T. S. Eliot

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Thomas Stearns Eliot (St. Louis, Missouri, 1888. szeptember 26. – London, 1965. január 4.) amerikai születésű Angliában letelepedett irodalmi Nobel-díjas költő, drámaíró és kritikus.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

Prufrock és egyéb észrevételek[szerkesztés]

J.Alfred Prufrock szerelmes éneke (részlet)

A sárga köd háta az ablakot súrolja,
Ablaktáblákhoz ér a sárga füstnek orra,
Mely az est zugaiba ölti nyelvét,
És imbolyogva száll el a csatorna
Pocsolyái fölött, s a kémények korma hull rá;
Elsiklik a terasz mellett, és a derült
Október-éjszakát látva, körülkarolja
A házat és legott álomba szenderül.
   (Kálnoky László)

Egy hölgy arcképe (részlet)

                    II.
Most, hogy nyílnak az orgonák,
Orgonacsokorral dísziti a szobát.
És csavargat egy szárat, míg beszél.
"Ó, barátom, nem érti még, nem érti,
Mi az élet, pedig ott a kezében";
(Csavarul szár, kocsány, levél)
"Hagyja csak, hogy elfolyjék, elfecsérli;
S az ifjúság közönyös, szívtelen,
S ha nem ért valamit, csak mosolyog."
Mosolygok, természetesen,
Teámba kortyolok.
     (Tandori Dezső)

Prelűdök (részlet)

                 I.
Leszáll a téli este, sültszag
Hatol ki az utcaközökbe.
Hat óra.
Napok leégnek füstölögve.
Lábunkat egy gyors szélroham
Most mocskosan
Avarral s a grundokról hozott
Újsággal beveri esőzve;
Zord záporok
Vágnak kéményre, tört redőnyre,
Feldobbant egyet gőzölögve
A sarki konflisló, szegény.

Aztán kigyúló lámpafény.
     (Vas István)

La figlia che piange (részlet)

Állj meg a lépcső legfelső kövén
Kerti urnának könyökölve -
Kapjon belé hajadba szőke fény -
Virágaid öleld át megriadva -
Szeszélyesen dobáld le mindet a földre,
Míg fodrot ver lelked tündéri habja
S hajadban megszikráz a szőke fény.
      (Képes Géza)

Költemények[szerkesztés]

Sweeney fölmered (részlet)

Borotvát lábhoz fenve vár,
    Míg nő nem sikít tovább.
Hátraível eskórosan
    S görcsben karmolja oldalát.

A ház hölgyei szégyelik,
     Hogy közük van ehhez netán.
Hangoztatják elveiket
     S azt mondják, ez ízléshiány

És könnyen félreérthetik
     A hisztériát, úgylehet;
A háznak, Turnerné szerint,
      Nem tesz majd jót ez az eset.
     (Vas István)

A víziló (részlet)

A széles hátu víziló
A sárban pihen a hasán.
Vélnéd, meg sem mozdítható,
Pedig hát hús és vér csupán.

Hús és vér gyömge rendszerint,
Összeroppanhat az ideg;
Az Igaz Egyház meg nem ing,
Mert sziklára építtetett

A víziló csak tántorog,
Míg földi célját kergeti;
Az Igaz Egyház nem mozog,
S begyülnek osztalékai.

A víziló nem ér fel a
Mangó-gyümölcsig, bármi szép -
Import narancs és datolya
Frissíti az Egyház inyét.
   (Tótfalusi István)

A halhatatlanság suttogásai (részlet)

Webster a halál megszálottja volt
S látta a bőr alatt a koponyát;
És föld alatt a mell nélkül hanyatt
Dűlők ajak nélküli vigyorát.

És szemüregben szemgolyó helyén
A hagymát, melyből majd nárcisz virít,
S tudta, a gondolat halott tagok
Köré fonja fényűző vágyait.
       (Vas István)

Átokföldje[szerkesztés]

A halottak temetése
(részletek)

Április a kegyetlen, kihajtja
Az orgonát a holt földből, beoltja
Az emléket a vágyba, felkavarja
Esőjével a tompa gyökeret.
Tél melengetett minket, eltakarva
felejtő hóval a földet, kitartva
Egy kis életet elszáradt gumókkal.
...
Valószerűtlen város,
A tél virradat barna ködében
A London Bridge-en a tömeg tolongva jár,
Nem tudom, mily sokat tiport el a halál.
    (Vas István)

Tűzbeszéd
(részlet)

A folyó sátra szétszakadt, utolsó levél-ujjak
Mélyednek be a nedves partba. Szél fut
A barna földön nesztelen. Elköltöztek a nimfák.
Csak csöndben, édes Temze, míg dalomat bevégzem.
Nem visz a folyó üres üveget, uzsonnapapírt,
Selyemzsebkendőt, kartondobozt vagy
                      cigarettacsutkát,
Se nyári éjek más tanújelét. Elköltöztek a nimfák.
S barátaik, a bankigazgatóknak naplopó sarjai
Elköltöztek, címük se hagyva hátra.
Ültem és sírtam a Genfi-tó vizeinél...
Csak csöndben, édes Temze, míg dalomat bevégzem,
Csak csöndben, édes Temze, nem leszek hangos
                                      én sem.
De mögöttem, hallom, hideg huzat,
Csontzene közeleg, s a kuncogás fültől fülig hasad.
    (Vas István)

