Nikolaus Lenau

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Nikolaus Lenau (eredeti nevén N. Franz Niembsch Edler von Strehlenau, Csatád/Lenauheim, ma Bánát, Románia/, 1802. augusztus 13. – Bécs, Oberdöbling, 1850. augusztus 22.) német nyelven alkotó osztrák költő, a német biedermeier korának meghatározó alakja.

Nikolaus Lenau arcképe.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

Délre
(részlet)

Arra délre száll a zápor,
dél felé repül a szél,
hol villám cikázik távol,
arra délre vágyom én.

Ott, távol magyar hazámban
áll egy nyájas kis falu,
oldalában erdőárny van,
benn a szellő áldva fú.

Falu végén némaság. Ott
egy kis házikó pihen -
bármi szűk, egész világot
lelne benne fel szívem.

    (Babits Mihály)

Holdfény
(részlet)

Rád gondolva járom árván
itt a partokat;
bár veled járván csodálnám,
mint zenél a hab!

Bár együtt néznénk a holdra,
hogy az égre fel
ködpáráiból bomolva,
zajtalan kikel!

Nyájasan feszít szememnek
nyúlt ezüst hidat
fénye, míg a túli berkek
csöndjéig halad.

        (Csorba Győző)

Nádi dalok
(részlet)

           4.
Lebukik a nap,
felhő tornyosul;
milyen tikkatag
a szél, ami fúj!

Cikkáznak a menny
tüzei fakón,
képük sebesen
suhan a tavon.

Szemem látni vél
villámfény alatt;
lengeti a szél
hosszú hajadat.
        (Rónay György)
           
          4.
Naplemente van,
gyászos fellegek,
szél sír untalan,
sírva ellebeg.

Villám sáppadón
száll az ég alatt,
képe lenn a tón
gyorsan átszalad.

Villám fényinél
téged látlak itt:
lengeti a szél
hosszú fürteid!
         (Babits Mihály)

Őszi ének
(részlet)

Fonnyadozó ágakon
hervadt levelek szüretje,
földre leng a sárga lomb,
keskeny ösvényem belepve:

egyre sűrűsödve hull -
ne leljek sehol csapásra.
Állok moccanatlanul.
Mindjárt itt váljak halálra.
          (Tandori Dezső)

Bakonyi betyár
(részlet)

A tölgyesben szél dühe dúl
Az árnyékban betyár lapul:
lesi, nem jön-e távoli
utas, kocsi.

Egyébként kondás. Száz malac
s disznó röfög a fák alatt
s túr-fúr...De szótlan leskel a
haramia.

Barna öklében fokosa,
villog, mint az istennyila,
s amire röptében odacsap,
az ott marad.
          (Szabó Lőrinc)

Három cigány
(részlet)

Három cigányt láttam egyszer
öreg fűzfa alatt,
míg kocsim a poros úton
üggyel-bajjal haladt.

Egyik hegedült magában,
körötte a puszta,
a pirosló esthajnalban
húzta, egyre húzta.

Másik, pipájával agyarán,
bámulta a füstöt,
nem is lehet olyan boldog
se király, se püspök.

A harmadik lágyan aludt,
a cimbalma kint állt,
cimbalmán a szél futkosott,
szívén álom hintált.

Cifra-foltos rossz ruhája
volt itt mindahánynak,
de ők jajnak, földi bajnak
mégis fittyet hánynak.
         (Kosztolányi Dezső)

Magányosság
(részlet)

                       1
Álltál-e már magadra hagyva, messze,
isten és egy jó szív nélkül puszta-szélben,
ádáz sorsodtól kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?

Tűnt el minden reményed ködbe-veszve,
mint falka - hang túl egy magas hegy-élen,
- melyet vadász-fül már hiába lesne -
s a madár, mely száll, hogy itt telet ne érjen?

Ha voltál ilyen vad-egyedül,
tudod: emberre oly nyűgözve hat,
hogy egy követ karolva földre dűl;

majd mint akit magánya megvadít,
merev kövéről szökve felriad
s a szél felé lendíti karjait.
          (Áprily Lajos)

Tiltakozás
(részlet)

Ha titkos összeesküvést utálok,
ha gyűlölöm az orgyilkos kezet,
s dühöm váltják ki népmentő-mezet
álarcul öltő vakmerő zsiványok,

s ha a királyság az ég adománya
szememben, árva népek vigasza:
ne gondoljátok rólam azt soha,
hogy áldom is ma mind, ahány király van.
               (Jékely Zoltán)

A döghalál
(részletek a Savanarola című elbeszélő költeményből)

"Vedd gyűrűmet s add a tiédet!
Jöjj, rakjunk fészket, kismadár!" -
Üres lesz nemsoká a fészek,
lecsap rátok a döghalál!

"Húzd rá ! bort ide! s isten áldjon!
Van még egy édes korty - igyál!" -
Úgy ám! Szavadon fog, barátom,
s már rádcsapott a döghalál!

.

A bűnösök konok hadát így
töri - puhítja a Halál;
hulláikból szószéket állít
s zord térítőként arra áll.

Férfiakból s nőkből emelte -
fonnyadtak voltak, öregek.
s az ifjuságot is benyelte
e gyorsan növő épület.

S gyermekbimbókat is letéptek
itt-ott a halál kezei,
kegyes szokás szerint a széket
angyalképekkel rakta ki.
         (Kardos László)

Don Juan
(részlet a drámatöredékből)

               Don Juan:
Oly szép vagy, szebb tán, mint amikor itt
megraboltam legelső csókodat,
hú voltál s most lopva sziven szorít
a bánat, amiért el kell hagyjalak.
A varázs oda, eltűnt, semmivé lett,
a szerelmet nem én adtam magamnak,
az volt, igen: egész, új, röpke élet,
s hogy ki vette el, azt nem mondhatom meg!
El innen, inkább mint elfátyolozva
a kínt, temetni mosolygón naponta.
Dús volt szerelmünk, felséges, pazar-szép,
s a boldog múlt elárulása volna
nevét herdálni a langy vonzalomra,
mi szivemben irántad megmaradt még.

                 Mária:
Nem átallod mindezt czudar-kegyetlen
arcomba vágni és megtörni lelkem?
A boldogságért, mely szivedből tellett,
most nem kisebb,tartós kínnal fizetsz meg.
Ily halandó nálad a gyönyörűség?
Te mérgezted meg éjem és napom,
a tiszta fényt az emberarcokon,
a levegőt, a kút csöppjének hűsét,
a létet, melyhez tagjaim kötözve,
és a jövőt, mely túl soká tör ossze.
           (Vidor Miklós)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Nikolaus lenau versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó, Budapest 1979.
Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Nikolaus Lenau témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nikolaus Lenau témájú anyagokat.