William Shakespeare

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

William Shakespeare (1564-1616) angol drámaíró.

Hw-shakespeare.jpg

Idézetek tőle[szerkesztés]

  • Elég szomorú, ha már a bolondnak sem szabad bölcsen beszélnie arról, amit a bölcsek bolondul csinálnak. (Ahogy tetszik)
  • Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében... (Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc)
  • A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca, S az idő, amely a világ tanúja, Megáll majd.
  • A barátság lehet talán szilárd akármi másban, de a szerelem dolgában nem az.
  • Nem ember az, ki, hogyha bírja nyelvét, nem tudja megnyerni egy nő szerelmét
  • A néma ékszer hallgatása többet tesz olykor, mint a szép szavak
  • A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak
  • Mit a csel rejt, kifejti az idő. A képmutató kudarcot vall utóbb.
  • Aki nem érzi, hogy meglopva van: ne mondjátok meg, s semmi kára nincs.

Hamlet[szerkesztés]

(Fordította: Arany János)

Polonius:

Még itt, Laertes? Ejh! siess, siess.
A szél vitorlád vállán űl; hajóra!
Várnak. Ne, még ez - áldásom veled
S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
(I. felvonás 3. szín)

Hamlet:

Kizökkent az idő; - ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyretolni azt.
(I. felvonás utolsó szín)

Polonius:

Őrült beszéd, õrült beszéd: de van benne rendszer.
(II. felvonás 2. szín)

Hamlet:

Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? Ekkép az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes színét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti „tett” nevét.
(III. felvonás 1. szín)

Első sírásó:

Nincs olyan régi nemesember, mint a kertész, az árkoló, meg a sírásó; ezek tartják fenn az Ádám mesterségét.
(V. felvonás 1. szín)

Julius Caesar[szerkesztés]

(Fordította: Vörösmarty Mihály)

Mozaik arcképe egy tűzfalon, Newcastle, Stratford Road

HARMADIK FELVONÁS[szerkesztés]

A második szinből:


ANTONIUS.

Barátaim, rómaiak, földieim,

Figyeljetek rám.

Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.

A rossz, mit ember tesz, túl éli őt;

A jó gyakorta sírba száll vele.

Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes

Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:

Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,

És Caesar érte súlyosan lakolt meg.

Most, Brutus engedvén s a többiek,

(S Brutus derék, becsületes férfiú),

Jövök beszélni holt Caesar fölött.

Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;

S Brutus derék, becsületes férfiú.

Rómába ő sok foglyokat hozott;

Váltságok a közkincstárt gazdagítá:

Ez nagyravágyását jelenti-e?

Szegény ha jajdúlt, Caesar sirt vele;

A nagyravágyásnak nem ily szelíd

Anyagból kéne szerkeztetve lenni:

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört;

S Brutus becses, derék egy férfiú.

Láttátok, a Lupercal ünnepen,

Háromszor nyújtám a koronát neki,

S ő visszatolta. És ez nagyravágyás?

De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,

S bizonynyal ő derék egy férfiú.

Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét

Czáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.

Mind kedvelétek őt és volt miért:

Mi tilthat el most érte sírnotok?

Vad állatokba szöktél, oh itélet,

S az ember ész nélkül maradt! Türelmet!

Caesarral szívem ott a gyászpadon van:

Pihennem kell, míg hozzám visszatér.

1. POLGÁR. Beszéde, úgy tetszik, hogy alapos.

2. POLGÁR. Ha voltakép a dolgot megtekintjük,

Caesarral rosszúl bántak.

3. POLGÁR.

Vélitek? Félek, helyébe még gonoszb jövend.

4. POLGÁR. Hallátok? megveté a koronát;

Ekként világos: nem volt nagyravágyó.

1. POLGÁR. Ha az való: megbánja valaki.

2. POLGÁR. Szegény! mint ég a sírástól szeme.

3. POLGÁR. Antoniusnál nincs nemesszivűbb

Ember Rómában.

4. POLGÁR. Hallga! szólni kezd.

ANTONIUS. Még tegnap hasztalan daczolt vala

Caesarral a világ. Ma itt hever S nincs oly szegény, ki bókoljon neki.

Oh honfiak, ha dühre, lázadásra

Ingerleném a lelket bennetek,

Megbántanám Brutust, meg Cassiust,

Kik, tudva van, derék jó férfiak.

Nem bántom őket hát, inkább leszek

Igaztalan holtunkhoz és magamhoz,

Hozzátok, mint oly tisztelt férfiakhoz.

De itt egy irat, rajt’ Caesar pecséte:

Vég rendelménye; házában lelém.

Csak hallja ezt a község (melyet én,

Bocsássatok meg, fel nem olvasok),

Csókolni járand holt Caesar sebeit;

Kendőket áztat szent vérébe; sőt

Emlékül egy hajszálért esdekel,

S majd haldokolva feljegyzendi vég

Intézetében s dús örök gyanánt

Utóira szállítandja.

4. POLGÁR. Végrendeletét akarjuk hallani.

Olvasd, Antonius.

MIND. Az iratot! Caesar végrendelését

Akarjuk hallani.

ANTONIUS. Nyugottan, jó barátim; nem lehet

Felolvasnom; nem jó megtudnotok,

Miként valátok Caesartól szeretve.

Ti nem vagytok fa, kő; de emberek,

S mint emberek, hallván végrendelését,

Az lángra gyújt és őrületbe hoz.

Nem tudnotok jobb, hogy ti lettetek

Örökösi; mert ha tudtotokra esnék,

Mi lenne abból!

4. POLGÁR. Olvasd a rendelést

Antonius, kivánjuk hallani

A rendelést, Caesar végrendelését.

