Hajnal Anna

Hajnal Anna (Gyepűfüzes, 1907. február 1. – Budapest, 1977. szeptember 6.) József Attila-díjas (1966) költő.

Verseiből

Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!

Álmodtam?

Álmodtam?
már előző éjjel is vártál
valamely parkban valamely fánál:
a fát a parkot az órát elfeledtem
de hova lettél? és hova lettem?

Álmodtam?
ma éjszaka mellettem álltál
kettő voltam és kettő voltál

Szerelem

Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.

A Szép versek 1969 antológiából

Tiszta tiszta tiszta
Siratóének

Már tudják, a földbe kerülnek
négy deszka, riadtan fehérek,
szög nélkül, kulcsolva az ékek
mint ujjak egymásba feszülnek,
fedéltelen, nyitva a ház még
ez a dísztelen, ez a gyarló,
nincs rajta ablak, se ajtó
padlóra kerül a vendég

majd azt is kihúzzák alóla
jaj, kezdjünk a siratóba
jaj, készülnek öltöztetésre,
jaj kötik majd csipkefehérbe,
jaj készek, megvarrva a gyolcsok
hol a szálra csomót sose kötnek,
ruhája könnyebben kibomlik
mikor oda omlik a rögnek,
hogy hozzáérhessen boldog
hűs mátka csókja a földnek

A Szép versek 1977 antológiából

Én hol vagyok

Itt láttok: tűrő nyugalom,
bármit viselve könnytelen,
esőben ázva, napban égve
mosolygó bátor türelem;
helyettesem, hős bábú vállal
látszatot, szót, mint a mesében,
örökké felel: itt vagyok!
Én rejtőzöm örök szökésben.

Alkonyfény

Mézszínű mezzohang, arany gordonkaszólam
elzengő alkonyokról, mirólunk énekel,
rólad, örökre-ifjú s fehérhajú rólam,
kiket körülvirul az időtlen jelen:

(…)

a parkett barna rőt – alkonyi tótükörben
elnyúlva fürdik-fürdik fehér hattyui árny
rézsárga hattyucsőrrel kilincse vár időtlen,
az ajtó néma vággyal lefogott hattyuszárny.

Ő őriz minket: Ő a nem hervadó jelenben,
lágy alkonyfényben itt örökre ifjan jársz,
veled az alkonyfénybe, örökös ünnepségre
őrzőnk a fehér ajtó örökre összezárt.

Őrzőnk a fehér ajtó kizárta a halált.

Műfordításaiból

Charles Algernon Swinburne: Versengés

Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.

Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk,
s csók, csattogó madárhad
zengne esős delen,
ha vers volnék a dalban
s dallam a szerelem.

Christina Georgina Rossetti: Születésnap

Szívem, mint éneklő madár,
akinek fészke vizes völgy,
a szívem mint az almafa,
kit édesen lehúz a föld,
a szívem mint a szivárványos
kagyló égi tengeren -
szívem mind ennél boldogabb,
eljött hozzám a szerelem.

Robert Burns: A vidám özvegyember

Elvettem egy nagyszájú nőt
november vége táján,
már untam éltemet meg őt,
a szó úgy dőlt a száján.
Húztam a jármot végtelen,
hogy majdnem tönkrementem,
de felderült ma életem,
merthogy meghalt a szentem.

Források

• Az első három idézetet lásd: 121 versidézet magyar költőnők műveiből
• Szép versek 1969 (117. oldal.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1970
• Szép versek 1977 (99., 104. oldal.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1978