François Villon
François Villon eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb és legnépszerűbb francia költője.
Idézetek
[szerkesztés]A Nagy Testamentum
[szerkesztés]- (részletek)
- I.
- Harmincéves koromra a
- Szégyent bizony fenékig ittam,
- Nem vagyok sem egész buta,
- Sem egész bölcs...De kutyasorban
- Sínylődtem: hadd érje miattam
- Thibault d'Aussigny-t a panasz.
- Püspök? Lehet, hogy az az Úrban,
- Népet áldó... Nekem nem az.
- XIV.
- Bűnös vagyok, tudom, de az
- Isten nem kívánja halálom,
- De hogy legyek jó és igaz
- S az eredendő lelki gyászon
- Kívül halálos kór ne rágjon;
- Ő látja lelkem bánatát<br
- És ha a lelkifurdalásom
- Igaz, akkor kegyelmet ád.
- XLIII.
- E földi élet nem örök,
- Bármit mond is a pénzpóca;
- A halál mindenkit ledöf
- S ez vigasz némely nyomorúltra,
- Aki, míg ifjúsága hagyta,
- Úgy hetvenkedett, a hamis,
- S bizony nyegle kurafi volna,
- Ha úgy viháncolna ma is.
- CXLVIII.
- Ott nincs játék és nincs mulatság.
- Mit ér a volt kincs és vagyon,
- A henyéltető, faragott ágy,
- A potrohtöltő billikom,<br
- Tánc, zene s mind a vigalom,
- Mit nyujtott óra s pillanat?
- Elmúlik a lakodalom,
- De a bűn mindig megmarad.
- (Fordította: Szabó Lőrinc)
A Kis Testamentum
[szerkesztés]- (részlet)
- XXX.
- Függőágyam, mit szőtt a pók,
- Az ispotályoké legyen;
- S minden kapun - kívül - lakót
- Ököllel vágjanak szemen:
- Reszkessenek ott betegen,
- Morcosan, szőrösen, soványan,
- Ázva - fázva a hidegen,
- Nyűtt saruban, rongyos ruhában.
- (Kálnoky László fordítása)
Epitáfium
[szerkesztés]Nyugasztaló
[szerkesztés]Gyászirat
[szerkesztés](melyet maga és társai számára szerzett a költő, mialatt felakasztásukat várták)
(azonos részlet különböző fordítóktól)
- Társak, kik még világtok élitek,
- Legyen mihozzánk szívetek szelíd,
- Az Ur is majd enyhén itéli meg,
- Ki bús fejünkhöz szánva közelít.
- Im öt – hatával függünk körben itt
- S már rothadó és tépett teteminket
- Nem töltözi se dáridó, se innep:
- Csak csont vagyunk már s por s hamu a végünk!
- Gonoszt teszen, ki ránk gúnnyal tekinget,
- Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!
- (Tóth Árpád fordítása)
- Testvérek, immég életben valók,
- Ne cudar szívvel bánjatok velünk.
- Ám minket, szegényeket, szánjatok,
- Majd minket is szán Istenünk.
- Összekötözve im hatunk, hetünk -
- Hizlalt husunknak bőséges leve
- Rohad, ha föl nem habzsolták vele
- S mi, bordák porrá és hamuvá lészünk.
- Ne kacagjon bajunkon senki se,
- De kérje Istent, irgalmazzon nékünk!
- (József Attila fordítása)
- Embertestvérek, még élni tudók,
- Ne tekintsetek ránk szívtelenül.
- Ahogy ti most rajtunk, előbb - utóbb
- Rajtatok Isten akként könyörül.
- Itt függünk kötéllel nyakunk körül
- Öten - hatan, s mit jókkal úgy etettünk,
- Bomló és bűzlő étek lesz a testünk,
- Mi meg csont, por és hamu - tréfaszóval
- Ki ne gúnyolja senki bajba - estünk,
- de kérje Istent, legyen irgalommal.
- (Illyés Gyula fordítása)
Ballada a hajdani idők dámáiról
[szerkesztés](azonos részlet különböző fordítóktól)
- Herceg, ne kérdezd sem most, sem utóbb,
- hol vannak ők, nem kell itt semmi szó,
- hisz az utolsó sorból megtudod:
- hová lett a tavalyi hó!
- (Kosztolányi Dezső fordítása)
- Herceg, hogy hol vannak, hétszámra
- ezidén firtatni se jó,
- nehogy a nóta újra járja:
- de hol van a tavalyi hó!
- (József Attila fordítása)
- Herceg, ha egy hete, egy éve,
- Ne keresd, hol a szép s a jó,
- Hogy a refrén vissza ne kérdje:
- No de hol a tavalyi hó?!
- (Szabó Lőrinc fordítása)
- Herceg, hol vannak már azóta,
- Ne kérdezze kíváncsi szó.
- Felel a refrén, régi nóta:
- De hol van a tavalyi hó!
- (Vas István fordítása)
Francois Villon
- Az irigy nyelvek balladája
- (Ballade des langues envieuses)
Végy arzénes savat, salétromot,
S avas faggyút habos lúggal maratva;
Hozzá olvadt ólombul egy csomót,
Forró szurokkal, kénnel elhabarva,
Zsidó nõ piszkát is hozzá vakarva;
S vedd leprás ember lábmosó levét,
Meg ócska bocskor átizzadt belét
Áspis kígyó sûrû vérébe mártva;
Tégy hozzá róka-, farkas-, borz-epét,
- Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!
