Johann Wolfgang Goethe

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.) német író, költő.

Idézetek a szerelemről[szerkesztés]

  • Egy perc alatt megadja a szerelem, mit hosszú fáradság alig ér el valaha.
  • Örömmel, bánattal teljesen gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig ujjongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.
  • Élet koronája te vagy, Szerelem!
  • Nem szeret, aki kedvesének hibáit nem erénynek tartja.

Idézetek az emberről[szerkesztés]

  • A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.
  • Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.
  • Az embernevelőnek nem az a kötelessége, hogy tévedésektől megóvja, hanem hogy vezesse a tévelygőt, sőt engedje teli serleggel szürcsölni tévedését: ez a tanító bölcsessége. Aki csak kóstolgatja tévedését, soká beéri vele, úgy örvend neki, mint valami szerencsének; de aki egészen kimeríti, annak meg kell ismernie, hacsak nem őrült.
  • Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.
  • A legcsekélyebb ember is teljes lehet, ha képességei és készségei határán belül megmarad; de még a legszebb adottságok is elhalványulnak, megromlanak, ha ez iménti elengedhetetlen mérték eltűnik. Újabb korunkban gyakorta leszünk még efféle áldatlan jelenség tanúi; hiszen ugyan ki tehet eleget másképp, méghozzá a lehető legkevesebben, a hihetetlenül felfokozott jelenlét követelményeinek?
  • Az embert végső soron a tévedései teszik szeretetre méltóvá.
  • Tökéletesség az ég mértéke; tökéletességre törni: az emberé.
  • Minden valamire való ember érzi, különösen amint műveltsége gyarapszik, hogy a világon kettős szerepet játszik: egy igazit és egy eszményit.

Idézetek az értelemről[szerkesztés]

  • Kevesen vannak, akik elmével is rendelkeznek és ugyanakkor tettre is képesek. Az elme kiterjeszt, de megbénít, a tett megelevenít, de korlátoz.

Idézetek a jellemről[szerkesztés]

  • A tehetség csendben alakul ki, de a jellem a világ viharaiban.
  • Aki megelégszik a kicsivel, nagyon nagy dolgot művel.
  • Az ember legfőbb kincse a személyiség.

Idézetek a bölcsességről[szerkesztés]

  • Nincs oly bölcs vagy balga eszme, melyet a múlt ne gondolt volna ki.
  • A gondolkodó ember java és boldogsága, hogy a kifürkészhetőt kifürkéssze, s a kifürkészhetetlent csöndes áhítattal tisztelje.

Idézetek az igazságról[szerkesztés]

  • Aki nem látja be, micsoda gyakorlati megkönnyebbülés az igazság, szívesen gáncsoskodik, hogy valamelyest megszépítse saját téves, fáradságos ügyködését.
  • Nem mindig szükséges, hogy az igazság megtestesüljön; elegendő lehet, ha szelleme ott lebeg, s egyetértést teremt, akárha harangszóként hullámlana baráti-komolyan a légben.
  • Az igazság megragadásához sokkal magasabb rendű eszközökre van szükség, mint a tévedések védéséhez.
  • Az új igazsgágra mi sem ártalmasabb, mint a régi tévedés.
  • A tévedést sokkal könnyebb felismerni, mint meglelni az igazságot; az elébi felszínen virul, elbánhatni vele, utóbbi a mélyben nyugszik, kutatása nem lehet akárki dolga.
  • Az igazságokat folyton ismételni kell, mert a tévedéseket is folyton ismétlik.
  • Az igazság az emberé, a tévedés koráé.

Idézetek a szépségről[szerkesztés]

  • Tökéletesség aránytalansággal is járhat párban, a szépség csak arányos lehet.
  • Minden nép közül e világon a görögök álmodták legszebben az élet álmát.

Idézetek a tudásról[szerkesztés]

  • A tökéletességhez az ér legközelebb, aki belátja a saját korlátait.
  • Az emberi megismerés, bármiféle is, a cselekvés meghatározója. Ezért nincs rettenetesebb, mint ha azt látjuk, tevékenykedik a tudatlanság.
  • Haszontalan tudás nehéz teher.
  • A gondolkodás érdekesebb, mint a tudás, de nem érdekesebb, mint a felismerés.

Idézetek a művészetről[szerkesztés]

  • Ha a művészetet s a tudományt nem tisztelnénk örökkévalóként, eleven, önmagában kész egészként, ami az idők során jeles vonásokat fogyatékosságokkal kever, zavarba jönnénk, s elkomorulnánk, hogy a gazdagság ily zavart támaszthat.
  • A művészet: második természet, ugyancsak titokzatos, de érthetőbb; hiszen forrása az értelem.
  • Minden művészben megvan a vakmerőség egy csírája, mely nélkül tehetség el sem képzelhető.
  • A művészet a kimondhatatlan tolmácsa.

Idézetek költeményeiből[szerkesztés]

Faust

(Az Ajánlás-ból)

S rég nem tapasztalt vágy ragad meg engem
a halk, komoly szellemvilág iránt,
s bizonytalan hangszínnel, íme, lebben
a rezge dal, Aeol-hárfa gyanánt;
megborzadok, könny könnyet ér szememben,
szivem, e zord, lágy szelidségre vált;
amim van, messze minden földi jószág,
s mi tovatűnt, az lesz nekem valóság.
                    (Fordította Jékely Zoltán)


Vadrózsa

Rózsát látott egy legény,
vadrózsát a réten,
nyílt a harmattól üdén,
hadd nézzem meg jobban én –
szólt s vágy volt szemében.
Rózsa, rózsa, rózsaszál,
rózsaszál a réten.
                    (Fordította Áprily Lajos)


Harmadik óda Behrisch-hez

Érzéstelen légy!
Az érzékenykedő szív
hitvány jószág
az ingó földtekén.
(…)

Elhagynád szívesen
gyűlölt országodat,
ha nem kötne barátság
virág-béklyóival.

Tépd szét! Nem panaszkodom.
Nem tartja vissza
fogolytársát nemes barát,
ha menekülni akar.
                    (Fordította Áprily Lajos)


Charlotte von Steinhez

Tudtad lényem mindegyik vonását,
tudtad, hogy peng minden idegem,
tekinteted engem játszva járt át,
kit aligha értett földi szem.
Irányt szabtál féktelen futásra,
mérsékelted a vadlázú vért
és a szétdúlt szívnek nyugovása
angyali karodban visszatért.
(…)

Mindez már bizonytalan ködökké,
halk emlékezéssé finomult,
fájdalom a jelen és örökké
valóság a szívünkben a múlt.
                    (Fordította Vas István)


Első római elégia

Egy világ maga Róma, de a szerelem tüze nélkül
          még a világ se világ, Róma se Róma nekem.
                                                (Fordította Vas István)


Harmadik római elégia

Csak sose bánd, hogy olyan gyors volt a magad-megadása!
          Hidd el, kedvesem, én el nem itéllek ezért.
Sokfajta nyíla van Ámornak: csak horzsol az egyik,
          s késlekedő mérgét évekig érzi a szív.
Másik erős tollal, frissen kihegyezve furódik,
          s míg a velőbe hatol, lobban a, lángol a vér.
                                                (Fordította Vas István)

Források[szerkesztés]

  • Jékely Zoltán: Keresztút – Válogatott műfordítások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959.
  • Áprily Lajos: Az aranyszarvas – Válogatott versfordítások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1964.
  • Vas István Hét tenger éneke (Versfordítások) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1957 (221–225.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Johann Wolfgang Goethe szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.