Alice Csodaországban
Az Alice Csodaországban Lewis Carroll (1832 – 1898) nonszensz (mese-)regénye.
- Igen vacak memória az, amelyik csak hátrafelé működik.
- Lewis Carroll
Alice egy bűbájos kisiskolás lány, aki álmában a Nyuszi után eredve egy mély kúton át Csodaországba jut, ahol különböző varázsszerek hatására hol icipicivé, hol óriássá válik; abszurd beszélgetéseket folytat különféle alakokkal, többek között a Szív Királynővel.
A mű a világ szinte minden nyelvén számtalan kiadást ért meg.
- A mű eredeti címe: Alice’s Adventures In Wonderland
- Fordította: Kosztolányi Dezső
- A fordítást átdolgozta: Szobotka Tibor
- ISBN 963-11-0125-8
Idézetek
[szerkesztés]- Már reggeli előtt gondolj hat lehetetlenre!
- Az álló óra is naponta kétszer a pontos időt mutatja.
- Ha nem tudod hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.
- Mindenben van tanulság, csak meg kell találni.
- A cicák egyik igen kellemetlen szokása, hogy bármit is mondunk nekik, ők mindig dorombolnak.
- Jómodor az, amikor átgondoljuk, amit mondani akarunk. Ezzel időt spórolunk.
- Az élet tényleg egyfajta iskola, alkalom a gyakorlásra.
Elsősorban a jellem felépítésére és a szellem nevelésére való.
- A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak,
sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.
...
Alice, tied ez a mese,
tegye gyöngéd kezed
szép gyermekálmaid közé,
miket emlékezet
tart össze, mint hervadt csokort,
mit zarándok szedett.
- Mit ér egy könyv – gondolta Alice – képek meg versek nélkül?
- Nahát – gondolta Alice – én, aki ekkorát zuhantam, ezután egyáltalán nem félek majd attól, hogy legurulok a lépcsőről. Majd mondogatják otthon: micsoda bátor egy kislány. Sőt, akkor se fogok megnyikkanni, ha leesem az ötödik emeletről. (Ami elég valószínű.)
Nézzük csak, tudom-e még azt, amit tanultam az iskolában. Szóval: négyszer öt az tizenkettő, négyszer hat az tizenhárom, és négyszer hét az ... jaj, még húszig se tudok számolni. De hagyjuk az egyszeregyet. Próbáljuk csak a földrajzot. Párizs fővárosa London, Rómáé meg Párizs, Róma pedig - nem, itt valami hiba lesz. Úgy látszik, mégiscsak Mabel lett belőlem. Megpróbálok fölmondani egy verset.
Alice szépen meghajolt, mint az iskolában, amikor verset mondott. Hangja azonban rekedten, idegenül csengett, s nem azok a szavak jöttek a nyelvére, amelyek szoktak.
- Ni, testét csinosítja épp
- a krokodilgyerek,
- sikálja arany pikkelyét,
- önt rá Nílus-vizet.
- Ni, szép karma hogy szétmered,
- be vígan somolyog!
- Száját tátja, és így rebeg:
- „Kis hal, isten hozott!”
Mennyivel jobb volt otthon gondolta szegény Alice. – Ott nem nőttem, és nem törpültem egyik percről a másikra, ott nem futtattak ide-oda az egerek meg a nyulak. Bárcsak ne bújtam volna be a Nyuszi barlangjába. De azért mégis érdekes az ilyen élet. Hogy is történhetett meg ez velem? Ha azelőtt meséket olvastam, azt képzeltem, hogy ilyesmi sohasem is történt meg, most meg itt vagyok Csodaország kellős közepében. Könyvet kellene írni rólam, igen. Írok is egyet, ha majd nagy leszek. No, most éppen elég nagy vagyok – tette hozzá búsan. – Már ebben a szobában se férek el. Csakhogy akkor – gondolta Alice – idősebb se leszek már. Ez jó, mert sohase leszek öregasszony, de rossz, mert örökké tanulnom kell. Hát ez szörnyű lenne.
- Kell a macskának halacska? Kell a halacskának macska?
- De jó volna összecsukódni, mint valami távcső. Talán nem is olyan nehéz ez, csak tudnám, hogy kell kezdeni.
- Szerette azt képzelni, hogy ő két személy. "Most azonban hiába képzelném, hogy két személy vagyok – gondolta szegényke –, még jó, hogy egy valamirevaló kitelik belőlem."
- .
Ej, ej, milyen különös is ma minden.
Tegnap pedig még minden egészen rendes volt.
Vajon csakugyan megváltoztam-e az éjszaka?
Nézzük csak: ma reggel, amikor fölébredtem,
még az voltam-e, aki voltam?
Úgy rémlik, mintha egy kicsit más lettem volna.
