Wikidézet:Nap idézete archívum/2005. – 2006.
Megjelenés
2005
[szerkesztés]- „Jó kezdet fél siker.” -- Magyar közmondás (2005.08.5.)
- „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.” -- Woody Allen (2005.10.05.)
- „A cél, megszünte a dicső csatának, a cél a halál, az élet küzdelem. S az ember célja a küzdés maga.” -- Az ember tragédiája (2005.10.19.)
- „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fõvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” -- Nagy Imre rádiónyilatkozata, 1956 november 4., hajnali 5 óra 20 perc (behallatszódó fegyverropogással aláfestve). (2005.10.26.)
- „Ha tudtam volna, inkább órásmesternek megyek..” -- Albert Einstein (2005.10.30.)
- „Az idealista javíthatatlan. Ha kipenderítik a menyországból, eszményt kovácsol a poklából.” -- Friedrich Nietzsche (2005. 11. 03.)
- „Idézet: Mások szavainak hibásan történő ismétlése.” -- Ambrose Bierce (2005. 11. 5.)
- „A lángész: egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.” -- Thomas Alva Edison (2005. 11. 10.)
- „Rosszat mondanak rólam? Ó, ha úgy ismernének engem, mint én ismerem magamat!” -- Denis Diderot (2005. 11. 12.)
- „Kell egy csapat” -- Régi idők focija, Sándor Pál filmje (2005. 11. 14.)
- „Szükségből, hajlamból és örömmel; mind idézünk.” - Ralph Waldo Emerson (2005. 11. 17.)
- „Nem létezik kis nemzet. Egy nép nagyságát nem a lélekszáma határozza meg, mint ahogy egy ember nagysága sem a testsúlyának függvénye.” - Victor Hugo (2005. 11. 19.)
- „Könnyű a világban a világ véleménye szerint élnünk, könnyű a magányban a magunk véleménye szerint, de nagy embernek csak az nevezhető, aki a tömegtől körülvéve is képes tökéletes nyugalommal megőrizni a magányos ember függetlenségét.” - Ralph Waldo Emerson (2005. 11. 21.)
- „Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.” - Anton Pavlovics Csehov (2005. 11. 27.)
- „Minden szakma a laikusok elleni összeesküvés.” - George Bernard Shaw (2005. 11. 30.)
- „Amikor tisztességes és jó emberek – szilárd jellemű emberek – összefognak egy nagy cél érdekében, amelyért lelkesednek, és amelyért készek bevetni energiáikat, az eredmény lélegzetelállító lehet.” - Napoleon Hill (2005. 12. 2.)
- „A boldogság könnyelmű fruska, nem időz sokat egy helyen, hajad szemedből elsimítja, megcsókol, s tűnik hirtelen.” - Heinrich Heine (2005. 12. 7.)
- „Minden igazságot könnyű megérteni, ha már felfedezték; a cél felfedezni őket.” - Galileo Galilei (2005. 12. 11.)
- „Ha a sajtó nem volna, nem kellene feltalálni.” - Honoré de Balzac (2005. 12. 13.)
- „Tévedni természetes; a tévedést helyrehozni dicsőség.” - George Washington (2005. 12. 15.)
- „A hős nem bátrabb, mint az átlagember, csak öt perccel tovább bátor. ” - Ralph Waldo Emerson (2005. 12. 18.)
- „Arra születtünk, hogy kimondjuk, nem arra, hogy birtokoljuk. ” - Gustave Flaubert (2005. 12. 19.)
- „A történelem levese már emelgeti a fedőt ” - József Attila (2005. 12. 21.)
- „A bőség elválasztja az embereket. A szegénység összeszövi őket. Neked van egy kis cukrod, nekem nincs; kérek a tiédből. Legközelebb neked nincs liszted, adok az enyémből.” - Ray Charles (2005. 12. 24.)
- „Ébredj fel harmadik évezred embere!” - XVI. Benedek pápa (2005. 12. 26.)
- „Az emberiség nagyon is komolyan veszi magát. Ez a világ eredendő bűne. Ha a barlanglakó nevetni tudott volna, a történelem másképp alakul.” - Oscar Wilde (2005. 12. 28.)
2006
[szerkesztés]január
[szerkesztés]- „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.” Emberi és polgári jogok nyilatkozata, 1789.
- „A tiszta haladzsa idővel kiszorítja a televízióból a szokványos haladzsát.” Murphy törvénykönyve (2006. 01. 05.)
- „Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.” Vincent van Gogh (2006. 01. 08.)
- „Az igazmondóra haragudni nem helyes.” Euripidész (2006.01.10.)
- „Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül hogy valaki lenne.” Micimackó (2006.01.13.)
- „Az lenne jó, ha olyan lenne az egész, mint egy bohóctréfa.” Esterházy Péter (2006.01.17.)
- „A kábák, ha hallottak is valamit, olyanok, mint a süketek. A közmondás szerint: jelen is távol vannak. Hérakleitosz” (2006.01.21.)
- „Nullum crimen, sine lege. – Nincsen bűncselekmény törvény nélkül.” Latin közmondás (2006.01.28.)
február
[szerkesztés]- „A tévéreklámban kimosott pulóver azért látszik újnak, mert új.” Murphy (kis)asszony törvénykönyve (2006.02.02.)
- „Őrzők, vigyázzatok a strázsán.” Ady Endre (2006.02.04.)
- „Az agy nem a matematika nyelvét használja.” Neumann János (2006.02.09.)
- „A világ mindaz, aminek az esete fennáll.” Ludwig Wittgenstein (2006.02.14.)
- „Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek.” Ady Endre (2006.02.18.)
- „A művészet hazugság, melynek segítségével felismerjük az igazságot.” Pablo Picasso (2006.02.24.)
- „Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” Jean-Jacques Rousseau
március
[szerkesztés]- „Az örömeid azt mondatják veled, hogy az élet rövid, – szenvedéseid tanítanak hinned az örökéletben.” Füst Milán (2006. 03. 04.)
- „A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.” Szent-Györgyi Albert (2006. 03. 07.)
- „Más dolog beletörődni a szabályokba, és megint más valóban betartani őket.” – Lessing: Hamburgi dramaturgia (2006. 03. 11.)
- „Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra.” – Arisztotelész (2006. 03. 15.)
- „Mindenkit, aki uralkodni akar másokon, el kéne törölni a föld színéről.” – Jules Verne (2006. 03. 19.)
- „Minden festő jól tudja lerajzolni önmagát.” – Michelangelo Buonarroti (2006. 03. 23.)
- „Csak a felszínes emberek ismerik magukat.” – Oscar Wilde (2006. 03. 24.)
- „A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.” – Seneca (2006. 03. 26.)
- „Nem keresünk mi mást, csak embereket. Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok. Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk másfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt.” – Solaris (regény) (2006. 03. 30.)
április
[szerkesztés]- „Nem véletlen az, hogy nincsenek véletlenek.” – Határ Győző (2006. 04. 02.)
- „Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani.” – József Attila (2006. 04. 06.)
- „Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük.” – Teller Ede (2006. 04. 15.)
- „Minden látszat csal. De minden csaló látszik.” – Karinthy Frigyes (2006. 04. 25.)
május
[szerkesztés]- „Örök gyermekek vagyunk, s mindig új játékok után loholunk.” – Anatole France (2006. 05. 03.)
- „Minden érv közül a tekintélyen alapuló a leggyengébb.” Albertus Magnus (2006. 05. 10.)
- „Cinikus az olyan ember, aki mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét.” Oscar Wilde (2006. 05. 14.)
- „Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.” A kis herceg (2006. 05. 21.)
- Volt egy úr, lakhelye Párizs,
- rászóltak: „Fogyjon le máris.”
- Onnantól nem evett
- feltéthez köretet,
- „Pá, krumpli – mondta - és pá, rizs!” Limerick (2006. 05. 24.)
- „Nem jó próbálkozni azzal, hogy a tudomány haladását megállítsuk. A tudatlanság sose jobb, mint a tudás.” – Enrico Fermi (2006.05.29.)
június
[szerkesztés]- „Az úriember módosít a világnézetén, de szokásain soha.” – Abody Béla (2006. 06. 02.)
- „A történelem alapvető igazságtalansága, hogy nem lehet megkérdezni azokat, akikről írunk: ők mit gondolnak arról, amit állítunk.” – Vekerdi László (2006. 06. 08.)
- „A szavaknak súlya legyen, ne száma!” – Zsidó közmondás (2006. 06. 11.)
- „Ha a munka élvezet, akkor az élet gyönyörű. Ha a munka kötelesség, akkor az élet rabság.” – Makszim Gorkij (2006.06.15.)
- „Sok idő múlik el, mire az ember fiatal lesz.” – Pablo Picasso (2006.06.19.)
- „A hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélése.” – Pál apostol (2006.06.21.)
- „A beszédhez igen kevés észre van szükség.” – René Descartes (2006.06.25.)
- „Túl sokat várni egy késlekedő vendégre figyelmetlenség mindazokkal szemben, akik jelen vannak.” – Anthelme Brillat-Savarin (2006.06.26.)
- „A logika türelmes, minthogy örök.” – Oliver Heaviside (2006.06.29.)
július
[szerkesztés]- „A bölcsességnek nincs szüksége erőszakra.” – Lev Tolsztoj (2006.07.06.)
- „Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszünne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.” – Douglas Adams (2006.07.13.)
- „Szövetség - a nemzetközi politikában két tolvaj uniója, akik a kezüket olyan mélyre dugták egymás zsebébe, hogy külön-külön már nem tudnának egy harmadikat kizsebelni.” – Ambrose Bierce (2006.07.15.)
- „Olyan korban élünk, amikor az ember egyszerre szomjazza az igazságot, de görcsökben hánykolódik tőle; irtózik a hazugságtól, de mohón issza. Nagyobb érdekek, nagyobb erők működnek ma az igazságnál.” - Kodolányi János (2006.07.18.)
- „Semmi sem teszi olyan élessé a látást, mint az irigység.” – Thomas Fuller (2006.07.20.)
- „Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.” – Blaise Pascal (2006.07.24.)
- „A természet rákényszerítvén minden élőlényt, hogy lehajolva vegye magához a táplálékot, egyedül az embert egyenesítette föl, és buzdította arra, hogy az ég felé emelje tekintetét.” – Cicero (2006.07.28.)
augusztus
[szerkesztés]- „A halál minden komolyságától megfosztja az életet.” – Paul Valery (2006.08.03.)
- „A régi trükk: kapaszkodunk a világba, és panaszkodunk, hogy nem ereszt.” – Franz Kafka (2006.08.09.)
- „Nincs szél, ami kedvezne annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart” – Mondás (2006.08.14.)
- „Igen vacak memória az, amelyik csak hátrafelé működik.” – Lewis Carroll (2006.08.19.)
- „Az események bekövetkezési valószínűségei fordítottan arányosak kívánatos voltukkal.” – Szerencsejátékosok megfigyelése (2006. 08. 23.)
- „Énekelj, s a művem szárnyra kél!/Segíts, akkor megszólal az éj!”– Az Operaház Fantomja (musical) (2006.08.26.)
- „A bűbájos gyerek valami rosszban sántikál.” – Murphy (kis)asszony törvénykönyve (2006.08.29.)
szeptember
[szerkesztés]- ...Isten e szörnyűségek
mellől elfordult és Krisztusra nézett:
»Menj a Földre, fiam. Az emberek
gyalázata felér a magas égig.
Ha még téged is felfeszítenek,
úgy bűneiket megbocsátom nékik.« – Faludy György (2006.09.02.) - „Az okos embereknek igen nagy hibájuk, hogy a legbolondabb állítást is igen okosan tudják védelmezni” – Vas Gereben (2006.09.10.)
- „A tévedés néha jó/ám olykor hiába,/az Indiába induló hajó/se mind jut Amerikába.” – Erich Kästner (2006.09.15.)
- „A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne.” – Teller Ede (2006.09.20.)
- „Ó, te boldogtalan, hát nem tudod, hogy tisztító szertartások révén a bűneidtől ugyanúgy nem szabadulsz meg, mint a helyesírási hibáidtól?” – Diogenész (2006.09.24.)
- „Az üreg éppen úgy hordozhat formai jelentést, mint a szilárd tömeg.” – Henry Moore (2006.09.27.)
október
[szerkesztés]- „A tisztesség olyan, mint egy igazi úriszabó. Nem ismer alkut.” – Rejtő Jenő (2006.10.02.)
- „Ha egy férfi valami ostobaságot cselekszik, annak mindig a legnemesebb oka van.” – Oscar Wilde (2006.10.08.)
- „Eszköznek és célnak etikailag ellentmondásmentesnek kell lennie.” – Arnold Joseph Toynbee (2006.10.12.)
- „A kannibálok jobb szeretik azokat, akiknek nincs gerincük.” – Stanisław Lem (2006.10.16.)
- „Ha egy államot jól irányítanak, a polgárok meg tudnak gazdagodni a munkájukból. Ha azonban a központi hatalom nem képes összehangolni az egyéni erőfeszítéseket, akkor minden munka meddő marad.” – Jules Verne (2006.10.21.)
- „Az ember legnagyobb boldogsága kifürkészni a megtudhatót és csendben tisztelni a megismerhetetlent.” – Goethe (2006.10.27.)
- „Íme, beláthatod, hogy bár Isten engedi a gonoszt, amikor a Gonoszban és a Gonosz által cselekszik, de mégsem cselekszik gonoszul, noha a gonoszt a Gonosz által végezteti el.” – Luther Márton (2006.10.29.)
november
[szerkesztés]- „A hosszú boldogság titka a rövid memória.” – Liv Ullmann (2006.11.02.)
- „Aki úgy szereti és becsüli az országot, mint önmagát, az méltó a kormányzásra.” – Lao-Ce (2006.11.06.)
- „A vadászatnak, mint sportnak a vonzereje szinte teljesen attól függ, hogy a puska melyik végén helyezkedünk el.” P. G. Wodehouse (2006.11.12.)
- „Mindenki úgy ír, ahogy akar, és ahogy tud.” – Anton Pavlovics Csehov (2006.11.17.)
- „Tekintettel arra, hogy a titkos feljáratokat a régiek úgy építették, hogy titkosak legyenek, nincs sok reményünk, hogy megtaláljuk, hacsak véletlenül nem. Egyszerűbb, ha rendes úton megyünk.” A Pendragon legenda (2006.11.20.)
- „Tanulj a tegnapból, élj a mának, reméld a holnapot. A fontos az, hogy mindig legyenek kérdéseid.” – Albert Einstein (2006.11.26.)
december
[szerkesztés]- „A félig üres borospohár félig tele is van; de a félhazugság soha nem lesz féligazság.” – Jean Cocteau (2006.12.05.)
- „Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” – Bertrand Russell (2006.12.09.)
- „Miért nem hagytok fel a gyászos hangú gyilkolással? Nem látjátok, hogy az értelemmel nem törődve, egymást zabáljátok?” – Empedoklész (2006.12.13.)
- „Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon, és belehalni a röhögésbe.” – Boris Vian (2006.12.18.)
- „Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el.” – Kosztolányi Dezső: Karácsony (2006.12.24.)