Szedd egy halászni rest, öreg, kopott,
Fogatlan macska agyát száz darabra;
Végy vén, veszett eb ínyérõl habot,
Öszvér turháját hozzá aprogatva
- Ha már az ollód szeletekre szabta-
S kell hozzá még csatorna-hordalék,
Amelybe patkány dugja orrhegyét,
Folyik zöld és varangyos-béka nyála,
Fut kígyó-, gyík-had s más ily büszke nép:
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!
Míg élõ sikló köldökét rakod
- Kézzel nem érve – gyilkos szublimátba,
S holdtöltekor a vért hozzá csapod,
Mely megalvadt a borbély-tálban állva,
S egy részin barna, másutt hagyma-sárga:
Végy piszkos teknõbül pelenka-lét,
Adj hozzá vedlõ rossz sebet, fekélyt,
Egy szajha öblítõ-vizébe hányva,
(Nem járt lebujban az, ki meg nem ért):
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!
Ajánlás
Jó Herceg, törd át mind e csemegét,
Ha szitád, rostád, zsákod nem elég,
Egy sárga üllepû gatyán, vigyázva,
- De disznó-szarral ízesítsd elébb –
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!
(Mészöly Dezsõ fordítása)
A jó tanács balladája
[szerkesztés]- (részlet)
- Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
- Ifjak, vének, mind békeszeretők.
- Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
- Levelében az apostol tanácsa.
- Okosak legyünk, révet kresők.
- Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
- Reátörvén a más tulajdonára.
- (Kálnoky László fordítása)
Közmondások
[szerkesztés]- (részlet)
- Addig kutyabarát, míg csontot oszt.
- Addig dalolnak: megtanulják sorban.
- Addig rejt gyümölcsöt: már latyakos.
- Addig próbálgat, valahogy csak jól van.
- Addig késik. csak maradjon a sutban.
- Addig siet. sebtében elesik.
- Addig szorít. markában levegő van.
- Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
- (Weöres Sándor fordítása.)
Ballada a senki fiáról
[szerkesztés]- (részlet)
- Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
- ruhám csupán egy fügefalevél,
- mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
- mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
- A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
- ahogy a temetőkben nevetek,
- enyém csak az, amit a sárba dobtam,
- s mindent megöltem, amit szeretek.
- Fehér derével a halántékomra
- s veres hajamra már az ősz feküdt,
- és így megyek, fütyülve egymagamban,
- megáldva és leköpve mindenütt.
- (Faludy György fordítása)
Apró képek balladája
[szerkesztés]Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Tudom az urak nyakdiszét,
Tudom, melyik ruha mi szerzet,
Tudom, ki gazdag, ki cseléd,
Tudom, mily fátyolt kik viselnek,
Tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
Tudom, a tortán sok a piszok,
Tudom, mely csap mily bort ereszthet,
Csak azt nem tudok, ki vagyok.
Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szememnek,
Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Ajánlás:
Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Szabó Lőrinc fordítása
Villonról írták
[szerkesztés]- Az ilyen típus lényegében nem rosszabb a legtöbbnél, csak éppen a körülmények kényszerítették a rosszra, hol keserű, hol gyermekin naiv, hol lázadó, hol alázatos, gyűlöli a nagyfejűeket s megsimogatja a gyermekeket, sajnálja a véneket, de hogyha rossz kedve van, a nyomorultakba is belekötne, hol ijesztően kicsapongó, hol elragadóan tiszta, hol nemesen szárnyaló, hol meghökkentően közönséges, az alvilág emberének minden végletével és ellentmondásával.
- (Gyergyai Albert)
- Haláláról nem tudunk semmit. Annyi bizonyos, hogy Franciaország egyik legnagyobb költője nyomtalanul és szegényen pusztult el.
- (Faludy György)
- Annyi bizonyos, hogy abban a fontos kultúrtörténeti pillanatban, amikor múlttá vált a középkor és a diadalmas reneszánsszal elkezdődött az európai újkor, François Villon nemcsak a francia irodalom, hanem az egész európai irodalmi kultúra legfőbb és legnagyobb hatású költője volt. Élőbb és életteljesebb, mint bárki kortársai közül.
- (Hegedüs Géza)
- A kocsma pállott, kék ködében
- Lócán ül Villon és dalol,
- S visszás hang kél a húr alól:
- "Mulandó minden e vidéken,
- Elrothad mind, ki szép, ki jó.
- Szeme agát volt, haja ében,
- Most alszik az Úr békéjében,
- Fehér sír fekete éjben.
- De hol van a tavalyi hó?"
- (Juhász Gyula: Ódon ballada)
Felhasznált források
[szerkesztés]- Villon összes versei. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1958.
- Francois Villon összes versei. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1963.
- Francois Villon összes versei. Magyar Helikon. 1971.
- Francois Villon válogatott versei. Sziget Könyvkiadó. Budapest, 1999.
- Faludy György: Versek. Magyar Világ Kiadó, 1995.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Apró képek balladája http://fisher.hu/apro/index.html
- Faludy György http://www.date.hu/~nasa/vers.html
- Faludy György a MEK-en http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/villon/balladak.hun
- http://mek.oszk.hu/00500/00528/ Villon balladái Faludy György átköltésében
- http://epa.oszk.hu/00000/00022/00622/19859.htm Devecseri Gábor: Villon „Átköltése”, Nyugat 1937. 11. szám