Wikidézet:Nap idézete javaslatok/Régiség

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Néha szűknek érezzük a világot. Szerencsére van gondolatunk! Szimeonov Todor

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.” Stephen King - Állj ki mellettem!

Egyet biztosan mondhatok. Közületek csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták a módját mások szolgálásának. - Albert Schweitzer

„Az okos embereknek igen nagy hibájuk, hogy a legbolondabb állítást is igen okosan tudják védelmezni” Vas Gereben

"Az embert nem a képességei minősítik, hanem a döntései" - S.Á.

"Vannak ilyen napok. Előfordul, hogy az ember csak hülyékkel találkozik. Ilyenkor sokan a tükör elé állnak, és elgondolkodnak az élet értelmén." (Raymond Chandler)

"Nem veheted el az emberek jogát arra, hogy seggfejek legyenek." Valamelyik Stallone-filmből van (A Pusztító vagy a Dredd bíró). Nem gondolom komolyan, hogy kikerüljön a kezdőlapra, csak legyenek már javaslatok is. Emellett viszont nagyon találó idézet. Ha jönne valaki, aki elvenné az emberek előbb említett jogát, alighanem nagy bajban lennének, létezésük egyik legalapvetőbb alapja vesztené el az alapjait. :-) Gubbubu

Verba volant, scripta manent. A szó elszáll, az írás megmarad. (latin mondás)

Faragó Ferenc: Tanyai szilánkok Mindig az győz, akit legyőznek…

Karma-törvény. Nincs olyan következmény, amelynek ne lenne következménye.

A baj az, amikor a jó is rosszra fordítódik…

Semmi nem olyan magányos, mint az egó.

Aki megalázkodik, az másokat is megaláz.

Azért születtünk, hogy megváltozzunk…

Kerülj minden olyat, aminek a vége: -izmus lesz!

Az idő hossza vagy rövidsége mindig tőlünk függ s nem az időtől magától.

Nem kérni és nem ellenezni, hogy szeressenek…

Az egészség romlik – a betegség gyógyul.

Az a baj, hogy sok igazság van a filozófiában.

Lehet, hogy az ember az Istenben csak saját nagyságát keresi?

Értéktelenség az érték…

Az egyház története az egyház botránya.

Ma az élet természete természetellenes.

Töredék: …s velünk születik a halál...

A világ összefüggéstelen, az emberi gondolkodás teszi összefüggővé.

Tulajdonképpen nekünk nem egy felsőbbrendű hatalom (Isten) akaratát kell teljesítenünk, hanem saját magunkét. Ebben áll az ember szabadsága.

Ami legális, az még nem morális.

Nem azért tudunk gondolkodni, mert emberek vagyunk, hanem azért vagyunk emberek, hogy gondolkodhassunk.

A legjobban azok a dolgok függenek össze, amelyek a valóságban elkülönülnek.

Nem csak mennyország és pokol van, sokkal inkább a kettő között…

Teogrammatika. Az Ember az alany – az Isten az állítmány.

Az emberi lelkek azonosságukban különböznek és különbözőségükben azonosak.

Szegénnyé kell válnunk, hogy gazdagok lehessünk.

Ahogyan az el-nem-múló tartalmazza az elmúlót, úgy az elmúló is tartalmazza az el-nem-múlót.

A vallás az a hely, ahol tárolhatjuk azokat a gondolatainkat, amelyeket Istennel kapcsolatban igaznak vélünk.

Egyre gyakrabban a „fejre állítást” „talpra állításnak” nevezzük.

Az élet a legbiztosabb és a legbizonyíthatóbb dolog, mégis hisszük, hogy bizonytalan és bizonyíthatatlan.

Nem jó mindig egy személyhez kötődni, ezért nincs létjogosultsága az egoizmusnak.

Gyakran akkor teszünk valami nagyot, ha nem teszünk semmit.

A legnagyobb tévedés a közvélemény.

Nihilizmus. Legjobban nem a valamitől, hanem a semmitől félünk.

A történelmi kereszténység elterjedése után ideje lenne, ha az igazi kereszténység is elterjedhetne, de ez előbbi hallani sem akar róla.

Azt a kérdést, amit magunknak sem tesszük fel, másoknak se tegyük fel!

Isten a szabadságunkon és a lelkiismeretünkön keresztül vezet minket. Sátán az orrunknál fogva.

Logopédia. Beszélni már megtanultunk, hallgatni még nem.

Senki és semmi önmagából nem hozhat létre olyan valamit, ami magából hiányoznék.

Az élet és halál egyetlen létezés és ennek mindnyájan a részesei vagyunk.

Nincs olyan törvény, amelyben a jó elnyeri a megérdemelt jutalmát, a rossz megkapja a méltó büntetését.

Minden egyes nap már az ítélet napja…

Pofonegyszerű. Ha adtál egy pofont, fogysz kapni egy pofont.

Az ember és az Isten közti hidat nem mi építjük. Ez a híd mindig is létezett, mi csak átmegyünk rajta.

