Nikolaus Lenau
Nikolaus Lenau (eredeti nevén N. Franz Niembsch Edler von Strehlenau, Csatád/Lenauheim, ma Bánát, Románia/, 1802. augusztus 13. – Bécs, Oberdöbling, 1850. augusztus 22.) német nyelven alkotó osztrák költő, a német biedermeier korának meghatározó alakja.
Idézetek verseiből
[szerkesztés]Délre
(részlet)
Arra délre száll a zápor,
dél felé repül a szél,
hol villám cikázik távol,
arra délre vágyom én.
Ott, távol magyar hazámban
áll egy nyájas kis falu,
oldalában erdőárny van,
benn a szellő áldva fú.
Falu végén némaság. Ott
egy kis házikó pihen -
bármi szűk, egész világot
lelne benne fel szívem.
(Babits Mihály)
Holdfény
(részlet)
Rád gondolva járom árván
itt a partokat;
bár veled járván csodálnám,
mint zenél a hab!
Bár együtt néznénk a holdra,
hogy az égre fel
ködpáráiból bomolva,
zajtalan kikel!
Nyájasan feszít szememnek
nyúlt ezüst hidat
fénye, míg a túli berkek
csöndjéig halad.
(Csorba Győző)
Nádi dalok
(részlet)
4.
Lebukik a nap,
felhő tornyosul;
milyen tikkatag
a szél, ami fúj!
Cikkáznak a menny
tüzei fakón,
képük sebesen
suhan a tavon.
Szemem látni vél
villámfény alatt;
lengeti a szél
hosszú hajadat.
(Rónay György)
4.
Naplemente van,
gyászos fellegek,
szél sír untalan,
sírva ellebeg.
Villám sáppadón
száll az ég alatt,
képe lenn a tón
gyorsan átszalad.
Villám fényinél
téged látlak itt:
lengeti a szél
hosszú fürteid!
(Babits Mihály)
Őszi ének
(részlet)
Fonnyadozó ágakon
hervadt levelek szüretje,
földre leng a sárga lomb,
keskeny ösvényem belepve:
egyre sűrűsödve hull -
ne leljek sehol csapásra.
Állok moccanatlanul.
Mindjárt itt váljak halálra.
(Tandori Dezső)
Bakonyi betyár
(részlet)
A tölgyesben szél dühe dúl
Az árnyékban betyár lapul:
lesi, nem jön-e távoli
utas, kocsi.
Egyébként kondás. Száz malac
s disznó röfög a fák alatt
s túr-fúr...De szótlan leskel a
haramia.
Barna öklében fokosa,
villog, mint az istennyila,
s amire röptében odacsap,
az ott marad.
(Szabó Lőrinc)
Három cigány
(részlet)
Három cigányt láttam egyszer
öreg fűzfa alatt,
míg kocsim a poros úton
üggyel-bajjal haladt.
Egyik hegedült magában,
körötte a puszta,
a pirosló esthajnalban
húzta, egyre húzta.
Másik, pipájával agyarán,
bámulta a füstöt,
nem is lehet olyan boldog
se király, se püspök.
A harmadik lágyan aludt,
a cimbalma kint állt,
cimbalmán a szél futkosott,
szívén álom hintált.
Cifra-foltos rossz ruhája
volt itt mindahánynak,
de ők jajnak, földi bajnak
mégis fittyet hánynak.
(Kosztolányi Dezső)
Magányosság
(részlet)
1
Álltál-e már magadra hagyva, messze,
isten és egy jó szív nélkül puszta-szélben,
ádáz sorsodtól kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?
Tűnt el minden reményed ködbe-veszve,
mint falka - hang túl egy magas hegy-élen,
- melyet vadász-fül már hiába lesne -
s a madár, mely száll, hogy itt telet ne érjen?
Ha voltál ilyen vad-egyedül,
tudod: emberre oly nyűgözve hat,
hogy egy követ karolva földre dűl;
majd mint akit magánya megvadít,
merev kövéről szökve felriad
s a szél felé lendíti karjait.
(Áprily Lajos)
Tiltakozás
(részlet)
Ha titkos összeesküvést utálok,
ha gyűlölöm az orgyilkos kezet,
s dühöm váltják ki népmentő-mezet
álarcul öltő vakmerő zsiványok,
s ha a királyság az ég adománya
szememben, árva népek vigasza:
ne gondoljátok rólam azt soha,
hogy áldom is ma mind, ahány király van.
(Jékely Zoltán)
A döghalál
(részletek a Savanarola című elbeszélő költeményből)
"Vedd gyűrűmet s add a tiédet!
Jöjj, rakjunk fészket, kismadár!" -
Üres lesz nemsoká a fészek,
lecsap rátok a döghalál!
"Húzd rá ! bort ide! s isten áldjon!
Van még egy édes korty - igyál!" -
Úgy ám! Szavadon fog, barátom,
s már rádcsapott a döghalál!
.
A bűnösök konok hadát így
töri - puhítja a Halál;
hulláikból szószéket állít
s zord térítőként arra áll.
Férfiakból s nőkből emelte -
fonnyadtak voltak, öregek.
s az ifjuságot is benyelte
e gyorsan növő épület.
S gyermekbimbókat is letéptek
itt-ott a halál kezei,
kegyes szokás szerint a széket
angyalképekkel rakta ki.
(Kardos László)
Don Juan
(részlet a drámatöredékből)
Don Juan:
Oly szép vagy, szebb tán, mint amikor itt
megraboltam legelső csókodat,
hú voltál s most lopva sziven szorít
a bánat, amiért el kell hagyjalak.
A varázs oda, eltűnt, semmivé lett,
a szerelmet nem én adtam magamnak,
az volt, igen: egész, új, röpke élet,
s hogy ki vette el, azt nem mondhatom meg!
El innen, inkább mint elfátyolozva
a kínt, temetni mosolygón naponta.
Dús volt szerelmünk, felséges, pazar-szép,
s a boldog múlt elárulása volna
nevét herdálni a langy vonzalomra,
mi szivemben irántad megmaradt még.
Mária:
Nem átallod mindezt czudar-kegyetlen
arcomba vágni és megtörni lelkem?
A boldogságért, mely szivedből tellett,
most nem kisebb,tartós kínnal fizetsz meg.
Ily halandó nálad a gyönyörűség?
Te mérgezted meg éjem és napom,
a tiszta fényt az emberarcokon,
a levegőt, a kút csöppjének hűsét,
a létet, melyhez tagjaim kötözve,
és a jövőt, mely túl soká tör ossze.
(Vidor Miklós)
Felhasznált forrás
[szerkesztés]- Nikolaus lenau versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó, Budapest 1979.
