Friedrich Schiller

Friedrich Schiller
Ludovike Simanowiz: Friedrich Schiller (1794)
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Cervantes Virtualon
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban
Művek a Project Gutenbergben

Johann Christoph Friedrich Schiller, 1802-től von Schiller (Marbach am Neckar, 1759. november 10. – Weimar, 1805. május 9.) német költő, drámaíró, filozófus és történész.

Idézetek tőle

• Készülve életed nagy frigyére,
  Nézd meg, szív szívvel összefér-e?
  A kéj rövid, hosszú a bú.
• Szegény, koldus szegény leszel, mikortól nem tudsz már szeretni mást, csak önmagad.
• Aki semmitől sem fél, van olyan hatalmas, mint akitől mindenki retteg.
• Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.
• Aki sosem kockáztat, annak nincs mit remélnie.
• Barátaim buzgalma tesz tönkre, nem ellenségeim gyűlölete.
• A szív csöndes szentélyébe fuss hát
  A világból, mely forrong vadul.
• A természet csak homlokába tett
  Látó szemet, hátát, a védtelent,
  Csupán a jámbor hűség védi meg.
• A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe!
• A percet lásd meg, míg el nem repül, mert életünkben ritka pillanat kínál nagyot, jelentőst.
• Mit nem fogadtál el a pillanattól,
  Az öröklét sem adja vissza már.
• Csak az tudja, hogy mi a szerelem, aki remény nélkül szeret.

  (másik változat: Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.)

• Minden elmúlik, mint az álom
  Elröpül, mint a vándormadár,
  Csak az emlék marad meg a szívben,
  Halványan, mint a holdsugár.
• A szív számára nincs császár-parancs.

Verseiből

Bizalom a halhatatlanságban

Az elhúnyt, íme, új testet ölthet,
    Ebben hiszek s biztos vagyok,
Sejtetik vélem már a bölcsek,
    S meggyőznek róla a gazok.
      (Molnár Imre)

A tavaszhoz
(részlet)

Üdvöz légy rétjeinken,
   Kiért a föld eped,
Virágkosaras ifjú,
   Tavasz, köszöntelek!
       (Rónay György)

A pestis
(részlet)

Vak düh tombol ágyán háborogva,
Mérges pára száll a kihalt városokra,
     Vézna árnyak - emberek -
     Sírországba lengenek.
Zordan kotlik fent a komor légben,
Kincseket gyűjt sírok üregében,
     Farsangot ül a Halál.
Váltakoznak: síri csönd és
Részeg lárma, nyers üvöltés -
     Istent hirdet a ragály.
      (Rónay György)

Az örömhöz
(részlet)

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
     Szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
     Ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
    Mit szokásunk szétszabott,
Egy-testvér lesz minden ember,
    Hol te szárnyad nyugtatod.
       (Rónay György)

Az ének hatalma
(részlet)

A sziklarésekből, akár a
Szilaj mennydörgés, dől az ár,
Kőtömböket görget futása,
Tölgyfákat dönt, ahol talál;
Ámulva, kéjben és borzalomban
hallgatja a vándor, s figyel,
Hallagatja: dől, s nem tudja, honnan,
A szirtet zúgva önti el:
Nem-ismert forrás-rejtekéből
Az ének hangja így pezseg föl.
   (Csorba Győző)

A nő méltósága
(részlet)

Tiszteld a nőket! ők szövik és fonják
Földi sorsunkba a mennyei rózsát,
Szövik a szerelem hű kötelét.
Rajtuk a báj szüzi fátyola lengve,
S élteti szent kezük éberen egyre
A nemes érzelem tiszta tüzét.
      (Rónay György)

Konfucius mondása
(részlet)

    Mélybe lépj: csak ott lehet
    Meglátni a lényeget.
Eredményt csak kitartás hoz,
Bőség kell világossághoz,
Igazsághoz - szakadék.
     (Dalos György)

Ének a harangról
(részlet)

A műhöz, ha fontolva végzik,
Illenek a komoly szavak;
Ha okos beszéddel kísérik,
A munka vígabban halad.
Szemléljük hát most figyelemmel,
Hogy gyenge erőnk mire ment;
Hitvány az, aki nem mereng el
Soha azon, amit teremt.
Hisz ez az ember éke éppen,
És értelmet azért kapott,
Hogy érezze is a szivében,
Amit kezével alkotott.
    (Rónay György)

Új század küszöbén

Kis zugot, barátom, hol találhat
    A szabadság s béke otthonul?
Vad viharral alkonyult a század,
    S öldökölve ébred im az új.
      (…)
 
Mérhetetlen a világ, ha nézed,
    Hajók útja nem foghatja át,
Mégis, hátán végtelen terének,
    Tíz boldog szív nem talál hazát.

