Vita:Magyar nyelv

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

"Nyelvünk mintha másodrendű, számtalan nyelvből véletlenszerűen összehordott, fésületlen egyveleg lenne. A legkülönösebb: nem az idegenek, hanem a magyar tudományos réteg véleménye az, hogy a magyar nyelv csak valamiféle hordaléknyelv." Ez teljesen alaptalan. Leginkább az látszik rajta, hogy a sorok írója járatlan a nyelvészetben. A lelkesedés, amely a szócikket ihlette, értékelendő, de itt véget is érnek az erényei.

Ami pedig az Asimov- és Fermi-idézetet illeti. Enrico Fermi sosem mondott ilyet. Az anekdotában Szilárd Leó vágott közbe Fermi földönkívüliekről folytatott szövegelésének, azzal: "Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat." Asimov pedig évekkel később erre a Szilárd Leós anekdotára utal. Egyik esetben sincs köze a "nyelv teremtő erejéhez". --Hachier 2009. március 6., 09:30 (CET)

Az lenne a legjobb, ha egy az egyben törölnénk. Úgy értem, ez egy olyan idézet, ami önmagában is egy idézetgyűjtemény, viszont nem pontos, Fermiben téved, Asimovnál csal (ott nem a magyar nyelvről, hanem a magyar nemzetiségű tudósokról volt szó), Grimm, Erbersberg, Berglund és Krantz esetében nem adja meg a forrást, Shaw esetében pedig zanzásít. Ez így, mint idézet, használhatatlan. 81.183.122.240 (DJS from Wikipédia)
Ahhoz, hogy egy szócikket töröljünk: szavazni kell. Nekem személyesen fogalmam sincs, ki Varga Csaba, hacsak nem az animációs filmesről van szó. Varga Csaba jó sok van. A szócikknek meg kellene mondania, ki az. A kifogásaidat nem tudom ellenőrizni. Tedd föl törlésre, ha úgy gondolod. Vagy tegyünk rá legalább egy nincs forrás sablont? Üdv: OsvátA Palackposta 2009. augusztus 13., 08:10 (CEST)

Szerintem ez az a Varga Csaba lesz, aki a Facebookon is sok "ősmagyar" csoportban szokott aktív lenni. Ez magyarázza azt, hogy források nélkül említ mindent, mivel valószínűleg a hasonszőrű oldalakról szedte őket. (Aláíratlan hozzászólás, szerzője MarcuAndras (vita • közreműködései) )

Igen. De már rég nem él. A facéra helyette firkálgathatnak. OsvátA Palackposta 2018. május 13., 16:58 (CEST)