Szomory Dezső

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szomory Dezső
Szomory Dezső
Szomory Dezső
Lásd még
Wikipedia-logo-v2.svg Szócikk a Wikipédiában

Szomory Dezső, eredetileg Weisz Mór (Budapest, 1869. június 2. – Budapest, 1944. november 30.) magyar író, drámaíró.

Idézetek[szerkesztés]

  • Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám... Mert a valóság csak akkor gyönyör, ha azt az álmok szövik. Mindent elhittem magamnak, mindenüvé követtem magamat azzal a stiláris képességgel s engedelmes hűséggel, ahogy az ember a vágyait tudja követni, a vágyait a nyomorban, a gondolatok szárnyán. Amennyire szenvedtem a valóságban, éppannyira boldog is voltam a képzeletem világában, mert a szenvedés csak addig számít, amíg fel nem váltja egy illúzió.
A párisi regény

Róla mondták[szerkesztés]

  • Szomory Dezsõ irodalmi alakja egy gyermekkori képet ébreszt bennem. […] Szavai, pianissimo- és fortissimo-i leginkább a muzsika hullámaira emlékeztetnek. Írásmodora egyenesen lisztferenci. Ő is ezer változatban, millió ékességgel és dísszel fejti ki egyszerű alaptételét. […] Ami azonnal szembeötlik, pár sor elolvasta után is, az a rendkívüli szenvedélyessége.
  • Szomory a világ beteg részét szereti festeni. Vonzódik a különlegeshez, a szertelenhez, a misztikumhoz, és mindenhez, ami - aberráció. Amilyen érzékiek s mégis érzéken túliak (mert irreálisak) Szomory alakjai, oly buja és beteg a nyelve és stílusa is. A nyelv törvényeinek egyszerűen fittyet hány.
    • Napkelet, 1926. / IX.