Térj a lélek szent körébe inkább,
    S hagyd az élet küszködéseit!
Álmainkban él csak a szabadság,
    S a szépség csak a dalban virít.
      (Rónay György)

Rousseau

Emléke korunk gyalázatának,
örök vádiratja tenhazádnak,
Rousseau sírja, hadd köszöntselek!
Nyugtot s békét testednek porára!
Nyugtot s békét kerestél, hiába –
nyugtod s békéd itt leled.

Még siremlék sem maradt utánad,
akit honról-honra hajkurásztak,
s örvénylő vakbuzgóság dobált.
Haj, kiért majd vér patakja támad,
hogy ki mondhat több joggal fiának:
gyámolító várost nem talált.
(…)

Uj, páratlan, nagy csóváju csillag –
álldogáltál partján a Garonne-nak,
tünemény a gall velők között.
Dőzsölés meg éhség döghalált hoz,
s ha az ország őrületnek áldoz,
kit hibáztatnak? Az Üstököst!
       (Jékely Zoltán)

Az ideálok

Kihunyt a víg Nap, mely világolt
ifjúságom ösvényiben,
eltűntek mind az ideálok,
melyektől ittasult szivem;
oda hitem sok drága lényben,
amelyeket álmom koholt,
s már a valóság nyers mezében,
mi hajdan szép, isteni volt.
(…)

Egész zajgó kiséretemből
mellettem ki maradt hiven?
Vigasztalással ki emel föl
s jön a sötét lakig velem?
Te, ki minden sebet begyógyitsz,
barátság, halk, finom kezed,
s osztod velem a lét adóit,
kit végre most megleltelek.

S te, készséges, hű párja annak,
lelkemnek másik vigasza,
munkálkodás, mely sose lankad,
lassan alkot, nem ront soha;
s bár az örök, nagy Épitőnek
csak porszemet nyujt néha föl:
adósságából az Időnek
percet, napot, évet töröl.
       (Jékely Zoltán)

Drámáiból

Don Carlos

(Fordította Vas István)

KIRÁLY
                  …Nézzen körül az én
Spanyolországomban. Itt jól megóvott
békében virul a polgári jólét:
ilyen nyugalmat szánok Flandriának.

MÁRKI
A sír békéjét!…

(…)

                 …Adja vissza nékünk
azt, amit elvett. Ó, legyen erős,
nagylelkü, s ontson bőségszarujából
emberi boldogságot – hagyja érni
a szellemet az ön világa tágas
épületében. Adja vissza nékünk
azt, amit elvett. Millió királynak
legyen királya. Bár az ajkamon
lebegne az ezer meg ezer ember
ékesszólása, ki most, e nagy órán
velem van itt, s lánggá lobbantaná
e szemek sugarát! – Mondjon le a
természetellenes bálványozásról,
mely elpusztit bennünket. Ó, legyen
szemünkben az öröknek és igaznak
példája. Még halandónak soha
ilyen szent célra nem volt ennyije.
Hisz Európa minden királya hódol
a spanyol névnek. Járjon ön előttünk:
e kéz egy tollvonása – és a földet
ujjáteremti. Adja meg nekünk
a gondolat szabadságát.

KIRÁLY
                                          Rajongó!

Tell Vilmos

(Fordította Vas István)

(Tell monológja, részlet)


Itt jön majd, itt, ezen a mélyuton.
Küssnacht felé más út nem is vezet.
Itt véghezviszem. Itt az alkalom.
Elrejt előle az a bodzacserje.
Elérheti nyilam onnan felülről
s a mélyut lassitja az üldözést.
Helytartó, készíts számadást az éggel!
El kell tünnöd immár, időd lejárt.

Én eddig ártatlanul éltem, íjam
csak az erdő vadjait vette célba
s nem fért el bennem gyilkos gondolat.
De te, békémből felriasztva engem,
jámbor észjárásom tejét kavargó
sárkányméreggé változtattad át
és hozzászoktattál a szörnyüséghez.
Ki megcélozta gyermeke fejét,
az ellenség szivét is eltalálja.

Szegény, ártatlan apróságokat
s hű hitvesemet meg kell védenem
dühödtől, helytartó! Mikor a húrt
megfeszítettem s kezem reszketett
s kényszeritettél ördögi kegyetlen
kéjjel, hogy célozzak fiam fejére,
s hozzád vergődve könyörögtem – akkor
magamban megfogadtam iszonyú
esküvel, melyet nem hallott, csak isten,
hogy legelső lövésem célja majd
a szived lesz. Szent adósság – le is
rovom, amit abban a pillanatban
pokoli kínjaim közt megfogadtam.

Források

• C Citatum - Friedrich Schiller idézetek
• Friedrich Schiller versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1977.
• Jékely Zoltán: Keresztút – Válogatott műfordítások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959.