás, hanem a megismerés iróniája. (Hétköznapok és csodák, 146–147. o.)
  • A világirodalom nagyjai közt alig akad még egy, akinek oly kevéssé lett volna filozófiája, világnézeti tartalma, mint Shakespeare-nek. … Hamlet nem akar többet jelenteni, mint amennyit szó szerint jelent: egy egyszeri tragédiát, aminek semmiféle tanulsága nincsen. Hogy Shakespeare drámái mögött mindegyre titokzatos és megmérhetetlen mélységeket érzünk, az nem azért van, mintha valami mélységes gondolat rejtőzködnék mögöttük, hanem azért, mert a tökéletes költői forma varázsa, a Shakespeare-darabok páratlan költőisége és drámaisága, feltárja előttünk, ködös sejtelemként, az emberi léleknek, önnönmagunknak beláthatatlan mélységeit. (Az angol irodalom kis tükre, 1929; 190. o.)
  • (Gilbert Keith Chesterton) …tanulmányaiban félelmetes bőséggel ontja a paradoxonokat és velük annyira bebizonyítja az igazát, hogy az ember már nem is meri elhinni. (Az angol irodalom kis tükre 1929; 235. o.)
  • (Aldous Huxley) …iróniája a mindent megértés és semmit meg nem bocsátás pokoli műszere. (Az angol irodalom kis tükre 1929; 244. o.)
  • …inkább egy műveletlen őstehetséget, mint egy tudós csizmadiát. (Az angol irodalom kis tükre 1929; 244. o.)
  • Semmi sem olyan elavult, mint ami tegnap történt; a görög ókor nem régimódi, nagyapáink ideje az. (A század betegsége, 456. o.)
  • Mert eddig is csak eszméknek volt építő erejük és ezentúl is csak azoknak lesz. (H. G. Wells világa 1928; 520. o.)

