Életcél

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Idézetek az élet céljáról, a harcról, a sikerről.

Idézetek[szerkesztés]

  • Tudásunk sziget az ismeretlen óceánjában, és minél nagyobbra nő ez a sziget, annál hosszabb parton érintkezik az ismeretlennel.
  • Azt tettem-e, amit kellett? De lehetett-e tenni azt, amit kellett? És mi az, ami kell?
  • Nehéz terepen: ne állj meg, folytasd az utat; bekerített terepen: dolgozz ki stratégiát; halálos terepen: harcolj!
  • Tisztaság, rend, tevékenység, érdeklődés, jóakarat, nem-ragaszkodás (például pályám átkához, a becsvágyhoz), derű.
  • Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekem kell értelmet adni az életnek.
  • Tudnunk kell, hogy tulajdonképpen az életvitel a fontos, a produktum ehhez kapcsolódik.
  • A csónakot, melyben az ember sodródik kiismerhetetlen vizeken, talán leghelyesebb minél kevésbé kormányozni. A kormányzás helyes irányát ugyanis bizonytalan homály és köd fedi.
  • Nem verhet le minket a fölismerés, hogy a nagyság mulandó, ellenkezőleg! Ha látjuk, milyen nagy volt, ami elmúlt, arra buzdíthat, hogy magunk is teremtsünk valami jelentőset, s ez aztán, ha rommá válik is, utódainkat nemes tevékenységre sarkallja, amiben elődeink sem lankadtak soha.
  • Ha azt a pályát választottuk, amelyben a leginkább munkálkodhatunk az emberiségért, a terhek nem törhetnek meg bennünket.

Források[szerkesztés]

  • Kassai Tibor: Szemenszedett bölcsességek, Calibra Kiadó, Budapest, 1997, ISBN 963564468X