Charles Baudelaire

Charles Baudelaire
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Charles Baudelaire (1821-1867) francia költő.

Neki tulajdonított idézetek

• Kik a kecs voltatok s voltatok a dicsőség, Ki tud ma rólatok?!... félénk árny-asszonyok...
• ...mindegy: Pokolba, Égbe. csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
• ...sose érem el az Istent, egyre hátrál...
• Óh Szépség! únt szivem örök oltára vagy!
• Okosságoddal mit csináljak? Légy szép! És légy bús! A sirás

az arcnak rejtett mélyü bájt ad...

• ... a bennetek lévő végtelentől kisérve, ó szent Rendetlenek! ... üldözve fussatok!
• Egy öncsalás révén hadd részegüljek!
• ... egyetlen vigasz és dicsőség: - a Kárhozottság tudata!
• Jelképek erdején át visz az ember útja...
• Óh nyüzsgő város, óh álmokkal teli város! ... te óriás vadon!
• ... viharban frissül a virág.
• Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra a játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz! - ez a rend.
• Ne hagyd az álmok jussát, szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!
• Menni, maradni jobb? Maradj, ha tudsz te tűrni, menj, ha kell.
• Ki árnyak után kész szaladni, mindig rosszul jár, amiért nem tudott a helyén maradni.
• A szerelem olyan bűn, amit bűntárs nélkül lehetetlen elkövetni.
• Vannak nők, akik olyanok, mint a Becsületrend szalagja. Nem kérünk többé belőlük, mert egynémely embertől bemocskolódtak. Ugyanannál az oknál fogva nem, amely miatt rühes ember nadrágját sem ölteném fel.
• A lángész mindent szentesít.
• A szép mindig bizarr.
• A megvetés jól megfér a szerelemmel.
• Annál jobban szeretjük a nőket, minél idegenebbek tőlünk.
• Légy mindig költő, még prózában is.
• A nagy művész rajzának össze kell foglalnia az eszményt és a modellt.
• Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki.
• Az az igazi szent, aki ostorozza és öli a népet a nép javáért.
• Lehet dicső birodalmakat bűnre és nemes vallásokat csalásra alapozni.
• Megértem. ha valaki elpártol egy ügytől, hogy megtudja, mit érez majd egy másik szolgálatában.

Idézetek verseiből

(zárójelben a fordító neve)

Előhang

(részlet)

Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.

És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.

(Tóth Árpád)

Egy dög

(részlet)

A tetem lüktetett, mint valami hullám,
És olykor sziporkát vetett,
Mert beszívni vágyta immár a torz hullán
Sokszorozódó életet.

S megzendült a világ: lágy, zizegő hangja
Neszező szél volt, s muzsikált,
Mint pörgő búzaszem, amint a jó gazda
Ütemre rázza a szitát.

A test konturtalan álomkép volt szinte,
Kuszált, valótlan köd-lidérc,
Ismeretlen művész félredobott skicce,
Melyet néhanap felidéz.

(Orosz László Wladimir)

Áldás

(részlet)

Midőn, felsőbb Erők titkos parancsa folytán,
a költő idejött az únott föld fölé,
rémülten anyja, és vad átkokat sikoltván
emelte ökleit a szánó Ég felé:

"- Ah, inkább viperát táplálni anyatejjel,
mintsem megszülni egy ilyen boldogtalant!
Legyen megátkozott a kurta kéjü éjjel.
mikor a Büntetés méhemben megfogant!

(Babits Mihály)

Vándorcigányok

(részlet)

Az égőszemü jósnép tegnap kora reggel
útnak eredt: mohó purdék a megszokott
anyai kebleken vagy fent az asszonyok
hátán: így vándorol a törzs a sok gyerekkel.
(Szabó Lőrinc)

Az égő szembogárú jósnép felszedte sátrát,
és útnak indul; nőik a paszomántos köntöst
nyitva hagyják elől, hogy a vad étvágyú kölykök
hintázó mellük kincsét azonnal megtalálják.

(Faludy György)

A táncos kígyó

(részlet)

Be jó is látnom, drága lomhám,
   ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
   ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhongva reng el
   s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
   kék s barna habú,

lelkem mint sajka, hogyha hajtja
   friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
   csodatájra kél.

(Tóth Árpád)

A macska

(részlet)

Jöjj szerelmes szivemre, szép cicám,
    de húzd be karmod büszke tűit;
hadd nézzem szemed, melynek parazsán
    fém és agát elegye izzik.

(Szabó Lőrinc)

A balkón

(részlet)

Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.

(Tóth Árpád)

A rongyszedő bora

(részlet)

Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok! - ügyet se vet, míg részeg
agyában sorra gyúlnak a tündölő remények.

(Faludy György)

Gyönyörök mártirja

(részlet)

Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,
    nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
    és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
   veszélyes tikkadásba zár,
s hol csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
   a végső sóhajpára száll,

egy fejetlen tetem önti vére folyóját,
   élénk piros, csörgedező
vérét a vánkoson s a szomjas takarón át,
   mely issza, mint aszú mező.

(Szabó Lőrinc)

Az utazás

(részlet)

Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!

(Tóth Árpád)

Albatrosz

Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.

Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.

E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.

Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.

(Orosz László Wladimir)

Forrás

• Baudelaire versei. Európa Könyvkiadó Budapest, 1992.
• Gábor György: Gondolatok könyve. Magvető Kiadó. Budapest, 1962.