Valerij Jakovlevics Brjuszov

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Valerij Brjuszov (1906).

Valerij Jakovlevics Brjuszov (1873–1924) orosz költő, az orosz szimbolizmus idősebb nemzedékének vezéregyénisége.

Verseiből[szerkesztés]

Lermontov arcképéhez

Így láttunk: csupa fenség zord magányod;
erőd, mint őrjöngő tűz, úgy lobog.
Pedig angyali szépség volt az álmod,
barátaid lázongó démonok.
     (Rab Zsuzsa fordítása)


Este, úton

Rigó fütyül; hajlik, remeg
a szamóca fehér virága.
Nyírfák futnak, fehér sereg,
mint hosszú sor viháncoló leányka.

Egyre mélyül a kocsinyom;
csuhás fenyőfa áll sötéten…
A köd áttetsző, lágy-finom
lepel a kékhomályú messzeségben.
     (Rab Zsuzsa fordítása)


A rabok

4.
S megértettem, hogy itt bálvány uralkodik;
őszinteséggel szemben a szokott félelem:
templomban, mulatóban, a vers, a szó a hit
a durvaság jegyében: övé a győzelem.
Szokás és kötelesség szolgája lett az élet,
ódonság fedte be, mint szentelő kenet,
fenékig hajtott bortól nem lett itt senki részeg,
akár szerelmi vágy, vagy bánat ülte meg.
Közönye álarcára mindenki jól vigyázott,
a jajt elrejtve így lett nézésük hazug,
és számítással, ésszel mocskolva nyájasságot,
könyveknek tartogatták pátoszuk.
(…)
5.
S lidércesen kegyetlen látomásban
hatalmas testű szörnyekkel csodásan,
üveges koponyával a kerek földtekén,
a jövendő Ház-várost láttam én:
sok földi nemzedék szám-táblás menhelyét, mely
az életnek adósa – hisz gépcsinálta gép –
és mérőrúddal és csigákkal és kerékkel
megláttam őt, a föld utolsó gyermekét.
Láttam, hogy élnek majd bezárkózva a törzsek,
fölismerések által szűkült eszméiket,
miket múlt századok árnyképei gyötörnek,
minden borzalmakat a tárult sík felett.
Előre éreztem fojtott dühét a rabnak,
szivárvány-álmotok, ti győzelmeskedők,
és azokét, kiket a terveik becsaptak,
a végzetet, a teljesült időt.
(…)
     (Fodor András fordítása)


Egy költőhöz

Légy fennen-lengő, mint a zászló,
légy éles, mint a kard vasa,
a pokol-katlan, a parázsló,
süssön, mint Dantét valaha.
(…)

Hajnal álmában, esti mélyben
a sors sugallatában élj,
s tudd: mindig tövisek füzére
az áhított költő-babér.
          (Weöres Sándor fordítása)


A városhoz

Lángokat dobsz a horizontra,
a völgy felett hatalmas úr,
a gyárkémény-sor körbefogva
vigyáz rád irgalmatlanul.

Dróthálós, óriási katlan,
üveg, vas, villany, tégla, hő –
te– bűvölő fáradhatatlan,
te – mágnes, sose-gyengülő.
(…)

Delejes szemű, sanda kobra!
Egy vak roham végez veled:
a halálos gyilkot magadra,
tennenmagadra emeled.
          (Kardos László fordítása)


Csüggedt, nehéz évek

Csüggedt, nehéz évek neveltek,
süket időkben nőttem én.
Nyűg volt a lét az embereknek
és nem kellett a költemény.

De néha hallottam: a mélyben
moraj támad a föld alatt,
vaspaták csattognak keményen,
évezredes jégfal hasad.
          (Rab Zsuzsa fordítása)

Források[szerkesztés]

  • Klasszikus orosz költők Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966; 820–873. oldal.