Antiszemitizmus. Ha már csak két zsidó marad a Földön, mindkettő gazdag lesz. Ha már csak két magyar marad a Földön, az egyik gazdag, a másik szegény lesz. Ha már csak egy zsidó és egy magyar marad a Földön, akkor…?

Jogi kifejezéssel élve. Nem nélkülözi a meg nem létének a hiányát.

Saját igazadért egy tapodtat se tégy!

Zajártalom. A szánkban keletkezett zaj a legártalmasabb.

A szabadságról legtöbbet a fogvatartók beszélnek.

A jó mindig elkülönül a rossztól, de nem mindig jól láthatóan.

Akinek nincs múltja és hite, az ellene van a múltnak és a hitnek.

A kereszténységből a kereszténység már régen kiveszett...

Nem azt kell megvédeni, ami nem szorul védelemre.

Sokat kell álmodni, de még többet ébren lenni.

A sorsot nem lehet befolyásolni, a sors az, ami befolyásol.

Hitet egyetlen teológia sem adhat.

Ebben a kétszínű világban legjobb, ha együgyűek maradunk.

A Párt uralma után a Pénz uralma következett el.

Írok párat, amik nekem tetszenek, hátha valakinek még bejön:

„Csupán egyetlen dolgot ígérhetek önöknek az űrprogram kapcsán: az adódollárjuk egyre messzebb fog repülni.” – Werner von Braun

„Ne vállalkozz arra, amit nem tudsz megtenni, de ha valamit megígértél, igyekezz tartani a szavad!” – George Washington

„A tudatlant lehetetlen érvekkel meggyõzni.” – William Gibbs McAdoo

„Jó, ha a meleg szív hideg fejjel párosul. Az olyan nép, amely valóban érett arra, hogy önmagát kormányozza, egyrészt nem hagyja magát félrevezetni az ömlengõ ígéretektõl, másrészt megköveteli, hogy akit poszta emel, az minden ígéretét teljesítse.” – Theodore Roosevelt

„A nagy üzlet is kis üzlet - csupán néhány nullával több van a végén!” – Robin Holmes á Court FBali 2005. október 24., 17:03 (UTC)

A hülye mindig okoskodik, az okos mindig hülyéskedik.

„Ezer évvel ezelőtt kétség sem fért hozzá, hogy Földünk a világegyetem középpontja. Ötszáz éve még úgy tudták elődeink, hogy lapos a Föld. Tizenöt perce még azt hitted, egyedül az emberi faj egyedei képviselik rajta az értelmes lényeket. Képzeld el, mi mindenre derülhet fény holnap!” – K ügynök (Tommy Lee Jones), Men in BlackFBali 2005. december 11., 12:00 (CET)

„Egy ezeréves nemzet erkölcsi tőkéjével, a magyar föld őserejével és a magyar nép lelkének keresztény hitével bátran nézünk szembe a jövendővel. Istennek kegyelme és a nagy ősok szent emléke segítse honépitő munkálkodásunkat!” – Horthy Miklós – FBali 2005. december 11., 18:19 (CET)

"Az igazi nagyság mértéke az, hogy mekkora szabadságot adsz másoknak, nem pedig az, hogy mennyire tudsz másokat arra kényszeríteni, amit te akarsz."

Larry Wall, a Perl megteremtõje

Nem az a legnagyobb jótétemény, ha megosztjuk gazdagságunkat embertársunkkal, hanem ha feltárjuk elõtte a sajátját.

Benjamin Disraeli

Indul a munka feléd. Megkísérteni megy. Etium ille est fur, gui fidutiam hominum rapit!- Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja!

Kísértett az erény. Nem vett rajtam erőt.

„Énekelj, s a művem szárnyra kél!
Segíts, akkor megszólal az éj!” - A fantom Az Operaház Fantomja c. musical Az éj zenéje c. dalában - Matthew (hagyj üzenetet) 2006. augusztus 25., 20:40 (CEST)

"Egy folyamatot nem lehet megérteni úgy, hogy megállítjuk. A megértésnek együtt kell haladnia a folyamattal, a részévé kell válnia" -Frank Herbert:Dűne- (Aláíratlan hozzászólás, szerzője 81.183.133.62 (vita • közreműködései) )

"Ha kapsz,megtelik a kezed,ha adsz,megtelik a szíved." - Margarete Seemann

Steven77 (Wikip. és Uncikl. A mai magyar valóságra célozva fordítanék újra magyarra egy régi latin mondást: - Male agit secum aeger, medicum qui heredem facit. "Magával tesz rosszat az a beteg, aki orvosát teszi örökösévé." (Publilius Syrus) 89.148.83.90 2008. május 15., 13:58 (CEST) Csak magyarul idézném valamelyik "Nap idézeteként". PARLAMENT-függő.! Steven77 2008. május 15., 14:09 (CEST)

"Ne vitatkozz hülyékkel, mert akkor le kell süllyedned a szintjükre, ami neked ismeretlen terep, nekik meg hazai pálya!" - ismeretlen szerző

Etium ille est fur, gui fidutiam hominum rapit!- Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja!