Ugrás a tartalomhoz

François Villon

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Villon arcképe

François Villon eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431. vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb és legnépszerűbb francia költője.

Idézetek

[szerkesztés]

A Nagy Testamentum

[szerkesztés]
(részletek)
I.
  • Harmincéves koromra a
Szégyent bizony fenékig ittam,
Nem vagyok sem egész buta,
Sem egész bölcs...De kutyasorban
Sínylődtem: hadd érje miattam
Thibault d'Aussigny-t a panasz.
Püspök? Lehet, hogy az az Úrban,
Népet áldó... Nekem nem az.
XIV.
  • Bűnös vagyok, tudom, de az
Isten nem kívánja halálom,
De hogy legyek jó és igaz
S az eredendő lelki gyászon
Kívül halálos kór ne rágjon;
Ő látja lelkem bánatát<br
És ha a lelkifurdalásom
Igaz, akkor kegyelmet ád.
XLIII.
  • E földi élet nem örök,
Bármit mond is a pénzpóca;
A halál mindenkit ledöf
S ez vigasz némely nyomorúltra,
Aki, míg ifjúsága hagyta,
Úgy hetvenkedett, a hamis,
S bizony nyegle kurafi volna,
Ha úgy viháncolna ma is.
CXLVIII.
  • Ott nincs játék és nincs mulatság.
Mit ér a volt kincs és vagyon,
A henyéltető, faragott ágy,
A potrohtöltő billikom,<br
Tánc, zene s mind a vigalom,
Mit nyujtott óra s pillanat?
Elmúlik a lakodalom,
De a bűn mindig megmarad.
(Fordította: Szabó Lőrinc)

A Kis Testamentum

[szerkesztés]
(részlet)
XXX.
  • Függőágyam, mit szőtt a pók,
Az ispotályoké legyen;
S minden kapun - kívül - lakót
Ököllel vágjanak szemen:
Reszkessenek ott betegen,
Morcosan, szőrösen, soványan,
Ázva - fázva a hidegen,
Nyűtt saruban, rongyos ruhában.
(Kálnoky László fordítása)

Epitáfium

[szerkesztés]

Nyugasztaló

[szerkesztés]

Gyászirat

[szerkesztés]

(melyet maga és társai számára szerzett a költő, mialatt felakasztásukat várták)
(azonos részlet különböző fordítóktól)

  • Társak, kik még világtok élitek,
Legyen mihozzánk szívetek szelíd,
Az Ur is majd enyhén itéli meg,
Ki bús fejünkhöz szánva közelít.
Im öt – hatával függünk körben itt
S már rothadó és tépett teteminket
Nem töltözi se dáridó, se innep:
Csak csont vagyunk már s por s hamu a végünk!
Gonoszt teszen, ki ránk gúnnyal tekinget,
Kérjétek Istent, irgalmazzon nékünk!
(Tóth Árpád fordítása)
  • Testvérek, immég életben valók,
Ne cudar szívvel bánjatok velünk.
Ám minket, szegényeket, szánjatok,
Majd minket is szán Istenünk.
Összekötözve im hatunk, hetünk -
Hizlalt husunknak bőséges leve
Rohad, ha föl nem habzsolták vele
S mi, bordák porrá és hamuvá lészünk.
Ne kacagjon bajunkon senki se,
De kérje Istent, irgalmazzon nékünk!
(József Attila fordítása)
  • Embertestvérek, még élni tudók,
Ne tekintsetek ránk szívtelenül.
Ahogy ti most rajtunk, előbb - utóbb
Rajtatok Isten akként könyörül.
Itt függünk kötéllel nyakunk körül
Öten - hatan, s mit jókkal úgy etettünk,
Bomló és bűzlő étek lesz a testünk,
Mi meg csont, por és hamu - tréfaszóval
Ki ne gúnyolja senki bajba - estünk,
de kérje Istent, legyen irgalommal.
(Illyés Gyula fordítása)

Ballada a hajdani idők dámáiról

[szerkesztés]

(azonos részlet különböző fordítóktól)

  • Herceg, ne kérdezd sem most, sem utóbb,
hol vannak ők, nem kell itt semmi szó,
hisz az utolsó sorból megtudod:
hová lett a tavalyi hó!
(Kosztolányi Dezső fordítása)
  • Herceg, hogy hol vannak, hétszámra
ezidén firtatni se jó,
nehogy a nóta újra járja:
de hol van a tavalyi hó!
(József Attila fordítása)
  • Herceg, ha egy hete, egy éve,
Ne keresd, hol a szép s a jó,
Hogy a refrén vissza ne kérdje:
No de hol a tavalyi hó?!
(Szabó Lőrinc fordítása)
  • Herceg, hol vannak már azóta,
Ne kérdezze kíváncsi szó.
Felel a refrén, régi nóta:
De hol van a tavalyi hó!
(Vas István fordítása)

Francois Villon

Az irigy nyelvek balladája
(Ballade des langues envieuses)