De ha nem az vagyok, az a kérdés, kicsoda is vagyok voltaképpen.
Borzasztó!
- .
"Igyál még egy csésze teát."
"Én eddig egyetlen csészével sem ittam, hát nem ihatok még egy csészével."
"A semminél kevesebbet természetesen nem ihatsz, de a semminél többet annál könnyebben."
- .
Az esküdtek buzgón írtak valamit a palatáblájukra.
"Mit irkálnak ezek? Hiszen még el se kezdődött a tárgyalás."
"A nevüket, mert félnek, hogy elfelejtik a tárgyalás végéig."
- .
"Csönd!" Aztán olvasni kezdte a jegyzőkönyvéből: "Negyvenkettedik"
paragrafus. Mindenki, aki egy kilométernél hosszabb, köteles távozni
a tárgyalóteremből."
Valamennyien Alice-re pillantottak.
"Én nem vagyok hosszabb egy kilométernél" mondta Alice.
"De igen" mondta a Király, "csaknem két kilométer vagy."
"Dehogyis megyek el" ellenkezett Alice. "Különben is
nem azt mondja a törvény, most tetszett csak kitalálni."
"Ez a legrégibb rendelet az egész könyvben" szólt a Király.
"Akkor az első paragrafus volna, nem pedig a negyvenkettedik."
A Király elsápadt, és gyorsan becsapta a könyvet.
Alice Tükörországban
[szerkesztés]"Nemszületésnapi ajándéknak szánták."
"Hogyan?" kérdezte Alice meglepetten.
"Selyempapírban" mondta Dingidungi.
"úgy értem: mi az, hogy nemszületésnapi ajándék?"
"Az olyan ajándék, amit akkor kapsz, amikor nincs születésnapod."
Alice eltöprengett ezen.
"Én jobban szeretem a születésnapi ajándékot" mondta végül.
"Nem tudod, mit beszélsz!" förmedt rá Dingidungi. "Hány nap van egy évben?"
"Háromszázhatvanöt" felelte Alice.
"És hány születésnapod van?"
"Egy."
"És ha háromszázhatvanötböl kivonsz egyet, mennyi marad?"
"Háromszázhatvannégy természetesen."
- .
"Tudsz összeadni?" kérdezte a Fehér Királynő. "Mennyi egy meg egy meg
egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy?"
"Nem tudom" felelte Alice. "Nem tudtam követni."
"Összeadni nem tud" jelentette ki a Fekete Királynő. "Kivonni tudsz?"
"Vonj ki nyolcból kilencet."
"Nyolcból kilencet nem tudok" válaszolta Alice nagy igyekezettel, "de..."
"Kivonni sem tud" szögezte le a Fehér Királynö. "Tudsz-e osztani?
Ossz el egy kenyeret egy késsel. Mi az eredmény?"
"Azt hiszem..." kezdte Alice, de a Fekete Királynő válaszolt helyette:
"Vajas kenyér természetesen. Próbáljunk még egy kivonást.
Adva van egy kutya meg egy csont. Vond ki a csontot. Mi marad?"
Alice eltöprengett.
"A csont, ugye, nem marad, ha kivontam... a kutya se maradna, hanem jönne,
hogy megharapjon... és bizony én se maradnék!"
"Tehát azt mondod, hogy semmi sem maradna?" kérdezte a Fekete Királynö.
"Igen, azt hiszem, ez a válasz."
"Téves, mint a többi" mondta a Fekete Királynő. "A béketűrés maradna."
"Hogyhogy? Nem értem."
"Hát figyelj csak ide!" fakadt ki a Fekete Királynő türelmetlenül. "Ugyebár,
a kutya kijönne a béketűrésből?
"Lehet" felelte Alice óvatosan.
"Hát akkor ha a kutya elmegy, a béketűrés csak ott marad!"
- .
"Dingidungi is látta" suttogta a Fehér Királynő, mintha csak magának
beszélne. "Odajött az ajtóhoz egy dugóhúzóval a kezében..."
"Minek?" kérdezte a Fekete Királynő.
"Azt mondta, hogy be akar jönni" folytatta a Fehér, "mert valami
vízilovat keresett. Mármost az volt a helyzet, hogy akkor épp nem akadt
ilyen a háznál."
"Általában szokott lenni?" csodálkozott el Alice.
"Csak csütörtökön" felelte a Királynő.
"Tudom, hogy miért kellett volna neki" mondta Alice. "Meg akarta
büntetni a halakat, mert..."
- .
"Úgy értem" mondta Alice, "mit kezdhet egy ember az öregedéssel?"
"EGY talán semmit" mondta Humpty Dumpty, "de KETTŐ talán igen.
Megfelelő segítséggel megállhattál volna hétévesen."