Ariel versek[szerkesztés]

Simeon éneke (részlet)

Uram, a római jácintok virulnak a cserepekben,
Téli nap kúszik havas hegyeken:
A konok évad visszaretten.
Súlytalan életem halálos szélre vár,
Mint kezem fején pihe rebben.
Por sugárban és emlék a zugban:
A holt vidékre húz a szél felettem.
     (Vas István)

A karácsonyfa-kultusz (részlet)

Többféle magatartás van a karácsonyt illetőleg.
Egynéhányat figyelmen kívül hagyhatunk:
A társadalmit, a tunyát, a nyilvánvalóan üzletit,
A lármásat (a bárokat éjfélig nyitva tartják),
S a gyerekest - ami távolról sem a gyermeké:
Annak a gyertya csillag s az aranyangyal
Tárt szárnyaival a fa tetején
Nem puszta dísz, hanem valóban angyal.
    (Rónay György)

Kisebb költemények[szerkesztés]

Ötujjas gyakorlatok
(részlet)

     III.Egy kacsára a parkból
Hosszú fény a tó felett,
Hajnal-készség megremeg,
Rézsút-reggel a gyepre dől.
Itt kígyók, gőték nincsenek,
Csak kacsák, totyak-sereg,
Jártam rézsút-reggelen,
Kenyér és Bor járt velem,
És haladó tollasok
Kaptak mulandó falatot,
Kenyérbelet, ujjbegyet;
Férgeken is túlteszek!
Bár tudom, s tudhatod,
Lesik már kíváncsi férgeink
Védett önhittségeink.
   (Tandori Dezső)

Egy öregembernek

Vermén ha vad tigris morog,
Nálam nem ingerlékenyebb.
S úgy nem súny korbácsos farok,
Mint én, ha ellenségemet
Szaglintom - leng baráti fán
Vagy éltető vérben hentereg.
Elmém foga ha vicsorog,
Nyelvem hegyén a sziszegés
Gyengédebb, mint a gyűlölet,
Keserűbb, mint az ifjuság
Szerelme - ehhez az kevés.
Arany szememben látja meg
Korcs szellemét az ostoba.

Boldog vagyok, csoda?

   (Tandori Dezső)

Négy kvartett[szerkesztés]

Burnt Norton (részletek)

Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.
A lehetett volna elvont fogalom
És csak egy kiokoskodott világban
Marad meg mint állandó lehetőség.

...

Sárban fokhagymák s zafirok
Tapadnak süppedt tengelyen.
A vérben remeg a drót
S dalol beforrt sebek alatt,
Csitít rég lefolyt harcokat.
A tánc az ütőér körül
S a limfa ahogy körbejár
Csillagvonzássá lényegül
Fölfut a fában ott a nyár
Mozgunk a mozgó fa fölött
Fényben képletes levelen
S alul, hol felázott a rög
Halljuk, a falka és a vad
Végzik mint rég a dolgukat
De megbékültek a csillagok között.

...

A rend mintája a mozgás,
Mint a tíz lépcső képletében.
A kívánság maga mozgás,
Magában véve nem kivánatos;
A szeretet maga mozdulatlan,
Csak oka és célja a mozdulatnak.
Időtlen s kívánság nélkül való,
Csupán az idő szemszögében
Formák határaiba fogva
A nemlét és a létezés közt.
Váratlanul egy napsugárban,
Még miközben táncol a por,
Gyerekek nevetése tör ki
A sűrű lombok rejtekéből
Gyorsan és itt és most és mindig -
S nevetséges-bús, eltékozolt idő
Lebeg előtte és utána.

     (Vas István)

East Coker (részletek)

Kezdetemben a vég. Most a fény veri
A mezőt, de a lombokkal borított
Mélyút sötét marad a délutánban,
S te partjának dőlsz, míg elhalad egy teherautó,
S a mélyút konokul a kisülő
Hőség alatt hipnotizált falu
Felé vezet. Meleg párában a fülledt fényt
Nem veri vissza, elnyeli a szürke kő.
Az üres csöndben alszanak a dáliák.
Várj az első bagolyra.

...

                II
Mihez fog a késő november
A tavaszi gerjedelemmel,
Nyári hő alakzatai
S foszló hópelyhek mit neki,
S mályvák szürkébe felszökő
Piros színe mire való,
S késő rózsában korahó?
Görgő csillagok közt a dörgő
Menny, mint a bolygóközi harcba
Rohanó csatakocsi hangja
Nap ellen küzd Skorpió
Míg Nap és Hold leszáll s kométák
Sírnak és szállnak leonídák
Egeken síkokon a hajsza
Kerengő örvény a világot
A végpusztító tűzbe hajtja
S csak aztán a jégtakaró.