Végy arzénes savat, salétromot,
S avas faggyút habos lúggal maratva;
Hozzá olvadt ólombul egy csomót,
Forró szurokkal, kénnel elhabarva,
Zsidó nõ piszkát is hozzá vakarva;
S vedd leprás ember lábmosó levét,
Meg ócska bocskor átizzadt belét
Áspis kígyó sûrû vérébe mártva;
Tégy hozzá róka-, farkas-, borz-epét,
- Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Szedd egy halászni rest, öreg, kopott,
Fogatlan macska agyát száz darabra;
Végy vén, veszett eb ínyérõl habot,
Öszvér turháját hozzá aprogatva
- Ha már az ollód szeletekre szabta-
S kell hozzá még csatorna-hordalék,
Amelybe patkány dugja orrhegyét,
Folyik zöld és varangyos-béka nyála,
Fut kígyó-, gyík-had s más ily büszke nép:
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Míg élõ sikló köldökét rakod
- Kézzel nem érve – gyilkos szublimátba,
S holdtöltekor a vért hozzá csapod,
Mely megalvadt a borbély-tálban állva,
S egy részin barna, másutt hagyma-sárga:
Végy piszkos teknõbül pelenka-lét,
Adj hozzá vedlõ rossz sebet, fekélyt,
Egy szajha öblítõ-vizébe hányva,
(Nem járt lebujban az, ki meg nem ért):
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Ajánlás
Jó Herceg, törd át mind e csemegét,
Ha szitád, rostád, zsákod nem elég,
Egy sárga üllepû gatyán, vigyázva,
- De disznó-szarral ízesítsd elébb –
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

(Mészöly Dezsõ fordítása)

A jó tanács balladája

[szerkesztés]
(részlet)
  • Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
Ifjak, vének, mind békeszeretők.
Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
Levelében az apostol tanácsa.
Okosak legyünk, révet kresők.
Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
Reátörvén a más tulajdonára.
(Kálnoky László fordítása)

Közmondások

[szerkesztés]
(részlet)
  • Addig kutyabarát, míg csontot oszt.
Addig dalolnak: megtanulják sorban.
Addig rejt gyümölcsöt: már latyakos.
Addig próbálgat, valahogy csak jól van.
Addig késik. csak maradjon a sutban.
Addig siet. sebtében elesik.
Addig szorít. markában levegő van.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
(Weöres Sándor fordítása.)

Ballada a senki fiáról

[szerkesztés]
(részlet)
  • Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével a halántékomra
s veres hajamra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
(Faludy György fordítása)

Apró képek balladája

[szerkesztés]

Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Tudom az urak nyakdiszét,
Tudom, melyik ruha mi szerzet,
Tudom, ki gazdag, ki cseléd,
Tudom, mily fátyolt kik viselnek,
Tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
Tudom, a tortán sok a piszok,
Tudom, mely csap mily bort ereszthet,
Csak azt nem tudok, ki vagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szememnek,
Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

Ajánlás:
Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
Szabó Lőrinc fordítása

Villonról írták

[szerkesztés]
  • Az ilyen típus lényegében nem rosszabb a legtöbbnél, csak éppen a körülmények kényszerítették a rosszra, hol keserű, hol gyermekin naiv, hol lázadó, hol alázatos, gyűlöli a nagyfejűeket s megsimogatja a gyermekeket, sajnálja a véneket, de hogyha rossz kedve van, a nyomorultakba is belekötne, hol ijesztően kicsapongó, hol elragadóan tiszta, hol nemesen szárnyaló, hol meghökkentően közönséges, az alvilág emberének minden végletével és ellentmondásával.
(Gyergyai Albert)
  • Haláláról nem tudunk semmit. Annyi bizonyos, hogy Franciaország egyik legnagyobb költője nyomtalanul és szegényen pusztult el.
(Faludy György)
  • Annyi bizonyos, hogy abban a fontos kultúrtörténeti pillanatban, amikor múlttá vált a középkor és a diadalmas reneszánsszal elkezdődött az európai újkor, François Villon nemcsak a francia irodalom, hanem az egész európai irodalmi kultúra legfőbb és legnagyobb hatású költője volt. Élőbb és életteljesebb, mint bárki kortársai közül.
(Hegedüs Géza)
  • A kocsma pállott, kék ködében
Lócán ül Villon és dalol,
S visszás hang kél a húr alól:
"Mulandó minden e vidéken,
Elrothad mind, ki szép, ki jó.
Szeme agát volt, haja ében,
Most alszik az Úr békéjében,
Fehér sír fekete éjben.
De hol van a tavalyi hó?"
(Juhász Gyula: Ódon ballada)

Felhasznált források

[szerkesztés]
  • Villon összes versei. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1958.
  • Francois Villon összes versei. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1963.
  • Francois Villon összes versei. Magyar Helikon. 1971.
  • Francois Villon válogatott versei. Sziget Könyvkiadó. Budapest, 1999.
  • Faludy György: Versek. Magyar Világ Kiadó, 1995.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A Wikipédiában további információk találhatóak
Commons
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz François Villon témájú anyagokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikiquote.org/w/index.php?title=François_Villon&oldid=54591”