II. kötet: Magyar irodalom[szerkesztés]

  • Az író a szellem embere, és nem állhat egy olyan forradalom szolgálatába, amely szellem nélkül való, sőt szellem-ellenes… [A tömeg] …megunta, hogy egy elit-réteg vezesse és magának akarja megszerezni a vezetést. Éppen ezért gyűlöl mindent, ami elit, ami magasabb rendű nála, gyűlöli, tehát elsősorban a szellemet. Ez a tömeg eleve gyanakvással fogadna mindenkit, aki szabatos, világos, élvezetes stílusban tudja kifejezni magát. Ösztönösen ellenségének érzi az intellektuális embert, és ha valaha hatalomra kerül, ki fogja irtani. (...)
A XX. század nagy újítása az, hogy a tömeggel elhitették, hogy a szellem becsapta őket vagy nincs is, vagy ha van, nem ér sokat. A tömeg-ember megkönnyebbülve fellélegzik: „Ha csak műveletlennek kell lenni, azt én is tudok” – és készül a nagy leszámolásra. (Az elmaradt viharmadár 1939. augusztus; 36–37. o.)
  • A régi szép időknek van valami honvágyat ébresztő tulajdonságuk, ami a mai időkből hiányzik. Ez a tulajdonság talán azokban az időkben sem volt meg igazán, csak az évek multával nőtt hozzá az emlékükhöz, mint borotváltan meghalt nagyapákhoz a szakáll. Nem baj. Száz év múlva mi is régi szép idők leszünk. (Száz év előtt…, 143. o.)
  • Pálfordulásokban és önmagam ellen fordulásokban gazdag életemben, – noha nem volt mesterem, akit meg nem tagadtam volna tovább vezető nyugtalanságomban, – nem emlékszem egy korszakomra sem, amikor ne olvastam volna újra és újra Babits Mihály verseit. Mint fiú, egy véletlen, egy kedves osztálytárs által hozzá irányítva, ezeken a verseken át eszméltem rá az irodalomra és arra, ami bennem az irodalomra reagál. Mint fiatal ember az õ hangjára és az õ hangján megszólaló Dantéra figyelve igyekeztem felemelkedni egy idealisztikus világszemlélet purgatóriumos magaslataira és első tudományos kísérletem arra irányult, hogy ennek a hangnak megfejtsem a titkát az irodalomtudomány számomra akkor újszerű módszereivel. Amikor pedig íróvá öregedtem, Babits minden egyes verse úgy érkezett hozzám, mint a hívőhöz a pápai bulla, mint csapattiszthez a fentről jött parancs, mint külországban élő követhez a titkos utasítás. (Babits Mihály összes versei 1937; 474. o. [1])
  • (Babits Mihály:) Az elvont gondolatnak ritmustestet faragott, a formát a műves nyugodt tudatosságával kezelte, őséül Arany Jánost választotta, és megvetett az őszinteség hazug attitűdjét… Az újítók minden balsorsa elérte, a kétfelől támadtatás keserűsége is: a régieknek nagyon új volt, és az újaknak nagyon régi és hideg tudatosságának művészet-etikai értékét, a szemérmességében tökéletes forma mögött rejlő igaz érzésvilágot kevesen értették meg. (Az intellektuális költő 1927; 453. o.)
  • Vörösmarty képzeletének megszállottja volt – ez a csodálatos benne, és ez a végzete is, ez a megszállott, rettenetes gazdagságú képzelet sodorta az őrület örvényei felé. Képzeletében a mese és a mítosz tündérei, sárkányai és szörnyetegjei oly otthonosak voltak, oly fesztelenül jártak-keltek, mint a hétköznapi ember tudatában a házbér és a fűszeres. (Mindig lesznek sárkányok…, 355. o.)
  • A paraszti sors legnagyobbjaink tematikájának legfontosabb része volt, és a parasztsorssal való mélységes együttérzés váltotta ki a magyar irodalom érzelmi szempontból legmegrázóbb alkotásait, Tiborc alakját, Eötvös regényeit, Petőfi szabadságverseinek a pátoszát. Csak a millenium körüli évek, a magyar szellemi életnek ezek a legsötétebb évei feledkeznek bele a parasztság sorsát meghamisító, bársonyruhás népszínműfajta eldorádós és hazug álmaiba. (...)
A nép sorsával való együttérzés, a nép helyzeténjavítani akaró szándék nem irodalom, hanem szociális és politikai mozzanat. Ez a mozzanat megnyilatkozik az irodalomban, sőt annak egyik legfontosabb ihletõje talán - de ez nem jelenti azt, hogy maga a nép ihleti és termi ezt az irodalmat. Ez olyan összezavarása a fogalmaknak, mintha valaki azt mondaná, hogy a Zalán futását a Honfoglalás hozta létre. (Középosztály és irodalom 1934; 528. o.)
  • A történelmi regények divatát a „beszéljünk másról” hangulat hozta létre. Kicsi strucc-írók és strucc-olvasók korát éljük, nem merünk a jelenről írni és gondolkozni.(A regény és a történelem (A Táltoskirály alkalmából)'' 1934; 603. o.)
  • Weöres Sándor a szavak és rímek ijesztő virtuozitású mestere… Modoros, azt mondhatják, de a jó modor kétségkívül többet ér, mint a modortalanság.
(Jékely Zoltán:) Húsz-egynéhány éves, és máris csupa emlék, csupa múlni nem akaró, régi borongás, csupa továbbélő gyermekkori félelem. Költészete zarándoklás egy elveszített birodalom felé. (Tizenkét fiatal költő – Korunk 1935; 721. o.)
  • Radnóti költészete kisimult, mint az esti tájak, amelyeknek megszelídülését oly sokszor és oly szépen írja meg… Nem a meggyőződéses pacifista beszél ezekből a versekből, hanem a rémült ember: az életéért és az övéi életéért feljajduló lélek: azért olyan megrendítőek. (Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! 1937; 678. o.)