ANTONIUS. Békével lesztek, vártok egy kicsint?

Meggondolatlanság volt róla szólnom.

Kell tartanom, hogy a derék férfiak,

Kiknek ledöfte Caesart fegyverök,

Meg lesznek bántva általam.

4. POLGÁR. Az árulók! derék férfiak!

MIND. Végrendelését, a végrendelést!

2. POLGÁR. Gaznépek, gyilkosok. Végrendelését,

Olvasd nekünk fel a végrendelést.

ANTONIUS. Olvassam hát, ti kényszerítetek?

Csináljatok kört a holt test körül,

Hogy megmutassam a végrendelőt.

Szabad leszállnom? engedelmet adtok?

NEGYEDIK FELVONÁS[szerkesztés]

Az első színből:

ANTONIUS.

Én több napot láték, Octavius!
Habár ez embert diszszel rakjuk is meg,
Lerázni némi rágalmak sulyát:
Hadd hordja, mint szamár az aranyat,
Izzadva, nyögve munkaterh alatt,
Az úton, melyre hajtjuk vagy vezetjük.
S a kincset elvivén, hová kivántuk,
Leveszszük terhét és üres szamárként
Bocsátjuk el, hogy rázza füleit
S legeljen a gyepen.


OCTAVIUS.

Tégy mint akarsz;
De ő derék és edzett katona.


ANTONIUS.

Lovam is az, Octavius, s azért
Kijár abrakja tőlem. Állat, melyet én
Tanitok állni, futni, forgani,
Uralkodván mozgásin szellemem.
Ő ilyen némi részt. Tanítani
S izgatni kell: egy meddő lélek, a ki
Utánozásból teng, s elkoptatott
Tárgyak- s müvekből, melyek már avulván
Kezdik divatját tenni. Ne szólj felőle,
Másképen mint sajátról. S most Octavius
Nagy dolgokat hallj: Brutus és Cassius
Hadat fogadnak. Tüstént szembe kell
Mennünk; azért is álljunk frigybe, legjobb
Barátainkat összesitve és legitten
Tartsunk tanácsot, mint lehessen
A rejtett rosszat felfödözni s nyilt
Bajokkal szembe szállni.


OCTAVIUS.

Azt tegyük.
A koczka vetve s életünk forog fenn,
Körül csaholva számos elleninktől.
S félek, nem egy, ki ránk mosolyg, szivében
Ezer veszélyt kohol.


A harmadik színből:

BRUTUS.

Jól van s megint
Elalhatol; nem tartalak soká.
Ha élek, jól teendek még veled. (Zene és dal.)
Ez álmos hang. Oh gyilkos szender! e kis
Fiúra nyujtod ólom botodat,
Ki itt zenél neked? Kedves fiú,
Jó éjszakát. Olyan kiméltelen
Nem lészek hozzád, hogy fölkeltselek.
Ha bólogatsz, eltörnéd hangszered.
Kiveszem kezedből. Most jó éjszakát.
Hadd látom. Nincs behajtva a levél,
Hol elhagyám az olvasást? de itt van! (Leül.)
Caesar szelleme jő.
Mi rosszul ég e gyertya! Hah ki jő itt?
Úgy gondolom, szememnek gyöngesége
Ábrázza e kisértő tüneményt.
Felém közelget. Vagy te valami?
Isten vagy angyal, ördög vagy mi vagy,
Mitől fagy vérem, felborzad hajam;
Mondd meg, mi vagy?

SZELLEM.

Rossz szellemed.

BRUTUS.

Miért jösz?

SZELLEM.

Azt mondani, hogy meglátsz Philippinél.

BRUTUS.

Jól van. Tehát ismét látandalak.

SZELLEM.

Igen, Philippinél. (Eltűnik.)

BRUTUS.

Nos hát Philippinél látlak megint.
Im eltünöl, hogy bátorodni látsz.
Gonosz szellem, veled még több beszédem
Lett volna. Hejh? fiú te, Lucius!
Ébredjetek fel, Varro, Claudius!
Hejh Claudius!

ÖTÖDIK FELVONÁS[szerkesztés]

Ötödik színből:

ANTONIUS.

Ez volt a legnemesbik római
Mindnyája közt; a többi lázadók,
A mit tevének, ő kivűle, mind
Kajánságból tevék nagy Caesar ellen.
Ő tiszta szándékból és egyedűl
Közjó miatt szövetkezett velök.
Szelid volt élte, s úgy vegyűltenek
Az elemek benne, hogy fölkelhete
A természet s világnak mondhatá:
Ez férfi volt.

OCTAVIUS.

Erényéhez képest bánjunk vele,
Temetési gyászszal s minden tisztelettel.
Bajnokhoz illő díszben teteme
Az éjjel sátoromban fog fekünni.
Most hadd nyugodjék a nép, és mi menjünk
A nap dicsőségét megosztani.

Carpe diem[szerkesztés]

  • ...most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjuság.

(Radnóti Miklós fordítása)

A szonettekből[szerkesztés]

(Fordította: Szabó Lőrinc)

                        LV

Márvány s királyi arany oszlopok
Nem élik túl hatalmas versemet;
Tündöklőbb őreid e verssorok,
Mint vénségmarta, mosatlan kövek.
                       
                        LXVI

Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
Az Érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet
 
                        LXXV

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
(…)
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Forrás[szerkesztés]

  • Vezércsillagok (Franklin-társulat nyomdája, Budapest, 1901)
  • A bujaság szonettjei. Urbis Könyvkiadó. Budapest. 2003.
  • Shakespeare szonettjei a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
William Shakespeare szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.
Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz William Shakespeare témájú anyagokat.