....

A mi kórházunk ez a föld,
A bukott bankár birtoka,
Mind jól járt itt, akit megölt
Az atyai gondoskodás maga,
Mely mindenütt gyötör és nem hagy el soha.

Lábamban borzongás vacog,
Láz pendít szellemideget.
Az melegít, ha megfagyok
S jeges tisztítótűzben reszketek,
Amelynek lángja rózsa, füstje tövisek.
     (Vas István)

Dry Salvages (részletek)

Hol ér véget a hangtalan jajongás,
Az őszi hervadás, a néma virágenyészet,
A sziromhullatás, a mozdulatlan,
Hol ér véget a hajó lebegő roncsa,
A parti csont imája, a kiejthetetlen
Ima, mely válaszol a gyászos híradásnak?

Nincs vég, csak folytatás: a vonszolódás,
Órák, napok egymás után, az élet,
Az érzelemben érzelemapadtan
Olvadó évek, mikor már lerontva
Amiben bízni nem habozott a hit sem,
Mely éppen ezért megtagadja másnap

....

Itt a lét szféráinak
Lehetetlen egysége megvalósul,
Itt a múlt meg a jövő
Legyőzetik és kibékül,
Hol a tettben máskor az mozogna,
Ami csak mozgatódik,
Mert a mozgásnak nincs benne forrása semmi -
Hajtják a démoni, alvilági
Erők. És az igazi tett a szabadulás
A múlttól is, meg a jövőtől.
Legtöbben ezt a célt
Itt soha el nem érjük,
Kiket csak azért nem tudtak legyőzni,
Mert próbáltuk újra meg újra;
Mi örülhetünk, ha végül időbeli
Visszatérésünk táplálja majd
(Nem túl messze a tiszafától)
A lényegi talaj életét.

        (Vas István)

Little Gidding (részletek)


Egy öregúr kabátján hamufolt,
Csak ez maradt: elhamvadt rózsa volt.
Por száll a levegőbe:
Egy történet, befejeződve.
Belehelt por: ez volt a ház,
A fal, az egér, a faberakás.
A reménnyel, a kétségbeeséssel
  A levegő együtt vész el.

Árvíz meg aszály:
Szenvedi a szem meg a száj.
Holt víz és holt föveny:
Melyiké lesz a győzelem?
Kárvallott szorgalomra
Tátog a talaj kiperzselt jonha,
Röhög, de szomoruan:
  A földnek vége van.

...

Galamb leszáll, leget hasít
A félelmetes fényü tűzzel,
Melyből lángnyelvek hirdetik,
Hogy bűnt és tévelygést mi űz el.
Nincs más remény, csak ez segít -
  Válassz: a máglya vagy a máglya -
  A lángtól megválthat a lángja.

Ki gyötör így? A Szeretet.
Furcsa Név - ez fog kínba minket,
Mert az ő keze szövi ezt
A tűztől tűrhetetlen inget.
Ne is reméld, hogy leveted -
  Ha élsz, lélegzel, ez az ára:
  A lángra juthatsz, vagy a lángra.

        (Vas István)

Macskák könyve[szerkesztés]

Gusz, a színházi macska
(részlet)

Gusz a színház kapujába' vár.
Neve, mondhattam volna már,
Aszparágusz. S ez komplikált,
Nevéből hát a Gusz kivált.
Gereblye-sovány, bundája se dus,
Tappamcsa remeg, paralitikus.
Elegáns cica volt annak idején,
Már nem fél tőle patkány, sem egér.
Egykor virult s elhervadott,
Pedig nagy hirre jutott.
Barátai közt klubban pihen
(A szomszéd kocsma mélyiben),
Ő szórakoztat, más fizet.
Mond hajdan esett torténeteket:
Sztár volt, első-vonal-beli,
Fellépteté őt Irving s Tree,
S amikor döntő sikerét kifogta,
A karzat hétszer kinyávogta,
De mégis legnagyobb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.
   (Weöres Sándor)

A vén Gömböc macska
(részlet)

A vén Gömböcre gondolok, ki Tarka-Terka voltaképp,
Van tigriscsíkja, s oldalán még párduc-foltos toldalék,
Egész nap ül a szőnyegen, a padlón is, ha ülhető,
Csak ül, csak ül, csak ül, csak ül - mert attól Gömböc
                                                         macska ő!

     De ha este a zaj meg a zűr elapad,
     Őt várja amunka, a nagy feladat.
     Ha az ágyba bebujt a család, s elaludt,
     Vén gömböc a lépcsőn lopva lefut.
     Egér-ügyelet! neki élet-elem -
     Nem tudja egér, mi az illedelem,
     Hát megpróbálja tanítani végre
     Zenére, kötésre és csipkeszegésre.
       (Nemes Nagy Ágnes)

Felhasznált források[szerkesztés]

  • T. S. Eliot versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1978.
  • T. S. Eliot művei
Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
T. S. Eliot témában.