III. kötet: Vegyes tárgyú írások[szerkesztés]

  • Ha valamiben biztos vagyok, ha maradt még valami, amire azt a komoly szót használhatom, hogy „szent hitem”, akkor az az irodalom elkerülhetetlen, emberileg örök voltában való hit. Hiszem, hogy a legtávolabbi időkben is, az új-zélandi utazón túl, aki oly sokatmondóan mereng a londoni Szent Pál-székesegyház romjain, a technikai utópiák gumiból és villamosságból készült boldogságán és a biológiai antiutópiák tojásból és palackból kitöltött boldogtalanságán messze túl, az utolsó emberig, aki valamilyen irodalmi formulában fogja elzokogni magányát az egyre érthetetlenebb csillagok alatt, mindig élni fog az a valami az emberben, amit, pars pro toto [részt mondva az egész helyett], úgy nevezünk, hogy Irodalom. (Könyvek és ifjúság elégiája 1938. október; 156. o. [2])
  • Mert mégis ez volt a legszebb az ifjúságban. Mindenütt jó volt, de a legjobb a könyvtárban. Talán azért, mert többnyire nem dolgozni, nem tanulmányokat folytatni jártam oda, hanem nyaralni. Úgy mentem el délelőttönként a könyvtárba, mint ahogy más a strandra megy. (Nyaralás a könyvtárban, 263. o.)
  • …a verset tartom az irodalom és általában az emberi világ legmagasabb szintjének. (U. az, 157.)
  • Igen, ez az, gondoltam, ezt kell megtanulnom, ez a mi hivatásunk, új nyugatosoké, hogy a magyar szellem méltóságteljes és divatjamúlt kemény gallérzatát levegyük és megtanítsuk szép színes puha ingben járni. (U. az, 164. o.)
  • A nehéz súlyokat fel lehet emelni akrobatagesztussal is, de elegánsabb úgy tenni, mintha csak egy női zsebkendőt kapnánk fel a földről. (U. az, 164. o.)
  • Fiatalnak lenni annyit jelent, mint várni valamire. (U. az, 167. o.)
  • Az irodalom, nagyon jól tudom, igen nagy mértékben gazdasági és társadalmi erők függvénye; de végeredményben a szellem mégis autonóm valami és ha a szellem jelenségei betegek, a betegséget elsősorban magában a szellemben kell keresni. A szellemben van a hiba, a szellem esett valami ormánysági letargiába, nem akar szülni, új, szép szörnyetegeket. (U. az,168. o.)
  • Ó fiatalok, irigyelt fiatalok, miért nem akartok mestereimmé lenni? Miért jó nektek, ami nekem jó, miért nem képesztettek el valami hirtelen bolond ragyogással, nyelvi vízicsodával, hanggal, ami messziről jön és soha nem hallatott? (U. az, 169. o.)
  • Hogy valaki Don Juan legyen, annak legfőbb feltétele nem az, hogy ő tessék minden nőnek, hanem az, hogy neki tessék minden nő. Aki válogatós, nem lehet Don Juan…
Mert jól hazudni csak az tud, aki el is hiszi, amit hazudik. (Don Juan titka, 217–218. o.)
  • A beszéddel szegényebbek, a hallgatással gazdagabb leszünk. (A kétarcú hallgatás, 253. o.)
  • Ne képzeld, hogy a jellem öreg szmoking; nem arra való, hogy szellőztessük és időnként átalakíttassuk. (Jellemesek előnyben, 263. o.)
  • Mennyi mindent másképp hívnak ma, mint azelőtt. A semmittevést ma kikapcsolódásnak hívják, a krémpitét krémesnek, a gyávaságot gátlásnak vagy másképp korszerűségnek, a termetet alaknak, az ostobaságot kétes ideológiának.
Vajon mit akart velünk a természet, amikor úgy rendezte, hogy néhány év alatt, mindjárt kezdetkor kiégjünk, és azután csak a hamvakat őrizzük egy életen át? (Két cigaretta közt, 269., 272. o.)
  • Mert a tétlenségtől te éppúgy félsz, mit a többiek – mint barátod, az orvos, a bankár, színész. Félsz a tétlenségtől, mert akkor eljöhet egy pillanat, amikor egyedül maradsz önmagaddal. Nem mintha ilyenkor gyötrő kérdések ébrednének benned, lelkiismeret, emlékek, vágyak, nem… hanem éppen azért, mert önmagadnak semmi mondanivalója nincs önmagad számára. A horror vacui fog el, ha arra az űrre gondolsz, ami önmagad vagy, a Semmitől félsz, amely benned tátong. (Író, ne írj, 285. o.)

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Szerb Antal: A harmadik torony Nyugat 1936. 10. sz. Magvető, Budapest, 2007
  • Szerb Antal: A királyné nyaklánca Magvető Könyvkiadó, Budapest. (Évszám nélkül.) ISBN 963 14 0231 2
  • Szerb Antal: Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák Magvető, Budapest, 2002

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Szerb Antal témában.
Wikiforrás
Szerb Antal szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.